Horgász akciók 920

márna címkével megjelölt cikkek

 

Tudom, nem ez a legaktuálisabb téma, de most, hogy jó hír szinte alig jön a vizeinkről, talán szívmelengető lehet olvasni egy kicsit a vadregényes és semmivel össze nem hasonlítható illattal körbeölelt Hernádról.

Basszus, mekkora pér! - gondolom, miközben állok a két, de lehet, hogy inkább három méter mély gödör alatt, és a mélyben vöröses uszonyú árnyat figyelem, miközben lázasan kotorászok a nimfás dobozban.

A küszívás minden évben tartogat néhány jó pecát, feltéve, ha az ember éppen abban a pár napban éppen a megfelelő helyen fog pergetőbotot. Már június elejétől érdemes figyelni a sneciket, hallgatózni éjszaka és ahol csoportosulni látszódnak, rájuk nézni, akár napi rendszerességgel. Persze az időzítésben jól jöhet egy baráti "füles" is, de sokkal nagyobb élmény, ha magunk fedezzük fel a nyerő helyeket.

Van botunk, orsónk, zsinórunk, végszerelékünk, etetőanyagunk, horogcsalink. Dobjunk hát be! Ne, még ne! Először: etessünk? Én nem szoktam. Biztos nem követünk el vele hibát, ha a kiszemelt horgászhelyet meghajigáljuk 8-10-12 kosár etetőanyaggal, de nem feltétlen kell.

Nyakunkon az őszi folyóvízi szezon. Márnák, jászok, paducok, dévérek, szilvaorrúak, pontyok és ki tudja még hányféle hal izgatottan várja már a velünk való találkozást a szélvizeken. Vagy valami ilyesmi… Ha évek óta járod a Duna partját, tanulod a folyót, s az elért eredmények is elégedettséggel töltenek el, ez az írás nem neked szól. Nyugodtan lapozz tovább. Ha csak most teszed az első lépéseket a folyóvízi feederezésben (vagy nem is teszed, csak tervezed…), esetleg gyűröd már egy ideje, de az eredmények nem akarnak jönni, talán érdemes beleolvasnod. Megmutatom, hogy én hogyan csinálom. Ha találsz benne bármit, ami később a hasznodra lesz, már megérte. Megírni is, elolvasni is.

Habár a márna tipikus békéshal, vannak olyan időszakok, amikor pergetve is akad belőlük egy-egy. Évekig én is csak néha, véletlenül fogtam pergetve, így hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy összerekjam a puzzle darabjait és meglássam nem csak a hogyanokat, hanem a miérteket is.

Már több, mint 15 éves a CUKK tó, ahol az országban is egyedülálló módon figyelhető meg a a halak élete, táplálkozása, szaporodása, a halak kapcsolata a horgásszal, a csalival, a horoggal.

Idén a WalterLand Team versenyzői a szokottnál is többet horgásztak folyóvízen, hiszen több nagy hazai és nemzetközi versenyt is rohanó folyón rendeznek 2014-ben. Csillag Laci szerint ez az egyik legösszetettebb és legnehezebb ráadásul legélvezetesebb finomszerelékes módszer, így egyszerűen nem lehet eleget gyakorolni. A Duna fővárosi szakaszának egyes részei erre kiválóan megfelelnek, mert áramlási viszonyai és halfaunája is igen változatos, jól fogható a márna és a paduc, de a dévér mellett jelen van a szilvaorrú keszeg is, amelyek tipikus folyóvízi halak, a maguk sajátos viselkedésével.

Szezonindító akciók
hirdetés

A CUKK több mint 15 évvel ezelőtt hozta létre kísérleti tavát, melynek közepén egy szigetről csigalépcsőn le lehet menni a tó fenekére és körpanorámás üvegen keresztül egészen közelről figyelhető meg a halak élete, táplálkozása, szaporodása, a halak kapcsolata a horgásszal, a csalival, a horoggal.

Ritka az a tavasz, amikor nem áradástól duzzadnak a folyók. Különösen igaz ez a kis folyócskákra, mint a Hernád, a Sajó vagy a Bódva, csakhogy a lakóhelyemtől elérhető távolságban lévőket említsem, amelyek az első jobb eső hatására bezavarosodnak. Az idei nyitány azonban teljesen más volt. Nem is olyan rövid életemből sem emlékszem, mikor lett volna akár csak közel ennyi ideig tiszta víz a hegyi folyókon márciusban. Már az öröm, ha a hóolvadás előtti enyhülésben pár napot tudunk domolykózni, ezúttal viszont egészen április közepéig, az új tilalom kezdetéig hódolhattunk UL-szenvedélyünknek.

 

…amit vártunk, de már alakul! 5:14-kor keltett az óra. Eredetileg 4:50-re állítottam (úgy számoltam, hogy akkor épp kiérek napfelkeltére), mivel 4 percenként kezdi újra a digitális vekker, szóval hatodszorra sikerült kiűznie az ágyból. Szép. Tovább »

Mióta ezt a blogot művelgetem – lassan három éve – mindig csinálok egy kis képtárat az adott év néhány fotójával. Így december tájékán, bár a pecabotok még nem pihennek, egyre többször lapozgatom végig az év képeit. Könnyű nekem, mert én már tudom a sztorit. De megmutatom szívesen nektek is Tovább »

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy szombat délelőttönként megyek horgászni. Akkor is, ha esik, akkor is, ha árad a Duna. Olyankor van időm. Van azért a dolognak előnye: Rengeteg dunai napfelkeltét látok. Tegnap a halak gondoskodtak róla, hogy jól megfigyelhessem az égboltra felhúzódzkodó Napot, hét óra is elmúlt, mire az első kapást jelezte a spicc. Tovább »

Remek délelőtt volt a mai. Tényleg. Cafatokra áztam (na jó, én nem, az új esőruha remekül vizsgázott, de az összes cuccom igen), a Duna elképesztő mennyiségű szemetet, zöldhulladékot hozott, egy partközelben elhaladó kirándulóhajó lemosott a kövezésről. Belefutottam a márnaoviba, de jött azért egy jó pár paduc, egy szép márna és két gyönyörű, bronzos folyóvízi dévér. Ez rendben van, nem? Tovább »

Izzadságcseppeket facsar a halántékomból a magasan járó Nap. Most valahogy értelmetlennek és hihetetlennek tűnik a vacogósan hideg reggel. A pulcsit a szék támlájára teszem és nézem a mozdulatlan spicceket. Dél is elmúlt, reggel hat óta ez történik. Semmi. Tovább »

Beszóltam a képedre? Arra, amin a tegnapi zsákmányod volt. A konyhaasztalon. Igen. Azt mondtam, hogy ne így csináld. Ne haragudj, nem megbántani akartalak. Nem akartam, hogy megváltozz. Tovább »

Az egyik alkalommal, amikor éppen a blog Facebook-oldalára töltöttem föl képeket, valami furcsa érzésem támadt. Végigpörgettem gyorsan az oldalt, az elejétől a végéig. Azt hiszem rájöttem, mi volt a gond: Ez az egész egy nagy hazugság. Bizonyos értelemben... Tovább »

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, hogy megyek-e még pecázni idén a Dunára. Ahogy az időjárás-előrejelzést nézem, épp a következő szombaton érkezik egy hidegfront, ami – úgy tűnik – végleg telet csinál ebből a nyárias őszből. Tovább »

Ingyenes szállítás
hirdetés

Komolyan mondom, már az odavezető út is megérte. Nem jártunk túlzottan messze Budapesttől, mégis egészen elfeledkeztem a városról, a lenyűgözően szép táj teljesen magával ragadott. A kicsit borongós, esős idő és az őszi színek csak fokozták a fenséges látványt. A második meglepetés akkor ért, amikor ránéztem a vízre. A színe komoly mélységre, a felszín mozgása rendkívül erős áramlásra utalt. No de sebaj, hisz itt laknak a halak! Tovább »

A meghorgászott vízterület ismét a Duna, a napszak éjszaka, a horgász pedig 3 jó barát. 2 hónappal ezelőttre kell csak visszatekintenem, amikor is már kétségbe voltunk esve, a hosszan tartó alacsony vízállás miatt. Tovább »

 

Már világosban, de még napfelkelte előtt érkeztem a Dunához. Majdnem felhőtlen égbolt és erős szél fogadott. „Túlnyomóan borult”, ezt írta az egyik időjárás-előrejelző applikáció, ehhez képest attól a pillanattól kezdve, hogy a Nap felbukkant a szemközti fák felett, egész délelőtt a napszemüveg volt a legfontosabb horgászeszköz. Tovább »

Compó? Márna? Selymes durbincs? Aki még nem választott az „év hala” verseny jelöltjei közül, december 31-ig megteheti a Magyar Haltani Társaság honlapján (www.haltanitarsasag.hu). Tovább »

A Magyar Haltani Társaság elnöksége ismét három jelöltet állított az év hala címért folyó versenyben, a végső döntést azonban a honlap szavazói hozzák meg. Az a hal lesz a győztes, amelyik 2015. december 31-ig a legtöbb szavazatot kapja. Tovább »

Megérkeztem. Szeretek megérkezni, az olyan jó, kicsit feszült, izgalommal teli dolog. Előttem lépked a folyó. Szinte érzem, ahogy surrog a köveken. Megy a víz, megy a dolga után. A Nap éppen kidugja a vállát a szemközti fák közt. Leteszem a motyómat, a hátizsákban hangosan zörrennek cuccok. Lássuk hát… Tovább »

Egy horgász Keszthely partjainál jászkeszeget fogott balinozás közben. Tovább »

A két szlovák férfit tiltott halászaton érték tetten. Tovább »

Az elmúlt években európai uniós támogatással több vasi patakon valósult meg élőhely-rehabilitáció. Tovább »

Soha ilyen korán még nem ért véget a ponty tilalmi ideje. Már májusban szabadul... Tovább »


hirdetés

A tilalmak csak hétfőn indulnak, ellenben holnaptól már szabadul számos halfaj. Tovább »

Több halfajra is tilalmi idő kezdőik április 15-től. Összegyűjtöttük őket. Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés