kategóriák  
Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Halálos állkapcsok az Adriai-tengeren

2018.07.08. forrás: origo

A Monarchia idején a bulvársajtóban a nyári uborkaszezon örökzöld, visszatérő híre volt a fürdőzőket ijesztgető, hétről hétre felbukkanó „fiumei cápa”. Napjainkban általános meggyőződés, hogy az amúgy is túlhalászott Adriai-tenger cápamentes területté vált. Összeállításunkban áttekintjük, hogy valójában mi is a helyzet cápaügyben a kék Adrián.

Horgász pénztárca ponty mintávalhirdetés

Körkép a mediterráneum óriásairól

A Földközi-tengerben jelenlegi ismereteink szerint 47 cápafaj él (Ferguson, 1996). A közepes, illetve nagytestű cápákat 15 faj reprezentálja a mediterrán vizeken.

A cápákra szakosodott ichtyológusok terminológiájában az 1,5-2,5 méter közötti teljes testhossz (TL) jelenti a közepes, a 2,5-4,5 méteres intervallum a nagy, a 4,5 méter feletti pedig a rendkívül nagy méretű cápákat.

Ez utóbbiakat mindössze négy faj képviseli a mediterráneumban, amelyek közül az óriáscápa (Cethorinus maximus) áll a lista élén, a maga 9-12 méteres maximális testhosszával.

Mielőtt még hideglelést kapnánk ettől a valóban ijesztő mérettől, sietve szögezzük le, hogy a planktonszűrögető életmódot folytató és időnként az Adriai-tengeren is felbukkanó óriáscápa egyike a legjámborabb cápafajoknak, amely semmilyen veszélyt nem jelent ránk, emberekre nézve.

A második helyezett a maga 4,5-6,5 méteres hosszúságával a rendkívül robusztus testfelépítésű nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias).

A nagy fehérrel már teljesen más a helyzet; nemcsak a Földközi-tenger, hanem a világóceán összes cápafaja közül is ez jelenti a legmagasabb potenciális kockázatot a fürdőzőkre nézve.

A mediterrán méretversenyben harmadik helyen álló nagy pörölycápa (Sphyrna mokarran) – amely csak a Földközi-tenger észak-afrikai partvidékéről ismert – hosszúságban nem sokkal marad le a nagy fehér mögött; a kifejlett egyedek átlagos testhossza eléri a 4-5,5 métert.

A különösen nagytestű cápák mediterrán reprezentánsainak sorát a mélyvízi életmódja miatt a fürdőzők számára láthatatlan szürkecápa (Hexanchus griseus) zárja, 4,5-5 méteres maximális hosszával.

Több a honos faj, mintsem azt gondolnánk

Az Adriai-tengerben 27 cápafaj él. A rendkívül nagy testű fajok közül mind az óriáscápa, mind pedig a nagy fehér, valamint a szürkecápa is honos az Adrián.

A méretesebb adriai fajok közül a kékcápa (Prionace glauca), a villámsebes röviduszonyú makó- (Isurus oxyrinchus), a homoki tigriscápa (Carcharias taurus), a közönséges rókacápa (Alopias vulpinus), a sima pörölycápa (Sphyrna zygena,) és a nagy fehér közeli rokona, a heringcápa (Lamna nasus) érdemel még említést.

Ezek a fajok kivétel nélkül nagytestűnek számítanak 2,5-4 méter körüli átlagos hosszukkal, és valamennyi potenciálisan veszélyes az emberre nézve.

A nagytestű fajok közül relatíve a kékcápa a leggyakoribb az Adrián, de csak ritkán látható, mert ennek a fajnak a partoktól távoli nyílttengeri térség a valódi hazája.

Ugyanez vonatkozik a közönséges rókacápára, valamint a heringcápára is, a makócápa és a sima pörölycápa pedig rendkívül ritka az adriai vizeken.

Az Adriában honos cápák meghatározó többsége 1 méter vagy annál kisebb testhosszúsággal rendelkező faj, amelyektől nincs okunk tartani. A „boldog békeévek” fiumei cápája, az adriai nagy fehér azonban merőben más kategória.

A múltban jóval gyakoribb volt, mint napjainkban

A heringcápa-alakúak rendjébe (Lamniformes) és a heringcápafélék családjába (Lamnidae) sorolt nagy fehér (Carcharodon carcharias) a világtenger legnagyobb és potenciálisan legveszélyesebb húsevő cápája.

E kozmopolita csúcsragadozónak a teljes populáción belül a Földközi-tenger a negyedik-ötödik legfontosabb előfordulási helye. A mediterrán nagy fehér cápák területi eloszlása ugyancsak érdekes képet mutat a Földközi-tengeren a múltbeli megfigyelések alapján.

A milánói székhelyű Mediterranean Great White Shark Data Bank - a legjobban feldolgozott földközi-tengeri nyilvántartás - szerint a mediterráneumban a legtöbb egyedet, összesen 105 nagy fehér cápát a Szicília, Pantelleria, Málta és a tunéziai Cape Bon által határolt térségben észlelték az elmúlt másfél évszázadban.

Ez a terület a mediterrán nagy fehér cápák legfontosabb élőhelye, úgynevezett radiánspontja.

A második legnépesebb egyedszámú felbukkanási terület – legalább is az 1970-es évek elejéig – az Adriai-tenger északi régiója, a Trieszti, illetve a Kvarner-öböl, valamint az észak-dalmát szigetcsoportot alkotó Krk, Cres, és Losinj térsége volt.

Tehát a „fiumei cápa” legendája nem is volt akkora hírlapi kacsa, mert a múltban a mai Rijeka és Opatija, továbbá a nyugat-isztriai partvidék mentén napjainkhoz képest gyakrabban észleltek nagy fehér cápákat.

Az 1970-es évektől rohamosan lecsökkent a nagy fehér adriai jelenléte; a populáció ritkulás hátterében ökológiai, illetve táplálkozásbiológiai okok állnak.

Úgy tűnik azonban, hogy hosszabb szünet után, a 2000-es évek elejétől a nagy fehér cápák ismét kezdenek felbukkanni az Adriai-tengerben.

Nagy fehér támadások az Adrián

Annak ellenére, hogy a múltból számtalan beszámoló és legendás történet ismert véres adriai cápatámadásokról, ezt a kérdést tudományos alapossággal dr. Alessandro De Maddalena olasz tengerbiológus és nagy fehércápa-kutató, a Mediterranean Great White Shark Attack File alapítója és kurátora dolgozta fel először 2000-ben publikált tanulmányában.

Sokéves munkával az Adriai-tenger mentén fekvő országok tengerkutatási intézeteinek archívumai és természettudományi gyűjteményei segítségével, illetve a Floridai Természettudományi Múzeum adatbankja, az International Shark Attack File (ISAF) közreműködésével állította össze az 1827 és 2000 között történt adriai nagy fehércápa-észlelések és -támadások adatsorát.

Mivel több észlelés is arra utal, hogy valamelyest emelkedő tendenciát mutat a nagy fehér cápák adriai jelenléte az elmúlt évtizedekhez képest, néhány friss adattal egészítjük ki e hiánypótló tanulmány összegzését. Az Adriai-tengeren a 19. század közepétől napjainkig 83 hiteles nagy fehércápa-észlelés történt, amely 86 egyedhez köthető.

Az Adriai-tenger két legfontosabb radiánspontja a Trieszti-öböl és a Kvarner (a Rijekai-öböl és az északdalmát szigetcsoport területe), ugyanis az adriai észlelések közel kétharmada innen származik.

Dél felé haladva fokozatosan csökken ez a szám, olyannyira, hogy a dél-adriai térségből alig-alig ismert a nagy fehér cápák jelenléte. Az Adriai-tenger keleti oldalán, elsősorban a szlovén-horvát partszakaszon sokkal gyakoribb volt a nagy fehér cápák felbukkanása, mint a nyugati, olaszországi partvidéken.

Az Adriai-tengerről 9 ember elleni fehércápa-támadás dokumentált, amely kettő kivételével mind halálos kimenetelű volt. Csónakok ellen elkövetett fehércápa-támadásról 4 esettanulmány készült.

Mint Spielberg filmjében - Magyar nevű áldozat 1934-ből

Az egyik legjobban dokumentált eset 1934. augusztus 21-én, a Mali Losinj közelében fekvő Susak szigetén, a Sveti Margarina-zátony közelében történt. (ISAF no. 370) Egy helyi fürdőző, a 18 éves Novák Ágnes a part közelében lekerített tonnara (tonhalcsapda) felett átmászott, hogy a parttól valamivel távolabb úszkálhasson.

Ekkor - a szemtanúk jegyzőkönyvezett vallomása szerint - egy rendkívül nagy, 6-6,5 méter hosszúra becsült nagy fehér cápa ragadta el a lányt.

Az esethez még további érdekességek is kapcsolódnak. Két nappal később, augusztus 23-án a Rijekai öbölben ugyancsak egy 6-6,5 méter közötti példányt észleltek halászok, közvetlenül a felszín alatt.

Majd augusztus 30-án ezzel megegyező 6-6,5 méter hosszú nagy fehér cápa okozott halálos balesetet ugyanitt, a Rijekai-öbölben. Az áldozat, Zorica Princ, a parttól 50-70 méteres távolságra úszott, amikor rátámadt a hatalmas ragadozó.

Az esettanulmányok azt valószínűsítik, hogy ugyanaz az egyed volt a Rijekai öbölben történt halálos támadás tettese, amely bő egy héttel korábban Novák Ágnest is elragadta.

Véres hatvanas évek

A Monacóra emlékeztető békebeli szállodasoráról és pálmafás promenádjáról híres Opatija (Abbázia) méltán volt népszerű fürdőhely a múltban, és az a jelenben is.

1961. szeptember 24-én, a patinás fürdőhely strandján, a parttól nagyjából 100 méterre úszó 19 éves egyetemistára, Sabit Planicra támadt rá egy 5 méter körülire becsült nagy fehér cápa.

A súlyos, nem provokált támadásban az áldozat a jobb karját és lábát is elvesztette, mire a mentőcsónak elérte, a kivérzés okozta sokkban már meghalt, és csak a holttestét tudták beemelni a csónakba.

Két évvel később, az olasz Riccione partjainál a szigonypuskával vadászgató 21 éves német búvár, Manfred Gregor esett áldozatául egy 4,5 méter hosszú nagy fehér cápa támadásának. (A szigonypuskás víz alatti vadászok elleni támadásokat a szakirodalom következetesen az úgynevezett provokált támadások közé sorolja.) 1966. augusztus 16-án a dalmáciai Mljet térségében újabb halálos kimenetelű fehércápa-támadás történt.

(Az esetről Angelo Mojetta, a híres olasz tengerbiológus-cápakutató tudósított.) Szegényesebben dokumentált a Novigrad mellett 1970 augusztusában történt, Z. Jurincic, egy helyi légzőkészülékes búvár elleni halálos kimenetelű támadás.

A támadások a következő évtized elején is folytatódtak. 1971 szeptemberében a horvátországi Ika mellett Stanislaw Klepna, egy lengyel turista vált halálos kimenetelű fehércápa-támadás áldozatává.

1971. augusztusában Opatija strandja volt újabb halálos támadás helyszíne;

ezt az esetet az ISAF no. 1640-es számon rögzítette a dokumentált fehércápa-támadások között. A mindmáig utolsó, halálos végeredménnyel járó nagy fehércápa-támadás Omis mellett történt, 1974. augusztus 10-én.

Az áldozat, a német állampolgárságú Rolf Schneider légzőcsővel búvárkodott a part közelében, amikor egy 5 méter körüli nagy fehér támadt rá. A nem provokált támadást az áldozat nem élte túl.

Harminc év múltán megkezdődött a visszaszivárgás

Az 1970-es évek közepén megszűntek a támadások, és egyre jobban megfogyatkoztak az adriai fehércápa-észlelésről szóló jelentések is.

Ennek hátterében az 1970-es évekre kritikussá váló túlhalászás állt.

A Földközi-tengerben a mediterrán nagy fehér cápák legfontosabb táplálékát a kékúszójú tonhalak (Thunnus tynnus), valamint kisebb részben a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) alkotják. Az észak-adriai térség a tonhalak egyik fontos ívóhelye, és mint ilyen, a tonhalhalászat egyik kiemelt zsákmányterülete volt a múltban.

A nagy fehér cápák a tonhalrajok vonulását követve jutottak el szezonálisan az Észak-Adriára.

(Az északi területen többek között Rijeka, Izola, Vrsar,Rovinj, Pula és Losinj térségében észleltek korábban nagy fehér cápákat.) Amikor a hetvenes évektől kritikusan lecsökkent a tonhalak száma, elfogytak a nagy fehér cápák is.

Az elmúlt 15 évben a szigorodó természetvédelmi, illetve halgazdálkodási intézkedéseknek köszönhetően lassú javulás indult meg a tonhalpopuláció regenerálódásában.


Valószínűleg ezzel állhat összefüggésben, hogy majd két évtized múltán, az 1990-es évek derekától, illetve a 2000-es évek elején ismét megjelentek a nagy fehér cápák az Adriai-tengeren. Az egyik extra nagy példány, a 2003. június 24-én Jabuka szigete mellett, horvát tonhalhalászok kerítőhálójába akadt 5,7 méter hosszú és több mint kéttonnás nőstény egyed volt. (Az esetet a Spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet két tengerbiológusa, Alen Soldo és Jakov Dulicic dokumentálták.) 2005-ben pedig Pula térségéből jelezték halászok, hogy nagy fehér cápát észleltek a nyílt tengeren.

Évtizedek után ismét lecsapott a „fehér halál”

Az Adriára lassan visszaszivárgó nagy fehér cápák 2008-ban villantották meg ismét félelmetes fogsorukat. Ebben az évben október 7-én, Vis szigetén, a parttól körülbelül 20 méteres távolságra, négy szlovén légzőcsöves búvár szigonypuskával halakra vadászott.

A sekély vízben egyikükre, a 43 éves Domjan Pecekre egy öt méter körüli nagy fehér cápa támadt rá.

Pecek súlyos, roncsolásos lábsérülést szenvedett el, de szerencséjére a spliti kórházban sikeres életmentő operációt hajtottak végre rajta.

A műtét közben felfedezték, hogy az egyik, felső állkapocsból származó kitörött fog az izomrostok közé ékelődött. A fog alapján a spliti oceanográfiai intézet szaktudósai megerősítették, hogy a támadó nagy fehér cápa teljes hossza öt méter körüli lehetett. (A támadásról Alen Soldo, a spliti intézet tengerbiológusa készített esettanulmányt.)

Az extra nagyoktól a csónakok sincsenek biztonságban

Az atlanti nagyfehércápa-populáció egyedeihez képest érdekes jelenség, hogy az Adriai-tengeren megfigyelt egyedek között szignifikáns az extrém nagy, az 5,5 méteres vagy ennél hosszabb példányok száma.

(Ez a jelenség általában is jellemző a mediterrán nagy fehér cápákra; a Földközi-tengerből származik az eddigi világrekorder is, a maga 7 méter 13 cm teljes hosszával.)

Néhány kiragadott, dokumentált eset: 1927-ben Rovinj előtt egy 6 méter hosszú példány akadt a halászok hálójába, de a közelmúltból is ismertek hasonló esetek.

Az 1993-ban Sibenik mellett horogra akadt példány 5,4 méter hosszú volt, és ugyanebben az évben Losinj közelében figyeltek meg 5 méternél hosszabb egyedet. 1998. szeptember 4-én Dubrovnik, 1999. szeptember 2-án pedig Mljet térségében észleltek 5 méternél nagyobb fehér cápákat.

A méretes egyedekre jellemző, hogy időnként megtámadják a csónakokat is.

1940 szeptemberében a szlovéniai Koper mellett halászcsónakot ért cápatámadás. 1963. október 22-én Izola közelében helyi halászok kerítőhálójába rekedt fehér cápa támadta meg az egyik csónakot, és csak 22 puskalövéssel tudták megölni az agresszívvé vált ragadozót.

A partra vitt példányt lefotózták és megmérték: a teljes hossza 6 méter 2 centiméter volt.

1986. szeptember végén a Rimini és a Pesaro közötti partszakaszon egy megközelítőleg 6 méteres példány rémített halálra két helyi horgászt, amikor többször rátámadt a csónakjukra. Két évvel később, 1988. szeptember 9-én Porto Barricata közelében ért csónakot újabb támadás; az agresszív nagy fehér 5,5 méter hosszú volt.

A leghíresebb támadás 1998. augusztus 27-én ugyancsak az Adria olaszországi partszakaszán, Senigalliától 6 kilométerre, a nyílt tengeren történt.

Stefano Catalini a fiával horgászott, és éppen egy kisebb rókacápa (Alopias vulpinus) akadt a horgukra.

Miközben igyekeztek behúzni zsákmányukat, észrevették, hogy felbukkant egy óriási, a csónak hosszához viszonyítva 5,5-6 méter körülire becsült nagy fehér.

Az állat először lassan körözni kezdett Catalini hajója körül, majd többször is nekirontott a csónaknak, és végül a zsákmányolt rókacápát kettéharapva távozott. A beágyazott videón egy hasonló típusú támadás látható, amikor a nagy fehér egy inflált motorcsónakra támad rá.

A csónaktámadások hátterében többnyire a halászzsákmány keltette szagingerek állnak.

Úgy tűnik, nem csak alkalmi vendégek az Adrián

Az extrém nagy példányok mellett – ami még ennél is sokkal érdekesebb – a másfél évszázadra visszanyúló fogási dokumentációkban néhány juveni, illetve újszülött méretű egyedről szóló feljegyzés is található. (A nagy fehér cápák születéskori testhossza 80 és 100 centiméter közötti, az 1 és 2,6 méter közötti példányok a juvenil, nem kifejlett egyedek.)


Mindez azért roppant érdekes, mert az újszülöttek és a juvenil példányok még nem vándorolnak, hanem életük első szakaszát születési területük körzetében töltik el. Ebből pedig az következik, hogy az adriai térség egy úgynevezett nursery ground lehet, ahol a vemhes nőstények világra hozzák az ivadékaikat.

(A nagy fehér cápák elevenszülők, az embriók a placentán fejlődnek ki.) Hogy ez nem csak a múltban lehetett így, arra egy viszonylag friss fogás a bizonyíték: 2010 augusztusában a montenegrói partok előtt tonhalhalászok hálójába akadt egy másfél méteres, tehát bizonyítottan juvenil egyed.

A világtenger más területein élő nagy fehér cápákhoz képest a mediterrán populációt alig ismerjük. Bizonyos, hogy az Adriai-tenger mélye még nagyon sok felfedezni való titkot rejt.

Szezonindító horgász akciók 640hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »