Őszi-téli ruhavásár 2.

Ormánsági redneck

Újra négynapos. Meglehetősen csúfondáros lett volna, ha nem fért volna bele legalább egy félnapos peca. Nem beszélve arról, hogy egy régi restanciámat is elkezdtem végre törleszteni egy barátom felé

Őszi horgászruha vásár 640
hirdetés

Azt, hogy melyik nap megyünk, a vízállás döntötte el. A két héttel ezelőtt tapasztaltak alapján már előre bizsergett a tenyerem, hogy ismét háromszáz környékén van a folyó. Ez a vízszint jó öt-hat kilométert is visszaduzzasztja a csatornát, amiben így elkezdenek mozgolódni a csukák. A kiváló alkalmat meg szerettem volna osztani Áronnal is. Amikor pergetni kezdtem, ő már régóta dobálta a műcsalikat, és sokat mentünk együtt horgászni. Mára átalakult az élete és ritkán jut csak le vízpartra. Régóta rágta a fülemet, hogy vigyem le patakra. Ráadásul B&i is Pécsen volt, neki meg már nem ismeretlen teljesen a terep.

 

A pár napja tartó csapadékos időjárás megtette a hatását, ismét megközelíthetetlenné vált kocsival a meder. Még jó hogy nem hoztam magammal a kajakot. Kicsit tökörésztem a ruházatommal a kocsinál, de a kanyar utáni bakancs marasztaló sártengernél beértem a srácokat.

 

Óraállítás után kicsit csalóka november elején ez a kép, ami reggel hét órakor készült. Még jó, hogy egy réteg termo pulcsit a kocsiban hagytam. A verőfényes napsütés mellett a víz közel másfél méteres átlátszósága is rendesen feladta a leckét. Számomra nem is volt kérdés, hogy a fonott zsinór mögé már nem kötök fel drótot. B&i az első dobások előtt még a monofilt is hiányolta, de az már indokolatlanul nagy kockázatvállalás lett volna, nem beszélve a pírszinges halakról.

Alkalmas csaliknak már jó előre a támolygókat, a gumihalat és a Salmo Slidert véltem. Kiváltképp a lengyelek jerk csalijának szántam komoly szerepet, mert korábban azt tapasztaltam, hogy a víz közepéig érő növényzetben leselkedő csukák a felszín alatt kb. 30 centire lassan vontatott kárászimitációra nagyobb átéléssel mozdulnak rá.

Nem is kellett várni túl sokat az első csukára. Sárgavégűek által is megsüvegelhető távolságú dobás után jött. Érdekessége volt, hogy ennél a dobásnál próbáltam először “pisztolyfogásban” tartani a peremfutó orsós botot. Áron meg is jegyezte a hal visszaerisztése után, hogy ezzel a bottartással “Megb.szom a természetet!” Pedig a nyári domolykózáshoz használt Cherrywood még megrövidített spiccel is lágy volt ahhoz, hogy a markolatnál fogva tökéletesen életet vigyek a csaliba, és az orsó szárát fogva kényelmesebb is volt lefelé tartani a spiccet.

 

Aztán szünet következett. A nap feljött és egészen a meder aljáig világított. Én meg szétnyitottam a kabátomat. Olyan melegem lett, hogy a napszemüveg többször bepárásodott.

Lassan folydogált az eseménytelen pergetés, aztán a horvátok irányából megérkezett a beígért hidegfront. Először csak vékony, de határozottan masszív lepel takarta be a napot, ami pont elég volt arra, hogy kicsit megélénküljön a szél és a víz alatti fényviszonyok is megváltozzanak.

Áron be is mutatott egy méretet rezgő léccel megugró halat. Sokadik csalicserélgetés után sügérmintás támolygóval fogta. Elkezdett ő is hinni a vízben.

Miután a felhők tömkelege már tisztességesen eltakarta a napot B&i kiadta a vezényszót: “Beborult, jöhetnek a vasak!” Egymástól két dobásnyi távolságokra álltunk meg, és csak úgy csörömpöltünk dobás közben a 15 grammos kanalakkal.

 

Ezen a pályán én valahogy nem voltam kibékülve a Gipo szabályos falevél mozgásán, az Orkla szortiment pedig a súlycsökkentési procedúra veszteseként a kocsiban pihent.

Ez volt az unalom órája. Csalicserélgetés: piros-fekete Black Fury, Gipo kanalak, wobblerek, de még fehér Sandra gumihal is került a kapocsba. Végső elkeseredésemre már piros 3-as Meppset is hajigáltam. De semmi.

 

Nem értettem mi van. Ideálisak a feltételek. Nincs túl hideg, az ég is borult, nem esik, és a légmozgás is megnyugodott.

 

 

Már minden bajom volt. Az előző esti laminált parketta lerakás után izomláztól sajogtak a combjaim, a hátam leszakadt a sok dobálástól és a táskától, éhes voltam, melegem is volt, ráadásul elképzelésem nem volt, hogyan kellene változtatnom. Unalmamban lőttem egy hangulatképet.

 

Elszakadtam a többiektől és dobás nélkül jócskán előre mentem, meghagyva nekik a pályát. Egy fás-bokros részhez siettem, hátha körforgóval ad nekem egy egyencsukát. Nyilván nem adott. Áron feljebb tőlem azért megfogta reggeli halának ikertesóját, akiről csak egy mobilos kép készült.

 

Én közben egykedvű dobálás mellett bevártam a többieket, majd szépen visszaindultunk a kocsink irányába. Áronnak el is panaszoltam, hogy mennyire indiszponált vagyok és elment a kedvem az egésztől, elképzelésem sincs a hogyan továbbról. Ekkor elkezdett szemerkélni az eső.

 

Szerintem egyikünk sem döntötte el, hogy mi is legyen velünk. Elázni nem akartunk, de talán már a dobálásban sem hittünk eléggé. Becsületből azért meg-megálltunk egy-egy szakaszon.

Egész nap próbáltam a náddal szegélyezett részeket erőltetni. Jó hosszú dobásokkal a nádhoz nem túl közel vezettem a fahalat. Nem engedtem abból az elméletből, hogy a lassan húzott csali sokáig képes ingerelni a növényből vízközt leselkedő ragadozót, akinek így van ideje támadni, még mielőtt kiszúrná a kristálytiszta víz felett kurblizó horgászt.

Ez is egy ilyen dobás volt. Burványlást láttam, majd azt, hogy egy – az eddigi egyencsukákhoz képest – hatalmas test viszi oldalra a csalimat. Nem is vágtam be, csak éppen ellentartottam a kapásnak. Azonnal lejáratot kezdtem keresni, de reménytelenül magas partszakadás volt mindenhol. Egész sokat jött már irányomba a hal, amikor felém fordult: a hét centis Slider függőlegesen kipeckelte a száját, a horgok talán nem is akadtak, ráadásul a szájából legalább két helyen láttam kijönni a fonottat. Volt ám pánik. Pánikban meg nem gondolkodik az ember, hanem cselekszik. Egy iszapos részen beugrottam, és határozott állkapocs fogással partra tettem az egyébként addig még viszonylag nyugodt halat.

Horogszabadításról nem beszélhetünk, mert ugrott kettőt a hal a parton és már ki is köpte az ideiglenes szájfeszítőt. Fotózás után még elgondolkodtam a megtartásán, de messze voltunk még a kocsitól, bunkó meg nem volt nálam, amivel kegyes halálban részesülhetett volna, ezért filéz helyett rilíz lett a sorsa. Az eső tovább csepergett, néha már záporszerű volt. Alig visszatettem a halamat, B&i is fárasztott. Narancsszínű crankbaitre jött neki egy idei egynyaras.

Talán lehet valami ebben a légnyomás változás dologban, de azt ki merem jelenteni, hogy ősszel a csuka tényleg inkább napközben fogható. Hajnalban még hideg van nekik. Ráadásul semmi fehérhalat nem láttunk. Egy árva domolykó, vagy kárász nincs már a mederben. Valószínű visszaúsztak a folyóba.

 

Szinte új nap kezdődött. Újra megjött a kedvem, ráadásul ismét hinni kezdtem a jerkelésben. Levágtam vagy egy méter rendesen elhasznált zsinórt a végéből és megint ugyanaz a csali került a kapocsba. Már csak egy kanyar volt vissza, amikor a meder ívének felénél gyűrűzést láttam a felszínen. Tuti csuka, mert apróhal már nincs. Dobtam is fölé egy-kettőt, de eredménytelenül. Le is mondtam róla, de egy későbbi hosszú dobásom után újra arra vezettem a csalit. Nem figyeltem rendesen, csak egy rövid remegést éreztem a markolaton, amit a víz tetején egy burványlás követett, de a zsinór laza maradt. Szerencsére volt még zsinórom, ezért bele tudtam rántani még kettőt, ami már rendesen felhergelte a csukát. Méretben némileg elmaradt a szomszédjától, de ő már példaértékűen az alsó horgot kapta el, így volt időm a kiemelésre.

Nálam a csuka elvihető mérete 50 és 60 centi között van. Ebből négy fő eszik egy kiadósat frissen. A kisebbek nagy valószínűség szerint még csak két nyarat láttak, a nagyobbak meg eséllyel komoly részt vállalnak a fajfenntartásban. Ráadásul még egy bunkó is akadt a kezem ügyébe. Így történt, hogy idén már másodszor vittem haza halat. Pedig még alig van november eleje!!!

Elöntött az elégedettség. Nem is nagyon dobáltam már, pedig mintha elindult volna valami pezsgés. A folyó is apadni kezdett, ami csinált némi sodrást, a nap is feljött és a front is végleg beért a fejünk fölé. Találgatni merem csak, hogy mitől indultak be egyik pillanatról a másikra.

 

A híd előtt még volt egy kapásom, de a negyvenötös forma közvetlenül a partnál leverte magát. Ő is furán ugrott fel a csalira. Hátsó horog az alsó álkapocsba, a hasi pedig a felsőbe, a fura póz miatt elég gyengén akadt neki mindkettő.

 

Zárásnak Áron még megrontott egy gyerekcsukát a zöldes támolygójával. Hogy aztán csináljon rólam egy igyazi sporthorgász magazin címlapjára illő fotót.

 

Felhívnám a figyelmet a megfeszülő haltest hátteréül szolgáló alig használt, de legalább alaposan pormentesített mezőgazdasági útra. A képnek B&i az Apokalipszis horgász címet adta, de a napszemüvegre és a számszeríjjas vadászokat idéző mintájú ruhára tekintettel én egyszerűen csak az Ormánsági redneck cimkét társítom hozzá.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Emondeo
7 éve

Szia!
Ha nem titok meg lehet tudni, hogy merre van ez hely? Balatonon is egy csatornán horgászok, örülnék ha itthon is lenne vmi jó kis pergetős csatorna ahova járhatok.
Üdv! Adrás

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
DAM XTherm termoruha szett

hirdetés