Kipp-kopp! Ki kopog?

Aki régóta követi írásaimat, bizonyára észrevette már, hogy a finomabb pergetőmódszerek nem igazán kaptak szerepet horgászataim során. Előfordult ugyan egy-egy kósza peca, amikor sügérek, kősüllők kerültek a célkeresztbe, de inkább a termetesebb halaknak szánt, nagyobb műcsaliknak szavaztam bizalmat kalandjaim során. Idővel azonban be kellett látnom, hogy vannak olyan szituációk, amikor egy érzékenyebb bottal, vékony zsinórral, apró jigekkel sikeresebben érvényesülhet az ember adott körülmények között. Ez okból rendszeresítettem eszköztáramban idén egy rövid, 10-30 grammos dobósúlyú jigger pálcát, melyre 2000-res peremfutó orsó és 0,08 as nanofil zsinór került. Az elkövetkezőkben elmesélek nektek két történetet, amikor kifejezetten a finomabb módszerek javára billent el a mérleg nyelve. Számomra igen tanulságosak voltak ezek az úttörő próbálkozások.


hirdetés

Az első támadás Milán barátommal esett meg a Duna egy általam ritkán látogatott szakaszán. Milánnal néhány éve ismerkedtünk meg, amikor Budapestre költözött, háta mögött hagyva a szőke Tiszát. Első dunai szárnypróbálgatásait együtt ejtettük meg saját pályáimon, majd miután csónakot rakott az öreg folyó hátára, nagyon jó érzékkel derítette fel újdonsült vadászterületét. November elején közös kősüllő pergetésre invitált engem, amit nem utasíthattam vissza, hiszen a Dunán igen ritkán találkozok ezzel a csodás halfajjal. Sóderzátonyok mögötti mély, lassú folyású töréseken találtuk meg ezeket a csíkos kis haramiákat, melyek nem voltak olyan mennyiségben jelen, mint például a Tiszán, vagy a Balatonon, azonban így is egy-egy igen élvezetes pár órányi pecát tudhattunk magunk mögött dunai kavicsokat hajkurászva.

Érzékeny pergető botommal kiválóan éreztem apró jigem kopogását a mederfenéken, illetve a vékony nano zsinórral a viszonylag kis súlyú műcsalit is szépen le tudtam tenni az aljzatra. Számomra igen idegen volt ez a stílus, főleg, hogy a kövesek sokszor előnyben részesítik a pattogósabb műcsali vezetést, mint a lassú, süllős emelgetést, ami már régóta a kezemben van. Mindenesetre így is sikerült helytállnom, hiszen két villámpeca során öt-öt kövest zsákmányoltunk fejenként Milánnal. Sajnos, én csak a közepes méretig jutottam, de barátom két igen gyönyörű harminchét centis csíkos ragadozót is csónakba emelt. A hőn áhított nagy kősüllő, sajnos, most sem jött össze nekem, de ugye, ami késik, nem múlik... lesz még lehetőségem új rekordokat döntögetni ezen a téren is, úgy gondolom. :o)

A második kaland a Tiszán esett meg Ratkai Miki barátomnál vendégségben. Megmondom őszintén, már nagyon vártam ezt a pecát, ugyanis - bár már több mint két éve járunk Mikihez a Tiszára horgászni - eddig nem igen volt lehetőségem egy csónakban vallatni a vizet barátommal. Többnyire csak átvettük tőle a ladikot és csorogtunk bele a nyári éjszakába, harcsák után áhítozva, de mindig kíváncsi voltam, vajon hogyan tudnám megállni a helyemet egy minden hájjal megkent, tapasztalt tiszai pergető mellett a csónakban. Hát most lehetőségem nyílt a bizonyításra. Négyen két ladikban vágtunk neki a Tiszának, ezúttal süllők, kősüllők reményében. Gyorsan pozíciót fogtunk, majd megkezdtük a víz sematikus vallatását.

Az általunk most próbált süllőpergetés nagyban különbözik a Dunán tapasztalt gumis módszeremtől. Míg utóbbi vízen a süllőt táplálkozási időszakban próbáljuk nagy méretű gumihalakkal kapásra bírni, erősebb felszereléssel, brutális kapásokat elkönyvelve, addig itt fényes nappal az akadóban megbúvó, inaktív süllőt kényszerülünk kapásra hergelni kisebb, hosszúkás gumihalakat táncoltatva az orruk előtt. A horog természetesen offset formájú, amely a plasztikba rejtve nagy biztonsággal áthúzható az akadókon, nehezéknek pedig a sodrásnak megfelelő súlyú „cheburashkát” használtunk. Az ilyen módon szerelt műcsalival - adott akadóból - akár négy-öt kapást is ki lehet harcolni, míg normál jiggel tűzött gumihallal, ha egyszer elakadunk és megrángatjuk az fát, ott többet valószínűleg koppintásunk sem lesz jó ideig.

Az akadási arány azonban a nappali időszakban sokkal rapszodikusabb. Míg a Dunán, fényváltáskor a kapások nagy része - ha jól eszik a hal - általában fogásban végződik, itt a sikeres akadások akár tíztől ötven százalékig változhatnak a felszerelés és a pergetési stílus függvényében. Ám, míg a Dunán jobb pecákon két-három kapást könyvelhetünk el alkalmanként, itt akár harminc, vagy több koppintás is megeshet egy átlagos napon. Igaz a rávágások nem olyan erőszakosak mint a nagy gumihalas módszernél, ilyenkor mégis kiváló lehetőségünk nyílik csiszolgatni pergetési stílusunkat. A finomabb felszereléssel igen jól érezhetőek az elnehezedős, vagy a ritkább megtolós kapások is. Úgy gondolom, aki sokoldalú süllőhorgásszá szeretne válni, a wobblerezés mellett a fent összehasonlított két gumihalas módszert is célszerű külön-külön elsajátítania, mert a két stílus a célzott rablóhal két teljesen eltérő viselkedésformájára apellál.

Igazán jó pecát tudhattuk magunk mögött. Négyen két nap alatt nagyjából negyven süllőt és negyven kősüllőt emeltünk csónakba. Mikivel süllőfogást tekintve nagyjából fej-fej mellett haladtunk és bár a kifogott halak nagyjából negyven és negyvenhat centi között mozogtak, barátomnak sikerült nyakon csípnie egy gyönyörű 2.12 kilós üvegszeműt is. Természetesen nagyobb süllők fogására is nyílik itt lehetőség, de ahhoz bizony több időt kell a Tisza hátán tölteni. :o) A különbség kettőnk között azonban jobban kijött kősüllők terén. Amikor a mély, tíz-tizenpár méteres gödrök fölé álltunk, nehezen tudtam lépést tartani Mikivel. Én mindössze hét-nyolc tiszai kavicsot fogtam, míg ő ennek a háromszorosát. Hiába, van még mit tanulnom mire rendesen összeáll a kép ezen a vízen is. Kövesekből jellemzően 26-30 centiméter között fogtunk, becsúszott azonban egy két ennél szebbecske példány is.

Igazán élvezetes két napot töltöttünk a Tiszán. A kifogott halak mennyisége és a kapásszám igazi élménypecává varázsolták ezt a hétvégét. Úgy gondolom, hogy a jövőben is rendszeresen vissza fogunk járni a Tiszára süllőzni, nem csak harcsázni, hiszen vannak időszakok, amikor a Duna nagyon nem adja a halat és egy-egy ilyen eseménydús horgászat vissza tudja billenteni rendesen az ember önbizalmát. :o) Mert azért valljuk be őszintén, egy hosszú, haltalan sorozat után még a legjobb pergetőhorgászok hite is megrendülhet. :o) Összegezve a leírtakat a Tisza igencsak a szívünkhöz nőtt az elmúlt években. Nagy szomorúság azonban, hogy egyik hűséges olvasómmal és barátommal a régóta tervezett tiszai horgászat többé már nem valósulhat meg. Nyugodj békében Farkas Csamangó Zoltán! :o(

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés