Farkas László írásai

 

Elképesztő, hogy mennyire tud hiányozni egy idő után a víz. Nem panaszkodni szeretnék, voltam több alkalommal is áprilisban, de valahogy mégis… Esküszöm, néha úgy érzem magam, mint egy drogfüggő, akinek időről-időre egyre nagyobb adagokra van szüksége vágyai csillapításához: ahogy egyre mélyebbre jut, úgy válik egyre nagyobb étvágyúvá. Ezen az úton jutottam el én is a pillanatként elröpülő tíz év alatt arra a kritikus szintre, ahonnan már nincs visszaút, ahol az akár rövid idejű megvonás is kockázatokkal jár.

Tudom, nem ez a legaktuálisabb téma, de most, hogy jó hír szinte alig jön a vizeinkről, talán szívmelengető lehet olvasni egy kicsit a vadregényes és semmivel össze nem hasonlítható illattal körbeölelt Hernádról.

Éveken át mindent megoldottam gumi nélkül, és a sellő ritka vendég volt a csónakban… mint ahogy én is ritka vendég voltam a téli hónapokban a Tiszán. Aztán eldöntöttem: meg kell tanulni gumival is. És tényleg! Az eddigi hozzáállásommal ellentétben, a jó helyre betolt gumi nedves közegben, tökéletesen megállja a helyét, sőt! Ezek a bestiák erre gerjednek csak igazán!

Furcsa dolog ez a „szezon” meghatározás, mert végeredményben mi is számít szezonnak? Csukát fogni egy kis szerencsével nyáron is lehet, de sokkal könnyebb a tilalom utáni hetekben. A kövesek kergetése szintén jó móka lehet akár a legnagyobb kánikulában is, a balin meg májustól szeptemberig úgy hörpinti le a felszíni csalikat, hogy az ütő megáll az emberben. Na meg ott a domi, a sügér, amik a tilalmi idejükön kívül egész évben partnerek lehetnek. De mégis: a hűlő víz, a deres hajnalok, a millió színbe öltözött természet… nekem ez jelenti a szezont kezdetét.

Az idei május nagy meglepetéssel kedveskedett: a tavalyi év sorozatos kudarcai után újra elkezdtem fogni a balinokat. 2015 óriási kérdőjeleket hagyott bennem. Tavaly, emlékszem alig vártam az első májusi napokat, hogy végre újra a balinok nyomába eredjek.

Sziasztok, régen jelentkeztem hírekkel. Na, hol is kezdjem? – joggal merül fel bennem a kérdés. Mert az élmény, amihez hozzásegített a jó sors, olyan mértékű, hogy a hétvége többi – és nem kevés – eseménye eltörpül mellette.

Talán kellett hozzá az is hogy rosszul indult, mert még előző nap volt egy kis vita az egyik sporival, akivel a másnapi közös pecát terveztük (értsd: a feleségem), de aztán szerencsére elsimult a víz. Négykor keltem, ilyenkor általában 4:20-kor már kocsiba ülök, de most nővel voltam. A lényeg, hogy negyed hatkor sikerült elindulni. Már a falunkba derengett, pedig innen egy bő óra Tiszabábolna.

Kevésbé venném bő lére most a figurát, mondjuk sok halról nem is tudok írni. Egyrészt az emlékek bizonyos távlatokból már nem olyan élesek, másrészt a 30-i peca könnyen feledhetőre sikerült, köszönhetően a nagy mennyiségű pálinkának, amit magamhoz vettem aznap.


hirdetés

 

Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés