Tisza címkével megjelölt cikkek

 

Éveken át mindent megoldottam gumi nélkül, és a sellő ritka vendég volt a csónakban… mint ahogy én is ritka vendég voltam a téli hónapokban a Tiszán. Aztán eldöntöttem: meg kell tanulni gumival is. És tényleg! Az eddigi hozzáállásommal ellentétben, a jó helyre betolt gumi nedves közegben, tökéletesen megállja a helyét, sőt! Ezek a bestiák erre gerjednek csak igazán!

Sokat írtam már a Tisza-tavi gumihalas süllőzés hőskoráról, a 90’-es évek elejéről, amikor nem csak mennyiségben, de nagy egyedsúlyban is csodát tudott produkálni a víz. Az a fajta halbőség több okból sem jöhet vissza többé, de szerencsére 1-1 jobb hal azóta is tiszteletét teszi a horgunkon. Most egy ilyen esetet szeretnék felidézni.

Így a szezon kellős közepén összeszedtem nektek a 4 legjobbnak gondolt balinos csalimat, kiemelve, hogy milyen víztípuson, milyen fényviszonyok között, melyik évszakban milyen mélyen tartózkodó balinok esetén javaslom.

A Berkley 2015-ös bot újdonságai közül az egyik figyelemre méltó sorozat az Urban Camo ND. Szeretek úgy írni újdonságokról, hogy nem a megjelenés másnapján, hanem egy alapos próbát követően számolok be. Ezúttal is pontosan így történik.

A Sebile wobblerek a Puncher nevű családdal bővültek 2015-re. Az első modelleket már tavaly késő ősszel kézbe kaphattam, de talán 2-3 horgászaton voltak csak bevetésen. Akkor már inkább a gumikat húztam, így pár szebb domolykón kívül mást nemigen tudtam felmutatni.

A héten sikerült pár napot a kedvenc folyómon tölteni, így egyrészről friss információkkal szolgálhatok a vízről és a fogási lehetőségekről, másrészt lehetőségem nyílt egy új szerzemény kipróbálására is.

Így év vége felé nem csak összegezni szoktuk a mögöttünk álló esztendőt, de már egyre gyakrabban előre is tekintünk, hogy mi vár ránk 2015-ben. Most a Mitchell botok közül szeretném bemutatni az új évad szortimentjéből a saját szubjektív listám legjobbjait.

Tisza-tavi kölyöknek a mindennapos ragadozóm a balin volt, a "komoly" hal pedig a csuka. Ennek megfelelően nagy becsben tartottam, és rendszeresen horgásztam is rá - a hidegebb hónapokban. Fel tudtam úgy nőni, hogy érdemben nem horgásztam csukára zavarosabb, vagy kevésbé áttetsző vízen.


hirdetés

A Mitchell 300 elődje a világ első peremfutó orsóinak egyike volt. Megy a vita, hogy az akkor létező 2-3 szerkezetből melyik volt az első. Igazából nem is ez a fontos, hanem a tény, hogy a Mitchell 300 lett az, amelyik elképesztő eladásokat produkálva "a peremfutó orsó" lett Európában.

A Lowrance legsokoldalúbb, legmagasabb minőségi osztályba sorolt halradarjai kapták a HDS elnevezést. A második generációs készülékek számozása 5-ös, 7-es, 8-as, és 10-es. A számok a monitor átmérőjét jelentik collban, tehát a legkisebb képernyő átmérő 12,5 cm, míg a legnagyobb ennek a duplája, 25 cm.

