RSD címkével megjelölt cikkek

 

Az elmúlt években volt szerencsém harcsákhoz a Dunán, és a Ráckevei- (Soroksági) Duna ágon is. Egyik helyen nappal, a másikon éjjel akadtam bele több alkalommal a márványos testű, titokzatos halunkba. A harcsánál fokozottan érvényes, hogy mindig tanul, tapasztal az ember, néha a halról, olykor a haltól, lássuk...

Néhány hete lehetőségem volt egy délutánt végighorgászni az RSD-n, Jani barátom csónakjából. Azokban a napokban sokat betliztem a fővárosi szakaszon, szóval nagy reményekkel indultam lefele a Csepel szigeten. Sok kapásról, szép halakról beszélt a telefonban, ami be is igazolódott. Már a peca végén terveztem, hogy a közeljövőben újra ellátogatok erre a nyugodt, szép vízre. Kapóra jött, hogy pont a napokban lett kész a csónakszállító utánfutám. Ki kellene próbálni!

 

Nem ma horgásztam az idén először, de a korábbi alkalmakról nem sok mondanivalóm akadt. Az évet szokás szerint a Dunán kezdtem, amint horgászhatóvá vált a folyó. Buta nagy betlit toltam. A múlt hét végén már az RSD-n próbáltam az első halat becserkészni, sikertelenül. Ideje volt hát egy kis dunaági keszegezésnek. Végül az sem úgy lett. De sebaj… Tovább »

Mióta ezt a blogot művelgetem – lassan három éve – mindig csinálok egy kis képtárat az adott év néhány fotójával. Így december tájékán, bár a pecabotok még nem pihennek, egyre többször lapozgatom végig az év képeit. Könnyű nekem, mert én már tudom a sztorit. De megmutatom szívesen nektek is. Tovább »

Nemrégiben „Normális?” címmel egy rövid blogbejegyzésben fakadtam ki az RHDSz által kiadott napijegyek árazása kapcsán. Tovább »

Időről-időre eléd állnak dolgok, amiket meglátva nem hiszel a szemednek. Nézed és azt gondolod: Ááááááá… biztos rosszul látom, félreértem, az nem úgy van. Hát de! Tovább »

Hajnalban már vastag pulcsis hideg van, de napközben még mindig napozni lehet. Sokat vártunk rá, de végre itt van újra az ősz, vagy ahogy sokan illetik, a szezon. Bár majdnem egész évben a rablóhalakat kergetem, mégis van valami ebben az évszakban, ami kicsit furán szólva, de tényleg hivatalossá teszi a dolgokat... Tovább »

Szeptember első napjaiban – talán harmadikán? – voltam a Dunán utoljára. Kedves cimbora vitt el magával messze Pest fölé, egy sóderosra, márnában bízva. Nagy víz volt akkor is már, de az áradás második napján a folyó még nem volt nagyon zavaros. Ottlétünk fél napja alatt negyven centit jött föl a Duna. A márnák nem jöttek el végül, de fogtunk paducokat és szép szilvaorrúakat. Nem unatkoztunk. Tovább »

A nyár számomra nem a kapitális halak fogásáról szól, hiszen a letisztult, alacsonyan csordogáló Duna csak hébe-hóba ad egy-egy süllőt, vagy balint és általában azok is az aprajából kerülnek ki. Folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy ezeket a sivár napokat milyen módon színesíthetném meg más jellegű horgászatokkal. Ebben az időszakban a harcsa vadászat és a kősüllő pergetés jelent alternatívát számomra. Mivel a bajuszosok becserkészésére még nem rendelkezem a szükséges technológiával, értem ez alatt a megfelelően felszerelt csónakot, csak nagy ritkán nyílik lehetőségem a nyomukba eredni. Ellenben kősüllők fogására több természetes vizünk is kiváló lehetőségeket kínál. Mint a Balaton, mint a Tisza, mint a Kis-Duna, egyaránt kiváló köves állománnyal rendelkeznek. Forró júliusi melegben, a hosszú tilalmi idő lejártával, ezen vizek közül választottam magamnak úti célt, a csíkos kis ragadozókkal való találkozás reményében. Tovább »

Adott egy hosszan tartó, alacsony vízállás amit röpke időn belül vállt egy magas, gyors változat. Sok minden változik ilyenkor, a nagyobb víztömeg talán megmozgatja egy kicsit a halakat és táplálkozásba kezdenek... hát nézzünk utána! Tovább »


hirdetés

Hosszú, horgászat nélkül eltelt hetek után ennyi jutott ma. De megérte, mert remekül szórakoztam. A Duna közel öt méter Budapestnél, így azok a helyek, melyeket többé-kevésbé ismerni vagyok szerencsés, meghorgászhatatlanok. Maradt az RSD. Este még nem tudtam, hova indulok majd, így inkább két pickert pakoltam a botzsákba, azzal bárhol elboldogulok. Tovább »

Mindig van valami amire vágyunk... eldugottabb horgászhelyek, a felderítésre váró ismeretlen, és persze a halak. Néha könnyen megy, néha nehezebben, de van hogy képtelenség. Ilyenkor jöhet jól egy olyan segédeszköz, amivel az olyan helyekre is eljuthatunk, amit a partról csak szemmel érhetünk el... Tovább »

 

A főág négy különböző szakaszán mintegy 9 és fél tonna két- és háromnyaras pikkelyes ponty kihelyezésével folytatjuk a terv szerinti nyári halasítást. Tovább »

Az alábbi közleményt adta ki az RDHSZ Elnöksége a haltetemekkel kapcsolatban. Tovább »

2017 márciusában került volna sor a tavaszi Duna-ági halasítás megkezdésére. A főág teljes hosszán elosztva mintegy 40 tonna döntő részben horogérett pikkelyes ponty, a mellékvizekbe pedig további 10 tonna kerül halgazdálkodó partnerünk tavából - de nem a hétvégére. Tovább »

Az augusztusi pontykihelyezéssel befejeződött a nyári Duna-ági telepítés. A tervezett 25 tonnát túlteljesítve több mint 29 tonna két és háromnyaras ponty került a főágba, a mellékvizek pontyállománya pedig közel 5 és fél tonnával gyarapodott. Tovább »

Élősködő rák pusztítja a halakat a Ráckevei Duna-ágon. Eddig 15 mázsa pusztult el. A horgászok azt gyanítják: a horgászszövetség már eleve betegen telepítette be a pontyokat. A szövetség szerint azonban a holtágban fertőződtek meg. Tovább »

Április 1-től újra elérhető lesz a korábbi "országos" jegyhez hasonló területi engedély. Újdonság, hogy a Tisza-tó is újra felkerült a listára. Tovább »

Értesítjük a Tisztelt horgászokat, hogy 2015-ben az őszi haltelepítés az őszi horgászati tilalom kezdetén, azaz november 9-én kezdődik. A telepítés kizárólag a Makádi tógazdaságból történik, kb. 73.000-79.000 kg kétnyaras és kb. 58.000-63.000 kg háromnyaras ponty kitelepítésével. Tovább »

A korábban autóval is megközelíthető csepeli horgászhelyet sorompókkal zárták körbe. Ma már csak gyalogszerrel, motorral vagy drótszamárral lehet a horgászállásokat megközelíteni. Tovább »


hirdetés

Vasárnap (2015.09.27.) több fórumozó horgász is jelezte, hogy ismét valamilyen szennyezõdést került az RSD vizébe, a Dunaharaszti magasságában található M0-ás híd közelében, de a felsõbb szakaszról is érkeztek hírek miszerint elpusztult haltetemeket találtak. Tovább »

A nagy publicitást kapott csepeli futó nő vs. mutogatós horgász ügyében Zsíros András, az RDHSZ Versenysport Szakbizottság nevében tájékoztatta szerkesztőségünket. Tovább »

 

Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés