A munka ünnepével veszi kezdetét hazánkban a hegyi vizeken a horgászat, ettől az időponttól kezdődően lehet a fenyvesek árnyékában kanyargó patakokban elkezdeni a horgászatot. Mikor elindultam otthonról, még nem volt határozott elképzelésem, hogy hol is fogok kikötni, egyvalami azonban biztos volt, mégpedig az, hogy horgászni fogok. Az sem volt világos, hogy milyen módszerhez nyúlok, legyezés vagy pergetés, de mindegy is volt tulajdonképpen.
Menet közben körbetelefonálgattam a haverokat, hogy némi infót gyűjtsek a vizek állapotáról és a halak kapókedvéről. Borisz barátomtól sikerült az aktualitásokat megtudnom: – A víz kristálytiszta, a patak nem nagy, és csipegetnek a halak is. Több se kellett, bő negyed óra múlva a helyszínen voltam. Barátom éppen befejezte a horgászatot, és távozóban volt. Pár részletet még megtudtam tőle, majd úgy döntöttem, hogy a legyes botot veszem elő.
Lassan közelítettem meg a kis patakot. A sekély vízben nem volt nehéz felfedezni a cirkáló domolykókat, nem voltak nagyok, de rengeteg volt. Már az első lógatásra megvolt az első, aztán még egy rövid dobás, és a második halacska is a légyen ficánkolt. A kisebbek között pár termetesebb példány is úszkált, de nem lehetett becserkészni őket. A tűző napon mindenre felfigyeltek, ami nem volt természetes. Árnyékosabb helyet kerestem, abban bízva, hogy azokon a részeken talán több szerencsével járok a nagyobb példányokkal kapcsolatosan, és esetleg pisztrángokkal is találkozom. Volt némi támpontom már, hogy melyik lesz a tuti rész, így nem is töltöttem az időt feleslegesen egyenesen oda indultam. Közben Oszkár barátom is megjelent, ő már reggeltől a patakot járja és szép eredményekkel dicsekedhetett. Elmondta, hogy a halak zömét pont ott fogta, ahol találkoztunk, így nem sokat hezitáltam, máris mentek a nimfák a bokor alá. Talán az ötödik dobásra egy elakadásszerű kapásnak akasztottam oda. Majd heves védekezést tapasztaltam. A tiszta vízben hamar felsejlettek a vörös uszonyok, egy jókora paduc húzta a botomat. A halfaj nem volt meglepetés, csak a mérete. Néhány kirohanás után belebillentettem a hálóba. Nászkiütésekkel volt tarkítva a feje, így nem volt kétséges, hogy lassan-lassan készülődnek az ívásra. Néhány gyors fotót követőn visszatettem a patakba, hogy a társaival kiegészülve tovább úszkálhasson.
A következő paducnál már meg sem lepődtem. Pár dobást követően ismét enyhe megtartós kapásnak akasztottam, és kezdődött a korábbi torna elölről. Hasonlóan formás halat billentettem bele a merítőbe. Igazi szépség volt ő is, de az örömömbe egy kevés üröm is vegyült, ugyanis nem szívesen zargattam a lassan teljes nászban pompázó halakat. Más időszakban boldogabbá tettek volna, most azonban a pisztrángok illetve a domolykók voltak az elsődleges célhalaim. Ennek ellenére megörökítetem a második paducomat, és őt is visszatettem a patakba. Reménykedtem benne, hogy az elkövetkezőkben minél kevesebb akad majd a horgomra, és talán egyéb halak is a kegyeikbe fogadnak, amire jó esélyem volt, Oszkár korábbi uszonyosai voltak erre a bizonyíték. Barátom elmesélése szerint, igen szép domolykókkal találkozott, és nem mellesleg sokat is fogott, természetesen nem mind nagyokat.
Az idő gyönyörű volt, a víz tökéletes, és a halak is ott voltak, hiszen több ízben is mutatták magukat. Hol a felszín alatt úszkálva, hol egy fröccsenés kíséretében jelentek meg. Többnyire domikat lehetett megpillantani, és hamarosan meg is fogtam az első nagyfejűt. Erőszakos kapással ragadta el a nimfát, nem lehetett eltéveszteni. Nemsokára újabbakat fogtam, és szerencsére a paducok figyelmen kívül hagyták a legyeimet. Mindenképp szerettem volna fogni a nagyokból is, mert bizony ott voltak. Néha megjelentek a sekélyebb részeken, majd lassan oldalazva eltűntek a szemem elől. A kisebbek erős koppintással jelentkeztek, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy a nagyoknak milyen lehet a kapásuk. Hamarosan megtudtam! Semmi eltérő nem volt a kapásban, csak az ellenállás nőtt meg jelentősen. Mikor megpillantottam nem sejtettem, hogy mekkora is valójában. Láttam, hogy szép példány, de tulajdonképpen akkor fogtam fel, hogy milyen testes domival akadtam össze, mikor a felszínen felbukkant. Széles hátával szétfeszítette a csillogó vízfelszínt. Nagyon drukkoltam, hogy az akadás bírja,… a szerencse mellettem maradt. Megadóan csusszant a merítőbe, én meg határtalanul boldog voltam. A szezon első legyes horgászata, és máris ilyen szép hal az ajándékom. Oszkár mosolyogva nézte, hogy mennyire örvendek a dominak, majdnem körbetáncoltam. Bizony, nem csak a 20-30 kilós halak tudnak örömet szerezni. Minden oldalról körbefotóztam, majd pedig lemértem a hosszát, - 45,5 centit mutatott a szalag - ezt követően szépen visszahelyeztem. Lassan, megfontoltan oldalazott vissza a gödörbe.
A napom máris tökéletes volt, ettől a pillanattól kezdve minden hal már csak bónuszajándék volt, és jöttek is a bónuszok rendesen. Az átlagméretű domolykók jól elszórakoztattak, habár titkon reméltem, hogy akad köztük még termetesebb példány. Közben Oszkár barátom is húzogatta maga felé a halakat szép sorjában. Hihetetlen volt, hogy mennyi hal úszkált azon a szakaszon, ezt nem lehet hitelesen elmesélni, erről csak saját szemmel győződhetett meg az ember. Voltak még jövő-menő horgászok, de pár snecin és pici domin kívül egyebet nem fogtak. A technikánkban rejlett a sikerünk kulcsa. Két nimfát használtunk, csak akkora tungstenfejjel, hogy a kövek felett szépen lebegjen, ritkán koppintva azokat. Ha folyamatosan kopogtunk a köveken, akkor csak a paducok kapták el a lárvautánzatokat. Ahol lelassult a sodrás egy picit húztuk is a csalit, hogy meglegyen a lendület, de csak annyira, ami még nem hat természetellenesen. Hiába volt tiszta a víz, nem emelkedtek el a fenék közeléből a halak, mi kellett az orruk elé tegyük a nimfát. A nagyobb kövek mellett, illetve mögött kissé megtartottuk, hisz ott a sodrás is forog, ezeken a részeken halmozza a sodródó törmeléket, amiből a halak kicsipegetik a számukra kedves falatokat. Ha ezeken a részeken szépen meg tudtuk billegtetni a szőrcsomóba bujtatott horgokat, akkor ritkán maradt érintetlen. Ez az apró trükk volt a sikerünk kulcsa, míg mások csak üresen úsztattak.
A késő délután folyamán, a fények fogyásával egyre bátrabbak lettek a halak, kiálltak az araszos szélvizekbe. Ekkor jött el az ideje, hogy polidarázsra cseréljek. Túlzás, hogy minden egyes úsztatásra fogtam, de minden negyedik-ötödik eregetésre feljött egy-egy domi. A nagyok igaz nem merészkedtek ennyire ki a sekélybe, de a kicsik is 30 centi felett voltak. Ritka egy eredményes horgászatban volt részem.
Barátomnak távoznia kellett, én viszont igyekeztem az utolsó perceket is kihasználni, még mindig vártam egy testes domolykóra. Lassan be kellett látnom, hogy akire én várok, az nem jön ki a kisvízbe, hogy a darázzsal levadásszam, így visszatértem a nimfákhoz. A gyökerek alá is besodortattam a legyeket. Hosszas kísérletezést követően végre nem a szokásos ellenállásba ütköztem a kapást követően. Hamar átsejlett a vaskos hátú pikkelyes a csillogó vízben. Igazán impozáns példány volt, méreteiben közel járt a néhány órával korábban fogott társához. Harcoltunk kicsit, majd finoman belecsúsztattam a merítőbe, ekkor kipattant a horog a szájából… Hiába, a horgászathoz szerencse is kell néha. Gyorsan lemértem, őkelme pontosan 42 centisnek bizonyult, így ő előlépett a nap második legnagyobb domijává. A fotózás után ő is mehetett vissza. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy ezzel csomagoltam és irány haza, nem így történt, még kitartóan próbálkoztam egy ideig, de már csak kisebb példányokat sikerült becsapnom. Ekkor éreztem úgy, hogy abba kell hagynom. Szétszereltem a legyes pálcát, elköszöntem a pataktól, és alig vártam, hogy hazaérve ismét megcsodálhassam a halaimról készült fotókat.
