Jobb később, mint soha

2013.03.25. forrás: Sügértanya

Március első hétvégéjén nálam is elindult a szezon. Eddig nem eröltettem nagyon, elég rossz idő volt és barátaim sem fogtak túl sokat, így inkább a családé maradt a főszerep. Türelmem viszont erősen fogyott, egyre inkább vágytam a partra és végül hosszas gondolkodás után Andrással beszéltem meg egy közös pecát a berényi tóra.

hirdetés

A jég nemrég tűnt el a vízről, néhány nappal korábban az első pontyok is elestek a tavon, éledezett a természet. Persze hétvégé előtt azért egy kisebb hidegfront és lehülés jött, nem sok jót ígérve. Már megszoktam, hogy nem akkor járok horgászni amikor ideálisak a körülmények, hanem amikor ráérek, így legalább mindig van kihívás.

A téli estéken több angol pontyos filmet végignéztem és rengeteg infot gyűjtöttem, kész terveim voltak arra az esetre ha el tudok szakadni otthonról. Felszerelésemet már időben átnéztem, meg volt minden csak a csalik hiányoztak. Ami maradt előző évről azok mind megromlottak, pótolni kellett a hiányt ezért pénteken hazafelé még egy boltot is útbaejtettem. Némi élőcsali begyűjtés után még CSL folyadék és valamilyen etetőanyag kellett. Az elsőt még relatíve könnyen kiválasztottam, de az utóbbival már voltak gondok. Kedvenc márkámat felénk nem forgalmazzák így valami újat kellett keresnem. A boltos először egy keszeges anyagot javasolt, én viszont a pontyok irányában érdeklődtem. A következő ajánlat pedig egy már szavatossági időn kívüli zacskóra esett, erre pedig érzékeny vagyok, ez sem tetszett. Végül egy pirosas színű feederes etető lett a befutó, ez még friss volt a ráírt dátumok alapján. Otthon persze kiderült, hogy a választott aroma is több, mint egy éve megromlott, így a reggeli peca előtt újabb kör várt rám. Ezek után még csodálkoznak a kereskedők, hogy az ember nem szivesen jár hozzájuk és, hogy esik a forgalom.

A legfontosabb dolog még hátravolt, ez pedig a helyválasztás. Miután nem egyedül mentem, ezért Andrással a helyszínen egyeztettünk, még a kipakolás előtt. Két befutó volt nálam, az egyik a kifolyó előtti mély rész amiről ekkor még azt hittem, hogy a tó legmélyebb pontja, illetve a másik pedig a középső szigetek közötti átfolyó rész. A széljárást és az erőteljesen kifolyó vizet nézve az előbbi helyet választottuk. Szerencsénk volt, ugyanis egyedül voltunk a tavon, így nem kellett máshoz alkalmazkodni. Mindketten egy-egy feeder bottal horgásztunk, szerelékek gyorsan a helyükre kerültek és vártuk a csodát.

Közben megérkezett a tógazda is és beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy néhány napja radarozott és merre jártak akkor a halak. Mondanom sem kell, a másik helyet kellett volna választani. Az infonak nagyon örültünk, tudtuk, hogyha nem lesz kapás néhány óráig akkor bizony átülünk egy másik helyre, de így ennek az infonak birtokában még biztosabbak voltunk egy esetleges váltás lehetőségében. A meglepetés viszont ekkor jött, ajánlatot kaptunk, hogy szivesen bemegy ismét csónakkal, megnézni merre járnak a halak. Azonnal elfogadtuk a segítséget és én még a csónakba is beültem a vele, kiváncsi voltam. Sokat segít egy ilyen rövid kör a vizen, pontos képet lehetett kapni nem csak a halak aktuális tartózkodási helyéről, hanem a mederről is és ez a későbbi pecáknál is jól jöhet. Megtudtam a szigetek mellett milyen gyorsan mélyül a víz és azt is, hogy a tónak nincs egy legmélyebb pontja, hanem több hasonlóan mély van. A halakat is gyorsan megtaláltuk, a hideg víz miatt néhány nagyobb csapatba voltak összeállva és ezek bizony bennt voltak a sziget környékén a mély vizen.

Partot érve azonnal összepakoltunk, hiába fogtunk eddig már néhány apró vörösszárnyút, voltak sokkal jobb helyek. Olyan beállót választottunk ahol a hideg szél ellen védve voltunk és a halak is könnyen megdobható távolságban voltak. A tervem az volt, hogy először élőcsalival keszegezek egyet, ugyanis a tóban rengeteg kisméretű vörösszárnyú él, így a relatív gyakori dobásokkal építem ki az etetésemet. Ettől azt vártam, hogy a folyamatos kajautánpótlás és a táplálkozó apróhalak felkeltik a nagyobbak érdeklődését is.

A kezdet bíztató volt, rendszeresen fogtuk az apróságokat és miután rájuk untunk cseréltünk tartósabb csalira. Ez nálam egy lesúlyozott műanyag kukorica lett, feltűnő színe és kiegyensúlyozott volta miatt bíztam benne. A kis vörösök ezzel már nem foglalkoztak, nyugodtan várhattam a termetesebb halakat. Szerencsém volt és a tervem működött, nem sokkal később határozott kapás és már fárasztottam is első pontyomat. Nem volt nagy, de ponty volt és ezért jöttem. A folytatás is hasonlóan jól alakult, igaz nem gyakran, de rendszeresen kapásom volt és újabb pontyok jelentkeztek.

Közben Andrásnak nem igazán mozdult a spicce, próbálgatta az igazi kukoricákat, pelleteket és ami még volt nála, de a legjobb amit elért az egy szép aranykárász volt, pontyok nem akadtak. Ahogy telt az idő egyre több horgász jelent meg és ami érdekes volt, senki nem ült le azokra a helyekre ahol a halakat láttuk a radaron, pedig biztos vagyok benne, hogy a tógazda mindenkinek elmondta, hogy hová érdemes ülni. Ennek megfelelően nem is láttunk pontyfogást másnál amíg ott voltunk. Az estét már nem vártuk meg, hiába a szélvédett hely, azért még hideg volt és kora délután öt ponty után úgy döntöttem, hogy elég. Jó kis peca volt, hasznos tapasztalatokkal, egyedül azt sajnáltam csak, hogy barátom nem fogott a bajszosokból.

hirdetés