Szuper áras Prologic ágy INGYEN kiszállítssal Részletek »

Harcsafogó horgászverseny Tiszanána-Dinnyésháton!

2015.09.16.

A Tisza.tó nánai, élő tiszai szakaszán már hagyománynak mondható a harcsafogó verseny, melyre legközelebb szeptember 26-án kerül sor.

Szezonindító akciókhirdetés

Csapatverseny (2 fő) a csapattagok fogásai összeadódnak.

1. A verseny időtartama: szombat 7-19 óráig, vasárnap 7-13 óráig.
2. A verseny ideje alatt a csapatvezető ruházata fölött köteles viselni a rajtszámot. Bármely reklámhordozó
viselése, elhelyezése csak a rendezőség előzetes engedélyével megengedett. Ilyen jellegű kérést legkésőbb
a nevezéskor kell közölni.
3. Horgászni a folyó erre kijelölt szakaszán a másik csapattól minimum 25,
a parttól legalább 10 méterre szabad.
4. A Tisza tavi horgászrendben engedélyezett bármely horgászmódszer alkalmazható. Az értékelésbe kizárólag
a méretes Harcsa számít bele. Csak a szabályosan fogott (nem kívülről akadt) halak számítanak bele az
eredménybe.
5. A fogott halat azonnal jelenteni kell valamelyik versenybírónak, még mielőtt szákba vagy pányvára kerülne,
ellenkező esetben a fogás érvénytelen. Vágóhorog használata nem engedélyezett. A mérlegelés után a
halakat haladéktalanul vissza kell engedni.
6. A halat fárasztó csónakot a többi versenyző lehetőleg segítse (pl. félre állás, horgászat szüneteltetése)
7. A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
8. A versenyen való részvétel alapfeltétele a csónak menetbiztonsága és előírás szerinti felszereltsége.
A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen
történő balesetekért és keletkezett károkért semmilyen felelősséget nem vállal.
9. Értékelés, pontozás: minden kifogott méretes Harcsa 1000 pont + grammonként 1 pont. Az így szerzett
pontok alapján dől el a verseny.
10. Jogorvoslat: a verseny folyamán észlelt, vélelmezett szabálytalanságokat a rendezőség megadott telefonszámán
haladéktalanul jelezni kell. Amennyiben a megtett intézkedés a jelzéssel élő, vagy az érintett
versenyzőnek, csapatnak nem megfelelő, akkor jogában áll ezt óvásként, írásos formában benyújtani.
A tanú(k) megjelenéséről az érdekelt félnek kell gondoskodnia. Az óvás elbírálását követően jogi út kizárt.
11. A verseny rendezősége nagyfokú helytelen magatartásként értékeli és a versenyből kizárja azt a versenyzőt
ill. csapatot, mely a környezetét, a vizet szennyezi, gondatlan magatartásával kárt okoz, vagy a többi
versenyzőt veszélyezteti, ill. a kifogott hallal nem bánik kíméletesen.
12. A verseny rendezősége a csónakokat át- és megvizsgálhatja a verseny kezdete előtt.
13. A versenyzők jelen versenyszabályzat elfogadásáról a regisztrációkor írásban is nyilatkoznak.

I. díj: 300 000 Ft-os vásárlási utalvány
II. díj: 2 fős olaszországi horgászat
III. díj: 50.000 Ft-os vásárlási utalvány

A legnagyobb halért különdíj.

Ajándék sorsolás.

Program:

2015. szeptember 26.
Gyülekező reggel 6 órakor, eligazítás, 6:45-kor csónakba szállás, 7-kor versenykezdés.

A szombati verseny vége 19 óra. Közben ebéd, utána vacsora.
Szeptember 27. vasárnap: a második forduló 7-13 óráig tart. Utána ebéd és díjkiosztó.
Részvételi díj: csapatonként 30.000 Ft, mely tartalmazza a teljes ellátást a verseny idejére.

További infó: 06 70 629 39 88

Facebook: Harcsafogó horgászverseny Tiszanána-Dinnyéshát
Kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánunk!

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »