Végre DUNA!

2013.10.29. forrás: Kisgyerek a vízparton

Egy híján húsz hal. Ebből négy gyönyörű süllő. Végre megmutatta szebbik felét is nekem a Duna.

hirdetés

Még az őszi nagy összejövetel során mentettem ki magam Vass Csabánál azzal, hogy bepótoljuk a találkozást majd a még idén egy közös pecával. A pozitív fogadtatás után nagyjából négy nap alatt fixáltuk le a hét közepi ünnep utáni napra a találkozást.

Időben indultam, így a megbeszélt 7 órás kikötői találkozást a két órás autópályázás ellenére is tartani tudtam. Csaba teketóriázás nélkül csapott a kezembe a parkolónál és mire megtöltöttük a tankot és kihajóztunk alig telt el negyed óra. Az enyhe reggel ellenére még elkélt a pulcsi+kabát a motorozás közben. Szinte kiabálni kellett egymással, de hamar letárgyaltuk, hogy SSR, CDSR, LC felszín közelében húzva lehet a nyerő természetes színekben.

- Csaba, és mennyire húzzam gyorsan?
- Gyorsan…nagyon gyorsan…mennyire csak bírod… – szólt a nem is annyira meglepő válasz.

Lassú csorgás közben én még összepárosítottam a Cherrywoodot a Stradic-kal és egy dobnyi 15-ös monofillal. Suhintottam volna az elsőket, amikor mögöttem már reccsent is a fék.

Szép egészséges piros uszonyos. Vissza vele. Mert már nagy a sorban állás a csónakunk alatti részen. Csak ránk várnak a halak!

Horogszabadítás varázsszóra! Csaba csak rápöccint a három ágú horogra és az rögvest kifordul a hal szájából. Hiába, aki guru, az guru! Siet is, mert nálam is akció van.

Horogszabadításomat elnézve Csaba csak ennyit kérdezett:
- Te nem félsz ilyenkor? Hányszor áll bele a kezedbe a horog egy év alatt?
Így utólag tényleg nem veszélytelen a manőver, de a látszat ellenére mindig nagyon óvatos vagyok, és figyelek…persze addig jár a korsó a kútra…De most nem lett törés belőle. Csak fotó és úsztatás.

Mondanom sem kell, hogy partról teljesen esélytelenek lennénk a balinok ellen, de így csónakból rendre megvámoltuk őket.

Az egyik utolsó kép életem talán első műcsalijáról. Nem sokkal később kereket oldott vele egy punk balin. Ki tudja, lehet jövőre egészen a Hajógyári-szigetig felúszik majd a trendi kis piercingjével, de ha addig mégis valaki kifogná, akkor a becsületes megtalálónak itt egy felhívás.

Közben Csaba számolatlanul fogja és ereszti vissza a balinokat. Egy sincs negyven alatti, mind kiváló egészségnek örvend. Amíg meg van a lila kis SSR-em, nekem is beesik egy újabb hal. A Cherrywood perecbe hajlik, a Stradic fékje fémesen receg, a monofil meg csak tűr és tűr.

A botot – amolyan japánosan – a hátam mögé tartva érfogóval próbálkozok. Csaba kifejezi szerény ellenérzését úgy általában a monofillal kapcsolatban, de “megnyugtatom”, hogy ilyen szituban inkább a zsinór szakadjon, mint a bot törjön. Nem Mi foghatta meg vajon? Harcsa, kormorán, vagy háló?

Csaba sajnos aktívabb volt fényképezésben és halfogásban egyaránt. Ezért igazságtalanul az ő több haláról kevesebb kép készült, mint az én kevés halamról. Tehát a képállomány csalóka. Arattunk mindketten, csak ő kulák gazda módjára én meg úgy mezítlábas parasztgyerekhez mérten tessék-lássék kévébe fogva.

Talán ez volt az utolsó halam ezzel a wobblerrel. Hibátlan páncélzat, mintha csak valami lovagi tornára készült volna! Persze most gondolhatjátok, hogy a monofil miatt hagytam benne a csalit egy egész biztosan hasonlóan pompás halban, de a zsinór végét ellenőrizve egyértelműen a rossz kötésem oldott el. Ez már javában EPIC FAIL, de a java még csak most jön!

Folytattam gumihallal. Lassan már fogadatlan prókátora leszek a Berkleynek, de ismerjük el a jó dolgokat. Szóval van ez a Ripple Shad gumihala ebben a kék küsz színben (CC Special). Valami iszonyatosan jó. Hozott már csukát felszín közelében és mederfenéken is. Most itt volt az alkalom, hogy könnyű fejjel a balinok ellen is bizonyítson.

Ezután lehorgonyzunk.
- Megnézzük itt a süllőket.
- Fehér gumi?
- Az jó lesz.
- Fehér vagy piros fej.
- Csak fehér gumihal, fehér vagy piros nehéz fej. Mást nem. – Hangzik a jótanács.

Amíg én szerelem fel a fonottal töltött Ecusimát a gumis K-don pálcára, miközben gájdom az első dobásra bevág. Ez már szinte ipari profizmus. Milyen messze vagyok én ettől a plasztikozástól! Bedobom én is. Megvárom míg leér, közben feszesen tartom, beletekerek, várok, beletekerek, várok, de nem történik semmi. Csaba közben szedi és ereszti vissza a következőt.

Közben elakadok. Botot cserélünk. A tapasztalt dunai pecás hamar kiszabadítja a kövek közül a méretes jigfejet, és ha már nem szakadt be, elkezdi bevontatni, ahogy szokta. Tessék. Megint az én botommal fognak.

Kérdésemre megtudom a titkos mesterfogást, és a következő dobásnál rögtön rezegtetős kapás a jutalma két beleemelés után is. Bevágás, majd megkönnyebbülés. Csuka? Vagy megint a kötés? Nem érdekel. Levágok egy jó darabot a fonottból és dobok újra. Végre megtört a jég. Hal nálam is. Nagy az öröm! Az első igazi, méretes dunai süllőm.

Csaba azért még előkap valamit és rátesz egy lapáttal. A nap hala. Tessék.

Visszatérünk a balinokhoz, bár már lassan dél múlott. Atyaég! A süllők délben jöttek alig háromnegyed óra leforgása alatt! Még, hogy csak éjszaka fogható jól!

A motorozáshoz még visszahúztam a kabátot, de a vénasszonyok napjának sugarai már PR polóban is elviselhetővé tették a levegőt a lassú csorgás közben. Sok időnk nem is lett volna dideregni, mert az őnök visszavártak minket, és minden ott folytatódott, ahol a süllők előtt abbahagytuk.

Minden csorgás egy-egy kapást adott mindkettőnknél. Nem is nagyon fotóztuk már egymást, csak magunknak lőttünk egy-két képet.

Ez is egy amolyan utolsó kép. Ez most Csaba féltve őrzött Rapala CDSR ritkasága, ami még utoljára egy két kiló körüli balinnal fitogtatta meg erényeit, hogy aztán egy banális szakadás után váljon a sekély vízben a Duna örök foglyává.

A lila ötös hiányában egy kék hetes lépett pályára. Az eltérő mezszín nem zavarta meg a halakat, és hamar lefejelte egy egyen-forma balin a csalit.

Miközben többször is elcsorogtunk a CDSR hullámsírjának vélt helye fölött remélve, hogy meglesz a tiszta vízben. Én közben azért néha még rádobtam a balinokra, attól függetlenül, hogy rendesen megforgattuk a csónakot a környéken, és ezzel jól megzavartuk a szakaszt.

Élénk sügér színű ötös SSR volt fent, és szinte beesőre érkezett a kapás. Igencsak jó hal volt, amit óvatosan, centiről centire húztam fel a sodrásban a csónakig. A háta úgy törte a felszínen a vizet, mintha egy tengeralattjáró törne éppen a felszínre. Már láttam a hatalmas testet, ami gyakorlatilag megadva magát feküdt a víz tetején. Az aznap és az életem eddigi legszebb balinja volt, illetve lehetett volna a hetven körüli testhosszával, ha nem alkotok megint, és akasztom bele a csónakkötél kikötő szemébe a vékony nejlont. Bár a bajt hamar észrevettem, mire kiszabadítottam volna a zsinórt, a hal élt az egyetlen lehetőségével: csapott egyet és elpattintotta a zsinórt. Indulatos káromkodás, ami részben a saját bénázásomnak szólt, részben a piercinges hal miatt bánkódtam nagyon. De nincs mit tenni, az élet megy tovább. A halat láttuk, a csalit meg vagy kirázza magából, vagy egy halász rázza ki majd a szájából.

A végére még egy retúr is jött, amolyan kiengesztelésül. Mondhatom szép. Egy utolsó fotó az utolsó dunai halamról, stílszerűen a drávai pecásoktól tanult beállításban.

Én nem is számoltam, Csaba elmondása szerint 15 balint és 4 süllőt fogtunk. Ebből egyetlen fenekeszeg volt a jelenlegi méretkorlátozás alatti, a többi mind jóval felette. Ebből én egy tüskés hátúval és talán 5-6 balinnal vettem ki a részem, a többi Csaba zsenialitását dicséri.

És akkor még nem számítom a rontott kapásokat, főleg az utolsó halat. Mit ne mondjak, jó peca volt, de a halak ilyen szintű “etetését” nagyon röstellem. Hiába, ez nem a kispatakos UL. Itt fel kell nőni a feladathoz. Azt ugye meg már mondanom sem kell, hogy Csaba másnap visszanézett ezekre a helyekre, de már “tök kuka” volt a víz.

Nem maradt más hátra, mint hogy megköszönjem a fél napos törődést. Köszönöm, Csaba!

hirdetés