A nyaralás margójára

2015.08.16.

Tavaly nyáron párommal Horvátországban nyaraltunk Szeptember elején. Előtte én még csak egyszer jártam tengerparton Hollandiában, Hágában, de akkor nem volt időm horgászaton gondolkodni. Maga a látvány lenyűgöző volt. Az óceán illata, a hullámok morajlása, a távolban horgonyzó óriási tankhajók, amelyek apró pontnak tűnnek a messzeségben, hihetetlen élmény volt. Amikor ilyet látok mindig eszembe jut, hogy milyen aprók vagyunk a világban, mekkora hatalmas a földünk, mennyi csodálatos hely van a világban ahová az ember, nem hogy eljutni nem tud, de még azt se tudja, hogy létezik.

hirdetés

Magával ragadó táj

Horvátország is ilyen. Amíg nem jártunk ott, addig nem tudjuk elképzelni, hogy milyen is valójában. Kocsival mentünk, kb. 1000 km-t vezettünk felváltva mire megérkeztünk. A szállás egy kis öbölben volt, Sibenik-től 40 km-re, víkendházakkal a parton. Se bolt, se semmi nem volt a környéken csak egy zsákutca futott végig a part mentén, amin a nyaralókat meg lehetett közelíteni. Az útnak kb. az utolsó 100 km-e a tengerpart mellett vezetett végig és már itt éreztem azt az illatot, amit semmivel nem lehet összekeverni. Most is az orromban van az illat, ha rá gondolok. Nem tudom mitől vagy minek, miknek van ilyen illata, de azt az illatot nem lehet elfelejteni. Ha az eszembe jut, egyből beugrik a kabócák hangja, a sziklás táj, a sós víz, a tengeri sünök, a gránátalma és füge bokrok, az olajfák a parton és persze a mohó sügérek, amik ott lapulnak a parton lévő nagyobb sziklák takarásában.

Sziklacsipke

Indulás előtt próbáltam a páromat finoman szoktatni a gondolathoz, hogy ha ott vagyunk, akkor számítson rá, hogy én kézbe fogom venni néha a pecabotot. Az interneten kutakodtam egy kis infó után, hogy mégis mit és hogy kéne. Mire készüljek, ha halat is szeretnék fogni. Annyira jutottam, hogy pergetni a kikötőkben érdemes, hajnalban. Élő csalival /féreggel/pedig fenekezni minél messzebb a parttól. Sok helyen olvastam, hogy a sós víz könnyen megeszi a felszerelést, ezért egy régi teleszkópos botot vittem, 50-100 grammos dobósúllyal. Arra egy 40-es orsót azon 30-as monofil valamint vittem egy tekercs 28-as fluorokarbont, előtét zsinórnak és persze a mű csalik. Sajnáltam volna az itthon használt „drága” felszerelésemet tönkretenni, de mint később rájöttem az a pár óra peca nem amortizálta volna le a cuccot. Ha horgászat után száraz ronggyal áttöröljük a cájgot, nem tesz benne kárt a sós víz. Nem mondom, a keményebb cuccal is élvezet volt a halakat megfogni és így is volt, amelyik meghúzta a féket, de azért egy lágyabb bottal az apróbb halakat nagyobb élmény lett volna fárasztani.
Az első pecára a 3. nap került sor. Igazából már hamarabb a kezembe akartam venni a botot és végre sós vízbe lógatni a zsinóromat, de elsőre egy úszós pecát terveztem, amihez csali is kellet volna. Azt viszont nem olyan könnyű beszerezni, mint itthon. Lehet, hogy csak én nem voltam elég kitartó vagy pont a rossz embereket kérdeztem meg, de még csak horgászboltot se találtam. Akikkel találkoztam a kikötőben horgászok, ők is német turisták voltak és sima földigilisztával próbálkoztak, de az nem igazán ide való csali. Nagyon hamar szétmállik a sós vízben. Erről már itthon találtam infókat a neten keresgélve, hogy csontit, gilisztát nem érdemes magunkkal vinni, mert nem bírja a sós vizet. Szóval horgászbolt és csali híján kénytelen voltam a megérzésemre hagyatkozni. Pontosabban az egyik reggel, még félálomban, de az is lehet, hogy álmodtam. Olyan ötletem támadt, hogy olajos hal konzervnek a levét, olaját kenyérbélre öntöm és így csinálok halas kenyér gyurmát. Végül is mit veszíthetek. Azért azt gondolhatják mennyire frusztrált, hogy nem találtam egy horgászboltot és már az álmomban kerestem a megoldást a csali kérdésre.  Azt hozzá teszem, hogy nem töltöttem minden városban több óra hosszát boltkereséssel. Nyaralni mentünk, és ha ez így lett volna, akkor valószínűleg egyedül kellet volna hazajönnöm. Azóta megtudtam, hogy csontival még van is értelme próbálkozni és gyűrűs férgeket lehet a vízparti kavicsos földből ásni csak kitartás kérdése, de hát utólag könnyű okosnak lenni.
A megvilágosodás reggelén, a nehézségi szinten könnyítve már csak egy szimpla élelmiszer boltot kellett találnom. Megvan a konzerv, a kenyér, egy kis gyurmázás és a délutáni sós szellő már pecabottal a kezemben talált a kedvenc stégünkön. Amíg a párom fürdőzött és napozott, én egymás után fogtam a szebbnél szebb, számomra ismeretlen, de annál érdekesebb és színesebb halacskákat. Nem voltak nagyok, tenyérnyinél nagyobb nem nagyon akadt köztük. A stég előtt egy pár méterrel volt egy csónak kikötve és annak a tövéből fogdostam őket.

A jobb oldali csónak alatt bandáztak a halak

Itt nem voltak a mederben kövek vagy más tereptárgyak és ezeknek a halaknak már ez is elég volt ahhoz, hogy itt csoportosuljanak. Korábban lemerültem egy párszor szemüveggel hogy lássam a víz alatti világot és esetleg a halakat. Azt vettem észre, hogy a fenékhez rögzítettek bóják kötelei gyakran elég jó haltartó helyek. Nem minden kötélnél, de mondjuk 10-ből 7 körül mindig volt 2-3 halacska. Egy alkalommal beljebb, ahol nagyobb vízmélység volt már szebb, kiló körüli halakat is láttam. A lényeg hogy a halas kenyér gyurmám bevált és ízlett nagyon a halaknak. Egy gond volt csak vele. A kapások nagyon vehemensek és gyorsak voltak, ha nem sikerült megfogni a halat az első kapásra, akkor vehettem ki a cájgot, mert nagy valószínűséggel leverték vagy le ették a csalit a horogról. Ilyenkor új csalizás, be a szerelés és jött az újabb kapás. Sokszor több idő volt felcsalizni és bedobni a cuccot, mint amennyit várni kellet a kapásig. Ha nem volt nagy a hullámzás nem is az úszót néztem, hanem a csalit, hogy mikor viszi el a hal. Az eresztékem kb. 1.5 méter volt, a víz olyan 2,5 méter körül, az 5 grammos úszó bőven elég volt. A fluorocarbon előtét zsinór most is fel volt téve, olyan 3 méter. Lehet, hogy ezeknél a halaknál elég lett volna, ha csak az előke átlátszó, de így nyugodtabb voltam. Fogtam 20-30 darab halat 4 fajtából. Legtöbbet a szivárványhalból és gyűrűskeszegből fogtam. Mind a 4 fajta hal könnyen beazonosítható, egyedi színezete és alakja alapján. A szivárványhal elég nyálkás, egy kicsit az angolnához vagy a folyamihoz hasonlítható testalkata alapján. Csíkos keszegből egyet fogtam. A szürke gébnek elég pici szája van a többi tengeri halhoz képest és ők voltak a legóvatosabbak. Nagyon jó élmény volt és meghozta a kellő lendületet apecához.

Szivárványhal

Csíkos tengeri keszeg

Kétsávos gyűrűs keszeg

Laposfejű szürke géb

A következő horgászatot nem bíztam a véletlenre. Itt már csak a pergetés járt a fejemben. Vajon azzal is leszek ilyen eredményes. A közelben lévő kikötőben /Rogoznica/ előtte lévő nap voltunk, sétálni, szétnézni. Nagyon sok jacht, vitorlás és csónak állt a mólóknál, több száz. Egy pár jachtnak a fedélzetén láttam nagy tengeri botokat multi orsókkal felszerelve, a végükön nagy gumihalakkal. Gondoltam, na, ők se a kikötőben pergetnek. Bár kitudja. A hosszabb mólók legvégénél, a függőlegesen letörő beton tövében, ahol több 10 méteres mélység lehetett, ki tudja, milyen fenevadak pihenhetnek. A sekélyebb vizeken /2 méter/ láttunk tenyérnyitől nagyobb, 40-50 dekásra saccolt halakat. Meg is örültem, ha ilyeneket tudnék fogni, akkor már elégedett lennék. A kikötő végében találkoztunk a földigilisztát áztató német kollégákkal, de semmit nem fogtak, a sörös dobozokon kívül.

A kikötő első része

Második része

Harmadik része

Meg volt a terepszemle, másnap jöhet a vallatás.
Reggel fél 4 körül keltem. A kikötő olyan 15 perc autóútra volt a szállástól így még sötét volt, amikor odaértem. A part mentén sorakozott csak egy lámpasor. A kikötő nagyon csendes volt, egy-két igen jó hangulatban lévő emberkének a néha megerősödő hangján kívül. A hangos szavak is a kikötő mellett található egyik bár teraszáról hallatszottak odáig. Ahogy hallottam helyiek voltak, a turisták ilyenkor már javában alszanak és pihenik az előző nap túráit vagy fürdőzéseit. Csak én voltam ilyen fanatikus külföldi, aki felkel hajnalban. A kabócák se hangoskodtak még, a víz is tükörsima volt. Nyugalom és béke áradt az egész kikötőből, a jellegzetes horvátországi illattal fűszerezve az idillt. Ez a harmónia nagy boldogságot lopott a szívembe. A hajnali pecának amúgy is van egy plusz hangulata, de ha ezt egy horvátországi kikötőben éli meg az ember, akkor az leírhatatlan. Sajnáltam, hogy párom nem volt ott velem. Ő nem élte ezt át, nem látta és érezte azt, amit én, de neki sem a peca, sem a koránkelés nem áll közel a szívéhez, hát, ha még peca miatt kéne korán kelnie.

A kikötő hajnalban, az egyik beállóból fényképezve

Nem tudtam mivel kezdjek. Egy kis töprengés után egy 9 cm-es, minnow típusú felszíni wobblert kapcsoltam a zsinór végére. A kikötő végéből kezdtem ahol már nem volt több móló csak a kavicsos part. Dobtam egy párat ott, de semmi akció nem volt, mozgást se hallottam, így egy beállóval visszább jöttem. Úgy kell elképzelni, hogy a partra merőlegesen, egymással párhuzamosan futottak befelé a mólók, egymástól olyan 50 méter távolságban. A hajók pedig mind két oldalukon álltak. Kötéllel rögzítve a dokkhoz is és egy vaslánchoz is, ami a két móló között futott, középen a víz fenekén. Én pont a két dokk között álltam meg félúton és onnan kezdtem el dobálni. Először a parttal párhuzamosan, majd egy párat befelé. Az első ilyen helyen semmi nem volt ezért mentem a következő beállóhoz. Még mindig sötét volt ezért örültem a lámpafénynek, hogy tudok rendesen csalit lecserélni. Nem kell a sötétben vaklálnom és az ujjaimmal látni a kapcsot. Egy 3 centis, süllyedő, szintén felszíni fa halacskát tettem fel. Azzal folytattam a dobálást és közben azon gondolkoztam, hogy a csali tömegéhez képest elég jókat tudok dobni ezzel a bottal, amikor hirtelen megláttam egy árnyat a csali után surranni, de már a lábam előtt járt a csali és mire észrevettem már ki is emeltem. Ez egy kicsit megdobta az adrenalin szintem és a maradék álom is kiment a szememből. Már kezdtem látni a pirkadat első fényeit, egyre jobban kirajzolódtak a vitorlások árbocai. A kikötő mögötti dombok lilás-rózsaszínben kezdtek körvonalazódni. Kíváncsi voltam mit hoz a fényváltás. Ezen a helyen már nem volt több akcióm így mentem eggyel arrébb. Volt még vagy 6 ilyen beálló. Gondoltam, ha kiérek az elsőhöz, akkor kezdem előröl. A következő helyen megtört a jég. A parttal párhuzamosat dobtam és az első pár tekerés után megakasztottam az első halamat. Egy tenyérnyi sügér volt a tettes. Azóta már tudom, hogy egy betűs sügér volt. Nagyon szép halacska. Az alakja és a testén keresztbe futó sávok miatt nem nehéz megmondani, hogy a sügérek családjába tartozik. A fejét leszámítva egy kicsit hasonlít a mi csapónkra csak ő barnás színű. A barnás szín lehet pont a vízben található sziklák miatt van. Azok is hasonló színűek általában és nagyon szeretnek az ilyen nagyobb sziklák takarásában, hasadékaiban csoportosulni, megbújni. Persze ez csak az én teóriám. Az oldalán van egy lilás folt így nehéz összekeverni más sügérfajokkal. A fűrészes sügérek családjába tartozó legkisebb faj. Nevét a fején található íráshoz hasonló szimbólumokról kapta. A kapása neki is elég erőteljes volt a méretéhez képest.
Annál a beállónál már nem tudtam fogni többet így ismét tovább álltam, egyre közeledve a kikötő elejéhez. A következő helyen fogtam még 2 ilyen sügért és már beleláttam a vízbe. Észrevettem, hogy sokszor teljesen a kiemelésig leköveti a csalit és néha csak neki-neki iramodik, hogy elkapja, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Volt, hogy egyszerre 2-3 is követte. A fényváltás meghozta a halak táplálkozási kedvét és ennek nagyon örültem. Még megnéztem a maradék 4 beállót és sikerült is még vagy 10 db sügért fognom ugyanazzal a csalival és volt rengeteg lekövetésem. Az utolsó beálló után visszasétáltam a kikötő legmesszebbi mólójához és kezdtem előröl a dobálást annyi különbséggel hogy most csalit cseréltem.

Az első hely, oldalt a parti sétány

Feltettem a nálunk oly közkedvelt és hatásos, balinra használt wobblerem, 7 centis méretben. Ezzel ostoroztam a vizet, de most már befelé a hajók közé dobtam amilyen messzire csak tudtam és gyorsan vezettem a csalit. Az első pár dobásból kiderült, hogy vannak itt a sügéren kívül más fajta halak is, amik méretben is nagyobbak. Az egyik dobás után megint azt vettem észre, hogy valami már félúton elkezdi követni a csalit és teljesen a partig elkísérte, de nem vágott oda neki. Ezt még eljátszották velem 2x és akkor úgy döntöttem, hogy csalit váltok. Feltettem egy itthon még nem használt, wobblerre emlékeztető, de terelőlemez nélküli csalit. Jó tömege van így messzire is tudtam dobni és a színe is feltűnőbb volt. Ha a kishal mintás nem kell nekik, lehet, hogy ez lesz a nyerő. Ezt is gyorsan húztam és közben picit pöcögtettem a bot spiccével, a mozgása egy kicsit olyan „walk The dog”-os volt, de nem a víztetején jött, hanem alatta egy pár centivel. Már harmadik dobásra láttam, ahogy két hajó közül iszonyat sebességgel megiramodik utána a hal, a hátával húzza a csíkot a víz felszínén és amikor utolérte, durr. Erősen odavágott neki. Nagyon élvezetes volt látni az egészet, megint megvolt az adrenalin fröccs. Egy életre szóló élmény volt az biztos. Ezek után már eszembe se jutott csalit váltani és fogtam is így 6 halat 3 beállóból, valamint volt több lekövetésem is, de ezek egyike se sügér volt. A 6 halból 5 Leerfish volt. Az 6. pedig egy sárgafarkú fattyúmakréla. 

Betűs sügér

Sárgafarkú fattyúmakréla

Leerfish

Ezek a halak mind nagy sebességgel, villámgyorsasággal kapták el a csalimat. Sokszor tudtam előre, hogy most kapásom lesz, mert láttam, ahogy elindul a csali után és húzza a csíkot. Aztán az egyik dobás egy kicsit hosszabbra sikeredet és a horgonyzó kötélben állt meg a rikító csali. Próbálkoztam kiszabadítani, de nem ment, a hajóra meg nem akartam felmenni ezért. Nem tudom mit szóltak volna, ha meglátnak a hajóról csimpaszkodni, ahogy a beakadt csalimat próbálom kiszabadítani. Biztos nem dicsértek volna meg. Így most már kénytelen voltam csalit váltani és valami oknál fogva arra gondoltam megpróbálok egy poppert. Itthon még nem sikerült vele halat fognom, de most hátha megtörik a jég. Már első dobásra volt érdeklődő, amit a másodikra meg is fogtam. Nagyon örültem neki hogy ezzel a csalival is sikerült halat fognom. Főleg úgy hogy a több éve meg lévő popperemet most fel tudtam avatni. Maga a látvány pedig még nagyobb élmény volt, mint az előző csalival. Ahogy a víz tetején cikázó műcsalit egy toló hullám majd egy fröcskölés kíséretében elkapja a hal. Hihetetlen volt! Fogtam még 4 Leer halat a popperrel. Ezek már nagyobbak voltak, 40-50 dekásokra saccoltam őket. A méretükhöz képest hihetetlen erővel küzdöttek, többszörösen nagyobb erőtartalékokkal rendelkeztek, mint az édesvízi halak.
A nap egyre nagyobb szögben sütötte a kikötő vizét és halak aktivitása egyik pillanatról a másikra megszűnt. Még próbálkoztam egy ideig, de érdeklődő már nem akadt a popperre. A levegő is egyre melegebb lett, a hajó forgalom is kezdett felélénkülni, így összepakoltam és elindultam haza. Két halat eltettem, meg akartam kóstolni őket. A szálláson megsütöttem paprikás lisztben és finom villás reggeli lett belőle. Meglepetésemre a Leer halnak finomabb volt a húsa, mint a sügérnek.
Délután még csak magamhoz vettem a pecabotot és a stéghez legközelebbi sziklás parton még dobáltam egy órácskát. Egy pár nagyobb szikla alatt találtam betűs sügér bandát, amiket 3 centis mélyre törő wobblerrel sikerült megfognom és akadt egy másfajta sügér is köztük.

Comber más néven Cabrilla sügér

Próbálkoztam kisebb twiszterekkel is, de azokat sokkal nagyobb óvatossággal közelítették meg, ha rá is vágtak, csak a farkát csípték meg és nem akadt nekik a horog.
Másnap egy közelebbi és jóval kisebb kikötőben próbálkoztam még egy kicsit pergetni. Itt nem voltak mólok csak a beton parthoz voltak kikötve a hajók. A part tövében próbáltam meg twiszterezni mivel itt a rengeteg kötél miatt nem tudtam volna a wobblert elhúzni. A próbálkozásaim eredménye 3 beszakadt és 2 teljesen lerágott gumi. Éreztem az ütéseket, de hiába vágtam be, mindig csak a farkát kapták el és haraptak ki belőle egy darabot. Egy idő után elfogyott a twisztereim farka. Egy kicsit hihetetlennek tűnt, de csak nevettem rajta.
Másnap hajnalban indultunk haza. Örültem, hogy vittem magammal botot és nem csalódtam a tengeri halakban. Azt viszont eldöntöttem, hogy legközelebb egy kisebb és lágyabb pergető botot viszek magammal. Aki Horvátországba megy nyaralni és olyan fanatikus, mint én, annak ajánlom, tegyen oda egy botot is a csomagtartóba. Ha a megfelelő helyen és időben ered a halak nyomába és van egy kis szerencséje is, akkor szép élményekben lesz része. Én alig várom, hogy megint érezzem az adriai tengerpart illatát.

hirdetés