Mohácsi balinok a naplementében

A kánikulai hetet hogy is lehetne máshogy zárni, mint egy kiadós dunai kirándulással? Kényelmes indulást követően a laza ütemterv következtében az érkezésünk sem volt korai, ráadásul a balinok is megvártak minket. Következzen néhány eltúlzott színű háttérképnek való, közte holmi balinokkal.


hirdetés

Lassan kezdem tényleg elhinni, hogy a horgászat nem egy agysebészet. Ott van ugye a “bojlizás”: egy marék kukorica kefíren áztatva, vastag monofil, csipogós ágas, cséve, matrac, fotó, kecsendrilíz.

Meg persze a Jocán is kiderült, hogy sokszor nem kell túlgondolni a horgászatot. Egyszerűen dobod, húzod, hogy a bot is belereccsen, és kellő felszínhabosítás után úgyis jön a hal. Ha bármi mást csinálnál, akkor meg nem jön. Ilyen ez: Hálátlan hajógépész feladat.

 

Most meg a dunai balinozás. Ez aztán a tudomány! Nem voltam rest, és a tavaly novemberi összeállítás óta, semmit nem változtattam a szettingen. Maradt a kis Stradic, az alig egyhetven hosszú, csonka Cherrywood, és a 0,16-os Tatanka Evo monofil. Igen, monofil, igen 16-os. Mert ha már rövid, legalább legyen vékony is.

Miközben Zsolti teljesen ráfordult a kőlábak tövénél rabló balinok incselkedésére, én a spiccre mentem ki. Itt sehol egy rablás, sehol egy fröccsenő küszraj. Az élet túl rövid ahhoz, hogy látott halra dobáljunk. Suhogtatni márpedig kellett, mert istentelenül sok szúnyog volt körülöttünk. Ha el tudsz képzelni elképzelhetetlenül sok vérszívó dögöt magad körül, akkor azt szorozd meg még tízzel. Na pont annyi volt. Egy szállal sem kevesebb. (a szerző jelen sorok írásakor is vizes borogatásokat egyensúlyoz az arcán).

Dobod, húzod. Amennyire csak a csapágy bírja. Lazára hagyott fék, hogy csévélés közben is kattanjon egyszer-egyszer a dob. Aztán hirtelen ránehezedés. Imádom ezt a fémes, csilingelő hangot. Harangjáték ez füleimnek. Kicsi, de legalább az enyém vagy!

Horogszabadítás után gyorsan víz alá engedem a halat, legalább őt ne zabálják szét az ízeltlábúak. Ezen a kövön már nem nagyon akadt keresni valónk, ezért arrébb álltunk. Öt perc séta, maga az infernó. Az út végére eljutottunk az állati létforma legelemibb valóságáig. Mint amikor a fejős tehén a farkával hajtja a legyeket maga körül, mi ugyanígy tettünk a nyelvünkkel. Negyedóránként fújtuk magunkat. A szánk széle, a bokánk már teljesen érzéketlenné vált a vegyszerek és szúnyognyál szürreális keverékétől. De az élmény kárpótolt:

Zsoltival már régóta nem szólunk egymáshoz. Aki beszél, szúnyogot nyel. Viszonylag egyszerű törvények uralkodnak errefelé délen. Betartásuk testnek és léleknek egyaránt jót tesz. Ha már nem beszélgetünk, lövök még egy hatásvadász képet, hogy a nem-horgászok is kattintsanak.

De elég is egy időre az olcsó lájk vadászatból, szakmázzunk egy kicsit még. (a végén aztán megint lesz majd nyálkamentes kép is.)

Zsolt megint atomnagy robbanásokat lát, ezért a rugany tövénél marad, én kiosonok a spiccre. Az előző helyemhez hasonlóan itt megint nyugalom honol a felszínen. De ez csak a látszat. A pezsdülő víz opálos felszíne alatt ádáz csaták zajlanak. Ötös alap Rapala a kapocsba. Dobom, húzom, dobom, húzom. Bumm. Egyszerű ez mint a faék.

Először ő köszönt be. Jobb kép nincs róla, ezért az egyért is kábé ötven újabb csípéssel fizettem. Idő az tényleg nem volt tökörészésre. Tudhatták ezt a felszín alatt is, mert a következő is hamar leverte az SSR-t.

Ez már valami kérem szépen. Mi ez ha nem tudatos horgászat? Aztán persze hamar bekushadnak. Olyan gyorsan tűntek el, mint amilyen gyorsan megfogtam az előző kettőt. Nem így a szúnyogok. Permanens fájdalommá kezdi elönteni a testem. Ráadásul vagy negyedórája nincs kapás. Skandallumot kiáltok, és pihentetem a helyet.

Kimegyek, Zsoltinak odaadom a csalimat (ő nem hozott ilyet), és felkötöm a fetikus lilás színűt ugyanebből. Hamar beköszönt egy bébibalin. Horogszabadítás a kövek között, szúnyoginvázió, homályos fotó. Nekem és a halnak sincs kedve tovább vacakolni. Mindenki folytatja ott, ahol korábban abbahagyta. Ő a folyóban és a szúnyogtengerben.

A lemenő nappal megélénkülő szél hozott pár perc csípés-szünetet, de ahogy ránk sötétedik, jön a második félidő. Ha lehet, még intenzívebb támadás a horgásztestek ellen, de mi mégsem kapitulálunk.

Már ez a hal is meglepetésszámba ment naplemente után, de a legváratlanabb az volt, hogy végre Zsolti is kiszedett egyet a fonott zsinórral a kő lábától. Hatalmas pocskolás a nyúlásmentes póráz végén, a finom bot is hajlik rendesen. Megvan ez is. Mehet vissza…Mi meg haza…bőrátültetésre.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés