Az El Classico, amire mindig emlékezni fogok

Jaj, hol is kezdjem. Sok mindent szeretnék megírni. Talán a legfontosabb, hogy egy 25 éves álmom vált valóra május 3-án vasárnap reggel 10 körül. De kezdjük az elején.


hirdetés

El Classico, aki még nem olvasott a Fish&Dirt horgászünnepről, azok kedvéért, ez a május 1-i hétvége és az okt 23-i hétvége neve minálunk, amikor Zsoltikám magyarba látogat németből és Pisti és néha Lali is tábort ver Balatonmáriafürdőn egy horgászat központú buli erejéig. Sok hal és sör, kevés alvás és fürdés. Ez a mi mottónk.

Az idei csütörtökön este indult, amikor 4:00-kor közöltem szeretett kollégáimmal, hogy önthetik a cuccot rám nyugodtan, mindent megoldunk, de szigorúan 5:00-ig, amikor is én pattanok innen el és irány a Balaton azonnal! Így is lett, haza, motyó, kutya kocsiba és irány az M7.

Zsoltika már lent volt, Pisti úton Komáromból, koncertről. Mikor megérkeztem, Zsolt még a kövön volt, gyorsan be is melegített 4 süllővel, csak, hogy a rozsdás tagok újra működjenek. 11-re Pistike is befutott, természetesen kocc a pálesszel, de eldöntöttük, hogy szakítunk a hagyománnyal és nem romboljuk le magunkat első este tökéletesen, mert klassz lenne kipróbálni, milyen szédülés és fejfájás nélkül menni a kőre.

Így is lett, meglepően felkészülten és frissen indultunk neki az első napnak. Az erős déli szél nem ígért túl jó napot, de az időjárás biztató volt, nem is jött még túl nagy meleg túl korán, bármi becsúszhatott még. Küsz sehol, nem baj fogunk pár pontyot. Nem fogtunk. Ellenben jöttek a kisebb süllők, főleg kő mellett vezetett pici gumikra. Nem kell mindig az awaruna, a balatoni halak nem annyira igényesek, a balzer haruto gumit is nagyon megszerették. Kövesek és süllők is tiszteletüket tették, de a nagyok elkerültek minket. Fontos, hogy mikor a Balatonra jövünk, átállítjuk a szemünket. A méret, ami mondjuk a Dunán pirinyó lenne, itt megsüvegelt példány. Nyilván nem olyan itt a tüskés közönség a kövezés környékén, mint a balatoni akadókon, ahol egy szobányi területről a tehetséges sporthorgászok minden évben kirángatják az összes kapitális fogast, itt ritkán jönnek igazán nagyok. De nem is ez a lényeg. A móka és hogy ne unatkozzunk. Na persze az is, hogy legyen pár méretes, mert a süllő szép és nagyon nagyon finom. Szóval a 35 centis süllő már boldogság, napsütés, a 40 feletti pedig kiiirrááály!

A péntek a kövön telt, nyomtuk a pergetést, bolóztunk, mérsékelt sikerrel, de nem unatkoztunk. Aztán gondoltam egyet és a kis egyrészes berkley-re felpattintottam egy thrillt és dobtam Badacsony irányába egyet. Tekerek kettőt és bumm! Nem balin, de akkor mi ez? Nincs idő gondolkodni, a hal brutál tempóval elindul jobbra, fogy a zsinór atom gyorsan! A dolgot nehezítette, hogy mellettem épp fárasztanak, de megoldjuk, átfűzöm magam a zsinórokon közben a kis pálca nyomja, ahogy bírja. A halam megcélozza a partot, ami 300 méterre van, futok a kövön utána. Ekkor éreztem az ütéseket először a zsinóron, na akkor busa kizárva, harim van!! Kb 10 perc, amikor már kezdtem elhinni, hogy ez végre, végre meglehet. Amikor már fogy az ereje az ellenfelemnek, már tudom néha húzni, akkor engedte el a horog. 125 centi nyálka a zsinóron, ennyi maradt utána. Olyan ez, mint mikor megvernek és megaláznak egyszerre. Marad a teljes üresség, meg a harag. Nem is tudsz egyből pecázni, leültem és csak néztem magam elé. Nem érdekelt a peca aznapra. Fuck. Elment a sokadik. Én vagyok az, akinek szinte csak bukott harcsa sztorijai vannak. Maradt a bajszi a nagy misztérium, amit Magyarországon nem tudtam még feloldani. 2-3 kilósak jöttek már, de ez nem az volt.

Péntek este, miközben én a harcsával harcoltam 2 kapitális pontyot kaptak ki mellettünk fenekezővel, ezért este megvitattuk változtatunk e.
A nagy dilemma. Mindig ez a nagy dilemma egy több napos pecán. Elterveztünk valamit, feladjuk azt egy nap után, és alkalmazkodunk a körülményekhez, változtatunk és próbálunk más módszerrel sikeresek lenni, vagy kitartunk a módszernél, várjuk, hogy bejön, de ezzel azt kockáztatjuk, hogy lemegy a 3 nap komolyabb siker nélkül. Mindkét taktikát követtük már, mindkettő hozott már sikert, de mindkettőbe bele is buktunk néha. Arra jutottunk, hogy változtatunk, és mivel ocsmány szar idő volt szombat hajnalban, kihagytuk a hajnali műszakot és reggel elmentünk a Keszthelyi horgászboltba beszerezni a kellékeket.

Zsoltika pár botot is be akart újítani, hogy legyen normális szettje Magyarországon, mi pedig meg akartuk venni a kellékeket a fenekezéshez és esetleg egy fenekező harcsázáshoz, mert arról is hallottunk jókat a horgászoktól. A boltban nagyon kellemes meglepetés ért, az eladó srác felismert, igazából Pistit ismerte meg először, kiderült, hogy ő is lelkes Fish&Dirt olvasó. Vajda Gábor, aki maga is szenvedélyes pecás sokat segített, így hamar összepakoltuk a cuccokat, Zsoltika otthagyta a boltban Uganda éves GDP-jét és már készültünk is a délutáni menetre.

Zene, pezsgő és napsütésben szerelés Zsoltiék teraszán. Ez egyrészt hagyomány, másrészt majdnem olyan jó, mint a peca maga. A piócaszedés pedig könnyebb, mint gondoltam, a parti csatornákból egy csipesszel 15 perc alatt megvolt az esti készlet. Készültünk, változtattunk és szart sem fogtunk. Már a fenekezőkkel. Tök kuss volt. Se ponty, se harcsa, de még a taposott küszre sem mozdult rá egy rákon kívül senki, mintha ciánoztak volna. De mentették az estét a süllők. Ilyen El Classico sem volt még. Jöttek délután is, mélyebbről, de a legszebbeket, így egy 37 centis kövest és egy 45 centis süllőt a kövezés mellől, a lábam alól kapáltam ki a verhetetlen, csodálatos és bámulatos 7-es SSR SFC-vel, ami sokszor segített már a Balatonon. A Duna a nagytesóé, a 9-es ott a király, de a Balcsin a 7-es a raj csávó.

Na és akkor eljött a vasárnap és a tökünk tele volt már a kőgáttal, botorkálással, elhatároztuk, hogy nyomunk egy nyugger csukázást a csatornán. László Tamás kolléga említette, hogy a csukeszek mellett a harik is mozognak, de mondtam is a srácoknak, minket ezek a problémák azért el szoktak kerülni. Mi mégis a tökéletes metszete a két halnak, ha csalit keresel? Abból is mi a legjobb sekély csatornákon? Természetesen Ottó bácsi kanala. A Lutra 16-os. Vettem még Keszthelyen egy szexi lángnyelves verziót, ez került a 45-ös fluoro carbon előke kapcsába. Sétálunk, sokat, nagyon sokat sétálunk, dumálunk, élvezzük, hogy itt vagyunk, aztán helyet választunk, és dobálni kezdtünk, csend és béke, én itt kapkodva szoktam helyről helyre menni, de most csak állok, dobálok, élvezem a tökéletes békét és akkor kiveszi valaki a botot a kezemből.

Na jó, megpróbálja, de inkább nem adom, hanem adok neki egy horgot az arcába. Jó keményen. A szerkón nem fog múlni. A fix 45g Abu van a kezemben, rajta a sokat próbált procaster, 15-ös zsír új fonott, erős kapocs, 45-ös fluoro carbon, erős horog a kanálon. Végig futott a check list. Lehet erőltetni. Próbálok nem arra gondolni, hogy el fog menni, de nehéz, mert ez zakatol a fejemben. Mikor fog megint megkönnyebbülni a cucc. De a cucc kitart, a hal pedig brutálisan dolgozik. Minden eddig pergetve fogott halam megadta magát már eddigre, ez meg rövid pórázon úgy nyomja, mintha soha nem fáradna el. Be az alámosott part alá, ki a gödörbe, keresi, a menekülést.

Közben megjönnek a srácok, Pisti, ahogy szokta, ha nagyon ideges fárasztás közben, nyomja a dumát, Zsolti nyugodtan filmez. Én meg kapaszkodom a botba, minden sejtem a halra, a fárasztásra figyel. Aztán fáradni kezd, már megmutatja magát, nem is tippelgetünk, ki kell szedni, ki kell szedni valahogy, már pipál, de letör újra, Pisti lecsúszik a sáros parton, lip grip felejtő, ráfog az állára, de elengedi, a szívem a számban, Pisti újra ráfog, már nem enged és kihúzza a partra. Vége. Megvan!!! Megvan az első igazi! Harcsa, baszki HARCSA! És mekkora!!! Nem ám, kis szaros, ez egy fenséges, tökéletesen szépséges szörnyeteg. És kint van és már nem tud elmenni!!

110 cm és 10 kiló. Ez az én legnagyobb magyar harcsám. Ez a legnagyobb pergetve fogott halam. Erre a halra várok 15 éves korom óta, amikor egyszer egy májusi estén a fenekezős giliszta csokromat felvette egy harcsa, aki olyan komótosan indult el, hogy szerintem nem is tudta, hogy meg lett akasztva, aztán elfogyott a zsinór, ő meg távozott, szóval azóta akartam itt Márián, itt a csatornán egy ilyen állatot a partra húzni és most sikerült. 2 nappal korábban elbuktam egy halat és most visszakaptam. Az élet rohadt ritkán ennyire igazságos.

Fotó, videó, ámulat és tisztelet meg némi bizonytalanság után, ami a harcsa tilalmat illeti úgy döntöttem, hogy nem veszem el az életét. Imádom a harcsapaprikást csuszával, de majd a következő. Majd egy kisebb. Ezt az állatot elengedtem és nem bántam meg. Így kellett lennie.

Ha áll 3 horgász a parton és dobálgatnak, akkor nem látod a különbséget. Max annyit veszel észre, hogy az egyik kevesebbet dob, többször mélázgat el, mint a másik kettő. Pedig bent olyasmi zajlik ilyenkor, mintha most estél volna a legszebb szerelembe. Tele van a fejed és a szíved képekkel, érzésekkel, amiket folyamatosan pörgetsz és újra és újra átéled. Pecázgattunk még, Pisti az örök kedvenc és bronz szoborként Ürömben már kiállított hornettel elkapott pár szép kövest, én meg csak lebegtem a csalános fölött, nyálkával borított kabátban és mérhetetlenül boldogan.

Íme a videó az akcióról:

 Csipeszke nem utazott túl kényelmesen, de mindnyájan hazaértünk, Zsoltika hazarepült, és véget ért egy újabb El Classico. De erre mindig emlékezni fogok.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés