Pergetés
Hosszú évek óta harcsázom a Tiszán, az utóbbi pár szezonban pedig kifejezetten sokat pergettem erre a ragadozóra. Az eleinte partról történő (megjegyzem, nagyon eredményes) wobblerezést nálam az éjszakai partdobós, csónakos peca váltotta fel, majd a gájdolás okán a nappali módszerek következtek, mint a mostanában divatos fenék-wobblerezés és vertikális pergetés. A bejárt út és a látottak kapcsán, pár gondolat régóta jár a fejemben ezzel az egész harcsás mizériával kapcsolatban. Megírni mindeddig nem akartam, mert biztosra vettem, hogy parttalan viták eredőjeként (is) szolgálhat, ám gondolatébresztőként mégis aktuálisnak tartom. A célom nem egy vita-lavina elindítása, sokkal inkább egy másik út, egy másik világ megvillantása, még ha az talán utópia is.
Ritka az a tavasz, amikor nem áradástól duzzadnak a folyók. Különösen igaz ez a kis folyócskákra, mint a Hernád, a Sajó vagy a Bódva, csakhogy a lakóhelyemtől elérhető távolságban lévőket említsem, amelyek az első jobb eső hatására bezavarosodnak. Az idei nyitány azonban teljesen más volt. Nem is olyan rövid életemből sem emlékszem, mikor lett volna akár csak közel ennyi ideig tiszta víz a hegyi folyókon márciusban. Már az öröm, ha a hóolvadás előtti enyhülésben pár napot tudunk domolykózni, ezúttal viszont egészen április közepéig, az új tilalom kezdetéig hódolhattunk UL-szenvedélyünknek.
"És a bőrünk megcsillan, akár a pikkely a hal testén, s a bicikli kormányán a nikkel" – szólnak kicsit másképp ritmizálva a sorok a Karabély együttes: A holdfény aratása c. enyhén melankolikus, egyébként pedig zseniális számában. Egyik kedvenc zeneszöveg-részletem kapcsán óhatatlanul is a villantózásra szoktam asszociálni, melynek ide kapcsolódó, korántsem egyértelmű (kulcs)kérdése a villantó színe és fényessége.
Idén február utolsó hetének már az első felében nagyon evett a fene, hogy dobálhassak kicsit. Gondolataim egyre erősebben azon jártak, hova menjek horgászni hétvégén. Több lehetőséget is számba vettem, köztük volt Háros, a Nagy Duna, Kis Duna, és… Délegyháza.
Pár nappal ezelőtt a FEHOVA keretein belül több Sebile wobbler bemutatót is tartottam, ahol az érdeklődők megtudhatták a legfontosabb ismérveket és megfigyelhették a medencében a műcsalik mozgását.
A süllőzésben két dolgot szeretek igazán: a kemény, egyértelmű rávágásokat, és azt, hogy ennek a ragadozónak valóban tudás kell a megfogásához. Egy kis szerencsével, féltudatosan, akár „rosszul” húzott csalival balint, csukát, de még harcsát is lehet fogni, viszont süllőzésnél – különösen a jiges módszereknél – nagyon nem mindegy a mit-hol-hogyan kérdése…
Jó pár érdekes fejlesztéssel érkezett a Berkley a 2014-es szezonra. Szeretném csokorba gyűjteni a műcsali újdonságait, különös tekintettel a softbait-ekre, természetesen mindezt a hazai piac, és az itthoni horgászok szemüvegén keresztül. Azokra kívánok koncentrálni, melyek a mi vizeinken is leginkább hasznosak lehetnek.
A Tisza-tavon az utóbbi években nagyon sokat tanulhat az, aki rendszeresen le tud jutni horgászni. Általánosságban is egy folyamatos tanulás a horgászat, de ezt most az elképesztően tiszta és többméteres átlátszósággal bíró folyó tovább színesíti.
hirdetés
Nem túlzás azt mondani, hogy igen felfokozott várakozás előzte meg a Berkley Flex plasztikcsalád hazai bemutatóját. Úgy tűnik, világszerte jól sikerült az új termékcsoport beharangozása, mert az amerikai gyár alig bírta kapacitással, s bizony több országba is csak jelentős késéssel tudott megérkezni.
Május elején, a balin tilalmi időszaka után, az addigi elveimmel felhagyva – miszerint minimum 8-9 centis csalikat használok erre a fajra –, vásároltam néhány új típusú 3,5-7 centi közötti karcsú csekély merülésű, esetenként lebegő wobblert, apró crankbaitet.
