Szeszélyes váltakozások...

2014.06.17. forrás: Városi pecás

Adott egy hosszan tartó, alacsony vízállás amit röpke időn belül vállt egy magas, gyors változat. Sok minden változik ilyenkor, a nagyobb víztömeg talán megmozgatja egy kicsit a halakat és táplálkozásba kezdenek... hát nézzünk utána!

hirdetés

Nem csoda, hogy nagy örömmel konstatáltam a vízállás mutatót, ahogy az RSD szintje újra a normál értékhez közeledett, hiszen a hónapokon át alacsonyan tartott víz felső szakasza inkább hasonlított egy hosszúkás tóra, vagy irgalmatlanul lassan döcögő csatornára, mintsem egy folyóra... Mivel a tapasztalatok alapján nem számíthattam túl sokáig jó körülményekre így hamar beütemeztem egy délelőtti és később egy délutáni plasztikos pecát. Valamelyest még a fényváltást elcsípve érkeztem az első etapra és bizony gyorsan robogó, a felszínén itt-ott nagyobb örvényekkel tarkított víz fogadott. Rögtön az első dolog amivel szembesültem, hogy az eddig megfelelő 5, és 3, vagy az ettől is kisebb jigfejek már messze nem bizonyultak jónak.

Élénk színű plasztikok nehezebb fejeken...

Mély, sötétzöld víz, kezdésnek jó lesz a tíz grammos súly rajta egy rikító sárga gumihallal. Nem is próbálkozom a mederben, inkább a betonnal párhuzamosan vallatom a partszéli kavargó vizet, annak ellenére, hogy pár hete még távolabbról csipegettünk a halakból. Lassan újra feltérképezem a már ismert helyet, de mégis apróbbakat léptetek a csalin, nem kizárt, hogy a magas víz pakolt pár akadót a környékre. Érzem is ahogy erre-arra kopogok a fenéken, de egyszer csak két agresszív, egyértelmű rántást érzek a túlvégről. Az ütemből kicsit kicsúszva, de reagálok. Talán kis süllő, vagy köves...? hát most az utóbbi lett, gyors fotó és szabadítás után engedem is vissza.

Süllő helyett elsőnek ő jelentkezett...

A kapástalan folytatás miatt átnézek egy lassabban kavargó, mélyebb részre. Itt már elég a kicsi fej, nem rohan a víz, megnézem, hátha a finoman aláhulló gumidarab felkelti valaki érdeklődését. Húzom-vonom csak úgy vaktában aztán a sarokban szétrebbennek a kishalak. Na, tán a balin koma riogatja a maroknyi népet, vagy esetleg egy lusta csuka áhítozik a reggelire? Egy próbát megér. Dobom süllyed, süllyed... de mély itt a víz ... társalgok magammal, miközben a vizet figyelve léptetem a csalit a szórt kövezésen. Bambán bámulok magam elé, nem történik még semmi, kicsit szétszaladnak a gondolataim, de ekkor hirtelen bólint egy rövidet a bot. Gyorsan tekintek a görbe pálcára ami jókat hajol halam alatt. No fene, ez olyan jót koppant, hogy lehet süllő lesz. Fölerőltetem a vadul védekező "súlyt", de nem süllő, és még csak nem is balin. Hát persze, hogy a lusta csuka. Éppen hogy csak megpillantom, olyan kettes forma, csapdos ide-oda, majd megkönnyebbül a cucc. Hát arra nem volt lusta, hogy harapjon...

A langóban a csuka mellet ő is jól érezte magát...

A történtektől még kicsit kapkodva, de újra szerelek. Kíváncsiságból még letapogatom a betonfal melletti mélységet, mielőtt újra gyors víz felé fordulok. Egy dühösen csipkelődő sügér tette még tiszteletét, bizony a nyugodt vízben ő is komfortosan érezte magát. Ismét a meder felé dobok, de nem eresztem túl a dobást, a rohanó és a beton által visszatartott lassú víz találkozását célzom meg. Növényekkel és kövekkel tarkított terep. Gyorsakat tekerve próbálok minél kevesebb koszt össze szedni, és pár dobás után végre egy süllőt tekerek magam felé, de a hivatalost csak éppen átlépő fajtából. Fotó, visszaengedés, újabb dobás és újabb kapás...

Nemesnek nemes, de a gyerek fajtából...

Na hát őket szétválasztani tényleg nehéz...

A nap fénypontja a következő fél órában jött el. A tüskések eltűntek, néha-néha valami még csipkelődik, de üres járatba csöppentem. Sebaj, megnézzük mi van ott nagyon bent. A sodrás kapaszkodik rendesen a zsinórba, ráncigálja rendesen, de nagy nehezen csak leteszi valahol. Szokásos emelések sokasága, és hirtelen egy húzós elnehezedés. Reflexből akasztok... egy pillanatra még azt hittem, hogy uszadék találta be a szereléket, de nem mert a következő pillanatban valaki oda lentről rángatni kezdett. Gyorsan csévélem fel a zsinór hasát felvéve halammal a szoros kapcsolatot. Hoppá ez valami más lesz. Nagyobb ellenállás, jó védekezés és minden egyes bólintást a zsinór pattogása kísért. Hát ez nagy valószínűséggel harcsa... tippelgettem magamban... Lassan elindultam a segítséget nyújtó lépcső felé, miközben félkézzel a botot tartva húztam magam után a lomha súlyt. Sietve cammogtam le a lépcsőn, majd határozottan tereltem közelebb halamat. Már az orrom előtt védekezett, ekkor már biztos voltam benne, hogy ha nem is nagy, de bajszos lesz a koma.

Úgy látszik harcsáéknál tanítják ezt az akadást :)

Nagyobb fajtársaihoz képest kicsi, de megkoronázta a napot...

Végre meglátom és sejtésem igaznak bizonyul. Olyan 60-70 centi körüli, külseje mint egy szebb "márványpadló". Egyszer-kétszer megsimogatom kobakját, majd alsó állkapcsát megfogva partra emelem. Az akadás tökéletes, teljesen a szája sarkába ragadt be a zöld gumihal... Kezeim közt tekergőzik, olyan csúszós alig bírom a fényképező elé tartani. Végül csak készül róla egy-két emlék majd sietve úszhat tovább. Hát meglepett, én meg őt, jó lenne még folytatni, de mára ennyi... holnap folytköv...

Nem kímélte az 5 centis Dragon RenoKillert...

Így is volt, másnap délután érkeztünk barátommal ismét a szokott helyre, ám a körülmények az éjszaka folyamán igen csak megváltoztak. Szeles, hűvös, néha-néha csöpörgős nap. Azonban nem is az idővel volt gondunk hiszen a víz színe még aggasztóbb volt. Az Öreg Folyó hirtelenjében bizony rendesen meghízott, több mint egy méterrel nagyobb vízszintje még a Kis-Dunát is kakaó (Vagy kávé? Nem is tudom...) barnára változtatta, amiben itt-ott faágak és összeállt növények kavírnyáltak. Rendesen meg szenvedtünk a szeszélyes folyókkal, így a pár órás próbálkozás pangással telt egészen estig, amikor is Norbinak volt két kisebb süllője. Már fél kilenc, de nekem még mindig semmi. Már csak becsületből horgászgatok a maradék egy órában... teljesen kedvtelenül dobálózok amikor a hídláb mellett meglassuló mélységből jó koppanást kapok...

A koszos vízből nagy nehezen csak sikerült kiszedni egy 46 centis süllő ifjoncot...

Kiáltok Norbinak, hogy halam van és ezt már nem fogom tudni felröptetni a pár méteres szintkülönbségből. A lámpa fénye hamar rá is vetődik egy ezüstös testre. Na végre! Kishal háló összerakás félkézzel, fejlámpával, mormogással, addig halammal körözök a felszínen, de végül csak megvagyunk. Erezd le, majd fölé engedem... mondom cimborámnak, aki készségesen és rutinosan segít és emeli föl az est halát a mélységből, egy ifjú, jól lakott, 46 centis süllő képében. Pár gyors fotó után csodálkozva szemléltük, ahogy a megilletődött fogas egy 10-12 centis, félig megemésztett szilvaorrút öklendezett vissza. Hát az biztos, hogy neki nem elég a snego, és az is, hogy annak ellenére hogy bendőjében még ezenfelül is akadt előző napi zsákmányából, mégis megkívánta a 7 centis rikkancs gumifalatot...
 

hirdetés