Horgász akciók 920

Láthatatlan légiók

A süllőzésben két dolgot szeretek igazán: a kemény, egyértelmű rávágásokat, és azt, hogy ennek a ragadozónak valóban tudás kell a megfogásához. Egy kis szerencsével, féltudatosan, akár „rosszul” húzott csalival balint, csukát, de még harcsát is lehet fogni, viszont süllőzésnél – különösen a jiges módszereknél – nagyon nem mindegy a mit-hol-hogyan kérdése…

Rengeteg helyen el lehet szúrni egy nagy süllős „küldetést”. A legnagyobb hiba az lehet, ha olyan helyen horgászunk, ahol alig vannak fogas méretű tüskéshátúak. Már-már köztudott, hogy a téli időszakban kisebb-nagyobb csapatokba rendeződnek halaink, de legalább is hasonló jellegű, viszonylag kis területen helyezkednek el. Különösen igaz ez a harminc dekától bő kilóig terjedő példányokra, bár elsősorban nem erről a méretről szeretnék most írni. Jókat pecáztunk rájuk, ha olyan vendéggel voltam, aki bele akart kóstolni a süllőzésbe, de nagy ívben kerültem őket, ha egyedül bóklásztam a folyón. Egyszerű okból – ezek a halak ugyanis nem állnak együtt az „ötpluszos” kapitálisokkal. A kilóforma szériából minden évben számolatlanul sokat fogunk, és ez nem dicsekvés, hanem a duzzasztott Tisza majdhogynem mindenhol jellemző adottsága. Mivel az átlaghal könnyen elérhető, nem csoda talán, hogy a „sárkányok” jobban érdekelnek.

Kezdem azzal, hogy a süllős szezon nagyon furcsán alakult. Eddig hozzávetőleg egy hét telünk volt, ami áldás ugyan horgászhatóság szempontjából, de nagyon megkavarta, folyamatos mozgásban tartotta a halakat. Egyrészt sosem látott mennyiségű, éppen méretes süllő állt össze a Tisza ezen szakaszán, másrészt közben írmagja sem volt a nagyoknak. Az utóbbiak nálunk amúgy is ritkák, messze nincs Tisza-tavi sűrűség rekordsüllőkből (nincs például tározó-tér, ami kineveli a nagyot, viszont van helyette „némi” halásztevékenység). A pecások – helyiek és idegenlégiósok is beleértve – eleinte alig futottak bele kettő feletti süllőbe. Pedig a horgászlétszám gombamód nőni kezdett nálunk is, már csak szimpla statisztikai alapon kellett volna fogni pár igazán nagyot. Hanyag számításaink szerint a legfrekventáltabb helyen is két-háromszáz süllőnként esett 1-2 darab kettő feletti, a teljes őszi szezont tekintve a maximum pedig 3.1 kiló volt... Télelő idején javult némileg az arány, beköszönt pár jobbacska, de a legtöbb pálya továbbra is csupa növendék süllővel volt tele.

Bizonyára furán és hihetetlenül hangzik, de alig volt időm komolyan horgászni, mármint a szó nagyhalas értelmében. Vagyis ahelyett, hogy a saját célhalaim után kutattam volna, mindig igyekeztem a hétvégi vendégeimnek „behorgászni” a pályát. Követtem az őszi vonulásban lévő, nagy mennyiségű, de a kilót ritkán meghaladó tüskések mozgását. Aztán szerencsére megállt a raj, így a hétköznapi órákat a nagyok keresésére fordíthattam. Mivel a méretközelieket saját pecáimon kerültem, és a tanári munkám miatt sem tudtam elegendő órát a vizen lenni, megszaporodtak az egy-kéthalas fogásaim, pár merész kísérlet pedig még betlivel is zárult. Éreztem, hogy a nagy süllőhöz lényegesen nagyobb áldozatot kell hoznom, több idő és még pontosabb keresés fog csak eredményre vezetni.

A fogasok szempontjából sokadik gyenge peca után az egyik alkalommal végre értékelhető jelet kaptam odalentről, ami egyértelműen a jó süllők jelenlétét bizonyította. Sokat jártunk fel kősüllőzni egy homokpad külső ívére, ahol viszonylag stabilan szedtük ősszel a köveseket. Már november közepén jártunk, amikor minden negyedik-ötödik kősüllőn, kis süllőn hatalmas harapásokat fedeztem fel. Egyértelmű, könnyen azonosítható vágások voltak, általában 4-6 kilós, de olykor még ettől is nagyobb süllők nyomai. Bár szinte biztos voltam benne, hogy esélytelen, nagy csalikkal párszor mégis közéjük horgásztam, de teljes csend volt a válasz. A sárkányhad egyedei már rég nem voltak a tetthelyen. Bizonyára egy nagy méretű süllőkből álló raj vonult át a köveseken, és amíg keresztezték egymás útját, addig zsákmány lett a kisebb csíkosokból. Az elmélet azért is tűnt valószínűnek, mert később a frissen harapott kövesek eltűntek, csak a régi hegek mutatták a halakon, milyen csörte volt korábban a mélyben. Megpróbáltam a hely feletti, cirka pár száz méternyi, unalmas placcon kitalálni, hová is igyekezhetett a nagy süllők hada. Az „unalmas” felszín valójában hosszanti töréseket és homokfodroktól hullámos aljzatot takart, volt tehát min agyalni, keresgélni.

Az új rész fogasainak első támadása meglehetősen felkészületlenül ért, amiért horgász mércével igen jó árat fizettem. Komolytalan méretű jigfejjel szerelt, pici gumihallal pár darab másfeles-egynyolcvanas süllőre akadtam (akkor még ezeket a kis csalikat ették). Aznap jóbarátommal pergettem, aki csak kettőt fogott, viszont azok bőven két kiló felett voltak. A tapasztaltak alapján másnap délelőttre megszavaztunk egy újabb próbát, amin sajnos a jól bevált apró csalit hagytam fent, természetesen a hozzá illő, kis méretű jiggel. Tíz óra körül meg is akasztottam az első nagyot – egyperces találkozásunk azóta is kisért. Nem ütött, inkább csak ráfogott a gumira. A támadás lendületével felém úszott, közben egyre nehezedett, noha az első pillanattól éreztem, hogy masszív példány. Komótosan úszott, egyetlen fejrázással csupán a tíz-tizenkét méternyi úton, míg a csónakhoz ért. Sejtettem, hogy nem fog megállni, ezért lehetetnyi féklazítással felkészültem. Mégis megtorpant, így függőlegesben megpróbálhattam ráemelni, hasztalanul. Csak két, goromba fejrázás volt a válasz, a zsinór kilengéséből egyértelművé vált, ha addig nem tudtam volna: tíz feletti süllővel van dolgom. Karikában állt benne a bot, de a mozgásából is lehetett érezni, hogy igazi, öreg fogas. Gondolatnyi szünet után újabb lendületet vett, és két részletben kb. 8 métert húzott a fékről – majd angolosan leakadt… Rajzolni lehetett az űrt. Istvánnal összenéztünk, és mindketten éreztük: igen, ezt a jószágot meg kellett volna fogni! Végül öt jó hallal zártuk a napot, másféltól három és félig. István a nap végén csendesen csak ennyit mondott: „az összes halunkat odaadtam volna annak az egynek a látványáért…” Csak egyetérteni tudtam.
Rá két napra sikerült csak újra vízre szállni, akkorra pedig, ahogy az lenni szokott, köddé váltak a nagy süllők. Kaptunk egy kisebb árhullámot, és látszólag eltűnt minden. Megint üresen, illetve egy-egy halért húztuk a medret. Vagy nem ettek a jobbak, vagy ami még valószínűbb, a vízhőfok és az áramlások változásának hatására eltolódott a raj. A „láthatatlan légió” – ha ott is volt – nem mutatta magát. Sokat agyaltam rajta, hogy merre mozoghattak el. Napokkal később, amikor egy picit engedett a fagy, folyáson még fentebb kezdtem meg a keresésüket. Találtam halat, de eleinte még nagyon csipegetve ettek, több süllőm elment a folyamatosan tisztuló vízben, a kritikus szájszéli akadások miatt.

Szinte minden nap, amikor tudtam a helyet horgászni, összeakadtam jó hallal, a kérdés csak az volt, hogy kijön vagy leakad? Volt olyan jószág, aminek a rávágásában kicsorbult a jig hegye. Nagyon „szájszéllel” vagy „állazva” ettek, rosszul tartott bottal, netán kicsit is nem megfelelő jigfejjel biztosra vehető volt a leakadás. Különösen oda kellett figyelni a csalivezetésre, az áramlásokra, a kontaktusra, bevágás hatékonyságára – egyszóval minden részletre. A csali méretét és színét is jól kellett megválasztani, mert a kisebbek szinte mindent leütöttek, de a nagyok ebben a kérdésben is válogatósak voltak. A kapásidő is nagyon rövid volt, és két-három naponként változott, aminek oka leginkább a frontos időben és a felhőtakaró markáns változásában volt keresendő. A legérzékletesebb a tartósan fénytelen napok „süketsége” volt. A ködös idő folyamatos, fényváltás közeli homálya csak nagyon ritkán adott halat, ahogy a tűző napsütés is kitolta a kapásokat a nap széleire. A plusz és mínusz tíz fok között ingadozó hőmérséklet is megtette a hatását, a kapástalan időszakokért sokszor éreztem felelősnek a valódi, téli hideg elmaradását is. Sajnos, ebben az időszakban – szintén a polgári munkám okán – nem tudtam eleget vízen lenni. Legtöbbször csak a reggelt vagy csak az estét horgásztam, és ezt is 2-3 nap kihagyással. Ezalatt szinte biztosra vehető volt valami változás, egy vagy több, korrigálást igénylő részlet.

Ezt a gondolatsort követve, az ominózus területet egyre finomabban és pontosabban horgásztam meg. Olyan, látszólag akár jelentéktelen dolgokra is gondolok itt, mint a sodorvonal eltolódásához képest történő behorgonyzás, a folyáson fentebb és lentebb elhelyezkedő halak méretbeli különbsége, a süllők által frekventált mélységi zóna, és még néhány apróság. A felszerelés is átesett egy „finomhangoláson”; pillekönnyű jigfej került fel, nagyobb, már-már kihajlósan vékony húsú horoggal, elé pedig optimális vastagságú, kellően hosszú monofil előke. Végül pedig a technika és a műcsali sem úszta meg a reformot, a méret kiválasztásától kezdve egészen a műcsali adott fényviszonyokhoz történő pontos illesztéséig. Hogy mindennek volt-e jelentősége? Bizonyára nem. De aki perfekcionista, azt nehéz arról meggyőzni, hogy bármit is félvállról vegyen. Igyekeztem mindenre figyelni, és ennek meg is lett az eredménye. A következő hetekben még két nagy halam leakadt ugyan, de sikerült fognom jó pár három és nyolc kiló közötti fogast, a teteje pedig egy igazán kapitális, 10.60-as süllő volt.

Az apró részletek ezúttal rajzolhatóan nagy különbségeket eredményeztek. Akik a pályán horgásztak, barátaim, ismerősök, odatévedt kincskeresők, csupán egyetlen öt feletti halig jutottak. Nem azért, mert ne lennének kellően jó horgászok, hanem, mert ezúttal tényleg a legapróbb részleteken múlt a siker, és nagyon sok időt igényelt a megfejtés. Radart ekkor már nem lehetett használni, maradt az ötletelés, a keresgélés és a szerencsefaktor. Mellesleg nem tartom egy díjnyertes megoldásnak a radar-tiltós szabálymódosítást. Nagyon jót akartak vele, de szerintem nem fogja elérni a célját, viszont megnehezíti majd a normakövető horgászok dolgát. De ez egy másik történet, a jelen sztoriban ez csak annyit jelent, hogy ha eddig nehéz volt megtalálni a nagy süllőket, ezután még inkább az lesz. Egyetlen, kevésbé jó döntés elég ahhoz, hogy a meder szótlanná váljon, és a láthatatlan légió tovább őrizze inkognitóját…

 

 

 

Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Gator bakancs 1200

hirdetés