Furcsa dolog ez a „szezon” meghatározás, mert végeredményben mi is számít szezonnak? Csukát fogni egy kis szerencsével nyáron is lehet, de sokkal könnyebb a tilalom utáni hetekben. A kövesek kergetése szintén jó móka lehet akár a legnagyobb kánikulában is, a balin meg májustól szeptemberig úgy hörpinti le a felszíni csalikat, hogy az ütő megáll az emberben. Na meg ott a domi, a sügér, amik a tilalmi idejükön kívül egész évben partnerek lehetnek. De mégis: a hűlő víz, a deres hajnalok, a millió színbe öltözött természet… nekem ez jelenti a szezont kezdetét.
Szeptember eleje van, kitart még a nyár, a víz 23 fokos, küszök ezrei vonulnak nagy felhőkben a táplálék után. Ők nem naptár szerint élnek, ellenben nekünk már bizsereg a tenyerünk egy jó szeptemberi csukázásért. Hallottam is a barátokról, hogy csipegetnek már szebbeket, ezért úgy döntünk Balázzsal, hogy nekivágunk.
Megegyeztünk, hogy a biztonsági halon gyorsan legyünk túl, ami annyit jelent, hogy a még felszínen rabló balinok közül kipattintunk se-perc egyet-egyet, - hogy ne legyen betlis napunk - aztán már nyugodtabb szívvel kockáztathatjuk a meleg vízben a csukákat.
Na, nem jött össze a se-perc… legalábbis nekem nem. Balázs szokásához híven megint elkezdte a leiskolázásomat, (nem felejtettem el még a legutóbbi 0-4-es zakót) kipenderített gyorsan egyet, majd még egyet.
Én meg csak dobáltam, húztam, dobáltam, húztam a szélfútta csónakból. Ugyanazzal a csalival, mint Balázs, ugyan azzal a színnel, ugyan olyan tempóban és mélységben, de nekem nem csípte. Na persze a nagy számok törvénye ugye meghozta a gyümölcsét, és pont egy dobással azelőtt, hogy leszakadt volna a karom, elragadta a Sniperemet egy küszivadékhoz képest kapitális, majdnem 25 centis balin. Ezután bennem is elernyedhetett végre a betligörcs és mehettünk csukázni… és mindehhez csupán két órára volt szükség.
Na, a szeptemberi csukázó helyünk nem egyszerű téma 2016-ban. A bejáratnál fogadó tavalyi sztráda sehol nincs, egy avatott szemnek éppen érzékelhető nyílás a nádban bejárat gyanánt, avatatlan talán észre sem veszi. Ez van most. Kínlódva, de végül bejutottunk. Két ember kellett hozzá. Cibálni a nádat, csónakot billegtetni, kínlódni. A telefonom közben vízbe esett, nyilván 4 éven nem volt lementve belőle semmi…
Sebaj, végre lent vagyok, nem ronthatja el semmi a napom. Bent még növényes nagyon, de a nyitott részeken két ember már talál magának elég területet egy jó pecához. Felkötöm az Elix elvesztése óta első helyre lépett „keresőt”, a bugyimepps-szet és már repült is a töklevél szélébe. Jó helyre eshetett, mert egy-két métert húztam, mikor lekoppintotta egy apróság, ami a harmincpár centijével bearanyozta a napom. Egy dobás-egy hal. Kezdődhetne jobban?
Nem azért, lehetne még csűrni-csavarni a dolgot, de semmi különös nem történt a továbbiakban. Nyíltabb vízről és növény mellől is, de jellemzően a felső vízrétegből akadt még három vasra éhes ifjonc, igazságosan, 2-2 megosztásban.
Az utolsó fél órára kiálltunk egy kubikba, ahol Balázs még kiperrintett egy apró balint, de a nagyobb csukák a bárányokkal együtt hallgattak. Pedig alapvetően érdemes megvárni a fényváltást, mert ekkor általában még van egy komolyabb rohamuk ezeknek a gyönyörű, foltos ragadozóknak, főleg ha egyébként napközben nem nagyon mutatták magukat, de most másképp alakult.
Szóval így telt az első, már majdnem „szezonos” nap, elégedetten és boldogan indultunk haza, de nem hagyott nyugodni, hogy a hírek nagyobb csukákról szóltak, és egy hét múlva újra megpróbáltuk.
Szeptember 15-e van. Idén tavasszal már második alkalommal intézett a Sporthorgász Kft. sulyomkaszálást. Ahogy nyáron néztem ezeket a sávokat, az jutott eszembe, hogy a felszakadás előtti egy-két hétben talán érdemes lesz majd ezeket a nyitott folyosókat meghúzgálni, mert könnyen meglehet, hogy a szélében fog állni a csuka.
Lehet, hogy egy kicsit elkéstünk, mert már elég sok sulyomszál fel volt szakadva, így kínlódás volt a peca. Két ember eleve sok egy ilyen keskeny sávra, oldalszélben, erre közben jöttünk rá. A másik probléma, hogy a horogra akadó növényeket egy-egy erős rántással, jó hatásfokkal le lehet ugyan tépni a horogról, de ez nem tesz jót a hely érintetlenségének. Ha előzetesen jobban átgondoljuk, akkor lehetett volna rejtett horgos gumikkal, Savage Gear TPE Mudd Minnow-val, Minnow Spoon-nal, vagy a Benyus-féle citerahúros támolygókkal is próbálkozni de ezek híján –vagy egyébként is?- a csukadömping elmaradt. Ezt is csak azért írom le, hogy más tanuljon a hibánkból. Kicsivel komolyabb felkészüléssel szerintem lehetett volna eredményt elérni. Az ideális időszak túl rövid, egylövetű… jövőre újra próbálkozhatunk.
A csukák helyett végül is pár balin ifjonc beugrott a csukáknak szánt körforgókra, majd célzottan próbálva a Hegemon Sniperre de a legnagyobb se érte el a 40 centit, így nem is nagyon erőltettük.
Ez az az időszak a tavon, mikor összeáll a rucaöröm is, tud baj lenni ha a ráfújja a szél a kijárt csónakútvonalakra és éjszaka, helyismeret nélkül ráfutunk. Könnyű elveszíteni a tájékozódó képességet.
Október eleje van. Otthon rengeteg feladat gyűlt össze, így majd egy hónap kihagyás következett. Nehezen átvészelhető időszak volt, súlyos elvonási tünetekkel.
Hogy becsülettel térjek vissza a ringbe, kapásból egy kétnapos pecát terveztem be, október 8-9-re.
Ez első napon a szerencseemberemmel, Kippyvel indultunk neki a nagy víznek. Velünk tartott két turista is, Kippy apja és apósa. Előbbi a gulyásért, utóbbi az egy botos kishalas csukázásért felelt, és bár csukájuk nem akadt, ez aznap nem is feltétlenül rajtuk múlott, nem evett a hal. Ellenben hogy korán érkeztünk, csodálhattuk a szép hajnalt.
Majd kibukott a nap és felégette a maradék fátyolfelhőzetet, ami egy kis reményt adott volna nekünk egy sikeres csukázáshoz. Azúrkék ég, teljes szélcsend. Szép ilyenkor a Tisza tó, sőt gyönyörű, de a halálom, ha csukázni indulok.
Úgy voltunk vele, ha már rászántuk a napot, akkor kitartóan próbálkozzunk és ez a hozzáállás késő délelőtt be is adott egy 40 körüli bicskát.
Azért hívom Kippyt szerencseemberemnek, mert ugyan ritkán jön le velem, de abból mindig valami jó sül ki. Először is betlivel még egyszer sem tértünk haza. Másodszor pedig az év legnagyobb halát vagy ő fogja, vagy én, az ő társaságságban.
Ezúttal mindössze annyi volt szenzáció, hogy a délelőtti bicska után, az első hal tiszteletére tartogatott áldomást félrenyeltem. OK, hogy nem bírom a szeszt, de úgy tűnik, légcsőből valamiért hatékonyabban szívódik fel, így egy rövidebb időszakra kiestem a ringből. A pontos peca és a koncentráció nem voltak velem beszélő viszonyban. Szerencsére nem sokkal később már elkészült a gulyás, így partra szálltunk, megebédeltünk, a tűző nap pedig melegítette a hátam. Tele has, jó idő, elnyomott a szilva. Bedobtam a törölközőt. Nagyjából 15 percet horkoltam egy bokor alatt, ami egy órának is tűnhetett volna, mert mire kinyitottam a szemem, vékony felhőréteget fújt be a magas légköri szél a nap elé és a szűrt fény okozta reménytől sokkal összeszedettebbnek éreztem magam.
Hejj, lett nagy jókedv! Sietve csónakba pattantunk és megcéloztuk a legközelebbi jónak vélt helyet. Kicsit a motiváció kedvéért is, de egyébként magam is elhittem mikor mondtam Kippynek, hogy maximum 10 dobásból be kell adja a gyümölcskosarat a gép. Az a vicc az egészben, hogy be is adta talán a negyedikre, így egy újabb 40-es csukával pózolhattam.
Na mondom itt a Kánaán, most beindul, de aztán mégsem így lett. Bár a nap már nem sütött ki, csak egy pár percre, mielőtt lebukott volna, de a délután órái így is üres dobások százait hozták. Persze ahogy már sokszor, most is érdemes volt kitartani az utolsó percekig, mert az esti szürkület megadta a nap halát a barátomnak. 12 óra peca, egy kapás, egy hal, 61 cm. Csillagos ötös a kitartásért.
Ez után már említésre méltó esemény nem történt és nem sokkal a kép elkészítése után hazafelé vettük az irányt.
Szombat hajnalban valamivel négy után keltem, éjfél elmúlt, mire elaludtam és vasárnap hajnalban, pontban négykor ismét csörgött az ébresztő. Érdekes, de nem kellett szundit nyomogatnom. Hajtott az új tudás, ugyanis először indultunk közös pecára az aznapi partneremmel, aki igencsak nem elhanyagolható tényező, ha a helyismeretet és a pergetést tekintjük. Mivel a kocsiból ki se volt pakolva, a ruháim is csak a fotelbe dobva, így 20 perc múlva már robogtam is újra a kedves szerelmem, a Tisza tó felé. Ezúttal Tiszaörvényből indultunk Takács Lacival.
A cél egy kis holtág volt. Az előző napi tapasztalatokat is alapul véve még előző este megegyeztünk, hogy minden halra és módszerre készülünk, és napközben improvizálunk, ahogy változnak a körülmények.
Kellett is ez a rugalmasság, mert, ahogy az előző nap, ezúttal is egy szemvillanás alatt elvarázsolta felőlünk a felhőket a nap és tette teljesen passzívvá a ragadozókat.
De amíg ez megtörtént, addig sikerült 4 csukát csónakba terelni, két kisebbet és két szebbecskét. Végig próbáltam pár műcsalitípust, egy süllyedő kétrészessel sikerült az elsőt becsapni, de később már csak egy felszín közelben vezetett nehéz körforgó kellett nekik, amit súlyából adódóan gyorsan kellet húzni.
Annak megállapítására, hogy az ezen a hétvégén először tesztelt 0,70-es fluoro előke volt-e a titok vagy csak a vakszerencse, még több alkalom és ilyen irányú tapasztalat kell, de végül is 4-0-ás eredményt sikerült összepecázni négy óra alatt.
Mikor már kellően meredek szögben sütötte a nap a vizet ahhoz, hogy nehéz legyen csukát fogni, összepakoltuk a vasainkat és az élő Tisza felé vettük az irányt.
Laci imád vízen lenni, nem a csukabetli látszik az arcán, csak szemébe sütött a nap. Délután egyébként is kamatosan visszaadta a pofont, lehet ő már itt tudta.
Úton az új hely felé látszik, hogy milyen mértékben szakadt már fel a sulyom, mennyire fogy a búvóhely. Aztán novembertől vízeresztés és az élettér is lecsökken. De addig is gyönyörű arcát mutatja a tó.
Hosszas csónakázás után megérkeztünk egy öblítőhöz. A nem olyan rég nagy port kavart eset dacára ketten is behorgásztak a zsilip felé, amit kérésünkre végül is abbahagytak. Elmondásuk alapján ritka vendégek a tavon, nem voltak tisztában a szigorral, egyébként tisztességes srácoknak tűntek. Kár lett volna az engedélyükért.
Mi lesúlyoztunk a legális oldalon és onnan kezdtük a pecát. Rögtön az elején volt egy jó ütésem, meglepett, lemaradtam. Aztán süllyedőre nyúlt bele valami, ez még jobban meglepett, erről is lemaradtam. Kettőt dobtam és két akcióm máris volt. Bíztatóan nézünk össze Lacival. A várakozásoknak megfelelően nem kellett sokáig várni a halra, Laci gyorsan rátalált a ritmusra és sorra szedte ki és engedte vissza a köveseket, kis süllőket, ifjonc balinokat.
Persze én se maradtam sokáig adós a halakkal, Laci technikáját ellesve nekem is beindult a nagyüzem.
Itt kell megjegyeznem, hogy a szabályok szerint, amikor sorra méreten aluli halakat fog az ember, akkor módszert, helyet vagy csalit kell váltani. Egy ilyen szituációban ez egy nehéz döntés. Ha ezt a méretet eszi kicsi és nagy hal egyaránt, akkor hiába is dobáltunk a nagyobb gumikkal, nem volt rá jelentkező. A sok kicsi mellé így időnként beugrik a méretes is, mint ahogy a mai nap is adott 34 centis kövest, nagyobb balinokat és Laci akasztott süllőt, ami a nap hala lehetett volna, de sajnos a kisebb halakra méretezett kíméletes bevágás nem ült rendesen, így ezt a halat nem tudtuk fényképezni.
Egy szóval lehet, hogy van akinél az a hozzáállás kiveri a biztosítékot, de mindenképpen szeretném tisztázni, hogy a kíméletes bánásmód, a lenyomott szakáll és a türelmes fárasztás eredményeképp minden hal elúszott és még véletlenül sem volt alattunk egyetlen egy dög sem, amivel egyesek szeretik a sporthorgászokat ostorozni.
Szóval ezen időszakban a 2 col körüli méretek, a Relax Kopyto, a Berkley Flex Cutt Shad vagy épp balinra a Dorado Beetle és még megannyi kis twister, gumihal adta a kis ragadozókat. Aztán megváltozott valami és egy olyan időszak következett amit már itt-ott olvastam, barátoktól hallottam, de mindig csak szkeptikusan legyintettem rá: van olyan, hogy csak egy típus egy féle színét hajlandó megenni a hal.
Mindig is marketingfogásnak véltem az ilyen beszámolókat, azért is nem fogok most típust írni, sem olyan képet mellé tenni, amiben azonosítható a csali.
Úgy alakult, hogy elfogyott a lendület és varázsütésre elmaradtak a kapások. Nyilván addig is voltak különbségek egy-egy műcsalira érkező akciók számában, de addig két, maximum három bevontatásonként volt akció, ami nem lecsökkent, hanem megszűnt. Én a gumizáshoz általános iskolás szinten állva kitartottam az addig legtöbb halat adó típus mellett, csak a technikán próbáltam meg változtatni. Kicsit gyorsabban, kicsit lassabban, magasabbra ugratva, medret szántva, súlyt cserélgetve, de nem hozott eredményt. Laci hagyta a technikát és a típusokat változtatta. Egy bő fél óra eredménytelenség után egyszer csak nyekken a fék, köves pocskol a csónak mellett. Aztán még egy és még egy. Nekem semmi. Még ekkor is azt gondoltam, hogy más szögből húzza a törést, vagy egyszerűen jobb pozícióban van.
Négy-öt hala jött, kevesebb, mint tíz perc alatt, mikor feltettem neki Gégény Viktor kérdését: „mi a csel?”
Rejtélyes mosollyal átdobott a csónak elejébe egy kétcolos, ezüstflitteres, narancssárga farkú gumihalat. Feltűztem az 5g-os csebu fej elé és lendítettem. Első dobás: hal, második dobás: hal. Mint ahogy a harmadik és a negyedik is. Nem hittem el.
Ekkor Laci átdob egy fekete hátú, de egész testében narancssárga gumihalat ugyan abból a típusból, megint azzal a sokatmondó mosollyal kéri, hogy próbáljam ki ezt is. Felteszem. Első dobás üres. Második üres. És így tovább még vagy tízet.
Egymillió dolláros hollywoodi mosollyal kéri, hogy most tegyem vissza az ezüstflitterest és láss csodát, ontja a halat. Röhögünk, kacagunk, hitetlenkedek. Laci oktat. Óriási nagy peca!
Ha egyedül vagyok beletörődök, hogy megállt a hal és vert hadként elvonulok, de ez egy mélyenszántó tapasztalat lett. Néha látni a decemberi Tiszán, mikor csónak csónakot ér és mindenki a süllőket próbálja becsapni, hogy 20 csónak legénysége ül bambán, átfagyva, és emelgetve az előző napi, vagy múlt heti tutit, miközben egy-két csónakból meg folyamatosan fárasztanak. Valami ilyesmi szituációt tudok mögé képzelni.
Nem kell feladni! Ha tudod hogy ott a hal, addig kell változtatni amíg meg nem találod azt, ami aznap éppen kell nekik. Igaz, addig még sok víz lefolyik a Tiszán, de ha jól kicsukáztam magam idénre, megpróbálom ezt a tapasztalatot is kihasználni.
Tegyetek így ti is.
