Szekvasar 920

Lassan, lebegve

Idén február utolsó hetének már az első felében nagyon evett a fene, hogy dobálhassak kicsit. Gondolataim egyre erősebben azon jártak, hova menjek horgászni hétvégén. Több lehetőséget is számba vettem, köztük volt Háros, a Nagy Duna, Kis Duna, és… Délegyháza.

Hárosra nem sok kedvem volt menni, mert bár lehet fogdosni kisebb sügéreket, kősüllőket, ezek megfogása már nem megy élményszámba. Dunáról, kis Dunáról haverok „jelentettek” balinfogásokat, ez már jobban vonzott ugyan, de valahogy mégsem igazán. Viszont Délegyháza egyre jobban, mélyebben férkőzött a gondolataim közé. Arra gondoltam, hogy a korai (az elmúlt évekkel képest), tavaszias melegedő időben lehet, hogy már valamelyest aktivizálódtak nagyszájú ragadozóink.
Péntek este rá is készültem, 22-es fluorkarbon zsinórt tekertem a multimra, bepakolásztam a szóba jöhető gumikat, szoknyás jigeket, néhány wobblert.

A felszíni csalik most otthon maradtak. A szombat reggeli felkelést azért sem kapkodtam el, mert úgy gondoltam, ha esznek, akkor azt a késő délelőtti, kora délutáni órákban teszik. Oda úton azon töprengtem, hogy a tórendszer melyik részén és milyen csalival kezdjek. Az egyértelműnek tűnt, hogy a sekélyebb, szélcsendes részeken kell keresgélnem, elsősorban az apró halakat, valószínűleg a környékükön ólálkodnak majd a ragadozók is. Ez volt a terv.

Miután leértem a partra, nézelődéssel kezdtem, de továbbra sem tudtam eldönteni, hogy mit akasszak a kapocsba elsőként. Szoknyás jigek, texasrig, minnow és mélyre törő, inkább „shad” formájú, mint „crank” wobblerek. Pár perc gondolkodás után egy 5 centis, közepesen mélyre törő, lebegő – utóbbi tulajdonságának később komoly szerepe lett – wobbler mellett döntöttem, elsősorban az időm szűkössége miatt (wobblerrel aránylag nagy területet tudunk átfésülni rövid idő alatt), másrészt arra gondoltam, ha esznek, a nagy mennyiségű, könnyen elkapható apró halból fognak szedegetni. Az első beállóban nem láttam kishalat sem a verőfényes napsütés ellenére, párat dobtam azért, hogy optimálisra állítsam az orsó fékjeit a lehető legnagyobb dobástáv eléréséhez. Ez olyan 25-30 méter között maximalizálódott. Ami első olvasatra nem tűnik soknak, de most egy elég nagy légellenállású 5 grammos csaliról beszélek, enyhe, erősebb lökésekkel tarkított oldal/szembe széllel. Tovább bandukolva az ösvényen az egyik szélvédett sarokban végre láttam egy csapat kis halat.

Óvatosan leállva a víz szélére szisztematikusan, legyező alakban többször is végigdobáltam a területet, de semmi nem történt. Gyerünk tovább. A sarkon továbbhaladva, közben figyelve a vizet, hogy látok e esetleg cirkáló sügért - de eszük ágában sem volt támpontot nyújtani azzal, hogy mutatják magukat - az első beállóban ugyanezt a szisztémát követve megszórtam a területet, itt is semmi. 30-40 méterre lévő nyiladékban álltam meg legközelebb, innen pont a kishal csapat mögötti mélyebb területet értem el. A szokásos szisztéma szerint, a part felől befelé haladva egyre csökkenő meggyőződéssel dobáltam a wobblert. De egyszer csak megtörtént a „csoda”. Az ütemesen vontatott „matt ayu” színű Spike mögött jócskán lemaradva megjelent egy sügér. Aztán amilyen unottan jött, ugyanolyan unottan megfordult, és visszasomfordált oda ahonnan jött. Gyorsan kinéztem a túlparton egy irányadó pontot, és visszadobtam a csalit. Miután 2-3 gyors tekeréssel lejuttattam a műcsalit a mélybe, az iméntinél egy ütemmel lassabban kezdtem tekerni a hajtókart. Figyelmem ezek után élénkült ugyan, de a nagyszájúak lelkesedése cseppet sem. Pár dobás után már arra gondoltam, hogy csak egy kósza példány lehetett az előbb, amikor két példány, szabályos alakzatban „repült” felém a műhal mögött, jóval közelebb az előbbi magányos vadásznál. A lábam előtti 50-60 centis vízben megállítottam a csalit, de a sügérek némi nézelődés után visszafordultak. Ez így nem jó. Ki kellett találnom valamit. Az világosan látszott, hogy érdekli őket a csalim, de valami mégsem volt kerek. Ekkor rápillantottam a kis „tüskére”, mely azóta, hogy megállítottam, békésen, egy helyben mozdulatlanul lebegett előttem olyan 20-30 centivel a fenék felett.Ekkor jött egy ötlet.

Nagyot fújva újra abba az irányba küldtem a csalit, 2-3 gyors tekeréssel lehúztam a mélybe, és megálltam, meredten néztem a belazuló zsinórt. Négy-öt másodperc elteltével az orsó hajtókarján már-már kínosan lassan, egy felet tekertem, és megálltam. Ezt a szisztémát követtem, amíg meg nem láttam a wobblerem, és persze azt is, hogy nem jön mögötte semmi. Gyorsan kitekertem, dobtam a következőt. Körülbelül a tízedik dobásnál jártam, és már azon kezdtem gondolkodni, hogy ez sem jött be, amikor egyszerre láttam a zsinóron és éreztem a boton egy halvány döccenést. Hihetetlen gyorsan futott át az agyamon, hogy egy vízközt lebegő csali ilyet nem csinál, és a pillanat tört része alatt bevágtam. Visszarúgott. Abban a pillanatban elöntött az adrenalin, mert tudtam, hogy az idei évem első fekete sügérét akasztottam meg. Nem mondom, hogy sokáig tartott kivenni – közben azt mormoltam magam elé, „ne akadj le” -, mivel a 6 talán 7 fokos vízben meglehetősen kábán, szinte csak ide-oda oldalazva védekezett. Aztán egy félhangos „megvagy” felkiáltással állkapcson ragadtam.

A sikertől felvillanyozódva folytattam a dobálást, ebben az igen lassú tempóban. Próbáltam más irányba is ugyanezzel a technikával, de semmi nem történt. Újra abba az irányba dobtam amerről a kíváncsi halak és a fogott sügér is jött. Negyed óra sem telt el és, rándult a zsinór, újabb sügér volt a horgon, ezúttal egy kicsit harcosabb. Több, mint elégedett voltam.

Innentől kezdve csak abba az irányba dobáltam, amerről a kapások jöttek. Érdekes tapasztalat volt, hogy ugyan megpróbáltam egy texas-rigre tűzött rákkal és egy másik, lassan süllyedő minnow típusú wobblerrel is, de arra nem volt jelentkező. Visszaakasztottam a kis Spikeot a kapocsba, és második talán harmadik dobásra újabb kapásom volt, bár ez lemaradt félúton. Sebaj. Ezután elbóklásztam a tó többi része felé, de máshol ezzel a technikával, és texasrigre sem volt kapásom. Egy jó óra túrázás után visszatértem a bevált helyhez, és most már szokás szerint lestem a laza zsinórt.

Nem kellett sokszor dobnom, és kamera elé invitáltam a harmadik fogott halam.

Ekkor már nagyon nézegettem az órám, lassacskán indulnom kellett, de a csali vezetésre azért odafigyeltem, hogy ne kapkodjak el semmit. Úgy voltam vele, inkább dobjak öttel kevesebbet, de az a megfelelő ütemben jöjjön át a kapászónán. Kisvártatva megjött az ötödik kapásom, majd a hatodik is, ami ismét lemaradt. Ránéztem az órámra, sajnos lejárt az időm, indulnom kellett, de egy percig sem voltam csüggedt. Hat kapásom volt, amiből négy hal ki is jött, három volt valamivel 30 centi feletti, egy pedig 25-30 centi között. Március elsején, nem számítottam ennél jobb eredményre. Sőt, leginkább semmire sem.

A tóra visszatekintve még gyorsan lőttem egy fotót, nagyon szép látványt nyújtott a délutáni napfényben.

Hazafelé a kirojtosodott hüvelykujjam nézegetve, az elmúlt pár óra eseményei jártak a fejemben. Szoros összefüggés volt a csali jellege és a vezetés módja között. Egyik sem működött a másik nélkül. A még lelassult, tartalékaik határán lévő sügérek a nem sokkal a fenék felett lebegő wobblert, legyengült, beteg, igen könnyen, kevés energia befektetéssel megszerezhető tápláléknak vélték. Ha bármilyen más, fenéken vezetett vagy fenékre süllyedő csalival próbálkoztam, nem voltak hajlandóak utána menni. Ez abból is egyértelműen látszott, hogy míg ugyanezzel a csalival tempósabban horgászva csak komótosan utána jöttek – egy hangyányi plusz energiát sem tettek bele, hogy utolérjék- addig az orruk előtt lebegő „haldoklót” felvették. A kapások egy jól behatárolható, 3-4 négyzetméternyi területen jelentkeztek, valamiért vagy ott gyülekeztek vagy az egy adott útvonalon körbe vonuló rajból tudtam kicsípni.

Később megtudtam, hogy aznap szintén a tórendszeren különféle gumikkal horgászó haveroknak kapásuk sem volt. Egy szintén magányosan, csónakból tevékenykedő srác fogott szoknyás jiggel két kisebb példányt. Ákos barátom pedig kettő igen szépet fogott az Omszk tavon, nagyjából hasonló technikával, mint amivel én horgásztam. Véletlen?
Hamarosan újra megpróbálom lassan, lebegve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Z
4 éve

Nyáron csak néha megyek majd le D1re. Inkább a Dunát fogom járni. De azért egyszer kétszer biztos lemegyek békázni. :)

8
PaliPali (fikanick)
4 éve

Szia Zoli...

amikor tavaly nem dolgoztam akkor februarban eleg soka halat fogtam D1-en... hasonlo dolgokra jottem ra, mint Te.. nnnnaaaagyon lasssuuu tempo... en apro gumihallal horgasztam , a feneken pihentettem a csalimat, s felpercenkent ici-picit megmozditottam... ehhez a modszerhez kell a karbon spicc, mert kemenyebb spiccel tul sokat mozditasz... ebben az idoszakban sokkal kifizetodobb a feneken, lassan vezetett csali... aztan majd jon a tuzijatek nyaron

udv,

Pali

7
hirdetés (x)
Z
4 éve

Update:

Ma 8 kapásomból 6 hal jött ki ugyanezzel a szisztémával és csalival.
3 másik haver is lent horgászott, sok mindent dobáltak, 2 sügért fogtak összesen.

6
Z
4 éve

Köszi Csabi és nikkel! :)

5
vasscsaba
4 éve

Jó az anyag Zoli!

4
nikkelnikkel (fikanick)
4 éve

Ebben a hideg vízben???? ha nem látnám, nem hinném hogy ennyit fogtál! Ügyes..!

3
Z
4 éve

Köszönöm Zoli!
Ne fogd vissza magad! :D

2

Grat, nagyon aktuális cucc, épp azon agyaltam, hogy el kellene kezdeni rápróbálni a fekára!

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Szekvasar 1200

hirdetés