Külföldi horgászat

Sokan nem tudják, hogy a magyarok által annyira preferált Adria milyen hatalmas halakat rejt. Komoly tonhalállományán túl horgászhatunk dorádóra (mahi-mahi), kardhalra, vitorláshalra, hatalmas sügérfélékre, de akár cápára is, nem beszélve a kisebb makrélafélékről, amik csimbókban lógnak a szereléken, ha beletalálunk egy rajba és mindezt nem egész hét órányi autóútra Budapesttől.

Az esős, hideg, késő őszi napokat egy hét erejéig tavaszias, meleg napsütés váltja fel. Télies vackolódásából felébred körülöttünk az élővilág, megelevenedik az erdő és a vízpart. Ez a vénasszonyok nyara, és úgy gondolom, a pontyhorgászoké is, hiszen sikerrel cserkészhetjük be a lehűlő víz felélénkült bajszosait és a gyönyörű természet különleges látképpel járul hozzá a tökéletes kikapcsolódáshoz.

"Tíz éve horgászom a tavon, és ez idő alatt kétszer fordult csak elő, hogy nem fogtam süllőt." - köszöntött minket lengyel vezetőnk. "Tegnap és ma." - tette hozzá. Na, innen szép nyerni.

Azt gondolod, hogy a tengerparti ház egyet jelent a könnyen megközelíthető horgászhellyel? A fenét. Légvonalban hiába van közel a víz, ha nyolcvan méternyi csúszós, omladékos, sáros szikla választ el tőle.

Nyakunkon a nyár, rengetegen indulnak a horvát tengerpartra nyaralni. Biztos sokan vannak vele úgy - ahogy én is -, hogy azonnal a horgászási lehetőségeken jár az agyuk, mert a horgász, az külföldön is horgász, még ha a családdal nyaral, akkor is.

Az első lazacom olyan semmilyen volt. Se nem kicsi, se nem nagy, olyan bő negyvenes. "Vacsorára pont jó lesz" - gondoltam, miközben nyúltam a merítőért. "Vacsorára pont jó lesz" - gondolta az a méterhúszas, szemre húsz kilón felüli sebes pisztráng is, amikor a lábamnál marta le a horogról. "Azbeszmegbaszta..." - mormoltam magamban az örök klasszikust.

A Tongariro nemzeti park és a rajta átmenő ugyanilyen nevű folyó sokszor nem egyszerű pálya, és nem csak azért, mert szezonban tele van orkkal (amúgy tényleg itt forgatták a Gyűrűk ura-filmek Mordorban játszódó jeleneteit).

Eljött az a pillanat, amikor annyi hal volt előttem a vízben, hogy ráuntam az egészre. Órák óta fárasztottam őket, mégis az én karom remegett a fáradtságtól. Akárhova dobtam, a csali vízbeérésekor több száz hal bunyózott, hogy elsőként marhassa el a többi elől. "Ezt úgysem fogják elhinni" - gondoltam, és a földre hajítottam a botot.


hirdetés

Őszi hajnal van, épp csak felkúszott a nap, amikor megállok a kocsival a tehénlegelő szélén. Gyorsan felrángatom a csizmát - a mellény, a szák és a legyezőbot már bekészítve, ugrok is át a kerítésen, mert a mező túloldalán a patak vár, a patakban pisztrángok, a pisztrángok közt meg talán a régóta áhított nagy brownie is. "Aaaaakúúú..ááád!!!!!" - üvöltöm pár perc múlva, amikor a pár méter magas löszös partról sikerül úgy beszakadnom a combig érő jéghideg vízbe, hogy még a fejem is megmerül. Még el sem kezdtem a pecát, de az első nagy barna máris majdnem becsúszott.

Na jó, igazából a tonhalfélék családjába tartozik ez az Új-Zélandon kahawainak hívott remek tengeri hal, de az ozzik büszkén emlegetik ausztrál lazacként. Nézzük ezt el nekik, nem ez a legfurább dolog velük kapcsolatban...

 

Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés