Horgász karácsony 3.

Halálos állkapcsok az Adriai-tengeren

A Monarchia idején a bulvársajtóban a nyári uborkaszezon örökzöld, visszatérő híre volt a fürdőzőket ijesztgető, hétről hétre felbukkanó „fiumei cápa”. Napjainkban általános meggyőződés, hogy az amúgy is túlhalászott Adriai-tenger cápamentes területté vált. Összeállításunkban áttekintjük, hogy valójában mi is a helyzet cápaügyben a kék Adrián.

Horgász karácsony 4.
hirdetés

Körkép a mediterráneum óriásairól

A Földközi-tengerben jelenlegi ismereteink szerint 47 cápafaj él (Ferguson, 1996). A közepes, illetve nagytestű cápákat 15 faj reprezentálja a mediterrán vizeken.

A cápákra szakosodott ichtyológusok terminológiájában az 1,5-2,5 méter közötti teljes testhossz (TL) jelenti a közepes, a 2,5-4,5 méteres intervallum a nagy, a 4,5 méter feletti pedig a rendkívül nagy méretű cápákat.

Ez utóbbiakat mindössze négy faj képviseli a mediterráneumban, amelyek közül az óriáscápa (Cethorinus maximus) áll a lista élén, a maga 9-12 méteres maximális testhosszával.

Mielőtt még hideglelést kapnánk ettől a valóban ijesztő mérettől, sietve szögezzük le, hogy a planktonszűrögető életmódot folytató és időnként az Adriai-tengeren is felbukkanó óriáscápa egyike a legjámborabb cápafajoknak, amely semmilyen veszélyt nem jelent ránk, emberekre nézve.

A második helyezett a maga 4,5-6,5 méteres hosszúságával a rendkívül robusztus testfelépítésű nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias).

A nagy fehérrel már teljesen más a helyzet; nemcsak a Földközi-tenger, hanem a világóceán összes cápafaja közül is ez jelenti a legmagasabb potenciális kockázatot a fürdőzőkre nézve.

A mediterrán méretversenyben harmadik helyen álló nagy pörölycápa (Sphyrna mokarran) – amely csak a Földközi-tenger észak-afrikai partvidékéről ismert – hosszúságban nem sokkal marad le a nagy fehér mögött; a kifejlett egyedek átlagos testhossza eléri a 4-5,5 métert.

A különösen nagytestű cápák mediterrán reprezentánsainak sorát a mélyvízi életmódja miatt a fürdőzők számára láthatatlan szürkecápa (Hexanchus griseus) zárja, 4,5-5 méteres maximális hosszával.

Több a honos faj, mintsem azt gondolnánk

Az Adriai-tengerben 27 cápafaj él. A rendkívül nagy testű fajok közül mind az óriáscápa, mind pedig a nagy fehér, valamint a szürkecápa is honos az Adrián.

A méretesebb adriai fajok közül a kékcápa (Prionace glauca), a villámsebes röviduszonyú makó- (Isurus oxyrinchus), a homoki tigriscápa (Carcharias taurus), a közönséges rókacápa (Alopias vulpinus), a sima pörölycápa (Sphyrna zygena,) és a nagy fehér közeli rokona, a heringcápa (Lamna nasus) érdemel még említést.

Ezek a fajok kivétel nélkül nagytestűnek számítanak 2,5-4 méter körüli átlagos hosszukkal, és valamennyi potenciálisan veszélyes az emberre nézve.

A nagytestű fajok közül relatíve a kékcápa a leggyakoribb az Adrián, de csak ritkán látható, mert ennek a fajnak a partoktól távoli nyílttengeri térség a valódi hazája.

Ugyanez vonatkozik a közönséges rókacápára, valamint a heringcápára is, a makócápa és a sima pörölycápa pedig rendkívül ritka az adriai vizeken.

Az Adriában honos cápák meghatározó többsége 1 méter vagy annál kisebb testhosszúsággal rendelkező faj, amelyektől nincs okunk tartani. A „boldog békeévek” fiumei cápája, az adriai nagy fehér azonban merőben más kategória.

A múltban jóval gyakoribb volt, mint napjainkban

A heringcápa-alakúak rendjébe (Lamniformes) és a heringcápafélék családjába (Lamnidae) sorolt nagy fehér (Carcharodon carcharias) a világtenger legnagyobb és potenciálisan legveszélyesebb húsevő cápája.

E kozmopolita csúcsragadozónak a teljes populáción belül a Földközi-tenger a negyedik-ötödik legfontosabb előfordulási helye. A mediterrán nagy fehér cápák területi eloszlása ugyancsak érdekes képet mutat a Földközi-tengeren a múltbeli megfigyelések alapján.

A milánói székhelyű Mediterranean Great White Shark Data Bank - a legjobban feldolgozott földközi-tengeri nyilvántartás - szerint a mediterráneumban a legtöbb egyedet, összesen 105 nagy fehér cápát a Szicília, Pantelleria, Málta és a tunéziai Cape Bon által határolt térségben észlelték az elmúlt másfél évszázadban.

Ez a terület a mediterrán nagy fehér cápák legfontosabb élőhelye, úgynevezett radiánspontja.

A második legnépesebb egyedszámú felbukkanási terület – legalább is az 1970-es évek elejéig – az Adriai-tenger északi régiója, a Trieszti, illetve a Kvarner-öböl, valamint az észak-dalmát szigetcsoportot alkotó Krk, Cres, és Losinj térsége volt.

Tehát a „fiumei cápa” legendája nem is volt akkora hírlapi kacsa, mert a múltban a mai Rijeka és Opatija, továbbá a nyugat-isztriai partvidék mentén napjainkhoz képest gyakrabban észleltek nagy fehér cápákat.

Az 1970-es évektől rohamosan lecsökkent a nagy fehér adriai jelenléte; a populáció ritkulás hátterében ökológiai, illetve táplálkozásbiológiai okok állnak.

Úgy tűnik azonban, hogy hosszabb szünet után, a 2000-es évek elejétől a nagy fehér cápák ismét kezdenek felbukkanni az Adriai-tengerben.

Nagy fehér támadások az Adrián

Annak ellenére, hogy a múltból számtalan beszámoló és legendás történet ismert véres adriai cápatámadásokról, ezt a kérdést tudományos alapossággal dr. Alessandro De Maddalena olasz tengerbiológus és nagy fehércápa-kutató, a Mediterranean Great White Shark Attack File alapítója és kurátora dolgozta fel először 2000-ben publikált tanulmányában.

Sokéves munkával az Adriai-tenger mentén fekvő országok tengerkutatási intézeteinek archívumai és természettudományi gyűjteményei segítségével, illetve a Floridai Természettudományi Múzeum adatbankja, az International Shark Attack File (ISAF) közreműködésével állította össze az 1827 és 2000 között történt adriai nagy fehércápa-észlelések és -támadások adatsorát.

Mivel több észlelés is arra utal, hogy valamelyest emelkedő tendenciát mutat a nagy fehér cápák adriai jelenléte az elmúlt évtizedekhez képest, néhány friss adattal egészítjük ki e hiánypótló tanulmány összegzését. Az Adriai-tengeren a 19. század közepétől napjainkig 83 hiteles nagy fehércápa-észlelés történt, amely 86 egyedhez köthető.

Az Adriai-tenger két legfontosabb radiánspontja a Trieszti-öböl és a Kvarner (a Rijekai-öböl és az északdalmát szigetcsoport területe), ugyanis az adriai észlelések közel kétharmada innen származik.

Dél felé haladva fokozatosan csökken ez a szám, olyannyira, hogy a dél-adriai térségből alig-alig ismert a nagy fehér cápák jelenléte. Az Adriai-tenger keleti oldalán, elsősorban a szlovén-horvát partszakaszon sokkal gyakoribb volt a nagy fehér cápák felbukkanása, mint a nyugati, olaszországi partvidéken.

Az Adriai-tengerről 9 ember elleni fehércápa-támadás dokumentált, amely kettő kivételével mind halálos kimenetelű volt. Csónakok ellen elkövetett fehércápa-támadásról 4 esettanulmány készült.

Mint Spielberg filmjében - Magyar nevű áldozat 1934-ből

Az egyik legjobban dokumentált eset 1934. augusztus 21-én, a Mali Losinj közelében fekvő Susak szigetén, a Sveti Margarina-zátony közelében történt. (ISAF no. 370) Egy helyi fürdőző, a 18 éves Novák Ágnes a part közelében lekerített tonnara (tonhalcsapda) felett átmászott, hogy a parttól valamivel távolabb úszkálhasson.

Ekkor - a szemtanúk jegyzőkönyvezett vallomása szerint - egy rendkívül nagy, 6-6,5 méter hosszúra becsült nagy fehér cápa ragadta el a lányt.

Az esethez még további érdekességek is kapcsolódnak. Két nappal később, augusztus 23-án a Rijekai öbölben ugyancsak egy 6-6,5 méter közötti példányt észleltek halászok, közvetlenül a felszín alatt.

Majd augusztus 30-án ezzel megegyező 6-6,5 méter hosszú nagy fehér cápa okozott halálos balesetet ugyanitt, a Rijekai-öbölben. Az áldozat, Zorica Princ, a parttól 50-70 méteres távolságra úszott, amikor rátámadt a hatalmas ragadozó.

Az esettanulmányok azt valószínűsítik, hogy ugyanaz az egyed volt a Rijekai öbölben történt halálos támadás tettese, amely bő egy héttel korábban Novák Ágnest is elragadta.

Véres hatvanas évek

A Monacóra emlékeztető békebeli szállodasoráról és pálmafás promenádjáról híres Opatija (Abbázia) méltán volt népszerű fürdőhely a múltban, és az a jelenben is.

1961. szeptember 24-én, a patinás fürdőhely strandján, a parttól nagyjából 100 méterre úszó 19 éves egyetemistára, Sabit Planicra támadt rá egy 5 méter körülire becsült nagy fehér cápa.

A súlyos, nem provokált támadásban az áldozat a jobb karját és lábát is elvesztette, mire a mentőcsónak elérte, a kivérzés okozta sokkban már meghalt, és csak a holttestét tudták beemelni a csónakba.

Két évvel később, az olasz Riccione partjainál a szigonypuskával vadászgató 21 éves német búvár, Manfred Gregor esett áldozatául egy 4,5 méter hosszú nagy fehér cápa támadásának. (A szigonypuskás víz alatti vadászok elleni támadásokat a szakirodalom következetesen az úgynevezett provokált támadások közé sorolja.) 1966. augusztus 16-án a dalmáciai Mljet térségében újabb halálos kimenetelű fehércápa-támadás történt.

(Az esetről Angelo Mojetta, a híres olasz tengerbiológus-cápakutató tudósított.) Szegényesebben dokumentált a Novigrad mellett 1970 augusztusában történt, Z. Jurincic, egy helyi légzőkészülékes búvár elleni halálos kimenetelű támadás.

A támadások a következő évtized elején is folytatódtak. 1971 szeptemberében a horvátországi Ika mellett Stanislaw Klepna, egy lengyel turista vált halálos kimenetelű fehércápa-támadás áldozatává.

1971. augusztusában Opatija strandja volt újabb halálos támadás helyszíne;

ezt az esetet az ISAF no. 1640-es számon rögzítette a dokumentált fehércápa-támadások között. A mindmáig utolsó, halálos végeredménnyel járó nagy fehércápa-támadás Omis mellett történt, 1974. augusztus 10-én.

Az áldozat, a német állampolgárságú Rolf Schneider légzőcsővel búvárkodott a part közelében, amikor egy 5 méter körüli nagy fehér támadt rá. A nem provokált támadást az áldozat nem élte túl.

Harminc év múltán megkezdődött a visszaszivárgás

Az 1970-es évek közepén megszűntek a támadások, és egyre jobban megfogyatkoztak az adriai fehércápa-észlelésről szóló jelentések is.

Ennek hátterében az 1970-es évekre kritikussá váló túlhalászás állt.

A Földközi-tengerben a mediterrán nagy fehér cápák legfontosabb táplálékát a kékúszójú tonhalak (Thunnus tynnus), valamint kisebb részben a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) alkotják. Az észak-adriai térség a tonhalak egyik fontos ívóhelye, és mint ilyen, a tonhalhalászat egyik kiemelt zsákmányterülete volt a múltban.

A nagy fehér cápák a tonhalrajok vonulását követve jutottak el szezonálisan az Észak-Adriára.

(Az északi területen többek között Rijeka, Izola, Vrsar,Rovinj, Pula és Losinj térségében észleltek korábban nagy fehér cápákat.) Amikor a hetvenes évektől kritikusan lecsökkent a tonhalak száma, elfogytak a nagy fehér cápák is.

Az elmúlt 15 évben a szigorodó természetvédelmi, illetve halgazdálkodási intézkedéseknek köszönhetően lassú javulás indult meg a tonhalpopuláció regenerálódásában.


Valószínűleg ezzel állhat összefüggésben, hogy majd két évtized múltán, az 1990-es évek derekától, illetve a 2000-es évek elején ismét megjelentek a nagy fehér cápák az Adriai-tengeren. Az egyik extra nagy példány, a 2003. június 24-én Jabuka szigete mellett, horvát tonhalhalászok kerítőhálójába akadt 5,7 méter hosszú és több mint kéttonnás nőstény egyed volt. (Az esetet a Spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet két tengerbiológusa, Alen Soldo és Jakov Dulicic dokumentálták.) 2005-ben pedig Pula térségéből jelezték halászok, hogy nagy fehér cápát észleltek a nyílt tengeren.

Évtizedek után ismét lecsapott a „fehér halál”

Az Adriára lassan visszaszivárgó nagy fehér cápák 2008-ban villantották meg ismét félelmetes fogsorukat. Ebben az évben október 7-én, Vis szigetén, a parttól körülbelül 20 méteres távolságra, négy szlovén légzőcsöves búvár szigonypuskával halakra vadászott.

A sekély vízben egyikükre, a 43 éves Domjan Pecekre egy öt méter körüli nagy fehér cápa támadt rá.

Pecek súlyos, roncsolásos lábsérülést szenvedett el, de szerencséjére a spliti kórházban sikeres életmentő operációt hajtottak végre rajta.

A műtét közben felfedezték, hogy az egyik, felső állkapocsból származó kitörött fog az izomrostok közé ékelődött. A fog alapján a spliti oceanográfiai intézet szaktudósai megerősítették, hogy a támadó nagy fehér cápa teljes hossza öt méter körüli lehetett. (A támadásról Alen Soldo, a spliti intézet tengerbiológusa készített esettanulmányt.)

Az extra nagyoktól a csónakok sincsenek biztonságban

Az atlanti nagyfehércápa-populáció egyedeihez képest érdekes jelenség, hogy az Adriai-tengeren megfigyelt egyedek között szignifikáns az extrém nagy, az 5,5 méteres vagy ennél hosszabb példányok száma.

(Ez a jelenség általában is jellemző a mediterrán nagy fehér cápákra; a Földközi-tengerből származik az eddigi világrekorder is, a maga 7 méter 13 cm teljes hosszával.)

Néhány kiragadott, dokumentált eset: 1927-ben Rovinj előtt egy 6 méter hosszú példány akadt a halászok hálójába, de a közelmúltból is ismertek hasonló esetek.

Az 1993-ban Sibenik mellett horogra akadt példány 5,4 méter hosszú volt, és ugyanebben az évben Losinj közelében figyeltek meg 5 méternél hosszabb egyedet. 1998. szeptember 4-én Dubrovnik, 1999. szeptember 2-án pedig Mljet térségében észleltek 5 méternél nagyobb fehér cápákat.

A méretes egyedekre jellemző, hogy időnként megtámadják a csónakokat is.

1940 szeptemberében a szlovéniai Koper mellett halászcsónakot ért cápatámadás. 1963. október 22-én Izola közelében helyi halászok kerítőhálójába rekedt fehér cápa támadta meg az egyik csónakot, és csak 22 puskalövéssel tudták megölni az agresszívvé vált ragadozót.

A partra vitt példányt lefotózták és megmérték: a teljes hossza 6 méter 2 centiméter volt.

1986. szeptember végén a Rimini és a Pesaro közötti partszakaszon egy megközelítőleg 6 méteres példány rémített halálra két helyi horgászt, amikor többször rátámadt a csónakjukra. Két évvel később, 1988. szeptember 9-én Porto Barricata közelében ért csónakot újabb támadás; az agresszív nagy fehér 5,5 méter hosszú volt.

A leghíresebb támadás 1998. augusztus 27-én ugyancsak az Adria olaszországi partszakaszán, Senigalliától 6 kilométerre, a nyílt tengeren történt.

Stefano Catalini a fiával horgászott, és éppen egy kisebb rókacápa (Alopias vulpinus) akadt a horgukra.

Miközben igyekeztek behúzni zsákmányukat, észrevették, hogy felbukkant egy óriási, a csónak hosszához viszonyítva 5,5-6 méter körülire becsült nagy fehér.

Az állat először lassan körözni kezdett Catalini hajója körül, majd többször is nekirontott a csónaknak, és végül a zsákmányolt rókacápát kettéharapva távozott. A beágyazott videón egy hasonló típusú támadás látható, amikor a nagy fehér egy inflált motorcsónakra támad rá.

A csónaktámadások hátterében többnyire a halászzsákmány keltette szagingerek állnak.

Úgy tűnik, nem csak alkalmi vendégek az Adrián

Az extrém nagy példányok mellett – ami még ennél is sokkal érdekesebb – a másfél évszázadra visszanyúló fogási dokumentációkban néhány juveni, illetve újszülött méretű egyedről szóló feljegyzés is található. (A nagy fehér cápák születéskori testhossza 80 és 100 centiméter közötti, az 1 és 2,6 méter közötti példányok a juvenil, nem kifejlett egyedek.)


Mindez azért roppant érdekes, mert az újszülöttek és a juvenil példányok még nem vándorolnak, hanem életük első szakaszát születési területük körzetében töltik el. Ebből pedig az következik, hogy az adriai térség egy úgynevezett nursery ground lehet, ahol a vemhes nőstények világra hozzák az ivadékaikat.

(A nagy fehér cápák elevenszülők, az embriók a placentán fejlődnek ki.) Hogy ez nem csak a múltban lehetett így, arra egy viszonylag friss fogás a bizonyíték: 2010 augusztusában a montenegrói partok előtt tonhalhalászok hálójába akadt egy másfél méteres, tehát bizonyítottan juvenil egyed.

A világtenger más területein élő nagy fehér cápákhoz képest a mediterrán populációt alig ismerjük. Bizonyos, hogy az Adriai-tenger mélye még nagyon sok felfedezni való titkot rejt.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Őszi horgászruha 640
hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Őszi horgászruha 1200

hirdetés