Nagy nyári leárazás 920

Az első domolykó

Az idén a kedvenc patakom igencsak feladta a leckét annak aki tavasszal halat szeretett volna fogni rajta. Általában így árrilis közepére már én is túl vagyok az első jópár domolykó kifogásán. Az idei tavasz viszont semilyen szempontból nem átlagos. Hóviharok, jelentős mennyiségű eső, és ami legnagyobb baj rendkívül alacsony hőréséklet, még nappal is. Azonban a napokban változás állt be az időjárásban. Váratlanul megérkezett a jóidő. Bár a patak vízállása, még most sem ideális, legalább az idő szép....

Nagy nyári leárazás 640
hirdetés

Vasárnap délután végre volt egy kis szabadidőm. Tényleg csak kicsi, olyan 2-2,5 óra. Úgy döntöttem kinézek a patak hozzánk közel eső részére pergetni egy kicsit. Csak egy UL. pálcát vittem, és hozzá illő műcsalikat. Kellemesen meleg napsütéses idő fogadott, a kis víz partján. A ragyogó napsütés miatt úgy döntöttem, hogy wobblerekkel teszek próbát. Az opálos vízre való tekintettel egy kicsit a szokásosnál rikítóbb, sárgás alapszínű, saját készítésű wobblerrel kezdtem. A szokatlanul magas vízállás miatt nehéz dolgom volt. A víz szinte mindenütt vadul vágtatott, és sok helyen a part széli fű, gaz is víz alatt volt. Csak sejtettem, hogyha van domi, az a partszéli növények takarásában várhatja a műcsalimat. De hiába dobáltam a jobbnál, jobbnak tűnő helyeken, semmi. Valahogy nem bíztam az élénkebb wobbleremben, így lecseréltem egy szintén saját fekete alapon sárga pöttyös "katicára". Lassan haladtam egyik helyről a másikra, de még csak egy kis koppintásom sem volt. Már kezdtem volna elkeseredni, amikor az egyik helyen, a messziről magam felé húzott műhalam, mintha döccent volna egyet. A következő pillanatban már éreztem is az első határozottabb koppintást. Bevágtam, és láss csodát, hal védekezett a horgomon. Nem egy óriás, de hal.

Megvan az első idei domolykó végre! Gyorsan lefényképeztem és útjára engedtem. Remélem találkozunk még! Ezek után még dobáltam egy darabig, de aztán lejárt a rövidre szabott horgászidő. Remélem, hogy ez a nap a domolykószezon kezdete volt!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

A domi gyakori az általam látogatott vizekben is. Az elmult napon látott kishal kergetője nem domi volt, hanem egy ravasz balin. Ugy tünt, egyedül ő uralta a pályát, mert amikor "kivontam a forgalomból" megszünt a korábbi spriccelés, de fogás sem akadt. Szóltam is a kis sporinak a közelben, küldök egy megfogható halat, a balin ifjonc személyében.

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
RS horgászfotel

hirdetés