Őszi-téli ruhavásár 2.

Harcsás remények a Pó deltavidékén

Harcsa, Olaszország, Pó folyó. A legtöbb horgász ezt a három dolgot összekötve arra a végeredményre jut, hogy ott könnyű! Ezt azért megcáfolnám. Az igaz, hogy a legtöbb vadvízhez viszonyítva jelentősebb halállománnyal rendelkezik a vidék, de ez nem azt jelenti, hogy elég bedobnunk a csalit, és máris tépi a botot egy bestia. Amennyiben minden ideális, nem apad a folyó, esetleg van egy kis áradás, nem világít a hold, a frontok nem adják egymásnak a kilincset, akkor igen jó eséllyel tudunk barátságot kötni a bajszosokkal. Azonban, ha ezek a feltételek nem adottak, rendesen meg kell küzdeni a kapásokért, és még nem is beszéltünk a helyismeretről.

 Az idei olaszországi túrát már remegve vártam. Pár év kihagyás után végre megint lehetőségem nyílt rá, hogy az itáliai harcsák bajszát megcibálhassam. Az indulás időpontja párszor átszervezésre került különböző okok miatt, végül sikerült egy jónak mondható időszakot kiválasztani, ami pont a sötét éjszakákra esett, és így szeptemberben általában már elkezdik a kajálást a bajszosok, készülvén a hidegebb hónapokra. Elviekben minden jónak ígérkezett, sőt a pozitív előjeleket az is erősítette, hogy vendéglátónk Engemayer Tibor is szenvedélyes horgász, és ebből kifolyólag jól ismeri a környékbeli lehetőségeket. Tehát azért sem kellett fájjon a fejünk, hogy majd merre induljunk a harcsák után. Tibi egyébként a környékbeli csatornák szakavatott ismerője, és bizony ezek a csatornák is komoly halakat rejtenek, bármennyire hihetetlenül hangzik.

Csapatunk négy tagot számlált, Csaba volt a pilóta, aki bevállalta, hogy épségben elfuvaroz minket, a folyamatos jókedvért, és mint később kiderült a finom kajákért Nini volt a felelős, Sanyi öntötte belénk a hitet a 70 kilós harcsákról, és én, én meg csak egyszerűen ott voltam, mint krónikás. Az út viszonylag gördülékenyen lezajlott, eltekintve az utánfutó durrdefektjétől. A déli órákban gurult be járművünk Copparo-ba, ahol házigazdánk Tibi várt ránk és elkalauzolt szálláshelyünkre. Már kellően fel volt spannolva a társaság a horgászatra. Csaba és Nini, Tibi vezetésével, már délután kiment a közeli csatornákra pergetni, én meg az éjszakára tartalékoltam az erőmet, így rögtön egy párna lett a legjobb barátom. Sanyi is hasonlóan cselekedett. A kora esti órákban már remegve vártam, hogy a víz közelébe érjek, és megáztassam a műcsalijaimat. A nagy folyót elfelejthettük, mert éjszakára vihart jósoltak, aminek már az előszele az alkony óráiban érződött. Néhány csatornát céloztunk meg, hisz azokban is szép számmal vannak 20-30 kiló feletti halak, és úgy döntöttünk, hogy bemelegítésnek pont jó lesz. A fiúknak még napvilág volt pár ráfordulásuk, de fogni nem sikerült, azonban ezek az előjelek igazán izgalmassá tették a várakozást, ami az éjszakai pergetést előzte meg. A keskeny, másfél méter átlagmélységű csatornák láttán, őszintén bevallom, hogy kissé mardosott a kétség, hogy hol lehetnek ebben a nagy halak, de az első kapást követően, amit olyan tolóhullám követett, hogy még most is kiráz a hideg, már nem volt bennem egy szemernyi kétely sem. A vihar gyorsan megérkezett, de még előtte majd’ mindnyájunknak volt pár kapása. Egy halat sikerült a felszínre emelnem, mielőtt még leverte magát, nagyjából 10 kilós lehetett. -Jó lesz ez! –biztattam magam. Meg voltam győződve, hogy csak idő kérdése, míg valamelyikünk kicsavar egy komoly halat. A fejünk fölött cikázó villámok menekülésre kényszerítettek, jobbnak láttuk a szálláson kivárni a végét. A fenyegetés gyorsan elvonult, azonban jelentősen lehűlt a levegő, ennek ellenére újra nekivágtunk, és reggelik vallattuk a csatornákat. Kitartásunkat pár kapással jutalmazták a halak, de egyikünk sem tudott partra emelni egyetlen bajszost sem.

A déli órákban már mindannyian talpon voltunk, izgatottan vártuk a folytatást, és bíztunk benne, hogy a mérleg ezúttal felénk billen. Korábbi Pó-s túrámon a nappalt pihenéssel töltöttem, hogy az éjszakai órákban a toppon legyek, de ez most nem így alakult. Tibi felajánlotta, hogy elvisz minket pár csatornára, ahol nappal jó esélyünk van harcsát fogni. Ezeknek a csatornáknak a nevét nem szívesen írnám le, ugyanis nem szándékozom Tibi erőfeszítéseit –míg felfedezte őket- pár pillanat alatt lerombolni, és egészen biztos vagyok benne, hogy aki megszáll nála, azokat elkalauzolja a jó helyekre. Útközben egy bejelentésnek eleget téve, felkerestünk egy csatornát, ahol állítólag hálót találtak. Azt még elfelejtettem említeni, hogy házigazdánk önkéntes halőrként is tevékenykedik, igencsak szívén viseli a halak sorsát. A bejelentés nem volt alaptalan, kis keresgélés után ráleltünk a hálókra. Sajnos, Olaszországban sem újkeletű dolog, hogy egyesek minden módszerrel -árammal, hálóval- próbálnak halat fogni értékesítési szándékkal. A hálókban pontyokat és harcsát találtunk, amelyeket gyorsan el is engedtünk. A kis kitérőt követően wobblerekkel vettük üldözőbe a harcsákat. Egyelőre egyetlen halat sem találtunk, ami érdeklődést mutatott volna a csalijaink iránt. Hosszú szakaszt bejártam, időközben a társaimtól is rendesen eltávolodtam a keresgélés közben. Egy szakadt partot vallattam. A dobás kissé hosszúra sikerült, így a szemközti növényzeten landolt a wobblerem. Sikeresen lecibáltam a növényről, de egy jókora zöldség felakadt a horogra. A vízben egy erős rántással igyekeztem letépni a potyautast a csaliról. Nem sikerült, viszont egy harcsa ráfordult a csalimra, de mivel fel is volt akadva, meg gyorsan is rángattam, esélytelen volt, hogy megfogom. Remegtem az izgalomtól. A hal többet nem mutatta magát, közben a társaim is megérkeztek, nekik is elmeséltem a kalandomat. Egy darabig nézték, amint támadom a túlpartot, majd Csaba is nekifogott a vallatásnak pár méterrel alattam. Talán a második, vagy harmadik dobására egy jókora örvény jelent meg a csalija mögött, majd pillanatok múlva már hajlott is a botja, és sírt az orsó. Igen komoly harcsa feszített ellent a húzásnak. Letettem a botomat, és a fotógéppel a kezemben vártam, hogy mikor bukkan fel a hal, hisz végre úgy tűnt, hogy mi kerülünk előnybe. Sajnos, az égiek másképp rendelték. Néhány percnyi iszonyatosan erős harcot követően megtalálta a hal a köveket, amelyek elvágták Csaba zsinórját. Mondanom sem kell, hogy lelombozó volt a végkifejlet mindannyiunk számára. A halak nem adták könnyen a márványos bőrüket.

Az éjszakai órákra ismét vihart jósoltak, így jobbnak láttuk kihagyni a folyót, és a csatornákon vettük üldözőbe a bajszosokat. Tibi jobbnál jobb helyekre vitt minket, valósággal éreztük, hogy ott vannak a harcsák, amit pár kapással meg is erősítettek, de megakadni nem akartak. Az éjszakai órákat követően nem tudtunk kézzelfogható eredményt felmutatni, kivéve egy jobb süllőt, ami Ninit célozta meg. Nappal sem lankadtunk, csatornáról csatornára vándoroltunk. Sajnos, az egy nappal korábbi csatin, ahol Csaba vívott nagy harcot, a víz mintegy 25 centit apadt, ezzel ott el is szálltak a harcsás reményeink, ahogy a hozzá tartozó kanálisokban sem volt mit keresnünk az erőteljes apadás miatt. Mikor már feladtuk a harcot, szinte hihetetlen módon Tibi autója tűnt fel. –Gyertek, tudok még jó helyeket. Egy biztos, nélküle csak a szerencsénkben bízhattunk volna, de minden helyzetben volt egy mentő ötlete, ahol esélyesek lehettünk. Mondanom sem kell, hogy a horgászatra szánt pár nap alatt mekkora segítség, ha valaki megmutatja a helyeket. Nem kell a kevés időt helykeresésre pazarolni, ez hatalmas előny.

Kissé fáradtan, de kitartóan dobáltam a wobblert a csatorna túlpartja elé. Hosszabb szakaszt bejártam már, mikor a semmiből egyszer csak ott volt a kapás. A botot egy vonalba tartottam a zsinórral, aminek a végén a csalim kellette magát. Pár méterre járt a wobbler tőlem, mikor mintha betonfalba húztam volna úgy állította meg egy hal. A következő pillanatban a botot már húzta is ki a kezemből. Bevágni nehezen tudtam a furcsa pozíció miatt, de sikerült valamennyire odaütnöm. Éreztem is a komoly ellenállást egy rövid időre, ugyanakkor a felszín alatt egy jókora harcsatest fordult meg. Jó darabot láttam is a halból, mielőtt visszabújt a fenékre, sajnos a wobblert nem vitte magával. Leakadt! Úgy éreztem magam, mint akiben egy pengét forgattak meg. Nem szűnő kitartással szórtam tovább a csatornát, de egy árva kapás sem borzolta az állóvizet. Közben azon töprengtem, hogy miként lehet, hogy kisebb harcsák nem jelentkeznek, hanem, ami támad, az mind ilyen komoly méretekkel bír. Csaba egy nappal korábbi hala is a 2 méter körüliek táborába tartozott, és ez a hal sem volt piskóta. Bármennyire is hihetetlen, hatalmas halak bújtak meg a csatornákban. Szomorúságomat tetőzte a hír, amit házigazdánk hozott, hogy a folyó mintegy fél nap alatt 1 métert apadt. Ezzel el is felejthettük ismét, nem volt értelme ilyen körülmények között a vízen ringatózni egész éjszaka, maradtak a csatornák. Csabának elege lett a vereségből és a kedvenc módszeréhez nyúlt, a kishalas harcsázáshoz. Rajtam is meglátszott a hajtás, nem volt már energiám bandukolni a parton és dobálni, így én is betársultam a kishalas kalandba az egyik közeli csatornán. Házigazdánk kölcsönzött egy botot a meglévő mellé, Csaba meg ellátott előkékkel. Minderre azért volt szükség, mert a Románia-Magyarország útvonalat autóbusszal tekertem le, és a csomagot igen szűkre kellett vennem.
Az alkonyt követően a csalihalak a helyükön verettek, mi meg síri csendben vártuk, hogy végre mellénk szegődjön a szerencse. Kevéssel 22 óra előtt elcsattant Csaba egyik botja és az eredmény egy 135 centis bajszos volt. Végre parton volt a túra első harcsája, ami visszahozta az életkedvünket. Közben Sanyi is kicsavart pergetve egy ötös forma harcsát, amiről telefonon értesültünk. Úgy látszott, hogy kezdünk visszamászni a nyeregbe. Éjfél után kevéssel teljesen lenyomott a fáradtság, eddig bírtam a napokon át tartó hajtást, így a szálláson igyekeztem pár óra alvással feltölteni a lemerült elemeimet. Mint kiderült, Nini ki sem ment horgászni, nála is a kimerültség győzött. Reggel 7-kor már keltem, hisz szerettem volna pár fotót készíteni Csaba éjszakai harcsájáról.

Délben egy fenséges ebéddel lepte meg a társaságot Nini. Köszönet házigazdánknak is, hogy minden nap rendelkezésünkre bocsátotta a konyhát, és annak teljes felszereltségét. Végre kezdtünk ismét hasonlítani az élőkhöz, visszatért a jókedv is, valamint megnyugtató hír volt, hogy a folyó csak pár centit apadt. Az apadás, mint kiderült azért jelentkezett, mert ilyenkor ismét elkezdik feltölteni a csatornákat, hogy az őszi vetéseket meg tudják öntözni. Valamint az is hozzájárult az apadáshoz, hogy nem volt komolyabb eső a közelmúltban, így a folyóból kivett víznek bizony meglátszott a nyoma. A délutáni horgászat sajnos eredménytelenül telt a frontbetörés miatt, valósággal belenyomott a földbe minket is. Estére már minden idegszálunkkal a folyóra készültünk Ninivel és Sanyival. Csaba pár órás pergetést tervezett az egyik közeli csatornán Tibivel közösen. Minden jól alakult, még világosban elértük a csónakkal azt a részt, ahonnan a csorgást terveztük. Viszonylag hamar be is indult az éjszakai élet. Az első kapás nekem jutott, szépen ráloccsant, meg kétszer oda is koppantott a wobbleremnek a harcsa, de nem akadt. A későbbiekben mindannyiunknak volt még pár kapása, de egyedül Nininek sikerült halra váltani azt, egy kölyökbalin és egy kisebb harcsa személyében. A harcsák a kicsik közé tartoztak, amik támadták a wobblereinket. Sajnos, mikor az ilyen kicsik vannak felállva táplálkozni, akkor ott nincs miért a nagyokat keresni. Hajnalig kitartottunk, de nem lettünk gazdagabbak egy bajszossal sem.

Két éjszakánk volt még hátra a túrából. Ebből egyet a folyón terveztem átpergetni, de sajnos csúsztak a dolgok, későn sikerült a kikötőbe elvergődni, így én a csatornázást választottam, hogy Nini és Sanyi még időben elérjék csónakkal a jó szakaszt, két emberrel jobban siklik a ladik is. Csabával a sötétség leple alatt helyeztük el a kishalakat, majd feszülten figyeltük az eseményeket. Éjjel 1 óra környékén csapott le a kishalamra egy bajszos. A bevágást követően még reménykedtem, de hamarosan be kellett látnom, hogy egy kisebb hari találta meg a csalimat, de nem elégedetlenkedtem, hisz végre nálam is megtört a jég. Ezzel az egy hallal virradt ránk a reggel. A srácok a még mindig apadó folyón egy balint és egy aprócska harcsát vadásztak le, így felvetődött a kérdés, hogy mennyire érdemes a folyót erőltetni, hisz a jobb harcsák ott nagy kussolásban vannak.

Az utolsó napunk is elérkezett, Csabával a kishalas harcsázás mellett tettünk le a voksunkat a jól bejáratott helyen, míg Sanyi és Nini maradt a műcsaliknál. Azonban az éjszakai bevetés előtt még kíváncsi lettem volna a csatorna pontyaira is, ugyanis folyamatosan a jelenlétükre utaló jelekbe botlottunk. Tibi elmondása szerint rengeteg van belőlük a csatornákban, ő legszívesebben spiccbottal vadászik rájuk. Sajnos, csak 2-3 óra állt rendelkezésünkre, hogy pontyot nézzünk, de házigazdánk megnyugtatott, hogy ennyi pont elegendő. Tibivel ketten egy 8 méteres spiccbot társaságában mentünk ki a közeli csati partjára, ahol erjesztett kukoricával szórta meg a helyet. Nemsokára a pontyok is megjelentek, apró buborékok kíséretében tudatták velünk, hogy érdekli őket a dolog. A rövid horgászat alatt két ponty is horogra került, de sajnos egyikről sem sikerült fotót készítenem, pedig az egyik igazán szép darab volt, de lelépett a horogról. Ez is bizonyította, hogy nem csak a harcsahorgászoknak érdemes Olaszországba utazniuk, hanem a békés halasok is találnak szórakozási lehetőséget a pontyokkal, és még nem is említettem a hatalmas amurokat. Aki meg mindenáron a ragadozókat akarja célba venni, az a harcsa mellett süllőzhet, ugyanis belőlük is szép számban van. Kishalfogás közben többször is fogtunk kisebb példányokat a csatornákon. Házigazdánk szerint a késő őszi időszakban komolyan próbára tehetjük a felszerelésünket a folyó süllőivel is.

Az utolsó éjszakánk egyetlen eredménye egy kapás volt, ami sajnos nem akadt, így nem tudtam elkészíteni a búcsúharcsáról a fotót.
Összegezve az eseményeket, akár rosszabb túrát is magunk mögött tudhatnánk a körülményekhez mérten. Az állandó apadás, a frontok váltakozása rendesen megtette a hatását, a harcsák igen rapszodikusan táplálkoztak. Folyamatosan érkeztek a folyóról is a hírek ottlétünk alatt, és mind elkeserítőek voltak. Volt olyan horgász, aki 10 nap horgászat után egyetlen 2 kiló körüli harcsát fogott csak. A helyismeret sokat számít, főleg ilyen időszakban, és ezen a téren házigazdánknak sokat köszönhetünk, legalább láttunk harcsákat, és igen jó halakba is beleakadtunk, de sajnos ők győztek. Megkockáztatom, hogy Tibi helyismerete nélkül jó eséllyel közel álltunk volna egy kövér betlihez.
Amit még fontosnak tartok, hogy a település, ahol a szállásunk volt, igen nyugalmas, nincs rohanás, az emberek figyelnek egymásra, és nem kell zárni a kapukat, sőt még becsukni sem, így aztán semmi nem vonja el a figyelmünket a horgászatról és a pihenésről. Bátran ajánlom a helyet minden jóérzésű horgásznak, aki nem filéért megy, ugyanis számukra nincs hely az udvaron. Remélem sikerül visszatérnem mihamarabb.

www.deltapo.hu
facebook: Delta Po

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

japan
4 éve

Szia!A Póban az a jó,hogy minden dobásban reálisan benne van a NAGY harcsa,de nagyon meg kell küzdeni érte.Ez köszönhető a villanyozásnak, hálózásnak, kapálásnak, csapózásnak.Én csak az élőn dobálok,csak éjjel,csak felszíni wobblerrel.A kapás fantasztikus élmény .Szinte mindig találkozom tilosban járókkal.Sokan akarnak "megélni" a folyóból ki így, ki úgy.

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Őszi-téli ruhavásár

hirdetés