Kosár nélkül

Csapadékos nyár után száraz, meleg ősz. Ez a kedvencem. Imádom a friss reggeli levegőt, imádom, ahogy a felkelő nap felszárítja a tóparti gyepet majd sugarai forrón, de mégsem égetve melengetik az arcomat. Szeretem a gyönyörű naplementéket és azt is kedvelem, amikor este a csípős levegő megtelik párával és könnyeden szitálnak az apró vízcseppek mindenre, ezzel csillogóvá, ragyogóvá varázsolva a vízpartot. Szeretem az egészet úgy, ahogy van, de az egészben az a legjobb, hogy egész nap eszik a hal.

Ősszel felpezsdül a víz. A meleg felszíni vízréteg az esti hidegekben lassan léhul és az alsó, hűvösebb vízréteg alá süllyed, ezzel felkavarva a vízoszlop teljes egészét. A legtisztább tavak is bezavarosodnak ilyenkor, ez természetes folyamat, ez a jel. A jele annak, hogy közeleg egy hidegebb, táplálékban szerényebb időszak, közeleg a tél. Ez a jel a vízi világ különböző élőlényei számára mind értelmezhető és hasonló folyamatokat indukál életükben. Raktározni kezdenek, tápanyagokat raktározni, felkészítik szervezetüket az ínséges télre, így hát nem véletlen, hogy a legtöbb pontyhorgász számára az ősz egy kiemelt, várva várt periódusa az évnek.

Engem csupa jó szándék vezérelt, azért indultam a vízpartra, hogy a halak szénhidrát éhségét kielégítsem, persze mellékesen néhányat szerettem volna horogra csalni közülük.  Szokásomhoz híven, próbáltam ezúttal is a nagy halakra koncentrálni, ám ez ebben az időszakban sem volt könnyű, hiszen még a kisebb fehérhalak is intenzíven táplálkoznak, nem egyszerű feladat kiszelektálni őket. Terveimben legfőbb stratégiai pillér volt, hogy nem vittem magammal etetőanyagot, ugyanis a különböző aromás, felhősödő keverékek gyorsan felkeltik az apróbb halak figyelmét és az érkezésük után nem sok érdem marad a később érkező nagytestű példányos számára. Egy könnyen emészthető, tartalmas, főzött falatokat tartalmazó szemeskeverékkel készültem a horgászatra. Az alap főt szemes kukorica volt. Ezt vegyítettem édes főtt búzával roppanós cukorborsóval, némi tigrismogyoróval.

A nem túlságosan hideg vízre való tekintettel néhány marék 4mm –es olajos halibut pellettel és gyorsan oldódó apró halas pellettel fokoztam a szemeskeverék csalogató erejét.



A vízpartra érkezésemet követően markerrel kerestem egy törést kényelmes távolságban, és az alatta fekvő szakaszt kezdtem etetni rakéta segítségével. Nagyjából 50 méteres távolságot könnyedén és gyorsan megetettem bő kilónyi szemesanyaggal, majd neki láttam a szerelék összeálításának.

Feederezni készültem, de feederbothoz nem éppen megszokott végszereléket állítottam össze a DAM MAD széria bojlis kiegészítőinek segítségével. Nem szokványos szerelék, de a választott Silstar Yokozuma Katai Feeder Heavy 390 cm -es verziójának 150 grammos dobósúlyával teljesen összhangban volt a DAM MAD ólom gyorskapocsba rögzített 99 grammos súly, mely a hal önakasztását hivatott szolgálni.

Az ólomkapocsba pontosan passzoló quick change és a széria hozzá passzoló gubancgátlója tette a dobások közben is csomómentessé a szereléket. Viszonylag rövid, nagyjából 10 cm –es előkét kötöttem többféle variációban. Készültem hajszálelőkés és csalitüskés megoldással is, de először egy hajszál nélküli horgot rögzítettem a gyorskapocsba, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhattam a Horváth - Horgászcik forgalmazásában megjelent Flexi Bait -ek több változatát is.

Ezeket a csalikat nem csupán az ízesítésük teszi számomra vonzóvá, hanem leginkább az egyszerűségük. A csalik már a zacskóból kivéve rendelkeznek egy rugalmas rögzítőfüllel, melybe a horgot húzva a fémtől pont megfelelő távolságra helyezkednek el. A fűzöttek másik kiemelt és igen előnyös tulajdonsága, hogy mind balanszírozott, lebegő csalétkekről beszélünk. Amikor a hal, kiszemeli magának a táplálékát, annak méretéből fakadóan felméri, mekkora szívóerőre lesz szüksége annak felszippantásához. Amennyiben lebegő, szilikon csaliimitációról van szó, akkor a méret megtéveszti a halat, hiszen a méretéhez képest a csali igen könnyű, mozgékony a vízben, így a hal szippantásakor a csalinkat jó eséllyel mélyebbre szippantja a hal mintha fekvő, természetes csaliról lenne szó, ez garantálja horgunk stabil akadását legtöbbször a hal alsó ajkában.

Az okfejtésem sikerességében reménykedve vetettem be a készségeket az etetésre. Az egyik horog öblére egy két szemes fűzöttet, a másikra egy pici bojli formájú, szintén lebegő csaliutánzatot húztam. A csalik alapvetően megemelték az erős O’Reel (Next-one O008B) 6-os méretű horgot, de megakadályozandó a csali túlságosan magasra emelkedését a horgok felett az előkét egy – egy apró sörétólommal súlyoztam le.

A feszes víztükrön nem láttam a halak gyűrűzését, és még csak egy loccsanást sem hallottam sehol, de még korán volt, nem aggodalmaskodtam. A nap felkelt, én pedig kaptam a nyugalom biztosította körülményeken és készítettem néhány fotót az alkalmazott szerelékről, a szemes mixről és a vízről is.


Eltelt jónéhány perc, majd északi fuvallat susogott végig a völgyön felborzolva a tó vizét. Ezt jó jelnek vettem, így elcsomagoltam minden felszerelést és visszaültem szorosan a botok mellé. Alig helyezkedtem el, egy folyamatos húzós kapással jelentkezett az első hal a víz felöli boton. Nem végtam be erőset, csak olyan mód beletartottam a kapásba, és élveztem, ahogy a damil túlvégén valami cibálja a kezemben tartott botot. Nem volt túlságosan nagy, nem volt túlságosan erős, de első halnak teljesen jó volt. Rövid fárasztás után egy apróbb pontyocska feküdt a matracomon.

A szerelék visszadobása előtt néhány marék szemesanyagot juttattam be, majd a sértetlen csalival újra bevetettem a feederbotot. Közben a nap egészen magasra kúszott, igen melegre fordult az idő, és ezt a kellemesen hűvöskés szél sem csillapította eléggé, így lekúszott rólam néhány réteg öltözet, még a cipőt is ledobtam magamról, talán idén utoljára tehettem meg ezt a vízparton. Hamarosan újabb kapásom volt, méghozzá nem is csak egy, hanem mindjárt egyszerre kettő. Amint az egyik bottal elkezdtem fárasztani, elcsavarodott a másik spicce is. Éreztem, egyik sem egy kapitális példány, és mivel még mindig senki nem volt a közelemben, így az egyik orsó fékjét kicsit meglazítottam, és visszaraktam a botot az ágasra, amíg a másik halat gyorsan kifárasztottam és szákba tereltem. Egyiket követte a másik, két kisebb potyka pihent a méretes merítőben, és habár örültem a pezsgésnek, miközben visszaengedtem a halakat azon morfondíroztam, hogyan kerülhetném el ezeket az apróbb halakat, és foghatnék a nagyobbak közül. Ekkor jutott eszembe, hogy bójlis pecaim alkalmával, a nagyobb halakat legtöbbször az etetés széléről vagy azon kívülről fogom, így itt is meg kellene ezzel a trükkel próbálkoznom. Az egyik botot ballra dobtam az etetéstől, a másikon pedig kiakasztva a damilklipszet jócskán túldobtam azon, és ezúttal így vártam a kapást. Várnom sokat nem kellett, ugyanis bámészkodásom közepette sivító fék hangjára riadtam, és amikor a botokra kaptam a fejem, már csak azt láttam, a külső botom, amelyiken a klipsz még be volt akasztva csaknem merőleges szögben a víz felé hajlik, és a néhány méter visszatekercselt damil is elfogyott már a dobról. A botot gyorsan a víz felé nyújtottam, kipattintottam a klipszet, hiszen már a kapásból sejtettem, komolyabb hallal van dolgom. A damilt kiakasztottam, de azért igyekeztem a féket szorosan tartani. Feederbotról van szó, ami az esetek nagy többségében képes elnyelni a halak kirohanásainak energiáját, így dolgoztattam a botot és közben élvezkedtem annak gyönyörű pereces ívében.

Miután közel sikerült húznom a halat, csak néhány fordulása volt, majd a merítőmben találta magát. Egy hibátlan 7 kilógrammos töves. Ez már igen, erre vágytam. Sebesen egy fotót készítettem a halról, majd úszhatott is tovább, no azért megjegyeztem neki, az öreg anyját fordítsa irányomba, ha már ilyen kegyesen bántam vele.

A szerelék visszadobásánál már nem akasztottam ki a klipszet, nehogy az előzőhöz hasonlóan járjak, és emiatt veszítsek halat. Ismét néhány etető dobás, majd repült a felcsalizott szerelék is. A szél közben elcsendesedett, sajnos a halak kapókedve is alábbhagyott, így legalább volt alkalmam megejteni a késői reggelimet. A másik szenvedélyem… a jó étkek. Friss kenyér, kolbászkarikák, hagyma és csípőspaprika. Éppen ideje volt már nekem is rámenni a raktározásra, így újult energiával folytathattam a napot. Amint a szél, újra süvített a damilok között, apró pedzegetést láttam ezúttal a belső botom spiccén. Keszeges kapás volt, így hát odadörgöltem neki, ám ekkor igen nagy meglepetés ért. A víz közepén egy hatalmas fröcskölős fordulás, majd a bot csaknem ráfeküdt a vízre az orsó dobja pedig lassíthatatlanul pörgött. A fék hangja, amikor már nem kattog, hanem mintegy sípol, hát az a hang, az eltelít adrenalinnal. A tekintélyes erő megállás nélkül oldalazott, egész messzire elment mire fordulásra bírtam, majd csaknem a part alatt húztam vissza magam elé, ám a felszín közelébe tessékelnem még ekkor sem sikerült. Mélyen forgott. Nem rugdalózott, de nem ám, csak öregesen, komótosan húzta a botot a kezemből, én pedig erőltetni semmiképpen sem mertem a 22 –es Silstar Feeder Pro Premium főzsinórral. A burványok egyre magasabbról törtek a felszínre, néhol nagy narancsos farokuszonyt véltem felfedezni a zavaros vízben. Türelmesen hagytam, hogy forgolódjon előttem, s közben a merítőt a kézközelbe készítettem és néhány lépést beljebb álltam a vízbe, hátha így egy csöpp előnyhöz juthatok a kövekkel és partszéli tuskókkal szemben. Néhány perce fárasztottam már a nagy testet, amikor éreztem, átveszem az irányítást. A hal kirohanásait megtudtam fékezni, útirányát többször módosítottam, s az egyik kirohanását követően amint visszafordult felém alátoltam a merítőszákot. Miközben izgatottam leszedtem a szák fejét, hogy biztonságosan kiemelhessem a halat a matracra már kissé remegett a lábam. Nem csoda, hogy izgatott voltam, hiszen mindaddig még nem láttam a hal teljes testét, és csak akkor szembesültem vele milyen szépséggel van dolgom, amikor kiemeltem a vízből. A matracra fektetve gyönyörködtem a halban, amikor két kiránduló is elcsábult a látványra, így segítettek egy tisztességes fotót készíteni a csaknem 13 kilógrammos tőpontyról, ezúttal is köszönöm a segítségüket.

A gyors fotózás követően vízbe merészkedtem újra, és matracról engedtem vissza a halat éltető elemébe. Boldogsággal töltött el, ahogy aranysárga teste eltűnt a homályos vízben. A horgászat további része sem volt eseménytelen, látogatását tette egy újabb 10 kilógramm feletti ponty, ezúttal egy tükrös akadt a horogra, és habár erejében ez sem szerénykedhetett, de a töveshez képest azért könnyebb küzdelem volt.

Így telik felém az ősz és így is szándékozom folytatni. Horgászattal, horgászélményekkel. Kívánom mindenkinek, horgásszon, pihenjen, gazdagodjon hasonló emlékekkel, élvezzétek az őszt.

 

Ezekre szükséged lehet:

Next-one IZU-R BNOREEL Next-one IZU-R BN
OREEL
Next-one IZU-R BN

2-10, karikás, fekete

290 Ft / csomag

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés