Először kopogós

Reggel fél hat. Beöntöttem a kocsi hátuljába az összes motyót. Indulok. Amíg a hely felé tartok, van idő felvázolni, mi történik majd. A dolog – számomra – tavaly tavasszal kezdődött, mikor is volt szerencsém Gáborral együtt pecázni a Csőhídi pályán.


hirdetés

Már az összepakolásnál tartottunk, amikor észrevettem a dolgai közt néhány fura szerelékes létrát. Rákérdeztem, elmondta. A létrákon a „kopogtatósként” ismert szerelékek voltak előkészítve, melyeket Gábor a dunai kövezéseken használ, bolognai boton. Láttam már erről a módszerről filmet, igaz ott rakóssal nyomták. Van egy erősebb, 6-os bolognaim, a szükséges aprócuccokat összeszedtem hozzá. Aztán eltelt egy év. Most megyek, kipróbálom. Nem a Dunán, oda majd a tilalmak végeztével térek vissza, most „csak” az RSD a cél. Gyakorolni kell!

A cucc egyszerű. A főzsinórra – esetünkben egy rövid, két forgó közé kötött fonott betétre – egy Cralusso-féle saroklemezes forgót teszek, karabinerrel, erre kerül a talpólmos kosár. A végére horogelőke és meg is vagyunk. A főzsinórra kerül még egy multicolor antennavég, amolyan kapásjelző gyanánt, a vízfelszín környékére. Ennyi. Ha ezt a végszereléket el tudjuk helyezni egy olyan haljárta helyre, ami a bothossz közelében van és van egy kevés áramlás is, ami az előkét szépen kiteríti, már csak meg kell fogni a halat vele. Én most egy ilyen hely felé tartok.

Lakott területen kívül fagypont közelében van a hőmérséklet, vastag ködtakarót lehelnek az útra két oldalt a földek. Mire leérek a helyre, Lajosék már ott vannak. Nemhogy ott vannak, de komoly rendet vágnak a pontyok közt. Hárman majd’ két tucatot karmolnak ki hosszú úszós botjaikkal a reggel első másfél órájában. A halbányának olyaskörül van vége, amikor én megérkezem. Ilyen a formám. Pakolok, szerelek. Elkészül a cucc, bekeverem a kaját. Ezt általában előző este csinálom, de most lusta voltam. Sajnálom, mert nem tetszik az anyag. Mindegy, most ez lesz.

A kipakoláskor derül ki, hogy néhány dolog otthon maradt. Nem hoztam bottartó fejet, csak a tripod van a botzsákban. A horogszabadító is hiányzik. A bottartót egy biciklis kesztyűvel, a horogszabadítót néhány rövidre vágott gallyal pótolom. Minden működik, bár a botot nem tudom elég magasra emelni így. Sebaj.

Furcsa kicsit a hosszú bot és a megtömve kissé nehéz kosár együttese. Az első órában inkább gyakorlok, mint horgászom. A hatos bolóval több mint négyes vízen csápolok, szokatlan, fura. Megpróbálok fix zászlóval dolgozni, de nem megy. Ami jó bent, a pecához, az csalizni rövid. A jelzőként használt úszóantenna-darabot időről-időre betekerem a spiccgyűrűbe. Legalább is megpróbálom. Meg ilyenek.

Lajosék nevetnek a taktikámon. Az van ugyanis, hogy megpróbálom az összes gébet lefogni a kőláb aljáról. Majdnem mindegyik bedobásra szörnyecskét akasztok, de ez momentán nem zavar. Szórakoztatónak találom, hogy remek kapásokat csinálnak, s ha elég gyors vagyok, nem is nyelik mélyre. Ha igen, sokáig elbíbelődöm a horogszabadítónak kinevezett gallydarabokkal.

Társaim megelégelik a haltalanságot, továbbállnak. Mindegyikük szákjában van egy-két bajszos, még a kora reggeli turnusból. Távozásuk után áttelepszem a helyükre, de az események nem kanyarodnak azonnal a helyes irányba. Itt kevesebb a géb, s végre nálam is benéz az első halszerű hal. Egy szép szilva rázza a tülök kis orrát a horgomon, illő tisztelettel köszöntöm, aztán el is búcsúzunk egymástól.

A gébek inkább csak rázogatták a spiccet, a szilvaorrú szépet bólintatott vele egyet. Nem kell sokat várni, benéz az első ponty is. A kétarasznyival a felszín fölé lógatott botvég markánsan belekanyarodik a vízbe, a bot a megemelés után úgy 3 méternyi perecbe feszül. Az orsó is felciripel kicsit, mire ura leszek a helyzetnek. Érdekes és élvezetes a hosszú bottal való fárasztás. A hatméteres rúddal igen jól irányítható ez a kisebb ponty, de pillanatnyilag nehéz elképzelnem, mit tesz majd ugyanez a bot egy eltökéltebb hármas márna alatt. Attól tartok komolyabb erőpróba lesz…

Nem mondom, hogy megszállnak a pontyok, de néhányat azért összeszurkálok a peca vége felé. Szám szerint négyet. Méret körüli bajszosok, pikkelyes mind. Verekednek vitézül, ahogy tőlük telik. Négy csonti a 12-es horgon, ez most a sláger, a konzervkukorica – amiben bíztam erősen – nem kell nekik. Nem baj, nekem így is jó. Mindegyikük erős, határozott húzással jelentkezik, majd lelkesen védekeznek, én pedig hasonlóképp lelkesen parírozom őket. Egész mozgalmas lesz a dolog a végére.

A próba jól sikerült. Nem állítom, hogy teljes egészében a magamévá tettem a módszert, de első kísérletnek nem volt rossz. Örülök, hogy először nem „élesben”, a Dunán próbáltam ki, mert ott biztos mókásabban mutattam volna vele. Megfelelő helyen és vízállásnál pontos és eredményes fegyvernek tűnik. Erősebb sodrásban, komolyabb tömegű kosárral és harcosabban védekező halakkal (ha jönnek majd…) komolyan meg fogok dolgozni. A most használt 0,18/0,16-os kombó a Dunán sem tűnik rossznak, kezdetnek bizonyosan. Biztos kipróbálom majd és nektek is jó szívvel ajánlom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

pöpöcs
4 éve

Én már vagy 14 éve így horgászom a Dunán.

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés