Aktivizmus az illegális halászat ellen. Most támogathatsz!

Szerencsére folyamatosan nő azon vásárlók száma, akik tudatában vannak a tengerek túlhalászatával, felismerték annak következményeit, és ugyan nem mondanának le a halfogyasztásról, de szívesebben vásárolnának fenntartható forrásból származó tengeri termékeket. Manapság már rengeteg kiadvány rendelkezésünkre áll, mely segítségünkre szolgál, hogy mely halfajokat érdemes választani, és melyeket nem.


hirdetés

Sajnos a helyzetet árnyalja, hogy nagyon nehéz nyomon követni a boltok polcain található halak eredetét. Az illegális halászat hatalmas mértékű, és a halászok sok esetben csalnak a kvótákkal, nem engedélyezett eszközöket alkalmaznak, licence nélkül halásznak, és sajnos rengeteg eszköz van a kezükben, melyek segítik elrejteni törvénytelen tevékenységüket. A kikötők ellenőrzése alulkapacitált, sok esetben egy-két ellenőr végzi a vizsgálatokat olyan helyen, ahol több száz hajó viszi partra a zsákmányát. A korrupciót pedig ne is említsük.

Ezért a Black Fish nemzetközi tengervédelmi szervezet egy olyan projektet indított, melyben civil állampolgárokat képeznek ki arra, hogy segítsék a parti őrség munkáját azáltal, hogy bizonyítékokat gyűjtenek a kikötőkben illegális halászati tevékenységekről, melyek később akár bizonyítékként is szolgálhatnak a bírósági eljárásokban. A szervezet célja az, hogy egy 1600 főből álló civil hálózatot alakítsanak ki, mely Európai kikötőiben segítené a halászati ellenőrök munkáját. Ez a létszám mintegy megduplázná a jelenleg főállásban levő ellenőrök számát.

Jómagam is csatlakoztam a hálózathoz, és az első küldetésként Szicíliára utazom két hétre, ahol illegális halcsalogató eszközök (FADs) után fogunk nyomozni. Ezek az eszközök egyszerű úszó objektumok, melyek odacsalják a halakat, és később a halászok pusztán körbekerítik az állományt egy erszényes hálóval, és kiemelnek minden tengeri élőlényt, ami a csapdájukba kerül. Sok esetben nemcsak halak, hanem például delfinek és teknősök is a hálóba kerülnek, melyek legtöbb esetben sajnos az összepréselődéstől vagy a hirtelen kiemeléstől megfulladnak. Ezen eszközök használata be van tiltva az Európai Unió vizein, azonban még így is széles körben használtak legfőképpen a Tirrén-tenger vizein.

A Black Fish működése civil támogatásokra épül, ezért nekem is össze kell gyűjtenem 350 eurót, hogy fedezze a költségeimet. Ebben kérném a segítségeteket, hogy ha támogatnátok abban egy kis összeggel, hogy segíteni tudjak az illegális eszközök feltárásában, akkor kérlek támogass az alábbi oldalon:

http://crowd.theblackfish.org/toma

Köszönöm szépen előre is!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés