Nyári plasztikozás az RSD-n

Néhány hete lehetőségem volt egy délutánt végighorgászni az RSD-n, Jani barátom csónakjából. Azokban a napokban sokat betliztem a fővárosi szakaszon, szóval nagy reményekkel indultam lefele a Csepel szigeten. Sok kapásról, szép halakról beszélt a telefonban, ami be is igazolódott. Már a peca végén terveztem, hogy a közeljövőben újra ellátogatok erre a nyugodt, szép vízre. Kapóra jött, hogy pont a napokban lett kész a csónakszállító utánfutám. Ki kellene próbálni!

Nem volt kérdés, hogy az első út hova is fog vezetni. Nagy meleg, de annál nagyobb szél fogadott. A Kis-Duna éppen állóvizeset játszott erős alsó széllel. Az előző vendégpecán legtöbb halat adó helyre motoroztam, ahol alúról horgásztam meg a kiszemelt helyet. Az amúgy sem mély, közel kettes víz egy méteres homokpaddal folytatódik, aminek a szélén egy akadósor fut végig. Először szkeptikusan néztem, hogy ebből a sekély vízből akarunk mi halat fogni? Meglepő módon a harmadik dobás után koppintás, majd egy kis süllő gyorsan elmulasztotta az eddigi kétségeimet. Most pont ezek az élmények vezettek erre a helyre.

Kisebb, 4-7 centis gumihalakkal és twisterekkel készültem.

Jigekben, illetve cseburaskákban 2-4 gramm volt az ideális. Akadós pálya révén bokorugró fejek is voltak nálam, ami néha nagyon is jól jött. Már az első dobásra reagáltak a halak, de az elkövetőt nem sikerült megszúrnom. Sűrűn váltogattam a gumikat, hol rikító twister, hol egy kicsit nagyobb gumihal került a horogra.

Az első kis süllőt egy picit lerövidített gumihal hozta meg. A homokpad közepén járva pici de annál élesebb koppintással jelentkezett. Ő maga sem volt sokkal nagyobb mint a gumi, de annál ügyesebben elcsípte egy alsó akadással. Csalicsere után egy zöld alapon fekete flitteres gumi került a cseburaskán lévő horogra. Hosszabb dobás következett, 2-3 méterrel a sekély mögé. Kockázatos, mert a majd egy méterrel mélyebb vízben, a főzsinórom az akadókon keresztül jön végig, amíg fel nem érek a homokpadra. A második beleemelés közben valaki megpróbálta kitépni a kezemből a botot. A rövid fárasztás első pillanatától tudtam, hogy kis harcsa van a horgon.

Szerencsére megkerülte a víz alatti tartást, és az akadómentes részen tekergett. Tipikus harcsás száj széli akadás.

Gyors horogszabadítás és pár fotó után mehetett is vissza.

A kis harcsán felbuzdulva 7 cetis gumira váltottam, de fél óra dobálás csak egy méret alatti süllőt adott.

A szél kezdett egy picit enyhülni, ezért néhány méterrel odébb álltam a csónakkal, hogy más szögből is meg tudjam dobálni az akadó szélét. Újabb akciódús percek következtek. A sárga twistert beérkezéskor megütötte valaki, de sajnos csak a horogról sikerült lehúznia.

Következő dobásnál ugyan az a forgatókönyv, annyi különbséggel, hogy bevágás után vadul védekezik valaki a zsinór túloldalán. Egy gyönyörű aranybarna süllő tette tiszteletét nálam egy fotó erejéig, majd ő is mint a többiek; mehetett vissza.

C&R

Elégedett vigyorral az arcomon folytattam a pecát, ami aztán hamar le is lohadt. Egymás után 4 beakadás-szakadást követett. Az igazat megvallva, nem szeretek nyáron karácsonyfát díszíteni, ezért felkerült egy bokorugró horog. Ezzel sokkal bátrabban horgásztam meg az akadó szélét, olykor bele is dobtam. Pont egy ilyen veszélyes szituációból kaptam a nap koppintását. Szinte hallani lehetett, ahogy a zsinórom megpendül az ütéstől. Bevágás után heves védekezés következett. Sikerült kivezetnem az ágas-bogas részről, majd egész hamar a csónak mellett forgolódott egy gyönyörű szép süllő.

Próbáltam tovább faggatni az akadót, de a védett horog sem bizonyult elég biztonságosnak, hamar lenulláztam az amúgy is csekély bokorugró készletemet. A nap zárásaként még egy szép csapósügér is tiszteletét tette a horgomon.

Igaz, a múltkori horgászat akalmával balinokat és köveseket is levegőztettünk, én a mai három féle ragadozóhalnak is örülök, amit egy 5x5 méteres részen sikerült fognom. Élménydús pár óra volt szép, nyugodt környezetben, habár rá kellett jönnöm, a jachtosok itt sem különbek, mint a nagy dunán; a dobozos kólát itt sem szabad a csónak aljában hagyni!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

farcsaby
10 hónapja

Brutál feszes gyors bot én a nagyobbik testvérét Travel Jerk használom a Dunán..

3
szabiable
3 éve

Szia Gergő!
Köszönöm. A bot egy 183 centi hosszú 18-70grammos nagyon gyors pálca(guide select jig&jerk), 2500-as techniummal, rajta 8as fonott.

2

Szia Szabolcs! Gratula a szép fogásokhoz, milyen felszereléssel horgásztál, ha megkérdezhetem? (A jövőben én is ezen a szakaszon tervezném horgászatokat)
Előre is köszi!

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés