Horgász karácsony 3.

Láthatatlan légiók

A süllőzésben két dolgot szeretek igazán: a kemény, egyértelmű rávágásokat, és azt, hogy ennek a ragadozónak valóban tudás kell a megfogásához. Egy kis szerencsével, féltudatosan, akár „rosszul” húzott csalival balint, csukát, de még harcsát is lehet fogni, viszont süllőzésnél – különösen a jiges módszereknél – nagyon nem mindegy a mit-hol-hogyan kérdése…

Rengeteg helyen el lehet szúrni egy nagy süllős „küldetést”. A legnagyobb hiba az lehet, ha olyan helyen horgászunk, ahol alig vannak fogas méretű tüskéshátúak. Már-már köztudott, hogy a téli időszakban kisebb-nagyobb csapatokba rendeződnek halaink, de legalább is hasonló jellegű, viszonylag kis területen helyezkednek el. Különösen igaz ez a harminc dekától bő kilóig terjedő példányokra, bár elsősorban nem erről a méretről szeretnék most írni. Jókat pecáztunk rájuk, ha olyan vendéggel voltam, aki bele akart kóstolni a süllőzésbe, de nagy ívben kerültem őket, ha egyedül bóklásztam a folyón. Egyszerű okból – ezek a halak ugyanis nem állnak együtt az „ötpluszos” kapitálisokkal. A kilóforma szériából minden évben számolatlanul sokat fogunk, és ez nem dicsekvés, hanem a duzzasztott Tisza majdhogynem mindenhol jellemző adottsága. Mivel az átlaghal könnyen elérhető, nem csoda talán, hogy a „sárkányok” jobban érdekelnek.

Kezdem azzal, hogy a süllős szezon nagyon furcsán alakult. Eddig hozzávetőleg egy hét telünk volt, ami áldás ugyan horgászhatóság szempontjából, de nagyon megkavarta, folyamatos mozgásban tartotta a halakat. Egyrészt sosem látott mennyiségű, éppen méretes süllő állt össze a Tisza ezen szakaszán, másrészt közben írmagja sem volt a nagyoknak. Az utóbbiak nálunk amúgy is ritkák, messze nincs Tisza-tavi sűrűség rekordsüllőkből (nincs például tározó-tér, ami kineveli a nagyot, viszont van helyette „némi” halásztevékenység). A pecások – helyiek és idegenlégiósok is beleértve – eleinte alig futottak bele kettő feletti süllőbe. Pedig a horgászlétszám gombamód nőni kezdett nálunk is, már csak szimpla statisztikai alapon kellett volna fogni pár igazán nagyot. Hanyag számításaink szerint a legfrekventáltabb helyen is két-háromszáz süllőnként esett 1-2 darab kettő feletti, a teljes őszi szezont tekintve a maximum pedig 3.1 kiló volt... Télelő idején javult némileg az arány, beköszönt pár jobbacska, de a legtöbb pálya továbbra is csupa növendék süllővel volt tele.

Bizonyára furán és hihetetlenül hangzik, de alig volt időm komolyan horgászni, mármint a szó nagyhalas értelmében. Vagyis ahelyett, hogy a saját célhalaim után kutattam volna, mindig igyekeztem a hétvégi vendégeimnek „behorgászni” a pályát. Követtem az őszi vonulásban lévő, nagy mennyiségű, de a kilót ritkán meghaladó tüskések mozgását. Aztán szerencsére megállt a raj, így a hétköznapi órákat a nagyok keresésére fordíthattam. Mivel a méretközelieket saját pecáimon kerültem, és a tanári munkám miatt sem tudtam elegendő órát a vizen lenni, megszaporodtak az egy-kéthalas fogásaim, pár merész kísérlet pedig még betlivel is zárult. Éreztem, hogy a nagy süllőhöz lényegesen nagyobb áldozatot kell hoznom, több idő és még pontosabb keresés fog csak eredményre vezetni.

A fogasok szempontjából sokadik gyenge peca után az egyik alkalommal végre értékelhető jelet kaptam odalentről, ami egyértelműen a jó süllők jelenlétét bizonyította. Sokat jártunk fel kősüllőzni egy homokpad külső ívére, ahol viszonylag stabilan szedtük ősszel a köveseket. Már november közepén jártunk, amikor minden negyedik-ötödik kősüllőn, kis süllőn hatalmas harapásokat fedeztem fel. Egyértelmű, könnyen azonosítható vágások voltak, általában 4-6 kilós, de olykor még ettől is nagyobb süllők nyomai. Bár szinte biztos voltam benne, hogy esélytelen, nagy csalikkal párszor mégis közéjük horgásztam, de teljes csend volt a válasz. A sárkányhad egyedei már rég nem voltak a tetthelyen. Bizonyára egy nagy méretű süllőkből álló raj vonult át a köveseken, és amíg keresztezték egymás útját, addig zsákmány lett a kisebb csíkosokból. Az elmélet azért is tűnt valószínűnek, mert később a frissen harapott kövesek eltűntek, csak a régi hegek mutatták a halakon, milyen csörte volt korábban a mélyben. Megpróbáltam a hely feletti, cirka pár száz méternyi, unalmas placcon kitalálni, hová is igyekezhetett a nagy süllők hada. Az „unalmas” felszín valójában hosszanti töréseket és homokfodroktól hullámos aljzatot takart, volt tehát min agyalni, keresgélni.

Az új rész fogasainak első támadása meglehetősen felkészületlenül ért, amiért horgász mércével igen jó árat fizettem. Komolytalan méretű jigfejjel szerelt, pici gumihallal pár darab másfeles-egynyolcvanas süllőre akadtam (akkor még ezeket a kis csalikat ették). Aznap jóbarátommal pergettem, aki csak kettőt fogott, viszont azok bőven két kiló felett voltak. A tapasztaltak alapján másnap délelőttre megszavaztunk egy újabb próbát, amin sajnos a jól bevált apró csalit hagytam fent, természetesen a hozzá illő, kis méretű jiggel. Tíz óra körül meg is akasztottam az első nagyot – egyperces találkozásunk azóta is kisért. Nem ütött, inkább csak ráfogott a gumira. A támadás lendületével felém úszott, közben egyre nehezedett, noha az első pillanattól éreztem, hogy masszív példány. Komótosan úszott, egyetlen fejrázással csupán a tíz-tizenkét méternyi úton, míg a csónakhoz ért. Sejtettem, hogy nem fog megállni, ezért lehetetnyi féklazítással felkészültem. Mégis megtorpant, így függőlegesben megpróbálhattam ráemelni, hasztalanul. Csak két, goromba fejrázás volt a válasz, a zsinór kilengéséből egyértelművé vált, ha addig nem tudtam volna: tíz feletti süllővel van dolgom. Karikában állt benne a bot, de a mozgásából is lehetett érezni, hogy igazi, öreg fogas. Gondolatnyi szünet után újabb lendületet vett, és két részletben kb. 8 métert húzott a fékről – majd angolosan leakadt… Rajzolni lehetett az űrt. Istvánnal összenéztünk, és mindketten éreztük: igen, ezt a jószágot meg kellett volna fogni! Végül öt jó hallal zártuk a napot, másféltól három és félig. István a nap végén csendesen csak ennyit mondott: „az összes halunkat odaadtam volna annak az egynek a látványáért…” Csak egyetérteni tudtam.
Rá két napra sikerült csak újra vízre szállni, akkorra pedig, ahogy az lenni szokott, köddé váltak a nagy süllők. Kaptunk egy kisebb árhullámot, és látszólag eltűnt minden. Megint üresen, illetve egy-egy halért húztuk a medret. Vagy nem ettek a jobbak, vagy ami még valószínűbb, a vízhőfok és az áramlások változásának hatására eltolódott a raj. A „láthatatlan légió” – ha ott is volt – nem mutatta magát. Sokat agyaltam rajta, hogy merre mozoghattak el. Napokkal később, amikor egy picit engedett a fagy, folyáson még fentebb kezdtem meg a keresésüket. Találtam halat, de eleinte még nagyon csipegetve ettek, több süllőm elment a folyamatosan tisztuló vízben, a kritikus szájszéli akadások miatt.

Szinte minden nap, amikor tudtam a helyet horgászni, összeakadtam jó hallal, a kérdés csak az volt, hogy kijön vagy leakad? Volt olyan jószág, aminek a rávágásában kicsorbult a jig hegye. Nagyon „szájszéllel” vagy „állazva” ettek, rosszul tartott bottal, netán kicsit is nem megfelelő jigfejjel biztosra vehető volt a leakadás. Különösen oda kellett figyelni a csalivezetésre, az áramlásokra, a kontaktusra, bevágás hatékonyságára – egyszóval minden részletre. A csali méretét és színét is jól kellett megválasztani, mert a kisebbek szinte mindent leütöttek, de a nagyok ebben a kérdésben is válogatósak voltak. A kapásidő is nagyon rövid volt, és két-három naponként változott, aminek oka leginkább a frontos időben és a felhőtakaró markáns változásában volt keresendő. A legérzékletesebb a tartósan fénytelen napok „süketsége” volt. A ködös idő folyamatos, fényváltás közeli homálya csak nagyon ritkán adott halat, ahogy a tűző napsütés is kitolta a kapásokat a nap széleire. A plusz és mínusz tíz fok között ingadozó hőmérséklet is megtette a hatását, a kapástalan időszakokért sokszor éreztem felelősnek a valódi, téli hideg elmaradását is. Sajnos, ebben az időszakban – szintén a polgári munkám okán – nem tudtam eleget vízen lenni. Legtöbbször csak a reggelt vagy csak az estét horgásztam, és ezt is 2-3 nap kihagyással. Ezalatt szinte biztosra vehető volt valami változás, egy vagy több, korrigálást igénylő részlet.

Ezt a gondolatsort követve, az ominózus területet egyre finomabban és pontosabban horgásztam meg. Olyan, látszólag akár jelentéktelen dolgokra is gondolok itt, mint a sodorvonal eltolódásához képest történő behorgonyzás, a folyáson fentebb és lentebb elhelyezkedő halak méretbeli különbsége, a süllők által frekventált mélységi zóna, és még néhány apróság. A felszerelés is átesett egy „finomhangoláson”; pillekönnyű jigfej került fel, nagyobb, már-már kihajlósan vékony húsú horoggal, elé pedig optimális vastagságú, kellően hosszú monofil előke. Végül pedig a technika és a műcsali sem úszta meg a reformot, a méret kiválasztásától kezdve egészen a műcsali adott fényviszonyokhoz történő pontos illesztéséig. Hogy mindennek volt-e jelentősége? Bizonyára nem. De aki perfekcionista, azt nehéz arról meggyőzni, hogy bármit is félvállról vegyen. Igyekeztem mindenre figyelni, és ennek meg is lett az eredménye. A következő hetekben még két nagy halam leakadt ugyan, de sikerült fognom jó pár három és nyolc kiló közötti fogast, a teteje pedig egy igazán kapitális, 10.60-as süllő volt.

Az apró részletek ezúttal rajzolhatóan nagy különbségeket eredményeztek. Akik a pályán horgásztak, barátaim, ismerősök, odatévedt kincskeresők, csupán egyetlen öt feletti halig jutottak. Nem azért, mert ne lennének kellően jó horgászok, hanem, mert ezúttal tényleg a legapróbb részleteken múlt a siker, és nagyon sok időt igényelt a megfejtés. Radart ekkor már nem lehetett használni, maradt az ötletelés, a keresgélés és a szerencsefaktor. Mellesleg nem tartom egy díjnyertes megoldásnak a radar-tiltós szabálymódosítást. Nagyon jót akartak vele, de szerintem nem fogja elérni a célját, viszont megnehezíti majd a normakövető horgászok dolgát. De ez egy másik történet, a jelen sztoriban ez csak annyit jelent, hogy ha eddig nehéz volt megtalálni a nagy süllőket, ezután még inkább az lesz. Egyetlen, kevésbé jó döntés elég ahhoz, hogy a meder szótlanná váljon, és a láthatatlan légió tovább őrizze inkognitóját…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

GViktor
4 éve

Azt gondolom, egy picit a fogalmak is keverednek, és az ízlésekről vitatkozunk, pedig azt nem kellene, mert meglehetősen parttalan... Egy-két személyes momentum viszont engedtessék meg a radartlitás témához kapcsolódóan:

Én a radarral soha nem arra a halra horgásztam, amit a radaron láttam. De mind a mai napig szeretem azt hinni legalább (ha már tudni sokszor nem lehet), hogy ott horgászom, ahol hal van.

Volt olyan év, amikor műszaki hiba miatt radar nélkül pecáztam végig egy teljes szezont, és úgy is sok halat fogtam, és nem kértem kölcsön közben radart egy haveromtól sem. Néha viszont nagyon kellett volna az elképzeléseim igazolásához, amikor a halak azt nem tették meg a kapásaikkal.

Ahogy Szarvas Zoli mondta, a horgászat technikai sport lett. Ha tetszik, ha nem (ezt már én mondom :D). Mindenkinek szíve joga megvonni magától azokat (a jogilag engedélyezett) eszközöket/előnyöket, amiket produkált a technológiai fejlődés. Én sem örültem anno annak, hogy megjelentek a halradarok. Féltem a vizek lerablásától, kiürítésétől, lehetett az érzésben valamiféle ki nem mondott irigység is az iránt, akinek volt lehetősége/pénze rá. De most, hogy használom, mást látok benne. Nem gondolom, hogy a halállomány védelmét a radar tiltása megoldja. Nem gondolom azt sem, hogy a radar megjelenésétől elvesztette a varázsát a peca. Ez kicsit olyan, mintha azt mondanánk egy sekély, tiszta vizű patakon pecázónak, hogy inkább hagyja figyelmen kívül a faág mögött álló domicsapatot, mert azzal elveszti a horgászat a varázsát, menjen inkább a mély részre "megsejtősen" pecázni...

Ha radarral találok egy jó halas HELYET, utána a fene se fogja bámulni a képernyőt, legtöbbször még ki is kapcsolom, ne "csípje" a vizet, és örülök, hogy halas helyen horgászhatok. Igen, több halat fogok. De ugyanannyit (rendszerint semmit) nem viszek el. És többet tapasztalok, tovább jutok. Időt nyerek. Az pedig nagyon kevesünknek "elég". Ettől még tudok mértéket tartani, felhőknek vagy rétisasnak csodálkozni, helyet váltani, botot letenni a tizedik/huszadik/negyvenedik hal után.

Pár kérdés a végére, csak úgy magunknak, válaszolja meg ki-ki legbelül:
- Ha lenne egy csúcsradarom, és nincs egyetlen kapásom sem fél napja, és nem tilos, bekapcsolnám megnézni, van-e hal a pályán, vagy elvonultak 100 méterrel valamerre?
- Ha nagyapáinknak lett volna halradarjuk, akár halászok, akár horgászok voltak, használták volna?
- Ha a radar előny, akkor a csónak mi? És a csónakmotor? És a fonott zsinór?
- Ha a fenéken fekszik egy kétkilós, hosszú profilú hal, az márna vagy süllő?
- Látott halra horgászni élmény vagy elveszett varázs?
- Aki ellenzi a radar használatát, használt már HDS-7-8-10-est?
- Az elmúlt téli szezonban - a radartiltás miatt - ki fogott kevesebb halat, a normakövetők vagy a rabsicok?
- Ha valaki rabsickodni mer, a radart vajon be meri-e kapcsolni a tiltás ellenére?
- Mióta kell(ett) a gereblyéseknek radar a halkereséshez?
- Aki radar-használó, az már nem lehet tisztelettel a természet/halak iránt?
De még sorolhatnám...

17
lucius
4 éve

Ebben egyet értek.Elveszti a varázsát a peca.. Minek is pecázunk ? A hal becserkészése ,el ejtése, VISSZA ENGEDÉSE...Sokkal élvezetesebb,ha ez mind a mi tudásunknak köszönhető és nem a technika segítségének.Nekem legalábbis ez a véleményem.
Nagyapámék halászok voltak a Tiszán .Nagyon sokat tanultam tőlük. Mikor hol keresd a halat,hol milyen a fenék,hol vannak törések,limányok ,padok,zátonyok.Aki radart használ az ha lemerül az aksi mihez kezd ??Tudom feltölti))De az még se ugyan az.
S valljuk be őszintén ,sokan örülnek neki ,de igazán a rapsicok örülnek, vermelés idején főleg...

16
hirdetés (x)
értelmetlenségi13értelmetlenségi13 (fikanick)
4 éve

Luciussal értek egyet. Jó horgásznak nem kell radar, a rossz pedig tanuljon meg pecázni saját kárán. Anno radar nélkül is fel tudtuk térképezni a medret, igaz, több időt vett igénybe, de hát ezt nevezik horgászatnak. A horgászat nem csak a halfogást jelenti, hanem mindent, ami hozzá kapcsolódik, így a hely feltérképezését, a halak keresését. Ha most valaki feltalálná a távirányítású vízalatti horgászkamerát, ami küldené a jó minőségű képet a fenéken fekvő halakról, esetleg a pontos súlyát is kiírná, ti tiltakoznátok legjobban, hogy ez már nem horgászat. Hát a radar se ahhoz való, ráadásul sok olyan is használja, akinek a horgászat ipari méretű halkitermelést jelent. Kell néhány újdonság a horgászatban is, de én azt mondom, addig lesz igazán izgalmas, amíg a víz alatti világ kicsit ismeretlen, misztikus közeg marad.

15
DsiDsi (fikanick)
4 éve

Lehet hogy régen nem volt radar, de nem is éltünk ilyen rohanó világot. Kevés kivételtől eltekintve, az embereknek alapvetően kevesebb ideje van horgászni. Télvíz idején órák, napok, akár hetek is eltelhetnek egy-egy halasabb hely keresésével, illetve megtalálásával. Még saját jól bevált pályán is, nemhogy mondjuk egy új területen. Ezt az időt csökkenti le a radar. Még azzal sincs biztos recept, hisz helyettünk nem fogja meg a halat, de viszont egy nagyon jó támpontot nyújt, egy esetleges télen is űzhető pörgős pecához. Csak remélni tudom, hogy ez a tiltás mihamarabb el fog veszni a süllyesztőben!

14
HdsHds (fikanick)
4 éve

Hát veled 30-40éve megállt az idő!!! Akkor gondolom te most is lóval jársz?:) Ez az esztelen tiltás teljesen szembemegy a világgal.A fogható mennyiséget kell korlátozni akár 1 1re, de nem a horgászatot az egész lényegét!Sajnos ebben is lemaradunk más országoktól.Remélem még az idén megváltoztatják ezt az agyrémet mert rajtunk röhögnek még keletebbre is.

13
lucius
4 éve

Én a radar használatát meg se engedtem volna !!!
Régen nem volt (30-40 éve),a horgász tudására volt bízva( szerencse))
Mennyivel izgalmasabb volt,mindenki kereste a halat...

12
RadarRadar (fikanick)
4 éve

Valóban nagy érvágás lett ez a radar betiltósdi. Aki ellen tiltanák, annak valószínű engedélye sincs, de ha van is a módszere rögtön elárulja. A gereblyéseket nem így kellene kiszűrni. Ez a marhaság csak a téli pergetők kis táborát lehetetleníti el, valamint fölös energiát és időt vesz el, az aktív, kikapcsolós, élménydús horgászattól. Bízom benne hogy ezt illetőleg (is) jön majd egy rendelet módosítás, és nem csak a jelenlegi jegy árak tükrözik majd a külföldre történő kitekingetését az országnak, hanem egy reményteli mentalitásbeli változás is.

11
dre
4 éve

Szia Viktor! tetszett az írás! Ez a 2013as szezon volt ugye? Véleményedet teljes mértékben osztom a süllő pergetve történő megfogásáról és a felkészülés/horgásztudás fokozott szükségességét e hal esetében. Nagyon kevés az a vérbeli dörzsölt pergető guru aki meg tudja fogni a nagyobbját süllőben mégsem lett a sárkányok szenvedélybetege, talán egy kezemen meg tudom számolni, amennyit én ismerek, és akkor még sokat mondtam. Számomra a wobbleres megfogásuk jelenti a nagyobb kihívást illetve a több variációs lehetőséget, de ez annak a hozadéka is, hogy többnyire este-éjjel érek rá vadászni rájuk. üdv, A

10
tisza444
5 éve

...és gyanítom ez után az írás után még inkább nő majd a horgász létszám :)

9
tisza444
5 éve

Ez igen! Gratulálok!
Gyönyörű halak!
Úgy vélem, neked és az írásaidnak is van némi szerepe abban, hogy sokasodnak nálatok a csónakok...
ÜDv,Szabolcs

8
feedermen
5 éve

Szia Viktor!

Kezdő pergetőként mindig nagy érdeklődéssel olvasom írásaidat, nézem a fotókat, amelyhez ezúton szeretnék gratulálni.
Nem vagyok gyakorlott hozzászóló, de most azért teszek kivételt, mert a fentebb olvasható cikkedben olvastam egy mondatot a halradarral kapcsolatban, amelyben a tiltással nem értesz egyet.
Tudom, nem a legszerencsésebb megoldást sikerült megtalálni az új horgászati törv:-ben, hiszen a nagyobb méretű halakat még mindig nem védi semmi. Most legalább annyival több esélyt kaptak, hogy a technika nélkül már sokkal nehezebb megtalálni őket. Nem a becsületes sporthorgászok ellen foglalok állást, hanem azok ellen akik e mögé az álarc mögé bújva rabolnak le egy-egy jó haltartó helyet, anyagi érdekből, "hiszen a radarom már elavult, az újabbal sokkal nagyobb eséllyel találom meg a maradék nagyot". Sajnos horgászboltban hallottam az idézett beszélgetést.
Remélem hamarosan változni fog majd e téren a törvény, nekünk becsületes horgászoknak ezt kell szorgalmaznunk, addig meg fogadjuk el ha nem is nagy lelkesedéssel, de gondoljunk azokra a nagytestű halakra akik e törvényi rendelkezésnek köszönhetik a túlélést.
Gratulálok az eddigi munkáidhoz, további sok sikert és egészséget kívánok számodra, magunknak olvasóknak pedig további sok szép hasznos írást Tőled.

7
synergy
5 éve

Remek!
Köszönjük.

6
krisrob
5 éve

Értem, köszönöm!
Üdv
kr

5
GViktor
5 éve

Köszi mindenkinek!
Krisrob kérdésére válaszolva, kb. 3-4 horgászat volt a globális keresés, aztán egyre finomítottam, minél szűkebb területre. A nehézség az volt, hogy közben folyamatosan mozgásban volt a raj...

4
pomacsero
5 éve

Igazán gratulálok a fogásaidhoz és nem utolsósorban az írásaidhoz. Csak így tovább.

3

Gratulálok Viktor! Nagyon jó írás-szépek a képek és jók a halak!

2
krisrob
5 éve

Szia Viktor!
Gratula, jó írás!
Egy kérdésem lenne csak: hány órát töltöttél a vízen a nagyok keresésével, ebben az időszakban?
üdv
kr

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Őszi horgászruha 1200

hirdetés