Szuper áras Prologic ágy INGYEN kiszállítssal Részletek »

Tilos lesz busát nevelni a Balaton vízgyűjtőjén lévő tógazdaságokban

2017.05.15. forrás: hirbalaton.hu

Több pontban is módosította a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényt az Országgyűlés. Mivel a jövőben a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mellett a tógazdaságokat tulajdonló Balatoni Halászati Zrt. felett is a földművelésügyi miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogot, visszakerülhetnek a Balaton vízgyűjtőjén lévő tógazdaságok a nonprofit zrt.-hez. Az is eldőlt, jövő évtől nem lehet senkinek busaivadékot nevelni a Balaton vízgyűjtő területén.

Szezonindító akciókhirdetés

– Az, hogy ne lehessen busaivadékot nevelni a térségben, kifejezetten a mi kérésünk volt és nagyon örülünk annak, hogy a törvényben is megfogalmazódott – mondta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A módosítás arról szól, hogy véletlenül, például zsilipszakadás miatt se kerülhessen a Balaton vízterébe olyan idegenhonos halfaj, ami veszélyezteti a Balaton őshonos halállományát. A busa Kínából származik és éppen azt a táplálékot eszi, amit az őshonos halfajok ivadékai fogyasztanak a Balatonban. Olyan biomasszát képez a tóban, amit horgászmódszerrel képtelenség megfogni.

– Mind a mai napig nincs megállapítva, hogy a busa szaporodna a magyar tengerben. A Balatonban most élő busák valószínűleg úgy szöktek be ivadékként a Balaton vízgyűjtőjén működő haltermelési létesítményekből – magyarázta a vezérigazgató. A jövő évtől élő törvényi rendelkezés szerint a halgazdálkodók nem helyezhetnek ki előnevelt egyedet így megszűnik annak a lehetősége is, hogy a tógazdaságokból beszökjenek a Balatonba.

Nyolc éve húzódó probléma oldódhat meg annak köszönhetően, hogy visszakerülhetnek bizonyos tógazdaságok a nonprofit halgazdálkodási társasághoz a tógazdaságokat tulajdonló Balatoni Halászati Zrt.-től. (A halászati cégből 2009-ben vált ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)
– A Balatoni Halászati Zrt. még nem szűnt meg, a tógazdaságok még az ő tulajdonában vannak, igaz, hogy egy komoly hitellel terhelten – emlékeztetett Szári Zsolt. – Abban bízunk, hogy a tógazdaságok visszakerülnek hozzánk. Varászló esetében ez már megtörtént, ott a hitelt gyakorlatilag a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet kiváltotta és az elmúlt évben 20 éves vagyonkezelésbe kapta társaságunk a gazdaságot. Bízunk benne, hogy ugyanígy lesz a fonyódi, a mórichelyi és a balatonlelle-buzsáki tógazdasági estében is, bár Balatonlellén és Buzsákon gazdálkodunk, de még nem mi vagyunk birtokon belül. Teljes vertikumban meg tudjuk termelni majd azt a halmennyiséget, amennyi népesítés szempontjából szükséges a Balatonban és ki tudunk lépni a piacra is – tette hozzá.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »