Prologic Cruzade Comfort szék 15990

Harmadszor

Reggel hét óra van és én megint itt ülök. Szemben velem éppen felfelé oson a Nap, a túlpart előtt uszályok horgonyoznak. Előttem egy irgalmatlan szörnyeteg (összesen hat uszály, mögöttük egy böszme tolóhajó) forgatja be magát folyásnak fölfelé, csatlakozni akar a túlparton pihenő társakhoz. A kép nem igazán természetközeli, de érdekes és hangos, mert a tolóhajónak most adnak kövér gázt. Mindjárt kezdek!

Őszi-téli ruhavásár
hirdetés

Körülöttem kikészítve minden. Az új merítőfej (vásárfia a HorgászShowról) büszkén feszít a köveken, készül a nyilvánvalóan bőséges zsákmányra. A botok beélesítve, a kaja és a csontik feszülten várják, hogy porondra léphessenek. Apropó kaja. Mindig előző este keverem, lent a pincében matatok vele, ez is része a pecára való ráhangolódásnak. Az idei évre – hosszú vajúdás után – kiválasztottam két alap-etetőt, egy édeset és egy sajtosat. Ezeket keverem csak, földdel, aromákkal, magokkal. Most az édes van velem, a csontikon kívül néhány szál trágyagiliszta is akad a vödörben, szükség esetére.

A víz vagy 70 centivel magasabban áll, mint múltkor, a légnyomás kicsit alacsonyabb. Legutóbb nem a kőláb aljában, hanem sokkal beljebb jöttek a halak, ezért ott kezdek most is. Szokás szerint a fölső boton kiakasztom a zsinórt, hogy pontosan ugyanoda tegyem a kaját, minden dobással. A folyás szerint alsó bottal keresgélek. Általában halat, most inkább akadókat. Három dobás, két komplett végszerelék, ez a mérleg. A tavalyi évben azért ragadtam épp ezen a helyen meg, mert a benthagyott szerelékek száma még az elviselhető határon belül volt. Idénre változni látszik (ez is).

A Nap egyre erősebben támad, leveteti velem a pulcsimat. Kajakos gyerekek csorognak lefelé nagyobb felhőkbe gyűlve, nem sokkal utánuk egy kisebb kenus csapat következik. Beljebb ereszkednek, de ha majd jönnek vissza, bizony a partszélben kavarnak. Fáradtak lesznek, elcsigázottak, némelyik úgy néz ki olyankor, mintha a lapátot sem tudná már megemelni. De addig van még idő.

Semmi. Négy órája. Dobálom befelé a sok kaját, 5-7 percenként mennek be megtöltve a kosarak, de semmi. Illetve géb az van bőséggel, átlagban minden második dobásra. Kicsik, nagyok, világosak, busafejű majdnem-feketék. Egyre gyakrabban kacsingatok a trágyagiliszta felé. Nem mintha nem gyömöszölnék be azt is, de legalább elmondhatnám, hogy tettem én is valamit… Szerelgetek (elég sokat szakadok még mindig), és a horogszabadítást gyakorlom gébből. Már jól megy.

A magasból aláereszkedik egy idős ember. Leül mellém a kövekre, erősen szurkolok neki, hogy ne essen baja. A térdeim még nekem sincsenek teljesen rendben, bizonytalanul mozgok a kövezésen, de hozzá képest én egy kőszáli kecske vagyok. Beszédbe elegyedünk, pontosabban ő beszél, én jobbára hallgatok. Nem baj. Hosszú, s elég nehézkes történeteket mesél, amiket tíz perc múltán már nem fogok tudni felidézni (igazából most sem értem), de nem is a sztori a lényeg. Hanem, hogy beszélhet valakihez, történetesen hozzám. Vagy fél óráig ezt teszi, aztán ahogy jött, legalább olyan bizonytalan lábakon távozik. Ő el, Sanya barátom pedig megérkezik. Fölém telepszik úgy húszméternyire. Bedobál, a rá jellemző „folyóvízi” adagokban mérve az etetőanyagot. Amikor előtted csobban, kiugrasz a nadrágodból.

A kajakos csapat visszaért. A botokat kitekerem, elmegyek Sanyához szomszédolni. Tíz-tizenkét perc, amíg elvonulnak előttünk. Amikor visszaülök, az alsó botot próbaképp magam elé ejtem, a kövezés lábához. Jártam már itt a nap folyamán, de halat eddig nem adott ez a rész. Most igen. A kosár leérését követően tán egy perc kellett a jásznak, hogy rátaláljon a cuccra. Úgy rángatja a spiccet, mintha lenne esélye. De nincs. Nagyon örülök neki, az első igazi pikkelyes ma, akivel találkozom.

Az első márna is beköszön, alighogy visszateszem a jászfogó botot. Ő már vehemensebb. Nem nagy, de eltökélt. Mint a márnák általában. Élvezettel vezetgetem magam előtt, aztán a szákba húzom, kiemelem. Pörög, mint a búgócsiga, vagy kétszer magára tekeri az előkét, mire megnyugszik. Kicsomagolom, lefotózom, elengedem. Na, ez már így tetszetős!

A következő fél órában olyan vagyok, mint egy váltókezelő. Hol egyik, hol másik botot ragadom magamhoz. Immár mindkét pálcával a kőláb elé horgászom, a végszerelékek úgy 7-8 méterre lehetnek előttem. A sok beszakított cucc miatt fogytán a gubancgátló csövem, most már nem is használom őket. A főzsinór végébe egy nagy hurkot kötök, abban fut egy karabineres forgó, erre kerül a kosár. A hurok végébe egy sima forgót fűzök, ebbe jön a horogelőke. Egyszerű, szép, hasznos.

Márnát is fogok közben, szám szerint hármat. Az elsővel egyívású, 1,1-1,3 kilós, kisebb példányok. Egészséges, hibátlan halak, erőnek sincsenek híján, rohangásznak, mint a gyorsvonat. Itt van előttem egy komolyabb raj, abból szedegetek szépen. Csontira jönnek, gébnek most se híre, se hamva. Szeretem ezt.

A negyedik márna megfogása után feltűnik, hogy Sanya is jellegzetesen csápol, egyik kezében a bólogató bot, a másikban a merítővel hadonászik. Hala van, kétség sem fér hozzá. A márnafogó pálcát vissza sem dobom, elsétálok inkább hozzá. Mire odaérek, már horgot szabadít. Hasonló bajszos, mint amiket én fogdostam eddig, a csapat feljebb húzódhatott. Örül neki (pontosabban „néki”, mert Sanya valamiért mindig így mondja), hisz a szezon első márnáját tartja a kezében. Megpróbálom lefotózni őket, de épkézláb képet nem tudok készíteni róluk. Olyan ádáz példányt sikerült fognia, ami egy pillanatra sem hagyja abba a tekergőzést, fickándozást. Szerintem angolna is van a felmenői között…

Fordulok vissza saját cuccaim felé és a látványtól meghűl bennem a vér! A még bent lévő másik botom veszettül bólogat, akkorákat ránt rajta valami, hogy a pálca nyele el-elemelkedik a földtől. Futásra nem is gondolhatok egyelőre, de a tőlem telhető legnagyobb tempóval igyekszem horgászhelyem felé. Még nem érek oda, mikor az egyik nagy rántás eredményeként az állvány orra bukik, botom pedig egyenesen beszánkázik a Dunába. Rémület indul! Hogy az a k…! De én egy igazi, röfögő mázlista vagyok. Az orsó és a nyél hátralévő része még a kövezés alján kikandikál, amikor végre odaérek. Sanya is mögém ér közben, én pedig az utolsó pillanatban kapom el a parafát, mielőtt végképp eltűnne a folyóban.

Stabil oldalfekvésben fekszem a köveken, nyakamban fényképezőgép lobog, kezemben a Dunából épp kimentett feederbot bólogat, a végén még mindig egy márna szalad. Nevetek, szívből. Ezt megúsztam. A mai naptól már nem várhatok többet elég volt. Ami ezután történhet, már nem is fontos. Le sem írom. Imádom a Dunát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Szobapeca
5 éve

Azért az gyönyörű, ahogy egy előttünk elhaladó ukrán teherhajó szép ívet húz a budapesti márnák és Sztálin lánya között. Még mondja valaki, hogy az Úrnak nincs humorérzéke. :) Köszönöm az információt! :)

6

Bence74: majdnem jól tudod. Morozov, Sztálin lányának, Szvetlanának volt a férje. Annak ellenére, hogy Sztálin erősen ellenezte a frigyet, és arra utasított, hogy ne ismerjék el törvényesnek. Hogy mihez kellett nagyobb bátorság, ahhoz, hogy Sztálin határozott tiltása ellenére feleségül vegye az egyetlen lényt, akit a diktátor szeretett, vagy ahhoz, hogy pár év múlva elváljon tőle, nem tudom, de az biztos,megérdemli, hogy emlékezzünk rá. :)
A szép tavaszi nap pedig engem is jókedvre derített... :)

5
hirdetés (x)
Bence74Bence74 (fikanick)
5 éve

Hello, Grigorij Morozov Stalin lánytestvérének a 2. férje volt :).

4

Tetszik! Köszönöm! :)

3
Szobapeca
5 éve

Benny Hill? Tényleg olyan volt. Ha gondolatban felgyorsítom kicsit és melléteszem azt a jellegzetes "zenét", teljesen korrekt.

2
attila.balan
5 éve

Szép tavaszi eredmény Miki, gratulálok. A végén kerekedett Benny Hill Showt, meg szinte magam elött látom.:-)

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Őszi-téli ruhavásár

hirdetés