 

Aki régóta követi írásaimat, bizonyára észrevette már, hogy a finomabb pergetőmódszerek nem igazán kaptak szerepet horgászataim során. Előfordult ugyan egy-egy kósza peca, amikor sügérek, kősüllők kerültek a célkeresztbe, de inkább a termetesebb halaknak szánt, nagyobb műcsaliknak szavaztam bizalmat kalandjaim során. Idővel azonban be kellett látnom, hogy vannak olyan szituációk, amikor egy érzékenyebb bottal, vékony zsinórral, apró jigekkel sikeresebben érvényesülhet az ember adott körülmények között. Ez okból rendszeresítettem eszköztáramban idén egy rövid, 10-30 grammos dobósúlyú jigger pálcát, melyre 2000-res peremfutó orsó és 0,08 as nanofil zsinór került. Az elkövetkezőkben elmesélek nektek két történetet, amikor kifejezetten a finomabb módszerek javára billent el a mérleg nyelve. Számomra igen tanulságosak voltak ezek az úttörő próbálkozások. Tovább »

Lassan, nesztelenül csorogtunk csónakunkkal a tiszai éjszakában. Éppen ráfordultunk a legígéretesebb külső ívre, mikor a túloldalról reflektorfény borított el minket. Légy szíves ne világítson ránk! - kiáltottam át a kíváncsiskodó féljózan sporinak. A fény kihunyt, mi pedig dobáltuk tovább a part szélét. Itt sem kell harcsára számítanunk egy darabig – súgtam oda Pistinek. Még ötven métert sem tettünk meg, mikor ismét beragyogott minket a kereső reflektor. Miért kell ránk refizini? - kiáltottan dühösen az éjszakába, mire rögtön jött a válasz: Há mivaagy tééé? Éjjelimadááár? :oD Tovább »

Tavaly nyár végén – ősz elején pár alkalommal már nyomába szegődtünk a bajuszos ragadozóknak az öreg Tiszán, ám sajnos, az évtized egérúszását éppen lekéstük és csupán néhány harcsakapásig jutottunk a szőke folyón. Szépen fogtunk azonban balinokat és akadt néhány termetes jász és domolykó is. Ezen a nyáron azonban már több figyelmet kívántunk szentelni ennek, a számunkra még ismeretlen víznek. Anno már az első próbálkozásokra is kiderült, hogy a harcsaállomány itt kivételes. Illetve, hogy a folyó sajátosságaiból adódóan, ha a körülmények megfelelőek, jó eséllyel áll ki a harcsa a part szélébe, kedvezve ezzel a pergető horgászmódszernek. Szinte minden alkalommal magunkénak tudhattunk 2-3 akciót, ám egyelőre, még nem sikerült harcsára váltani erőfeszítéseinket. Türelmetlenül vártam hát az idei első tiszai csorgást. Vajon a tavalyi tapasztalatok tükrében nyakon tudom e csípni az első célzottan fogott tiszai harimat? Tovább »

Június közepén kezdődött. Szegedről jelezték, hogy beindult a virágzás, első nap gyengén. második nap erősen, a halak ráálltak, volt vircsaft. A hónap első felében meleg idő volt, egy pár nap kánikula és a víz hőfoka lassan 22 °C felé emelkedett, tizenhetedikén azt mondtuk: ha lesz, ha nem, rápróbálunk az élő Tiszán, Tiszafüreden. Nem volt rossz döntés. No de lássuk szép sorjában: Tovább »

A fotó tegnap délelőtt készült, egy Tisza-holtágon. A partszél közelében, a fák árnyékában, egy nagy, bedőlt ág mellől vert oda a süllő a kanálnak. Ti hány hibát láttok a képen? Elárulom, legalább öt van… Tovább »

Te atya ég! Nem vagyunk normálisak! Ezek a jelzők jutottak elsőre eszembe most, hogy újra átgondoltam múltkori napunk eseményeit, amit Jankovics Krisztián barátommal töltöttünk el a Duna parton. Miért? Mert hordtunk köveket, fákat, de arra is volt példa, hogy másznunk kellett. Ha ez nem lenne elég, barátom alig három hetes iPhone telefonját hagyta ott a parton a kövek között, amit a srác... Tovább »

Pénteken ismét lehetőségünk volt együtt pecázni Gyurival, a nagy tiszai halvadásszal. Ami rossz hír az átlagembernek, az maga a karácsony a pergető horgásznak, a levegő erősen hűlni kezdett, ezáltal a víz is, így a mi süllő és csuka barátaink zabálni kezdtek. Tovább »

Ebben az esztendőben, az enyhe télnek köszönhetően, régóta nem látott mennyiségben úszott az egér a Tiszán. Persze, a falánk ragadozók gyorsan ráálltak a potya táplálékra és rendre érkeztek a hírek szebbnél-szebb harcsa, balin és jász fogásokról. Izgatottan szemléltük, a szinte napi szinten felbukkanó fotókat a csónakok aljában pihenő böszme bajuszosokról, melyek a reggelt már sajnos nem élték meg. Próbáltam minden kapcsolatomat latba vetni, hogy ki tudjuk szakítani részünket mi is ebből a nem mindennapi lehetőségből, de mire sikerült csónakot szereznem, az egérúszás már csitulni látszott. Lelkesedésünk azonban nem lankadt, azért talán még nekünk is sikerülhet horogvégre keríteni néhány kósza rablóhalat a szőke folyón. Reményekkel telve pattantunk ki hát kocsinkból Ferenczi Csabi barátommal, a már sötétbe hajló tájban ringatódzó tiszai ladikok mellett. Tovább »


hirdetés

Ismét a Tiszán. Az elővirágzást jelző kósza hírek alapján megint felkerekedtünk és egymást követő két és fél délután szerencsét próbáltunk és rendet vágtunk a terülj-asztalkámtól megrészegült balinok és gardák közt. Tovább »

Horgászpályafutáson során megfordultam jó pár vízen, de a Tisza ez idáig valahogy mindig kimaradt az útitervből. Hallottam meséket, olvastam történeteket a halakban bővelkedő szőke folyóról, de a nehezen áthidalható távolság miatt sosem jutottam el a lassan csordogáló folyam partjára. Rendkívüli módon izgatott lettem tehát, mikor körvonalazódni látszott egy Tisza-Tisza tavi hétvége ötlete, melyet Andás barátommal október derekára ütemeztünk be naptárunkba. Tovább »

 

Nyolcvan-százéves lehetett az a kapitális méretekkel bíró harcsa, amelyet hétfőn este akasztott Farkas Attila Tiszacsegén. Tovább »

Azok, akik szeretik a halrudacskákat, szinte biztosan ettek már cápaharcsát (ismertebb nevén pangáziuszt). A hal ázsiai, viszonylag meleg vizű folyókban él, a rend egyes fajai méteresnél is nagyobbra nőhetnek, mivel könnyen tartható halneveldékben, a világon gazdasági szerepe jelentős. Tovább »

Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza - tartja a közmondás. A helyzet valójában az, hogy aki manapság a Tisza vizét issza, az szart, húgyot, állati vért és belsőségeket iszik a vízzel. Az alábbi képeket a mai napon fotózták a Felső-Tiszán, egészen pontosan Tiszateleknél. Tovább »

40 kiló olajszennyet szedtek le a Tiszáról Algyőnél Tovább »

A Tisza-tavi horgászat egyik legnagyobb megoldatlan konfliktusa a vízen közlekedők és a parton vagy csónakban horgászók között feszül. A vízi járművek által keltett hullámzás azon túl, hogy bosszúságot okoz a nyugalomra vágyó horgászoknak, számos természetkárosító hatással is bír (halivadékok és ívóhelyek pusztulása, partok amortizálódása, a természet nyugalmának zavarása stb.), és gyakran okoz veszélyt a vízi közlekedésben. Tovább »

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már a jelenlegi aszályhelyzet kialakulását megelőzően megkezdte többlet vízkészlet betározását a Tisza-tóban, egyes csatornákban és holtágakban. Tovább »

Tiszafüred – A turizmus fejlesztésében, a programok kiajánlásában igazi partnerre találtak Debrecenben. Ezt Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke mondta a térség legrégebbi és legnagyobb rendezvénye, a Tiszafüredi Halas Napokat beharangozó sajtótájékoztatón Tiszafüreden pénteken. Tovább »

A Tiszafürednél vett mintában legnagyobb egyedszámban ezúttal is a tavalyi küszök voltak jelen. Tovább »


hirdetés

Az egyedülálló jelenséget csak nálunk lehet megfigyelni. Tovább »

...és mindez a Tiszában landol. A folyóba ömlő befolyóból vett minta vizsgálata botrányos. Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés