Amikor a kakukk szól...

Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka.


hirdetés

 Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala... - konstatáltam szomorkodva. Rögtön át is költöztettem felszerelésemet, egy nemrég felszabadult, közeli állásra, ahol előttem márt tiszta, akadómentes terep terült el. Így nagyobb játéktér nyílt a halakkal való küzdelemre. Mire besötétedett, már felkészülve vártuk az eljövendő éjszakát.

A fáradság hamarosan erőt vett rajtam és bebújtam a sátorba pihenni egy kicsit, miközben fater mindkettőnk botjaira felügyelt. Alig hunytam le a szememet egy negyed órácskára, már hallottam is, hogy apám besuhint egy embereset. Kábán, négykézláb másztam ki hajlékomból és látván, hogy a fárasztás az én pálcámmal folyik, nagyon mérges lettem magamra. Lám, ismét lemaradtam a nagy fogásról kitartásom hiánya miatt... Fater közben ádázul küzdött a sötétségben ellenfelével, mely ingen harcos kedvében lepett meg minket. Az éjszakai fogások varázsa össze sem hasonlítható a napközbeniekkel, hiszen, nem csak a hűvös vízben felfrissülő halak ereje sokkoló, de legfontosabb érzékszervünket is kénytelenek vagyunk nélkülözni. Egy nagy hallal vívott küzdelem igazi adrenalin fröccs a nappalhoz szokott horgászembernek.

A sikeres merítés után mérlegeltünk. 12,5 kilót nyomott az éjszakai potyka. Fater szinte önkívületben kezelte le a halat és csúsztatta vissza a kakaó barna vízbe. Ezután persze nem kellett nekem sem több. Elvetettem az alvás lehetőségét és botjaim mellett töltöttem az egész éjszakát. Mondanom sem kell, pár tepsi méretű pontyot leszámítva eredménytelenül.

Hajnalban beszélgetésbe elegyedtünk egy felvidéki sporttárssal. Izgatottan hallgatta végig az éjféli pontyfogás történetét. Csalódottan mondtam, hogy a szerencse ismét elkerült engem, de érzem a reggel meghozza majd a várva várt nagy fogást. A Szlovákiából érkezett horgász erre ezt válaszolta: Nálunk az a szólás járja, hogy akkor jön a nagy hal, amikor reggel a kakukk szól... :o) Beszarás, miket tud ez az ember. :o) Lám, minden nap tanul valami újat a horgász a vízparton... Mindazonáltal, innentől kezdve megvolt a viccelődés tárgya: Mikor szólal már meg az a ki....ott kakukk.

Lassan eljött a hajnal és a víztükör fölött úszó pára felszívódott az éterben. Mesés táj tárult elénk, ahogy a hűvös reggelt lassan elkezdték melengetni a felkelő nap sugarai. És ekkor megtörtént, amire egész éjszaka vártam, megszólalt egy közeli fán a kakukk. Hangosan felnevettem. Tudtam most kell jönnie a nagy halnak, hiszen a kakukk egyre vadabbul harsogta be, az idő közben benépesülő partszakaszt. És vezényszóra megtörtént a várva várt kapás. Műanyag jelzőm egy pillanat alatt belepottyant a vízbe. Lassan feltekertem a fölösleges zsinórt, de a kutyanyelv újra és újra a vizet érintette.

Ekkor felkaptam a botomat, megfeszítettem a zsinórt és besuhintottam a felém közeledő halnak. Nem éreztem nagy ellenállást, mi több szinte semmit. A még mindig felém tartó ismeretlen szinte tolta maga előtt a zsinórt. Már csak ötven méter volt csupán a távolság, amikor először megérezte vesztét és egy nagyot rúgott. Hűha lehet, hogy a kakukkszó mégis meghozta a hétvége nagy fogását? :o) Ádáz küzdelem kezdődött, a még ereje teljében lévő kapitális tőponttyal. Majd fél óra kellett, mire egyáltalán fel tudtam hozni a felszínre a horgomba akadt tengeralattjárót. Közben egy kisebb, a küzdelem kimenetelét váró csoport gyűlt össze mögöttem. Háborgó örvények közepette vége megmutatta magát ellenfelem. Ötször is meg kellett pipáltatnom, mire fater alá tudta tolni a nagyméretű bojlis merítőt és kis segítséggel partra emelte a mérlegen 14,3 kilót mutató óriási tövest.

Örömöm szinte leírhatatlan volt. A sok kudarc után végül sikerült megfognom életem harmadik legnagyobb uszonyosát. Gyors fényképezés, és szájfertőtlenítés után, óvatosan útjára engedtem a bronzérmes halat. Lám, mégiscsak van valami igazság ebben a kakukkos szóbeszédben? :o)

A délelőtt még faternak hozott egy nagy kapást, de sajnos úgy végződött az eset, ahogy a történet elején velem esett meg. Akadótól való félelem, erőltetés, elköszönő hal. Nem bántuk, néha a kudarcokon át vezet az út a sikerig. Persze apámat ez ott és akkor nem vigasztalta. Az erejére ébredő nap azonban lassan visszavonulásra kényszerített minket. Kimerülve bár, de élményekkel gazdagon hagytuk el ezt a rendkívüli tavat és termetes lakóit. Nemsokára ismét találkozunk...

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés