csuka címkével megjelölt cikkek

 

Éveken át mindent megoldottam gumi nélkül, és a sellő ritka vendég volt a csónakban… mint ahogy én is ritka vendég voltam a téli hónapokban a Tiszán. Aztán eldöntöttem: meg kell tanulni gumival is. És tényleg! Az eddigi hozzáállásommal ellentétben, a jó helyre betolt gumi nedves közegben, tökéletesen megállja a helyét, sőt! Ezek a bestiák erre gerjednek csak igazán!

Furcsa dolog ez a „szezon” meghatározás, mert végeredményben mi is számít szezonnak? Csukát fogni egy kis szerencsével nyáron is lehet, de sokkal könnyebb a tilalom utáni hetekben. A kövesek kergetése szintén jó móka lehet akár a legnagyobb kánikulában is, a balin meg májustól szeptemberig úgy hörpinti le a felszíni csalikat, hogy az ütő megáll az emberben. Na meg ott a domi, a sügér, amik a tilalmi idejükön kívül egész évben partnerek lehetnek. De mégis: a hűlő víz, a deres hajnalok, a millió színbe öltözött természet… nekem ez jelenti a szezont kezdetét.

A küszívás minden évben tartogat néhány jó pecát, feltéve, ha az ember éppen abban a pár napban éppen a megfelelő helyen fog pergetőbotot. Már június elejétől érdemes figyelni a sneciket, hallgatózni éjszaka és ahol csoportosulni látszódnak, rájuk nézni, akár napi rendszerességgel. Persze az időzítésben jól jöhet egy baráti "füles" is, de sokkal nagyobb élmény, ha magunk fedezzük fel a nyerő helyeket.

Amikor a Duna már lassan két hónapja áradt, zavaros, a Tiszán is épp levonult egy kisebb hullám, és tisztulóban van, kapóra jött a csukázás lehetősége.

Sziasztok, régen jelentkeztem hírekkel. Na, hol is kezdjem? – joggal merül fel bennem a kérdés. Mert az élmény, amihez hozzásegített a jó sors, olyan mértékű, hogy a hétvége többi – és nem kevés – eseménye eltörpül mellette.

Talán kellett hozzá az is hogy rosszul indult, mert még előző nap volt egy kis vita az egyik sporival, akivel a másnapi közös pecát terveztük (értsd: a feleségem), de aztán szerencsére elsimult a víz. Négykor keltem, ilyenkor általában 4:20-kor már kocsiba ülök, de most nővel voltam. A lényeg, hogy negyed hatkor sikerült elindulni. Már a falunkba derengett, pedig innen egy bő óra Tiszabábolna.

Hazánkban eddig többnyire ismeretlenül csengett a lengyel Dorado műcsaligyártó cég neve, néhány bennfentes horgászon kívül nem sokan használták ezeket a wobblereket. Az idei évtől azonban ez változni fog, mert már a hazai kereskedelemben is kaphatók. Összeszedtük a legérdekesebb Dorado műcsalikat, amiket érdemes lesz idén kipróbálnod. Van köztük néhány igazi különlegesség!

Bár alapvetően folyóvízi pecás vagyok, és az alkalmak hatalmas hányadában a Dunán és a Tiszán horgászok, a hidegebb hónapok beköszöntével elcsábulok 1-2 tóra is, ahol kizárólag ragadozó halakra horgászom.


hirdetés

Tavaly Pázmány Péter barátommal meglátogattunk egy pontyos tóként népszerűséget szerzett vizet, ahol "mellékesen" igen szép csukaállomány növekedett fel. Mivel pergetni csak C&R elvek alapján lehet, az állomány stabil, és növekszik az átlagos egyedsúly.

Így év vége felé nem csak összegezni szoktuk a mögöttünk álló esztendőt, de már egyre gyakrabban előre is tekintünk, hogy mi vár ránk 2015-ben. Most a Mitchell botok közül szeretném bemutatni az új évad szortimentjéből a saját szubjektív listám legjobbjait.

 

Nagyon vártam a szerdát. Egy éve már, hogy utoljára csukára dobáltam, így azon túl, hogy szégyen ennyire elhanyagolni a pergetős pecát, hiányzott is nagyon. A szerda megvolt, halakkal is találkoztam, de valahogy… Tovább »

Október végén hagyományosan a Tisza-tavon töltöttük a hosszú hétvégét barátaimmal csukafogások reményében. A körülmények ezúttal ideálisnak mondhatóak voltak: tiszta víz, szél és frontmentes, napos, de mégis lehűlő őszi idő fogadott minket a vízpartra érve. A kérdés csupán az volt, hogy ráakadunk e a csukák nyomára a három nap alatt, hiszen az előző hétvégén – ahogy korábban megírtam – szépen szedegettük a rablóhalakat a tározó fekete vizéből. A vízterület óriási, mégis az ígéretesebb helyeken sok csónak gyűlik össze, így a tó is hamar túlterhelté válik. Úgy állítottam össze a stratégiámat, hogy az első napon olyan morotván tegyük próbára szerencsénket, ahol korábban már több sikeres kalandot éltünk meg, a másik két napot pedig a kalandozásra, keresgélésre szánjuk majd, hogy barátaim minél többet lássanak a Tisza-tó mesés világából. Tovább »

"Jóóónápot!" :-) Egy remek tisza-tavi hétvégén vagyunk túl, volt minden ami kell. Jó társaság, szalonna-kolbász, sör-bor-pálinka. Napsütés, hangulat, jégmadár, vadlibák és persze halak. Tovább »

Óriási és dinamikus fejlődésen megy keresztül a Tisza-tó. A látványos infrastrukturális fejlődés magával hozta a látogatottság emelkedését. Mind e mellett sikerült a halállományt is megőrizni, sőt talán erősíteni. A nagy kérdés csak az, kell e ez nekünk? Megnéztük… Tovább »

Október második felét, mint minden éveben, idén is a csukák hajkurászásának szenteltem. Sajnos azt tapasztalom, hogy természetes vizeinken egyre ritkábban találkozik ezzel a nemes ragadozóval a horgászember. Tovább »

Lassan, nesztelenül csorogtunk csónakunkkal a tiszai éjszakában. Éppen ráfordultunk a legígéretesebb külső ívre, mikor a túloldalról reflektorfény borított el minket. Légy szíves ne világítson ránk! - kiáltottam át a kíváncsiskodó féljózan sporinak. A fény kihunyt, mi pedig dobáltuk tovább a part szélét. Itt sem kell harcsára számítanunk egy darabig – súgtam oda Pistinek. Még ötven métert sem tettünk meg, mikor ismét beragyogott minket a kereső reflektor. Miért kell ránk refizini? - kiáltottan dühösen az éjszakába, mire rögtön jött a válasz: Há mivaagy tééé? Éjjelimadááár? :oD Tovább »

Nem tehetek róla. A magyarországi horgászatok nem hagynak bennem olyan nyomokat, mint a svéd vizeken esett kalandok. Még akkor sem, ha igazából nem történt semmi különleges… csak fogtunk néhány csukát. Tovább »

„Egy kicsit megtapossuk, van ez 30 centi!” Hányszor hallottuk már ezt a mondatot, amint sporttársunk egy 28 centis csupafej/csupaszem pontyocska fölött morfondíroz? „Dévérre horgásztam.” Ezt egy egyébként általam tisztelt pecás találta mondani, amikor megkérdeztem, hogy miért pózol április végén márnával a Facebookon? Az említett horgászat alkalmával dévért ugyan nem, de jászt és paducot azért sikerült fognia. Amikre történetesen fogási tilalom van olyantájt. Van ezzel baj? Tovább »


hirdetés

Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik komolyan beleteszik magukat egy-egy dologba. Bármi is legyen az. Dolgoznak, rajta, tökéletesítik, megcsinálják, aztán megcsinálják még jobban. Nem a pénzkereset lebeg a szemük előtt. Az sem lenne baj, vagy kevésbé tisztelni való, de tudom, hogy nem az a hajtóerő. A "dolog", az foglalkoztatja őket. Tovább »

Tomi szezonzáró drávai kuttyogatásra invitált, és hát az ilyen csábításnak nehéz ellenállni. Olyan szinten felkeltette az érdeklődésemet, hogy az UL csalikat is otthon hagytam Pécsen, de még monofilból is csak valami sodron merevségű 0,19 körülit vittem magammal. Tovább »

 

Egy bogyiszlói és egy tolnai férfi lékhorgászatra adta a fejét nemzeti parki területen, de végül halvacsora helyett büntetés lett a dolog vége. Tovább »

Rég volt ilyen tartósan horgászható jég hazánkban, aki teheti kis is használja. A Tisza-tavon süllőt, csukát is foghatnak lékről az igazán elszánt horgászok. Tovább »

A mosonmagyaróvári rendőrök a halőrök jelzését követően elfogtak három férfit, akik Újrónafő-Császárréten engedély nélkül, tiltott eszközökkel horgásztak. Tovább »

Hamarosan megkezdődik a vízeresztés, de már most is hallani kapitális csukákról a Tisza-tavon. Tovább »

A tegnapi napon (04.27-én) 40.000 db átlag 3 cm-es nagyságú előnevelt csukaivadékot helyezett ki a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége a Pilismaróti, Visegrádi, Sződliget - öblökbe, valamint a a Duna Sződ-Dunakeszi azon szakaszára, ahol sekély, növényzettel borított, szinte álló vízterületeket találtak. Tovább »

A Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász egyesület kezelésébe tartozó vizekbe a szokásos tavaszi ivadéktelepítések az idén sem maradtak el. Első lépésben a hegyi vizekbe kerültek új lakók, majd a síkvízi szakaszra is megérkeztek a kis ragadozók. Tovább »

Farkas Laci barátunk ragyogó hallal jelentkezett a Tisza-tóról. Könnyű felszereléssel, izgalmas fárasztás után foghatta kézbe élete csukáját. Tovább »

Kedden összesen 99.000 db előnevelt csukát telepítettek a Balatonba a középső, és a nyugati medence északi partján, illetve Zala-torkolat térségében. Tovább »


hirdetés

Április elsejétől újra horgászható a csuka és a harcsa is. A folyó vize már egészen tiszta, a jó idő hatására a víz már alkalmas harcsázásra. A Tiszán kívül a tározótér felgyorsult ütemben melegedő vizeiről is érkezett hír fogásokról. A hétvégén sokaknak sikerült fogni legnagyobb ragadozónkból, bár a nagyobb példányok még váratnak magukra. Tovább »

Április hónaptól két kedvelt ragadozó halra ismét lehet horgászni a Tisza-tavon. Ráadásul a víz is melegszik, és szépen letisztult az élő folyó. Minden adott, hogy szép eredményeket érjünk el. Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés