Sok hűhó, de miért?

2013.09.23. forrás: Szabadföld

Negyven éve csúfítják a balatoni nádasokat az illegális feltöltések, stégek, bejárók. A hatóság időnként megígéri, hogy na, most már aztán elbontatja azokat – aztán nem történik semmi. Idén tavasszal ismét nagy volt a fogadkozás…

hirdetés

Itt valami nem kerek. Az ilyesmit hamar megérzi az újságíró, még akkor is, ha nem kap információt.Vagy talán éppen azért.

Kovács Józseféknek természetes a bejáró, negyven éve ott van... - Fotó: Kállai Márton

Beütöm a világhálón a keresőbe a bűvös szavakat: Balaton illegális feltöltés, s már adja is ki a nyilatkozatokat. Idén márciusból például többet is. Csonki István, a hosszú nevű Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője ekkor tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát az engedély nélküli partfeltöltések és bejárók elbontásának a tervéről.

A tavat illegálisan 370 helyen töltötték fel, és 470 bejáróra szintén nincsen engedély. Döntő többségük nádasokhoz, part menti telkekhez kötődik. A legfertőzöttebb Balatonmáriafürdő és Zánka. Ezeken a helyeken egy kilométeres szakaszon belül 50 illegális feltöltés és stég található.

Elcsúfítják a partokat - Fotó: Kállai Márton

Az áldatlan helyzet megszüntetése óriási feladat, hozzá a vízügynek sem pénze, sem embere. De nem is kell magának végeznie, a négyszázmillió forint értékű munkálatokhoz négyszáz közmunkást ígértek. A munkálatokat – a nádas megóvása érdekében – kézi szerszámokkal kell végezni. A feladatot bonyolítja, hogy a kiszedett anyagok tárolását és végleges elhelyezését is át kell gondolni.

Márciusban egyébként az illegális stégrendszer elbontásának a tervezése és hatósági engedélyezése zajlott, a kivitelezés a nyár elejére volt várható. Tudva, hogy az időjárás által engedélyezett néhány hónap nem lesz is elegendő a munkálatok idei befejezésére.

Eddig a nyilatkozat.

Nagyszerű. Akkor tehát nyár eleje… Június közepén kezdtem keresni a kapcsolatot Csonki Istvánnal, hogy érdeklődjem, miként haladnak a munkálatokkal.

– Az igazgató úr egyelőre nem ér rá – hallom a kedves női hangot a vonal túlsó végén. – A vízügy minden erejét az árvízi védekezés köti le, meg kell értenie.

Ez csak természetes, várok tehát vagy két hetet.

Újabb telefonálgatások – fűszerezve néha az „írjam meg levélben” kéréssel –, s máris július elejét írtunk. A soványka eredmény végül: forduljak a vízügy országos központjához. Alig egy rövid héten belül el is árulták, hogy nem ők illetékesek a nyilatkozattételre, forduljak a felettes hatósághoz, a szintén hosszú nevű vízügyi főfelügyelőséghez. Onnan példás gyorsasággal érkezett a válasz: levelemmel forduljak a közép-dunántúli felügyelőséghez. Én pedig azonnal – már augusztus elejét írtunk – érdeklődtem a munkálatok állása iránt.

De ekkor már nagyon különösnek éreztem az egész történetet: miért ez a tinglitanglizás, küldözgetés egyik hivataltól a másikig? Hiszen sikertörténetek esetén általában a csapból is az folyik.

A válasz pedig csak nem akart megérkezni.

Mit tehet ilyenkor az újságíró? Megy és maga nézi meg, állnak-e még azok az engedély nélküli bejárók és stégek.
Ugye, nem találta ki a választ a kedves olvasó?
A balatonmáriafürdői strand rendezett, egyik oldalán a nádas a kétméteres magasságot is eléri. Az üdülőtelkek egészen a partig húzódnak, éppen csak egy szűk ösvény vezet a drótháló és az ingovány között. Alig haladok rajta néhány métert, az ösvény balra fordul, be a nádasba. A feltöltés girbegurba, néhol kiszélesedik, más helyen annyira keskeny, hogy két ember sem férne el rajta. Itt már a nád is elég satnya, hol tenyészik a feltöltés mellett, hol kipusztult. Itt-ott fűz és egyéb vizet kedvelő fakezdemények váltogatják egymást. Harminc-ötven métert haladhatok a helyiek által csak Ho Si Minh-ösvénynek becézett földhányáson, amikor a talajt fémszerkezeten nyugvó deszkapalló váltja fel. A víz itt mélyebb, a nádas is szebb. Azt nem állítanám, hogy életbiztosítás a pallókon közlekedni, ám végül csak kiérek a végéhez, a szürkés árnyalatát mutató, fodrozódó nyílt vízhez.

A táj amúgy fenséges, a túlparton a párás légben a Keszthelyi-hegység és a Balaton-felvidék tanúhegyei sejlenek.
Íme, ilyen tehát egy echte illegális feltöltés Balatonmáriafürdőn.
Óvatosan visszaaraszolok a biztonságos partra. Nyaralóvendéget nemigen találok a hirtelen jött őszi hétköznapon, csupán a bejáróhoz legközelebb eső üdülőtelken dugja ki az ajtón a fejét egy asszony.
– Önhöz tartozik az a feltöltés? – érdeklődöm.
– Dehogy! Tiborcz Péter szokta használni.

Az asszony úgy mondja, mintha tudnom kellene, ki az.
– Hát a miniszterelnök vejének a testvére – magyarázza.
– Egyébként zavarja a feltöltés?
– A szezonban, amikor a strandolók közül néhány ide jár a szükségét végezni, na, az nem kellemes.

Caplatnék tovább a kerítések és a Balaton közötti ösvényen, ám azt teljesen benőtte a dzsumbuj, kerülök hát inkább egyet a tóval párhuzamos Dózsa György utcán. A keskeny keresztutak egyikén jutok ismét a tóhoz.

Privát! – olvasom az utca végén, a Balaton partján, a fűzfára erősített táblán. – Napsugár utcai közösség lejárója. Eng. sz.: KVI 33-11/1998. Szemét lerakása TILOS!

Egy kisajátított lejáró - Fotó: Kállai Márton

A lejáró amúgy az előzőnél sokkal rendezettebb, két oldalán itt-ott füzes, tuja. A végén pedig, ahol a földtöltés véget ért, és a nádas is erőre kapott, ezúttal is deszkastég vezet a nyílt vízhez.

– Üres fenyegetés – legyint az idősebb férfi, aki teraszára kiállva figyelte, mit akarhatnak a kihalt utcácskában az idegenek. Arról érdeklődtem, hallotta-e, hogy még tavasszal felröppent az illegális bejárók bontásának a híre. – Minden évben mondják, aztán soha nem történik semmi… Túl sok fejesnek van errefelé lejárója – mosolyodik el. – Meg pénz sincs a bontására.

– Miképpen lehetséges, hogy a bejáró privát?
– Természetesen nem a mi tulajdonunk – húzódik vissza beszélgetőtársam a szemerkélő eső elől az eresz alá. – Azért írtuk ki, hogy más ne nagyon menjen fel rá – teszi még hozzá –, csak mi az utcából, olyan kéttucatnyian.
– És valóban van rá engedélyük?
– Valamikor volt, de régen lejárt, megújítani pedig nem lehet.
Dália utca közösségi lejárója, olvasom néhány utcával arrébb. – Betársulási lehetőség. Dália utca 3. ENGSz. OVH 55905/77.

Kétségtelenül ez a legrendezettebb lejáró, amivel találkozom az üdülőfaluban. A bejáró két oldalán a füzesek hatalmasra nőttek, füvét időnként nyírják. A végén a nyílt vízhez itt is pallók vezetnek. Bármennyire is károsítja a nádast ez a bejáró is, még mindig jobb, mintha le volna betonozva, aszfaltozva vagy sírkövekkel kirakva, netán veszélyes anyagból álló építési törmelékkel feltöltve – mert már ilyen is előfordult Balatonmáriafürdőn.

A bejáró 1977-ben kiadott engedélye nyilván itt is réges-régen lejárt, erre szót is kár vesztegetni – de mit jelent a betársulási lehetőség? A jelzett címen senki sem nyit ajtót, a szomszédban viszont Kovács József szívesen elmondja, hogy a betársulás annak az évi ötezer forintnak a fizetését jelenti, amit az ügyintéző Boross László szed be a körülbelül 50 „társulati tagtól”. Az összegért tartja karban a létesítményt, valamint a szezon elején kirakatja a földnyelv hosszabbítására szolgáló stéget, a végén pedig beszedeti.

Nem bontják el... - Fotó: Kállai Márton

– Nem szabad kinn hagyni télire, mert összetöri a jég. Meg aztán nem is szabályos.
– Maga a bejáró sem az – jegyzem meg.
– Negyven éve ott van már… – feleli barátságosan a férfi, majd készségesen pózol a stégen a feleségével és a szomszédjával egy fénykép erejéig.
– Persze rendezni kellene a bejárók ügyét – kínál hellyel a hivatalában Galácz György, az üdülőfalu polgármestere. – Ehhez azonban elsősorban pénz kellene. Az meg nincs.
– Marad tehát minden úgy, ahogy volt – jegyzem meg.
– Erről szó sincs. Az elképzelésünk például már meg is megszületett – mutat a fejére –, az ugyanis ingyen van…

Az önkormányzat nyolc kilométeres Balaton-szakaszából először másfelen alakítana ki parti sétányt, ötszáz méterenként egy-egy bejáróval. A közbeesőket felszámolnák. Az üdülőtulajdonosok pedig, látva, hogy mennyivel kulturáltabb így a tópart, már nem állnának ellen a többi bejáró bontásának sem. A nyolc most is meglévő stranddal és az ötszáz méterenkénti bejárókkal a Balaton e szakasza végre bárki számára megközelíthetővé válna. A közbülső részek pedig ismét a természeté lennének. Ennek a hasznosságát mindenki beláthatja, hiszen a Balaton tisztasága és a vízi élőközösségek érdekében elengedhetetlenül szükségesek az egészséges nádasok.

Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere - Fotó: Kállai Márton

E tervtől azonban az illegális bejárók pártolói még nyugodtan hajthatják álomra a fejüket:
– Egy-egy bontásra vonatkozó hír fölröppenését követően bejönnek hozzám az üdülők, kérdezik, most mi lesz. Mi lenne? Semmi. Amíg nem írnak ki rá pályázatot, addig biztos nem lesz bontás – ecseteli a várható fejleményeket a polgármester.
Hiszen csak a másfél kilométeres szakasz kivitelezésére több százmillió forint szükségeltetik, ám az önkormányzatnak egyelőre a hivatalos dokumentáció elkészíttetésére sem telik.

Az áldatlan helyzetnek amúgy az évtizedek során a vízügy többször is igyekezett véget vetni. Volt, hogy átmeneti legalizálásra adott lehetőséget – ezt jelenti a táblákon a régen lejárt engedélyszám –, hol bontásba kezdett, vajmi kevés eredménnyel. Zánkán például az önkormányzat nyilvánított nagy hirtelen közcélúvá olyan bejárót, amely merő véletlenségből az egyik bank, illetve egy ügyvéd üdülőjétől vezetett a vízhez, amúgy mindenki más elől kapu zárta el…

Bontási szándékkal egyébként sem tanácsos akárkinek felvonulni: Balatonakalin a felpaprikázódott földnyelvvédők a rendőrökre is rátámadtak.

Ha az illegális földnyelvek bontásával egyelőre nem boldogulnak a hatóságok, a stégek – hivatalos néven: vízi állások – legálissá tétele csak-csak megindult.

Ezt magam is tapasztaltam, miközben a Balatonaliga és Balatonalmádi között vízi járműből igyekeztem feltérképezni a helyzetet. A Balatonból számtalan karó áll ki, amely ugyan jó a horgászoknak, mert tudják, hol etettek be, de veszélyezteti a hajózást és a fürdőzőket. A magára hagyott, stégeknek becézett tákolmányokról nem is beszélve. Az előírásoknak megfelelő állásokat azonban minden további nélkül engedélyezik a vízügyesek, ha azok a természetet – leginkább nádasokat – nem károsítják.

– És befizetik értük az 1500 forintról negyvenezerre emelt eljárási díjat – tette hozzá az egyik érintett alkalmi ismerősöm még Balatonmáriafürdőn.

S láss csodát, miközben a riporthoz gyűjtöttem az anyagot, megérkezett a vízügyi felügyelőség hivatalos válasza pecséttel ellátva, dr. Zay Andrea igazgató aláírásával – alig egy hónappal azt követően, hogy elküldtem levelem. Már az első kérdésem – mennyi illegális bejáró van a Balatonon? – fennakadt a rostán, tudniillik a bejáró kifejezés jogi szempontból nem értelmezhető. Magyarul meg bizonyára nem ért a válasz írója, ezért egyből tovább is lépett. Sokra azonban azzal sem mentem, mert a felügyelőség nem tudja, hogy mekkora területet foglalnak el az illegális feltöltések a Balatonból. Amúgy még kisegítettek egy-két jogszabály helyének megjelölésével – ha érdekel, nézzem meg ott a választ.

Érdemi információ mindössze annyi hámozható ki a levélből, hogy idén még egyetlen négyzetméternyi illegális feltöltést sem bontottak el.

Ezzel a válasszal azért nem kellett volna ennyi ideig várni.

Amúgy köszönöm szépen.

szerző: Hardi Péter

hirdetés