Na jó, igazából a tonhalfélék családjába tartozik ez az Új-Zélandon kahawainak hívott remek tengeri hal, de az ozzik büszkén emlegetik ausztrál lazacként. Nézzük ezt el nekik, nem ez a legfurább dolog velük kapcsolatban...
A vagányabbak egyszerűen csalihalként tekintenek rá: a kisebb, párkilós példányokat teketória nélkül felkampózzák és beengedik egy úszóként szolgáló felfújt lufival, kétméteres eresztékkel, hogy aztán 30-40 kilós kingfisht fogjanak vele. A szerényebb népek viszont remek ultralight célhalat látnak benne, ami nem csak hatalmas erővel küzd a horgon, de a húsa is első osztályú.
Kahawait szerencsére minden hülye tud fogni, így én is. Nyáron egy kicsit könnyebb, mint télen, de nagyjából egyre megy. Télen néhány fős csapatokban fordul elő, de - partközelben legalábbis - nagyobbak jönnek. Nyáron sokkal nagyobb rajokba tömörül, és sok apróbb, kiló körüli példányt is foghatunk. Horgászhatunk rá pergetve wobblerekkel vagy pilkerekkel, műlegyezhetünk rá, de ugyanúgy megfogható fenekezővel, halszelettel is. Ki kell menni low tide, azaz apály környékén a homokos tengerpartra, vagy akár a sziklákra és jó eséllyel foghatunk belőle párat ebédre. Ha van a közelben fóka, dobhatunk neki is egyet, de vigyázni kell velük, mert gyorsan rákaphatnak a horgászok vegzálására.
Kahawai halszelettel
Ez tűnik a kényelmesebbik megoldásnak, de nem feltétleül az. Több felszerelést igényel, és ahol a parkolótól kilométerekre van a tengerpart és bokáig süppedő, nyáron ráadásul tűzforró (fekete, vulkanikus) homokban kell gyalogolni, ott nem mindegy, hogy egy könnyű pergetőbot helyett több kilós surfcasting cájgot, negyedkilós ólmokból álló készletet, csalihalakat, dögnehéz-masszív bottartó állványt stb. kell cipelnünk. Ha már a parton vagyunk, akkor ez a módszer is lehet idilli, mert a spicc figyelése mellett lehet napozni, strandolni, héderelni.
A szerelék viszonylag egyszerű: 100-200 grammos karmos ólom csúszóra szerelve, felül egy méterre megütköztetve. Ez utóbbi fontos, mert így a csalival nekiiramodó hal az ólom súlyával megakasztja magát. Sajnos ha halat is akarunk fogni, ez elkerülhetetlen, mert a tengerparton uralkodó szél és a párméteres hullámok miatt a zsinór sohasem lesz feszes, így a kapást sem látjuk, csak ha már elindult a megakadt hal ólmostul, mindenestül.
A csalival érdemes trükközni. Új-Zélandon kis túlzással több helyen lehet halcsalit venni, mint emberkaját. Ezek általában fagyasztott vagy tartósított halfilék vagy kisméretű, egész csalihalak. Kezdetben keményebb húsú hallal horgásztam, ami jó is ott, ahol sok a snapper és lerágják a horogról. Ahol viszont inkább kahawaira számíthatunk, ott a legjobb a pilchard nevű halacska, egészben. Nagyon erős szagú, olajos húsáért megvesznek a kahawaiok, azonban ez a hús omlós, málékony is.
A megoldás erre a gumicérna és a duplahorgos előke. A horgászboltokban kapható gumicérnéval 10-20 tekeréssel körbetekerjük a csalihalat, majd megkötjük, így nehezebben esik szét dobás közben. Az előkére a fixen kötött véghorog fölé egy csúszó horgot is teszünk és mindkettőt úgy szúrjuk át a csalin, hogy minél több húst és minél több gumicérnát fogjon. Rafináltabb horgászok két ilyen előkét használnak. Míg az egyikkel horgásznak, a másikat felcsalizzák a gumicérnás módszerrel. Ha kapás van, vagy csak felnézik a horgot, akkor csak egy karabiner segítségével kicserélik a használt előkét a bekészítettre, újra bedobnak, és csak ezután pepecselnek a fogott hallal és az újracsalizással. Így aztán a lehető legrövidebb az üresjárat.
Ha nincs kapás, nyugodalmunk akkor sem lesz, mert az apály és a dagály közt errefelé három méter szintkülönbség is lehet. Egy lapos, homokos strandon ez akár 50-100 méteres kifutást is eredményez. Ennek köszönhetőn például ha apálykor érkezünk, akkor negyedóránként költözhetünk hátrébb, míg végül azt vesszük észre, hogy oda dobálunk, ahol néhány órája táboroztunk.
Kahawai műcsalival
Ultrakönnyű bottal pergetni kahawaira, az maga a mennyország. Az átlag 2-3 kilós halak iszonyat erősek. A tengeri halak alapból jóval erősebbek az édesvízi rokonaiknál, ráadásul a kahawai a tonhalfélék családjába tartozik, így picit melegebb a vére, mint a többi halnak, és ez plusz erőt ad neki. Egy háromkilós kahawai, esküszöm, keményebb ellenfél, mint egy tízkilós harcsa.
Nyáron érdemes figyelni a madarakat. Ha a parti sávban a víz fölött madarakat látunk körözni, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy fogunk halat. A kahawaiok ilyenkor nagyobb rajokba tömörülve habzsolják a kishalakat. Előfordult olyan, hogy egy óra alatt annyi halat fogtam könnyű kis pilkerrel, derékig a vízben állva dobálva, hogy nem is számoltam. Kevés olyan dobás volt, amire ne fogtam volna halat. Ilyenkor aztán be lehet tárazni élményből és több halat lehet fogni egy óra alatt, mint otthon egy szezonban. Meg be lehet tárazni halhúsból is - bár felesleges.
Télen ilyen nagy mészárlások nincsenek, de azért lehet szépen fogni. Sokat segíthetünk magunkon azzal, hogy etetünk. A legegyszerűbb háztáji berley, azaz etető úgy készül, hogy minden horgászat után a halmaradékokat (fejet, gerincet, belsőségeket) ledaráljuk és lefagyasztjuk. A legjobb, ha tartunk a fagyasztóban egy kétliteres műanyagflakont és mindig hozzáöntjük, ha van mit. Mehet bele egy kis halolaj (horgászboltokban kapható) és egyéb konyhai hulladékok is, meg egy kis víz. Ha betelt a flakon, vigyük el pecázni, kössük ki egy kötélre, vágjunk rajta pár kisebb lyukat és lógassuk a szikláról vízbe. Előbb vagy utóbb megjelenik a horda és mégcsak nem is kell messzire dobálnunk, a parttól néhány méterre, bármilyen műcsalival vámot szedhetünk a 2-3-4 kilós kahawaiok közül.
Aki szeret műlegyezni, ilyenkor komoly sikereket érhet el 8-10 centis világos streamerekkel, mert egészen közel csalhatók a halak. A sztenderd édesvízi 5-6-os erősségű bot helyett érdemesebb 7-8-assal nekifutni, és elkél a 35-ös flourokarbon előke is.
Kahawai sóval és citrommal
Az ozzi lazac húsa meglepően kemény és sűrű. Sokkal inkább hasonlít csirkemellre, mint halhúsra, így ennek megfelelően elég laktató is. A helyi erők, a maorik előszeretettel fogyasztják nyersen, egy kis citrommal és sóval. Népszerű csemege füstölve is. Mi általában tepsiben sütjük egészben vagy pedig filézve és rántva. A profik azt tanácsolják, hogy amint kifogtuk, egyből vágjuk át a torkát gerincig és véreztessük jól ki, úgy még finomabb. Meg talán a szenvedéseit is minimalizálhatjuk, ha így öljük meg. Tiszteljük a halat, ha már az életét adja nekünk a nyomorult.
Kapcsolódó írások:
- Jurinovics Richárd:
Új-Zélandi kalandok - Kannibál pisztrángok - Jurinovics Richárd:
Új-Zélandi kalandok - A nagy barna keresése - Jurinovics Richárd:
Új-Zélandi kalandok - Nyomás a pisztrángok után - Jurinovics Richárd:
Új-Zélandi kalandok - Horgászat fejjel lefelé
