Egy kis vigasz

2014.09.26. forrás: Ladányi horgászok

Ma megint legalább annyira kevés voltam, mint ahogy a mondás tartja, erdőtűzhöz a vízipisztoly. Két kapásból két ponty tépett meg a kis tavamon... Ráadásul tegnap az utolsó (talált) kapásjelzőmet is elvesztettem, úgy hatvan méternyi zsinórral és vele azt a végszereléket, amiben az etetőkosár megvolt vagy tizenkét éves ... (Költhetek megint rá). Bár akkor a kárászok gyönyörűen ettek, de valahogy mégis bosszantott az a kihúzós kapás. Bevágáskor a műanyag bottartóvillába akadt a zsinórom és helló, elszakadt, a kutyafület pedig valószínűleg örökre elnyelte a tó. Korholtam magam rendesen, főképp hogy - hogy lehettem ekkora barom, amiért azt a szart bottartót megvettem. Akkor még egy pontyhoz is volt szerencsém, úgy tíz másodpercig, mert az úszós horga kiakadt. Azt fel sem vettem.

hirdetés

Ma meg alig egy órája vagyok kint és tessék, két cumi. Ez már így összevéve igazán kezd bosszantani. Az egyik nyílt vízről úszóson kapott, majd irány egy távolabbra eső nádtő. Túl sok közöm nem volt hozzá ... Az úszóm legalább megmaradt.
A másik nemsokkal később a fenekezőn jelentkezett. Úgy kivágta a zsinórra aggatott megtört nádszáldarabot, (amit kényszerböl kapásjelzőnek használtam) hogy az felrepült a magasba. Persze azt a halat sem tudtam a nád elől kiimádkozni. Egy horgom és még egy kosaram odalett. Hiába no, a tavasszal betelepített pontyállomány gyatra viselkedése, nem egyenlő a már "bennszülöttnek" számító megmaradt és kitanult példányokkal ... vagy már megint nagyon jó halakba akadtam ismét. Titok!

Túl sok kedvem ezek után már nem maradt, összepakoltam és befejeztem aznapra a pecát. Hazaérve párom látván lehangoltságom egy ötlettel állt elő.
- Mit szólnál, ha holnap elmennénk Délegyre sügerezni? Én leszek a kabalád, ahogy mindig, ha ketten megyünk és ott biztos, hogy fogunk, mert eddig minden alkalommal fogtunk ... a siker tutira garantált. Gondold meg!
Nos, sokáig nem kellett nógatnia.

A beharangozott kellemetlen és visszahűlő hőmérséklet ellenére ugyancsak jónak mondható időben volt részünk a délelőtt folyamán, ahogy az egyes tó partján a vizet fürkésztük. Egy apró kis gond volt csak csupán, mégpedig az, hogy a feketesügereknek még a jelenlétükre utaló jelét sem láttuk. Később már unottan, lehangoltan, mindenféle hit nélkül dobáltuk a műcsalikat. Beállókból beállókba gyalogoltunk, kerestük őket rendületlenül, de mindhiába. Gondoltam ez a nap is ugyanúgy cumi lesz, mint ami mostanában a horgászataimra jellemző, amikor egyszer csak úgy déli tizenkét óra környéken megtört a jég.

Új beállóhoz közelítek, úszóstég lebeg oldalt. Mielőtt a parthoz érnék messzebbről, ahogy lehet jól körbedobálom a tákolmányt, hátha bújik a környékén sügér, de semmi. Párom ezalatt valamit odafönt szöszmötöl a felszerelésével. Rálépek a stégre és balra a legcsücskébe húzódom. Így előnyös helyzetbe kerülök, mert a parti nádast párhuzamosan remekül megtudom vallatni. Annyira ígéretes a hely, hogy nehezen tudom elképzelni sügér nélkül.

Dobok egyet, a csalit a fenéken pötyögtetem, van hogy egész sokáig nem mozdítom, ilyenkor a helyet kémlelem és elképzelem, mi játszódhat le a víz alatt. Ahogy a csalit kiszúrja, odaúszik, kémleli, mérlegel, majd végül csak rászánja magát és a fenéken pihenő mozdulatlan plasztikot egyszer csak felszippantja és én emelnék a csalin, de a horog, mintha akadóba bújt volna ... majd átvált eleven mozgássá, de klassz is tud lenni...

A képzelgésem fekete tükrét pedig egy határozott kapás töri széjjel. Az egyik fenékre érés előtti pillanatban valami tipikusan odakap a műcsalinak. Akasztok, a hal egy kissé a fejét rázza, majd elindul a nyílt víz felé. Szuper, itt az első sügér! - ujjongok és a hal elfelejt megmutatkozni. A fenék közelében marad, kérlelhetetlenül. Ez tuti nem fekusz! Mi a rák ez? Fantáziánk meglódul. Süllő? Csuka? Rázza a fejét, határozottan érzem ... Harcsa? Az hülyeség! Ez csak megy és megy. Fasza, ha ezt is elvesztem biztos vízbefojtom magam! Nagyon pedig nem vigéckedhetek, mert a cuccom a szokásos ul 0.006 - os Nanóval és 12 - es fluorocarbonnal szerelt, úgyhogy az erő egyelőre a hallal van. Velem pedig az erőltetett nyugalom.

Két hosszabb kirohanás után, már csak előttem köröz, mire a vízben nagy nehezen végre annyira átsejlik a teste, hogy biztosra megállapítsuk, ennek a halnak bizony ezüstös pikkelyzete van, ami óriási meglepetésként ér minket. Basszus, nem lehet igaz ez, ez egy kib ... ott ponty!

A franc essen belé. A horog biztos kívülről akadt, bár akkor hogy rázná a fejét, vagy a ponty is rázza a fejét? Mindegy, a téma roppantul érdekel, ezért most már mindenféleképp ragaszkodom a végkifejletért.

Jó időbe beletelik, mire biztosan megállapítjuk, hogy a kicsiny jighorog a hal szájában van, aztán megint egy csomó időbe, mire teljesen elkészül az erejével és a sekélyes parthoz tudom terelgetni, majd a kopoltyúja alá nyúlni, mert jó szokásomhoz híven a kezemen kívül semmiféle halkiemelőt nem tartok magamnál. Hogy miért éreztem, hogy a fejét rázza? Egy magyarázatot találtam csak. A fárasztás vége felé, mikor már szinte folyamatosan láttam a halat, akkor is előjött ez a dolog és mindig akkor, amikor forgolódott, a damilom pedig a ponty túlsó oldalára került. A megfeszült vékony madzagom így sodródott végig az úszkáló hal testén, míg le nem került róla. Puff!

Kissé fekélyes negyvenkilenc centi hosszú töves, súlyát nem mérjük, mert nincs rá szükségünk. Láttunk már ekkora pontyot, nem nagy szám, viszont végeredményben még is van egy kis különbség az azonos hosszúságú pontyok és a most kifogott között, már csak azért is, mert nekem ez az első szabályosan pergetve kifogott példány.

Erősen tanakodtunk felette, hogy mi legyen a sorsa, de sajnos vagy nem, engem győzni hagyott a leendő gasztronómia. Oly rég vágyok már egy pompás gazdagon tűzdelt rácos pontyra ... és milyen tréfás kedvében van a horgászszerencsém, mert úgy látszik a halat Délegyről feketesügerezés közben kell hozzá kerítenem, mert otthon képtelen vagyok kukoricával pontyot fogni, ezt a ziccert pedig, ha már így alakult, úgy érzem kár lenne kihagyni. Úgyhogy a hal nemsokára örökre elaludt, mi pedig újult erővel folytattuk a pecát.

Körbejártuk a tavat és az egyik favorit helyet dobáljuk, majd egyszer csak párom felől egy kevés fékhang üti meg a fülem és a kis rövid 6 gr - os Mag Pro spicce szaporán bólogat, majd hirtelen a bot kiegyenesedik és a zsinórja irányában egy kisebb hal sziluettjét látjuk a vízben felbukkanni. - Kiscsuka lehetett. - véli párom ahogy a véraláfutásos színű csaliját vizsgálgatja. - Nézd eltűnt a farka. - Na igen, és ráadásul még egy magányos nimfomán nőstény is volt ... - poénkodom. Majd csalitcserél, kap három kapást és aztán hiába dobál nincs érdeklődő.
Az első helyre költözünk. Mélységes a kapástalanság. Párom elunja és úgy dönt visszatér a rontott kapások helyszínére. Én pedig maradok és kísérletezgetek. Egy Berkley nimfa van most soron. A másodikat dobom vele a százszor megdobált helyre, mikor az egyik emelésem elakadásszerű lesz. Hoppá! Behúzok neki és Szandit magam mellé parancsolom. Jó erőben lévő a halacska, eltart egy kis ideig mire kifárad, együtt izguljuk végig a fárasztást.

Végre megjött az első sügér. Nem tudom van e jelentősége a külső környezetnek, mert délután egy óra környéke volt és a nap zavartalanul sütött az mpa változatlan, a levegő melegnek volt mondható, szóval minden egy jó ideje változatlan vagy gondolnak egyet és aktiválódnak. Azt viszont a minimális tapasztalatom, (ami minden további nélkül lehet téves) sejtette velem, ha egy jelentkezik, akkor rövid időn belül mutatkozik majd társa is. Kíváncsian vártam hát a folytatást.

Sokáig azonban nem kellett várnom, talán öt perc telt el a visszaengedést követően, mikor szinte ugyanarról a helyről Szandimnak lesz hala. - Csak el menjen! - fohászkodom félhangosan. Hadd tudja meg párom is milyen újra és újra átélni ennek a halacskának megfogását. Különben is a mai napra pedig igencsak kijár neki a siker. Nem tudom melyikünk izgulta jobban ki a fárasztás hosszabbnak tűnő pillanatait, de végre csak szájon lett "csípve" ez a sügér is.

Így az ul cuccon méretükhöz képest egész komolyan küzdenek. Frappáns kis halacskák ezek, kitűnő sporthal, számunkra hatalmas sportértékkel rendelkezik. Egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy annyi híve van világszerte, valamint, hogy kis hazámban a pergetők körében rengeteg a pisztrángsügér fanatikus, amelyek (nem túlzás) művészi szinten kezelik a horgászatukat.

Fotózkodás közben vendégeket kapunk. Találkoztunk már velük délelőtt is. Ketten vannak. A közeli úszóstéget javítják, állítólag.
- Megmondjam, hol lehet a legtöbbet fogni? - kérdezte az egyik reggel. - De csak akkor mondom meg, ha adtok belőle egyet ...
- Itt védve van! - mondjuk szinte egyszerre. - És különben is mi szeretnénk őket megtalálni! Valamit érvelt a védettség ellenkezőjéről, meg a túlszaporodásukkal kapcsolatban, de mi jobbnak láttuk megköszönni a segítségét és odébbálltunk. Azóta ez hely szinte végig üres volt, most meg megint jönnek.
- Na mennyit fogtatok? - kérdi fennhangon ugyanaz.
- Vagy tízet ... tódítom a világ legtermészetesebb modorában.
- Ugye megmondtam, hogy itt vannak!
- Meg persze, csak azt nem tudom kinek ... - és mielőtt az álomvilágából megszólalhatott volna ... - Visszadobtuk mindet! - folytattam ugyanolyan természetes hangnemben. Aztán megint elkezdte a monológját a sügerekkel kapcsolatban. A másik pedig közben az úszóstégen zajosan idétlenkedni kezdett, mert a mai napi munkájukat másnak nem tudnám minek nevezni, bár kurvára nincs semmi közöm hozzá. Mi pedig szótlanul összenéztünk és újra elhúztunk onnan.

A meg nem fogott kapások helyszínére megyünk. Szinte egyszerre dobunk. Szandi balra, ahol a kapásokat kapta. Én pedig jó messzire előre. Nem tekerek túl sokat, mikor páromnál a szokott szituáció játszódik le. Piciny fékhang, bólogató botvég és most a halacska a horgon marad. Egy kisebb, frappáns megjelenésű sügér örvendezteti meg jelenlétével. Szuper! Húsz percen belül ez a harmadik.
Dobálunk még egy keveset, mikor észrevesszük, hogy a két szaki ismét eltávozik. Nemsoká visszaköltözünk. Szandimnak lesz hamarabb akciója, de csak egy ütést kap. Természetesen a véraláfutásra. Erősen mérlegelek. Tényleg olyan jó lenne?

Végre engedek a makacsságomnak és összeszerelek egyet. Kettőt dobok, mikorra elakad a kis twiszter. Halam van! - majd egy kicsikét küzdünk és az első kirohanásánál kiegyenesedik a botom. Elment! Igen ám, de nagy megrökönyödésemre magával vitte a véraláfutást is. Basszus! A 12 - es fluorokarbonom, mint egy töredezett hajszál úgy szakad, ahogy egy kevéske húzóerőt kifejetek rá. Elért. Figyelnem kellett volna rá és lecserélnem, az ul móka igényli a figyelmet és a törődést. Bánt a dolog, mert ez rajtam múlott és csak remélni tudom, hogy a halnak nem lesz túl sok baja.

hirdetés