Egy erős nap a Dunán

Fagyos decemberi szombaton érkeztünk meg az öreg Duna partjára Zoli barátommal. A már sokat megélt, zúzmarával borított faladik a hullámokon ringatódzva várt reánk. Gyorsan bepakoltuk felszerelésünket, beröffentettük a motort, majd célba vettük az elsőnek kiszemelt medertörést.


hirdetés

Lassan siklott csónakunk a folyó tükrén. Bár rendkívül hideg, spiccbefagyós időt fogtunk ki, a nap mégis próbálta átmelengetni a menetszélben pirosra fagyott arcunkat. Hiába, ha a süllők egyszer az ilyen zord időjárást preferálják, nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk – elmélkedtem, miközben a fagyos széltől kicsordult könnyeimet törölgetve, az elsuhanó ártéri erdő kopasz fáit csodáltam. Lassan ráfordultunk a megfelelő állásra, majd óvatosan leeresztettem a nehezéket és megvártuk, míg a ladik pozícióba állt. Kiválasztottam a megfelelőnek vélt plasztikot horgászdobozomból, majd dobásra emeltem botomat. És ebben a pillanatban elkezdődött a már régóta várt téli gumihalas süllőszezon...

Egymás után dobálva próbáltunk nyomára bukkanni a mélyben ólálkodó süllőknek. Zoli és én más-más műcsalikkal, ki-ki a saját stílusában próbálta kapásra bírni a tüskés hátú ragadozókat. Ha sokáig nem volt kapásunk, felmacskáztunk és egy kicsit arrébb eveztünk, hogy másutt, más szögből is megvallassuk az egyes töréseket. Természetesen Zozó igen nagy rutinnal rendelkezik ebben a csónakos dunai süllőzésben, én parti pecásként még csak egy éve kezdtem kóstolgatni a mederhorgászatot. Nem ért tehát váratlanul, hogy az első kapást barátom tudhatta magáénak. Egy óvatlan pillanatban bevágásra emelte botját és az szépen bólogatott a mélyben ellenkező süllő súlya alatt.

Nem telt el sok idő és felbukkant előttem a megakasztott rablóhal. Egy óvatos mozdulattal grabancon ragadtam, majd kamerám látószögébe emeltem a közel kettes, nyúlánk süllőt. Zoli kiakasztotta sárga gumihalát a meglepett ragadozó szájából, miközben készítettem róla pár frappáns képet, majd végül megörökítettem a nap első halának visszaengedését is. Nagyon megörültünk a fogásnak, hiszen még fél órája sem vallattuk az öreg Dunát. Lám, úgy látszik lesz értelme kitartani ebben a fogcsikorgató hidegben, mert úgy fest, a süllők bizony elemükben vannak a mai napon. Barátom sikerét ünnepelve ittunk egy-egy pohár forró teát, melybe érezhetően jófajta házibor is került, majd a rövidke szünet után újra pergetőbotjaink után nyúltunk.

Továbbiakban a nagyobb, négy colos gumihalaknak szavaztam bizalmat. Egy fehér darabot akasztottam karabineremre, majd leküldtem a zöld mélységbe süllőt fogni. A sekélyebb vízből indítottam a vontatást, majd a sodrás lassan betolta a gumihalat az alattunk található gödörbe. Első emelés, második emelés, majd éreztem, ahogy a töréshez ért a jig, megemelem, majd BUMM, határozott koppintást tapasztaltam botom spiccén, amibe bizony bele is tartottam. Halam vadul küzdött a zsinór végén, a folyó sodrása megsokszorozta erejét. Bizony, egy jobb süllőt kifogni már nem csekély fárasztási élmény, különösen az élő Dunán. Botom vadul bólogatott, miközben felszínre pumpáltam idei legnagyobb süllőmet, hogy Zozó egy ügyes mozdulattal csónakba emelje.

Kétféle süllővel szoktam találkozni a Dunán, az egyik amolyan hosszúkás, a másik meg a köpcös fajta. Hát ez a zsákmány bizony az utóbbi kategóriába tartozott, olyan feje volt mint egy pitbullnak. Sajnos, rendkívül szerencsétlenül akadt a horog. A nagy, 4/0 ás kampó a kopoltyúszívlányaiba fúródott, hogy ki sem tudtuk szabadítani. Egy pillanat alatt el is vérzett zsákmányom, így kénytelenek voltunk elvágni a zsinórt és bilincsre fűzni szerencsétlent. Idén nem vittem haza ragadozó halat, de ő bizony most menthetetlen volt. Felemás érzésekkel kotorásztam műcsalis dobozomban valami hasonló gumihal után kutakodva. Nem volt túl derűs a kedvem az eset miatt, de mégis jobb, ha egy kettő pluszos süllő akad rosszul, mintha egy kétszer, háromszor nagyobb fajtársa járt volna pórul... :o(

Cirka fél óra eseménytelen dobálás, majd újra Zoli percei következtek. Hatalmasat suhintott, majd karikában hajlott pálcával próbálta megszelídíteni a soron következő fogas jószágot. Bizony, még végignézni sem volt utolsó élmény egy termetes medersüllő kifárasztását, amely kihasználva a sodrás erejét úgy küzdött az életéért, hogy partközelben horogvégre kerülő fajtársai, bizony elbújhatnak mellette szégyenükben. De mivel barátom rutinos dunai pecás, három-négy perc múlva már felszínre kényszerítette ellenfelét. Először tarkófogással próbáltam kiemelni az engedelmesen felfekvő süllőt, de a zsinór közben beakadt egy csónakból kiálló szegecsbe. Gyorsan elengedtem a halat, majd kiakasztottam a zsineget és nem bízva semmit a véletlenre, grippet ragadtam, nehogy miattam oldjon kereket Zozó szép trófeája.

Másodszorra már nem hibáztam, azzal a mozdulattal, hogy kiemeltem, le is mértem a halat. A mutató négy kilónál állt meg. Gyönyörű ragadozó került a csónakunkba. Megmondom őszintén, kicsit irigykedtem, mert egy ilyen pompás, négyesforma süllő az én évemet is megkoronázta volna. Azonban még nincs semmi sem veszve... :o) Készítettem pár frappáns képet barátomról és zsákmányáról, majd rögzítettem egy rövid felvételt a nem mindennapi süllő visszaengedéséről. Alig hittem a szememnek, cirka másfél óra dobálás után három olyan fogast emeltünk csónakba, amelyek egyenként is megállták volna a helyüket bármelyik dunai horgásznapon. Ám, nem fecséreltük a drága időt örömködésre, hiszen most bármelyik dobásban benne lehet akár életünk süllője is, így folytattuk a meder vallatását.

Lassan közeledett a délidő és a kapások is elmaradoztak. Még egy rövidke órám maradt Zolival, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézünk több másik helyet is. Sajnos, a következő állomások nem adtak halat, így Zolit Soma és Kozák Laci cimboráim váltották a csónakban. Naplementéig körbenéztünk pár ígéretes helyen, majd végül, egy elsőre teljesen jellegtelen részen macskáztunk le, amely a mai napon még nem adott halat számunkra. Én bevallom férfiasan, már elkészültem az erőmmel. Minden tagom átfagyott és már a hazafelé tartó fűtött buszról álmodoztam, miközben Soma egy jobb süllőt ütött, de sajnos lemaradt neki. Lám, nincs lejátszva ez a mai nap, még bármi befuthat...

És bizony meg is történt...! Laci embereset ütött, majd jelezte, hogy igen jó süllőt akasztott. A küzdelem már hosszú percek óta tartott, de a halat még mindig nem tudtunk felszínre kényszeríteni. Kíváncsian vártuk mi fog előbukkanni a fekete vízből és mindannyian elképedtünk, mikor egy hatalmas süllőfej körvonalazódott előttünk, akkora fogakkal, hogy szinte már embert tudott volna ölni velük. Soma egy pillanat alatt beemelte a csónakba Laci süllőjét, én pedig csak szememet dörzsölgettem és készítettem a képeket. Elképesztő, ekkora süllőt még életemben nem láttam. A mérleg valamivel nyolc kiló fölött állt meg. Bizony, nekem egy ilyen fogás életem halát jelentette volna...

Pislogva szemléltük, ahogy Laci visszahelyezi a vízbe a páratlan jószágot, majd az lassan, méltóságteljesen elúszott. Egy ilyen csodaszép süllő kifogását végignézni sem volt mindennapi élmény. Sajnos, ez volt a nap záróakkordja, mert el kellett érnem az utolsó buszt. Bizony, a mai napon nem fukarkodott velünk az öreg Duna és mindannyiunkat megajándékozott kincseivel. Bárcsak egy évben nem csupán öt-hat ilyen alkalmat tudhatnánk magunk mögött, hanem több tucatot... bár, ez a mai magyar valóságban úgy néz, ki csak álom marad. De mégis megéri ábrándozni, mert ha nem is gyakran, néha egy-egy kívánság, bizony valóra válhat... :o)

Most pedig tekintsétek meg a horgásznap első feléről készült videó összeállítást:

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés