Főszerepben a Hegemonok, emlékezetes május a Tisza tavon

Az idei május nagy meglepetéssel kedveskedett: a tavalyi év sorozatos kudarcai után újra elkezdtem fogni a balinokat. 2015 óriási kérdőjeleket hagyott bennem. Tavaly, emlékszem alig vártam az első májusi napokat, hogy végre újra a balinok nyomába eredjek.

Ha szerencsénk van, májusban pörgős örömpecákban lehet részünk, amiknek kedves főszereplői ezek a nagyszerű ragadozók. A gyorsan húzott wobblerekre érkező óriási rávágások, a bevontatás végi kiemelés előtti utolsó pillanatban, rövid zászlón a műcsalira ragadó, időnként leforduló, de minden esetben szívritmus problémákat okozó balinok… imádom őket, és tudom, sokan vagyunk ezzel így.
De amíg ’14 tavaszán jobbnál jobb horgászatok következtek egymás után, addig a ’15-ös évkezdet teljesen elkeserítő volt. A tavalyi évig úgy tekintettem a balinra, mint betli mentő halra, amit jó eséllyel meg tudok fogni, bármi történjék is. Aztán tavaly történt is, mégpedig olyan valami, ami nem egy-két alkalmat határozott meg, hanem egy teljes évet. Ugyan is nem nagyon fogtam balint.
Szeretném tudni az okát, leírni a tutit. Tippek vannak, tények nem nagyon. Feltételezéseket meg inkább nem írok le.

Kerek perec kimondva hat azaz hat darab balint sikerült kiimádkozni a Tisza tóból a teljes szezon alatt de a legnagyobb se érte el a kilót. Jah és tovább fokozva a hangulatot úgy teljes az igazság, ha azt is melléteszem, hogy a hat balinból csak három volt tudatos, a másik három beeső volt csukázás közben. OK, persze kellett a rossz szezonhoz, hogy egy idő után bele is untam a keresésükbe.
Hogy miért? A tilalom utáni másfél hónap alatt többször lebetliztem és csak egyetlen alakommal ugrott be egy 35 centis kis balkó… hasonló tapasztalatok jöttek a barátoktól, így a habitusomtól merőben ellentétes dolgot cselekedtem: feladtam. Nem is igen kerestem őket, kikötöttem a tározó helyett az élőre és próbáltam a balinok kergetése helyett minél több tapasztalatot magamra rántani a nyári kősüllőzés kapcsán, így a legforróbb hónapok, hogy is mondjam, nem sikerültek túl halasra.
Egy idő után meg is jegyezte a feleségem, hogy OK, hogy jó szívű vagyok a halakkal, de régebben azért még hoztam belőlük haza is néha. Szégyelltem bevallani, hogy ezúttal nem a nagylelkűség volt az ok, hanem a tapasztalatlanság.

Tanulgattam a drop shot-ot, a jigelést, ilyen riget, olyan riget, emelgettem így, léptetgettem úgy, de eredménye csak nagyritkán volt. Nem ártana mellém egy tapasztalt spori, aki jártas a témában, hogy spóroljak magamnak vagy 3-4 szűk esztendőt, de ez egy ilyen sport. Ezt a tanulási időszakot is lehet élvezni, de azért jobban szeretek hazai pályán játszani.

Na, szóval így múlt el csendesen a nyár, majd jöttek utána a színes hónapok, a bomló avar illata, a varjúkárogás és szép lassan visszahozta belém az önbizalmat a sok szép Tisza-tavi csuka… de ez már egy másik történet.

A mostani sztori főleg a balinokról szól, egy-két beugró csukáról, a tilalom utáni első hónapról, egy kevés kudarcról és szerencsére jó pár jól sikerült kalandról.

De hajózzunk is ki.
Kapásból egy pofonnal nyitottam: április utolsó hétvégéjét írtuk, megérkeztek a rendelt cuccok a Fishingtime webshopjáról, köztük a kiállításon megismert Hegemon Sniper, amihez kifejezetten sok reményt fűztem, de volt a csomagban sok egyéb is, ami a későbbiekben még szerepet fog kapni.
Szóval április 30-a, az első balinos alkalom.

Ekkor még nem építettem rá a teljes napot erre a fogatlan ragadozóra, 13 fok volt a vízhőmérséklet, bíztam a csukák étvágyában is. A párommal terveztünk egy közös pecát, de az indulás körül komoly problémák voltak: a gyerekeket rokonhoz kéne vinni, kocsi nem indul, kaját még venni kell, stb.…
Így alakult, hogy a reggeli szűrt fényről nagyon lekéstünk, meg úgy mindenről, ami a napkelte környékén történni szokott, szóval mire kiértünk, telibe verte a nap a tükörvizet. Nem épp egy jó előjel a csukákra. Ettől függetlenül, becsületből alaposan megszórtuk a kiszemelt területet, de akció nem akadt. Jobb híján, távcsövön keresztül figyelgettük a nászruhás búbos vöcsköket és hallgattuk a nádi rigók legszebb hívogató dalait. Az is valami, sőt kifejezetten szép látvány és kellemes körülmények, de ettől még hal nem akad.

Rászántuk hát magunkat a balinozásra. Ki is mentünk a nyílt vízre, ahol óriási fröccsenésekkel szedegettek szebbnél-szebb balinok a szerencsétlen küszök közül, de akkora területen, hogy szinte mindig dobástávon kívül voltak. Ezért is lepődtem meg azon, hogy nagyjából az ötödik dobásra szép odanyúlásom volt a Sniperre, ami sajnos nem akadt. Maximum tízet dobhattam ezután, mikor egy gőzmozdonyba akadtam. 0,12-es fonott, gyenge fluoro előke. Az első pillanatban nem tudtam még felmérni kivel is állok szemben, egy alkalommal meg is fordítottam, (vagyis inkább önszántából megfordult, amíg tartottam) a felszínen megjelent a magas hátúszó húzta V alak, a horog valahol száj környékén… kérdés: giga balin, vagy egy sztenderd busa? Hibáztam, kíváncsiságomtól vezérelve megpróbáltam kicsit erőltetni, válaszul megállíthatatlanul elindult. Noéminek mondhattam, hogy súly fel, motor indít, de neki még nincs benne a rutin a kezébe. Átadtam neki a botot, elrendeztem amit el kell, ő addig tartotta és szívta magába az élményt amit egy ekkora hal tud okozni. Felkészülve a hal követésére visszakértem a gyeplőt, de közben vészesen fogyott már az amúgy sem sok fonott és egyre pőrébben kacsingatott rám az alátétzsinór. Lesz, ami lesz, rátartottam picit, hátha megfordul, de valahol sérült lehetett a fonott, mert egyszer csak elernyedt a cájg és döbbent csend szállta meg a csónakot. A kérdés továbbra is nyitott maradt: giga balin, vagy sztenderd busa? Szeretném hinni, hogy az előbbi, de reálisan gondolkodva inkább az utóbbira van esély. Legalább is az utóbbi fáj kevésbé. A Hegemon Sniper persze mínuszos….

Na, ami ezek után történt az már nem érdemel több karaktert. Dobáltunk eredménytelenül, majd kiálltunk kishalazni, hogy fogjunk pár keszeget az éjszakai harcsázáshoz és ennyi.

Noémit kitettem a kikötőbe, ment haza a gyerekekhez, én visszamentem a kiszemelt harcsás helyre. Pákó már erős alkonyba érkezett meg a tókerülő bringázásból, de még épp időbe.

Letettük a stupekokat, illetve egyet süllőre is bedobott és megáldoztunk. Figyeltünk egy darabig, meg beszélgettünk, de egyszer csak két áldomás között elnyomott az álom. Épp derengett, mikor Pákó a legmélyebb álmából felpattant, nem tudom hogy csinálja, majd szólt, hogy szedjem magam össze én is, mert az enyémet viszi. Kissé kómásan, de feltápászkodtam, keményet bevágtam, válaszként gyengécske hal védekezett a zsinór másik végén. Viszonylag gyorsan a csónakhoz pumpáltam, 3-4 kilósra tippeltem, de amikor feljött meglepődtünk mindketten: úgy 12 kiló körül lehetett a halam. Erőre kapott ahogy rájött, hogy nem babra megy a játék, forgolódott még egy keveset a csónak mellett, majd elkapkodtuk a kiemelést és a halam búcsút intett.

Sebaj, az ő násza épp most következik. Ahogy Feri mondja: „a fárasztás élménye megvolt”. Igaza van.
Még visszahúztuk a szereléket, de nem történt semmi reggelig.

A kikötőbe negyed hétre értem, ahol már várt Erik, akivel egész napos pergetésre indultunk.
Fárasztóak az ilyen maratonok az igaz, de mindig sok érdekes tapasztalattal vérteznek fel. Ilyenkor jön ki igazán mennyire különböző tud lenni két egymást követő nap.

Május elseje.
Még a kikötőbe vagyunk, mikor hangolják a poroszlói falunaphoz a mozgalmi nótákat. „Fel vörösök, proletárok, nagy munka vár ma rátok…”

Munka az volt, nagyságrendekkel erősebb napra is sikeredett, mint az előző, de azért a 120%-ot ezúttal sem teljesítettünk túl és a sztahanovi munka eredményére is várni kellett a délutános műszakig.
Szó szerint hazamehetnékem volt már és ha egyedül vagyok, lehet el is indulok, mert rendületlenül dobáltuk át az egész napot, de fél kettő elmúlt mire Erik végre megtörte a jeget. A legendás Abu Garcia Cardinal C4-es nosztalgikus hangon adagolta a zsinórt a csukának. Félreértés ne essék, ez az orsó nem egy lepukkant „ósdi”. Ez egy féltve őrzött kincs. Egy stílust képvisel.

Egy szebbecske, 52 centis került segítségével ideiglenesen a csónakba.

Egy ilyen önbizalmat adó esemény után lehet, hogy mi is erőre kapunk a fásultságból, vagy tudat alatt hozzátesszük azt a koránt (bibliát) sem elhanyagolható „hitet” a horgászathoz, de végre elkezdtük fogni a halakat.

Nem sokkal az előző sztori után, egy tipikus csukacsalira beugró balin miatt célzottan elkezdtük szórni nekik a klasszikusabb balinos formákat, persze elfogadva, hogy esetleg pár kapás elmarad: a harapásbiztos előkét nem vettük le. És láss csodát, jöttek is sorjában.

Először Erik volt eredményes, aztán nekem adott egy testes balint a Hegemon Blejk, ami wobbleravató is volt egyben.

Majd előbb Erik akasztott egy szép balint, nem sokkal rá pedig én egy csukát a balinoknak szánt Dorado Tender-rel. Itt már láthatóan felpezsdült a hangulat.

A napnak volt még egy szép eseménye:
Egy nádtornyos, csökös, sekély részre értünk, óvatosan mozogva próbáltunk minél kevesebb vizet zavarni az öböl életébe. Egy WTD csalit kötöttem fel, azzal vallattam a már foltokban felbukkanó töklevelesek széleit. 6-8 rántás után felpúposodott a víz a csali mögött! Az ütő kihagyott bennem egy pillanatra, acélideggel vártam a pillanatot, nehogy hamarabb üssek oda, mint ahogy felveszi a csalit, de a tolóhullám elült, koppintásig sem jutottam. Öt méterre jár a műcsali a csónaktól. OK. Levegő kifúj, így jártam. Folytatom a sétáltatást, kettőt-hármat rántok, mikor a kristálytiszta vízben oldalról meglátom a halat, komótosan közelít a csali felé. Megállítom a bevontatást, ekkor rástartol, de ez már szemmel követhetetlen, csak azt érzékelem, ahogy felrobban a víz. Óriási csetepaté a felszínen, szaltó, minden, ami előfordulhat a rövid kanócon. A rövid nyelű merítőbe terelem, épp elfér a maga 68 centijével.

Így zártuk a napot, nem indult túl jól, de a vége parádésra sikerült. Három műcsalit is avattam, elégedett voltam.

Május 5.
Szerencsére csak négyet kellett aludni a következő alkalomig. Nagyjavításról hazatért a motorunk, el kellett menni érte és ha már mindenképpen ki akarjuk próbálni a felújítás után, nehogy már bot nélkül száljak a csónakba.

Nagyon sok minden történt aznap, de megpróbálom röviden összefoglalni.
Első megálló a poroszlói kikötők szomszédságában, az Eger patak befolyása. Időnként megállnak itt a balinok, ezúttal csak őket kerestem.

Gyors peca ez a balinozás, 10-20 dobás percek alatt megmutathatja jó helyen járunk-e. Ezúttal tévedtem, továbbállok. A Csapói felé veszem az irányt, mikor a nádszélen intenzív pocsolásra leszek figyelmes. Nem variálok, motort leállítom, még indulás előtt felkötöttem az új csalit, azonnal dobok a mozgás irányába. Első dobás a hét centis süllyedő Hegemon Sniperrel, azonnal leüti a balin. Még jó hogy lapult még egy a dobozomba.

Elégedetten nyugtázom a sikert. Két órám van pecázni mielőtt át kell menjek Tiszafüredre, és most már biztos nem betlizek. Közben felfogom, hogy a locsogás nem a nádszélen szedegető balinok, hanem egy igen intenzív dévérívás velejárója. Nyilván nem az egy-két kilós dévérekre álltak rá a hasonló súlyú balinok, mégis nagy számban voltak jelen ők is az eseményen.

Horogszabadítás után hanyagul visszadobom a csalit a vízbe, elengedem a halamat, majd kézbe veszem a botot, amin ernyedten lóg az előke, kinyílt kapoccsal, Sniper nélkül. *++>?:***%
OK. Volt két Sniperem, egyikkel dobtam vagy tizenötöt ezzel meg egyet. Ilyen nincs. Mindkettőnek rövid, de tartalmas élete volt. Dühös vagyok magamra.

Gondolok egy merészet és úgy döntök, egy csali-egy hal alapon tesztelem az wobblereimet.
Sorban avarom a Sebile Crankstert, a csuka után most balint is ad a Dorado Tender, újra szerepet kap az azóta már egy fa tetején pihenő Rapture Thoki, a pár napos pihenő után újra halat fog a Hegemon Blejk is, majd megkoronázom a délutánt három házi készítésű balinos csalival. A Sniper elvesztése okozta dühöm már rég elmúlt.

Ezután változik valami, amit sajnos mi nem, de a halak pontosan éreznek és elmarad a kapásdömping. Hosszas eredménytelenség után visszakötöm a Blejket amivel sikerült még becsapnom egy utolsó halat. Iszonyat jó csali. Bíztam benne hogy így lesz, de messze túlszárnyalta a várakozásaimat.

Kint az élőn, míg várom a szerelőt a nyolcas öblítő torkában még egy kisebb balint akasztok szintén a Blejkkel.

Hazafelé, már sötétbe nem bírok magammal és megnézem megint a dévérívást, hátha áll rajta harcsa. Odaérve örömmel hallom, hogy a keszegek ott vannak és pontosan azt csinálják, mint amikor itt hagytam őket. Csorgásból dobálom a nád szélét egy bő órán keresztül, buffog is a harcsa, elcsípnem mégsem sikerül egyet sem.

Május 8.
Az eredményes peca nem hagyott otthon nyugodni, rábeszéltem a párom jöjjön le velem. A cél megint a Csapói eleje volt, de aztán muszáj volt bebarangolni egy nagy területet a balinokat keresve.
Szegény idén még nem nyúlt bele egyszer sem egy pörgős pecába és ez a mai nap is csak olyan átlagosan gyengére sikerült. Rögtön az elején még fogtunk egyet-egyet, de aztán estig nyomuk veszett. Késő délután a Sóházi kanyarban láttunk még pár rablást, ahonnan sikerült is még egy búcsúhalat megfogni. Három Snipert vettem, egyet Noéminek adtam, így a Blejk mellett ezúttal is szerepet kapott az a típus.

Május 20.
Egy nagyobb kihagyás után ezúttal Gergővel vágtunk neki a Tisza tónak.
A Tiszán kisebb árhullám vonult le, harcsára lehetett volna kicsit zavarosabb is, ellenben süllőre már túl szemcsés volt. Erre saját kárunkon jöttünk rá, rászánva durván négy órát a műfajra.

Általában jó indikátor az átlag füredi horgász. Utálom a tömegpecát, de alapvetően igaz, hogy „ahol a büdös, ott a meleg”. Mi ezt most nem vettük komolyan, értékes órákat szánva az élőn a semmire.

Persze az összkép korántsem ennyire szürke mert szép számmal fogtunk balinokat ezúttal is, csak bent a hatoson!

Gergő ritkán van itthon, de akkor nagyon pecázni szeretne. Rábeszélt egy all day long eseményre, így ötkor már ostoroztuk a Tiszát. Ehhez a produkcióhoz elég háromkor felkelni… Kicsit előre ugorva mondom, hogy éjszaka negyed 11-kor szálltunk ki a csónakból, ahonnan még egy bő óra az út haza. Elfáradtam, de megérte.

A tetőzésen már túl voltunk, a víz apadó fázisban volt. Ez nem túl jó, de ha van vízmozgás, általában megtalálhatjuk valahol a balinokat is, ezúttal is szerencsénk volt, de most nagyon sokat kellett menni értük.

A nagy kör így nézett ki: Csicsman kikötő, Kis-Tisza, Csapói, Szilas, Hatos, Fűzfás, Sóházi, poroszlói híd, Csicsman kikötő.

A Csapói, a Szilas és a Sóházi mind egyhalas pálya volt, többet csak a Kis-Tiszán és a Hatoson fogunk, de ott hosszabb szakaszon, csorgásból.

Üdítő kivétel volt a híd környéke ahol a fényváltás és az azzal járó buzgalom ért minket. Balinokat ugyan fogtunk, de itt nem kisebb feladatot vállaltunk, mint hogy végre pergetve is megfogjuk a süllőt a tározón nyári víznél, de sajnos immáron sokadjára kudarcot vallottunk. Számomra ez nehezen elfogadható, ellenben sajnálatos tény, hogy nem lehet becsapni ezeket a ravasz tüskéseket ilyenkor műcsalival. Lehet valakinek sikerül, de én nem ismerek ilyen embert. Sebaj, van még rá remélem vagy 40 évem. Egyszer rájövök a tutira.

A nap folyamán egyébként sok extra nem történt, de pár mozzanat mégis megéri a rövid részletezést:
Az egyik az a tény, hogy valamiért az átlagméret látványosan nagyobb volt a hatoson. Ötven centi alattit nem is fogtunk onnan, míg a többi helyről meg épp az 50 centi fölötti volt a fehér holló. Illetve az, hogy felszíni rablás ritkán volt, mégis a felszín közelében húzott csalik voltak az eredményesek.

A másik pedig egy érdekesség: a hatoson szórványos dévérívást találtunk, de ezek a halak időnként látványosan megriadtak. Gergő egy átlagos méretű gumit kötött, gondosan elrejtve benne a horgot és az ívás szélébe ejtette. Pár dobás után meg is érkezett a hala, a könnyű bot perecben, a hal igencsak kérte a 0,08-as fonottat. Siettem a súlyt felvenni, de mire felkészültem a hal követésére kiakadt a szájából a horog. Rejtve is volt, nem is lehet ilyen vékony zsinórral hű de nagyokat bevágni, így az akadás nem lehetett tökéletes. A hal elment.

Sajnos egyszer sem tudta felhúzni és abban a rövid időben semmilyen fajtajellegzetességet (fejrázás, zsinór csapkodása, oldalazás) nem mutatott, amiből következtetni lehetett volna az előkövetőre. Végül megegyeztünk, hogy talán egy jobbacska harcsa lehetett, így kevésbé fáj a búcsú, mivel az öblítőn eleve tilos rájuk horgászni ebben az időszakban.

Még egy tanulságos adat erről a napról:
A nap folyamán Gergő 3, míg én 11 halat fogtam. Ezek közül hatot a Blejk adott, hármat a Sniper, kettőt a Rapture Thoki, kettőt a Rapala SSR7, és egyet a Sebile Flatt Shad 50xh.

Hegemonok csak nálam voltak.
Hírhedt, a balinokról általánosságban elterjedt és sokak által tényként kezelt dolog, hogy az agyondobált szakaszokon kiismerik a csalikat. Ha így van, valószínűleg közre játszhat az is, hogy a szálkássága miatt sokan csak sporthalként tekintenek e fajra, így talán a balin lehet a legnagyobb számban megakasztott és vissza is engedett ragadozó hal a magyar vizekben. Márpedig ha egy bizonyos ingert rendre rossz élmény követ, akkor elképzelhető, hogy mégiscsak van valami tanult viselkedés a balinoknál és valóban van alapja ennek a vélekedésnek.

Egyszóval biztos voltak egyéb külső körülmények is, de talán más is leszűrhető ebből az eredményből: a megakasztott halak több mint a felét az újdonságok hozták. Nem csak aznap, de egész májusban is.
Őszintén csak ajánlani tudom, próbáljátok ki ti is.

Pár kép a legutolsó pecáról. A feleségem dobozából hajnalban kilopott (és éjszaka visszacsempészett) Sniper élete megint csak kevesen múlott, így lesz egy filléres kapocsból átok.