Joca Lake: Ősz

2014.06.06. forrás: Kisgyerek a vízparton

A túra második felére megjött a jó idő: 15-20 fok hőmérséklet csökkenés, 60+ km/h-s szél, szemerkélő eső, és ami a legfontosabb, szinte összefüggő felhőtakaró.

hirdetés

Otthonról kérdezték is: “Ott is olyan szar idő lett?” “Itt végre megjött a jó idő! Ezt vártuk!” Elindultunk hát megkeresni a tök alól elő-előmerészkedő csukákat. Persze ehhez rendesen fel is öltöztünk, hol volt már az előző napok kánikulája.

A Prelivaca nevű (szerbül talán elöntéses részt jelentő) területére mentünk a tónak, amit jó tíz perces motorozással tudtunk csak elérni. A kajak kint maradt, egyszerűen akkora szél volt, hogy nem lett volna élvezetes belőle a horgászat.

A szomszéd hajóban a srácok nem is bírták a durva szélnyomást, egyszer csak eltűntek a csónakjukból.

A tó ezen része olyan tíz hektár körül lehet, de még ez is irtózatosan nagynak tűnt ahhoz, hogy teljesen átfésüljük. Sokadik lekötésre találtunk egy nádöblöt, ahol végre egy-két lekövetésünk is volt. Zoli amolyan feketesügér versenyzőként a csónak előtt vízbe merített spiccel nyolcas mintában húzott spinnerbaitjét minden tizedik dobás végén követte egy-egy csuka. Rettenetesen aggresszívek voltak, de megfogni nem sikerült őket.

A jeget aztán egy olyan hal törte meg, ami többször kikövette Zoli dobásait, majd végül az én csalimat fogta meg. Hiába, ilyen a jó gájd…

De persze ő sem maradt le, és egy – azóta már a harctéren elesett – fetikus Efzett kanállal kiszedett a nádas elöl egy siheder csukát.

A horgászat későbbi részét nézve igazán tanulságos volt, hogy mindkét hal a nádtorzsák és a felszín közötti 30 centis vízoszlopban húzott csalira vert oda a növényzet elé miliméter pontosan dobott csalinak, ráadásul szinte mindig rögtön azt követően, hogy a nap szórt fénye egy még nagyobb felhő takarásába került volna.

A nap végére azért sikerült Zolit kiengesztelni: még ugyanezen öbölben, a csónak másik oldaláról dobtam pár kiálló nádszál mögé, de a beesőre érkező kapást elrontottam. Ezt észlelve már repült is Zoli apró wobblere, és már feszült is a zsinór. Mondhatni oda-vissza felnyaltuk egymásnak a halakat a horogra.

A csukák egytől-egyig alaposan le voltak passzolva. Volt olyan hal, ami ekkora hosszal máskor veri a négy kilót, most meg alig érte el a két kilót. Erre azonban csak részben válasz a hőség. A probléma másik oka a fehérhalak hiányában keresendő. 400-500 hektár vízfelület felett egész héten két sirályt és egy kormoránt láttam, ezen felül talán egy tucatnyi kócsagot. Az egyik csendesebb délután 15 liter etetőanyagról három match bottal fogtunk két törpét és egy nagyobb kárászt. Keszegek, kisebb kárászok sehol sem voltak. Valószínű kiették őket már a csukák.

Az első őszi napot a másik hajó egy hallal zárta. Talán centikre a mi utolsó csukánktól Zsoltinak a beeső spinnerbaitet egy balin kapta el. Mondom egy balin…a csukás, két kanalas spinnerbaitet…Ma már mindent lehet, de hát ilyen sötétszürke páncélzattal én se félnék semmitől!

Szombatra még jobban bedurvult az idő. Nem esett ugyan, de még a sálat is elviseltük. Nem is volt kérdéses, hogy hol kezdünk. Irány a Prelivaca.

Nem kellett sokat várni az első kapásra, ami a ma még háborítatlan helyen, pontos dobás után a nádfal elé hulló spinnerbaitre jött.

Aztán szinte a következő dobásra már húzott csalira érkezett a nap hala. Ez ereje teljében öt fölött is lehetett volna, de most elég nyöszmeteg volt.

A nap és a túra csalijának is a piros végű tviszterrel pimpelt spinnerbait tűnt, bár a tegnapi agressziónak már nyoma sem volt a másnapi halaknál. Csak a pontos dobások eredményeztek kapást, és arra is figyelni kellett, hogy folyamatosan a nádtorzsák felett haladjon a csali.

Ez alatt szó szerint azt kell érteni, hogy már a levegőben ki kellett a zsinórt egyenesíteni és vízbecsapódás után eszeveszetten tekerni az orsót. Már-már mintha balinólmot tekernénk. Ha egy pillanatra is hozzáértünk a növényzethez, a halak visszabújtak a torzsák mélyére.

Persze mindezt húsz centis hullámzásban süvítő szélben. És persze alap, hogy csak a nád tövébe dobva jöttek a halak.

És hogy miről is beszélek, amikor a nádtorzsák felett húzott csaliról papolok? Nézzétek meg a pályát a halak szemszögéből:

A sikeres kapások szinte mindig akadószerű ránehezedést követően jöttek. Semmi salto mortale, semmi fejrázás.

Délután már nem mentünk vissza a Prelivacára, csak a táborunk előtti frissen vágott nádast vallattuk. Zsoltiék szisztematikusan ráálltak a bevált taktikára. Lekötötték maguk egy-egy nádfal elé úgy, hogy a nádfalra fújja a vizet a szél, és méterenként szűrték a pályát. Meg is lett az eredménye:

Volt is a hajókban boldogság, nem alaptalanul: Bár a csukák földjén jártunk, az időjárás meglehetősen nehéz helyzet elé állított minket, amit kezdtük tisztességgel megoldani. Amíg Zsolti leszedte a harmadik halát, addig a mi csónakunkba szerelmes lett egy fészekről eltévedt kis pelyhes hattyúfióka.

Először kiraktuk egy stégre azzal, hogy hagyjuk összeszednie magát, és a természet majd megoldja a helyét, de annyira az anyjának hitte a fehér ladikunkat, hogy a merülőben lévő akksival nem tudtunk elég gyorsan távolodni tőle, a következő horgonyzásnál ismét beért minket és ott csipogott körülöttünk.

Zolinak megesett rajta a szíve, és megszákolta. Szegénykém eléggé láb alatt volt a csónakban, de legalább horgot nem szedett össze. Zoli jótékonyságát hamar honorálta a természet.

Bődületes kapást követően a túra halát terelte szákba. Fárasztás, fejrázás itt sem volt, egyszerűen csak megszákoltuk. Fura ez ekkora halaktól, noh.

A nap közben lement, mi meg a holnapi hazautazás miatt elégedetten vonultunk vissza a sátorokhoz.

Hazaút előtt nyomtunk még egy utolsó szakaszt korán reggel (napkeltekor), bízva a fényváltások korábban már eredményesebb óráiban.

Ott folytattuk, ahol Zsoltiék tegnap abbahagyták. Mind a négyen az ő tegnapi helyeit vallattuk. Szigorúan spinnerbaitek, szigorúan pontos dobásokkal, gyors tekerésekkel. Ilyen eredmény született szűk két és fél óra alatt:

Sőt! A végén Áronnak egy Dorado gyártmányú jerkkel még a félelmetes csuka szaltót is sikerült kiprodukálnia egy vitézlegényből.

Könnyűnek tűnő pályán, de nehéz körülmények között sikerült egy igazán emlékezetes túrát nyélbe ütnünk. Nem fogtunk sok halat (négyen összesen 20 csukát és 1 balint), és igazán kapitálisak sem voltak közöttük, de intenzív, gondolkodtató horgászat volt, amit nem csak élveztünk, de sokat is tanultunk belőle.

Indulás előtt még rendesen belaktunk a tógazda frissen lövetett őzéből készült pörköltből, aztán már csak a hét órás út volt hátra.

Viszlát és Köszönjük Joca!

hirdetés