Nagy nyári leárazás 920

óceán címkével megjelölt cikkek

 

Eljött az a pillanat, amikor annyi hal volt előttem a vízben, hogy ráuntam az egészre. Órák óta fárasztottam őket, mégis az én karom remegett a fáradtságtól. Akárhova dobtam, a csali vízbeérésekor több száz hal bunyózott, hogy elsőként marhassa el a többi elől. "Ezt úgysem fogják elhinni" - gondoltam, és a földre hajítottam a botot.

Na jó, igazából a tonhalfélék családjába tartozik ez az Új-Zélandon kahawainak hívott remek tengeri hal, de az ozzik büszkén emlegetik ausztrál lazacként. Nézzük ezt el nekik, nem ez a legfurább dolog velük kapcsolatban...

Be kell vallanom valamit. Egy ideje Új-Zélandon élek. A közhiedelemmel ellentétben itt sincs pisztrángból az a bizonyos kerítés, a sikerért ugyanúgy, mint otthon, meg kell küzdeni. Talán még keményebben is. Az itteni horgászlehetőségek gyökeresen eltérnek a Magyarországon (sőt, Európában) megszokottaktól, így a most induló sorozatomban igyekszem bemutatni az utat, amit a világ ezen eldugott pontján horgászként bejárok.

 

Szerencsére folyamatosan nő azon vásárlók száma, akik tudatában vannak a tengerek túlhalászatával, felismerték annak következményeit, és ugyan nem mondanának le a halfogyasztásról, de szívesebben vásárolnának fenntartható forrásból származó tengeri termékeket. Manapság már rengeteg kiadvány rendelkezésünkre áll, mely segítségünkre szolgál, hogy mely halfajokat érdemes választani, és melyeket nem. Tovább »

 

STOCKHOLM | A fiatal halak ugyanúgy rászoknak a tengerekben a műanyagrészecskék fogyasztására, ahogy a tinédzserek az egészségtelen gyorséttermi ételekre - állapították meg svéd kutatók. Tovább »

A tengerekben élő halak és más fajok populációja megfeleződött 1970 óta – derül ki a döbbenetes adat a WWF és a Londoni Állattani Társaság friss jelentéséből. Tovább »

A klímaváltozás, a kiömlő olaj, a műanyaghulladék és egyéb környezetszennyezés hatására pusztul a tengeri élővilág. Tovább »

Különleges találkozásban volt része néhány ausztrál horgásznak, akik a Sydney-től északra fekvő Middle Harbourben egy bajba jutott bálán segítettek. A bálna hirtelen feltűnt a horgászó fiatalok csónakjánál, többször átúszott alatt és körbeúszta azt, érezhető volt, hogy segítséget kér tőlük. Tovább »

A tengerek mélyét kutató biológusok találtak egy minden eddiginél rondább halat, ami úgy néz ki, mintha egy szétrothadt bakancsba beleállítottak volna egy törött golfütőt. A fejtetőről kinövő, világító végű pecabot jellemző a lámpáscsápú halakra. Ezekkel vonzzák a gusztustalan és hegyes fogakkal teli szájuk közelébe a zsákmányt. Tovább »

Egy új tanulmány felvetése szerint a halkopoltyúk a pH-érték kiegyensúlyozására, nem légzésre fejlődtek. Tovább »

Michael Fishbach és barátai történetét láthatjuk, amint a nyílt tengeren hajózva egy mozdulatlan hosszúszárnyú bálnát pillantottak meg. Először azt hitték, hogy meghalt a hatalmas állat, de közelebb menve meglátták, hogy azért nem úszik, mert belegabalyodott egy helyi halászhálóba. Tovább »

Az új-zélandi tengerparton sétálgatva gyalogolt bele egy férfi abba a fura lénybe, amelynek a fajtársait már sokszor nézték bizarr szörnyetegnek, leginkább a tengerészlegendákban is elbeszélt tengeri kígyónak. Tovább »

Nagy nyári leárazás 640
hirdetés

Egy 19 éves ausztrál horgász hatalmas tigriscápát fogott. A felszerelés bírta, és a srác is, így 180 perc után partra került a zsákmány. Tovább »

A világtenger egyik legritkább teremtménye, a sajátos módon plankton-szűrögető életmódot folytató óriásszájú cápa tetemét mosta partra a víz, a Fülöp-szigeteken. Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »
Nagy nyári leárazás 1200

hirdetés