Fej vagy gyomor?

2013.11.08. forrás: Kisgyerek a vízparton

Avagy, hogy NE használd a gumihalat és a mobil fényképezőgépét a vízparton!

hirdetés

Nemrég találtunk egy még eldugott tavat, amit a kezelője most kíván felfuttatni. Idén nyitott, van benne állomány bőven. Ponty mellett szerintem a csuka a legkiválóbb, de állítólag süllők is szép számmal vannak benne két kiló felettiek. Adottságait tekintve nem egy Ős-Dráva (mármint az igazi, nem az EU-s pénzen vett betonból és malterből épített), és pont ezért alkalmas nap végi rövid szórakozásra. Medre gyakorlatilag akadó mentes egy-egy fűzfa ágat leszámítva, alig látogatják, körbejárható és végig dobálható, ráadásul a napijegy sem vészes.

Az első alakalommal egy délután alatt hat csukát akasztottunk rajta, ami meghozta a kedvünket egy késő őszi éjszakai süllőzéshez. Hárman összesen sikerült a következőt elkövetni fehér hét centis gumihalakkal:

Szinte első dobásra perecbe hajlott Zsolt botja. Jó tíz perces óvatos fárasztást követően lett meg a kabátba akasztott tükrös. Ejh, ha ezt a halat valami pickerbottal meg csontival, vagy valami halmágnes pellettel fogta volna, de így csak a büszke arckifejezés maradt meg a mámorból. A kép egy középkategóriás (értsd br.80.000,- alatti) ütés-víz-horgászálló Nikon kompaktal készült. Persze a vaku kiégeti a hal szemét, de ez a legkevesebb.

Egységnyi csuka a jól bejáratott helyről egyenletesen húzott fehér gumihalra. A kép kapcsán okulásként javasolnám, hogy senki, de tényleg senki ne vegye be, hogy legzsírabb telefon képes kiváltani akár egy alsókategóriás kompakt fényképezőgépet is. Itt a gyönyörű példa rá, hogy nem képes rá. Egy kis éjszaka, egy kis fejlámpa, egy kis vizes hal és a kép máris gyakorlatilag használhatatlan. Felbontás persze dögivel, de ugye a sűrűn font kerítést is megeszi a rozsda, ha szar az anyaga. Akkor meg már nem kerítés. (pár napig még kint lesz a kép, utána csak a miniatűrjét fogjátok látni).

Más nem is jött aznap éjjel. Süllők meg sem moccantak. Csak a pontyok fürödtek bőszen.

Egy hét múlva, szintén felhőmentes napos idő jutott. Öcsém jutalom pecája volt ez pár fingatós nap után…

A kép eredetije, amit később vagdostam és még egy kis színt is kapott, egy régebbi kompakttal készült. Az összeállításon korábban még szerepelt öcsém sáros bakancsa, egy véres érfogó és egy nyálkás szák sarka. Vitán felüli, hogy ízlésesebb ez a minimalista kompozíció. Általában a nyers horgászfotók – így öcsém amúgy tényleg szép csukájáról készült is – mindig fakóbbak az ember által érzékelthez képest. Lehet, hogy ez csak azért van, mert szeretjük színesebbnek látni a körülöttünk lévő világot, pláne a halainkat, de ez nem is akkora nagy baj! Azért, hogy az emlékeinkbe elraktározott kontrasztos és “vivid” csukamintázatot a digitális kép is visszaadja, bizony néha hozzá kell nyúlni a bitekhez és a bájtokhoz. Persze szarból nem lehet várat építeni, és egy kiégett képpel már egy hollywood-i geek sem tudna mit kezdeni. Ez a fotó is már a ezen határon volt, ezért ez is vissza lesz kicsinyítve.

Húú, ezért a képért de utálom magam. A Nikont otthon hagytam, így én is kitaláltam a nagy okosságot, hogy majd jól lefotózom a csilivili mobilommal (jó márka, jó típus) Öcsémet a hallal. Ragyogó kompozíció. Igazi indusztriál hatást kölcsönöz háttérben a talaj depónia és az óriási pocsolya ami nem része a tónak. A mobillal történő fényképezés esetén a hátteret bevilágító nap ugyanazt okozza, mint a szembevilágító fejlámpa: kiégett háttér, fakó színek a központi témában…összességében gyalázatos fotó egy szép halról. És ez még csak nem is a nyers kép…ha azt látnátok…szörnyű.

Érdemes vetni egy pillantást a csalira is. A twisterrel és vendéghoroggal upgradelt spinnerbait azért még ezen a vízen is ismeretlen lehet a halak előtt. (a fénylő érfogó és a twisteren megcsillanó nedvesség miatt a mobil itt sem tudta eldönteni, hogy milyen színű is pontosan a lóhere)

Persze ha nem kell kapkodni, lehet szép képeket is csinálni mobillal, de én nem bíznám rá magam egy nyaraláson, nem hogy egy horgászaton, az tuti. Mondjuk az a legkisebb baj, ha a lányos zavarunkban fordítva tartjuk a fényképező gépet, azon még könnyen lehet(ne) segíteni egy elfordítással (de ezt most azért sem teszem meg)

Ilyen egy gumihal a kabátban. Igen gyengéden emelgettem a fenéken, mégis összeszedett valakit egy pillanatra. Pedig tényleg óvatos voltam.

Következő dobás, kicsit arrébb. Ennek már fele sem tréfa. Egy apró rázást éreztem csak. Nem süllő volt, az biztos. És szerencsére nem is valami kapitális ponty. Persze, nem lett meg.

És végül nekem is jött egy szebb hal. Egyetlen szépséghibája volt, hogy érezhető és konkrét kapást követő bevágás után a jig horog valahogy a hasfal mellúszók mögötti részén ült meg. Óvatoskodtam, hogy még véletlenül se nyissam fel a gyomrát szegénynek, és gondoskodóan szákoltunk is.

A dicstelenül magasba emelt halról a kép ugyanott készült pár perc eltéréssel, ahol Öcsémnek is fotóztunk. Trendi póz, a háttérben semmi ipari környezet, az ellenfényekkel szemben automata derítő vaku csattant. Még el is menne sok szódával, ha a képen látható horgásznak nem lenne legalább olyan kényszeredett a mosolya, mint a halának, valamint, ha a hal nem folyna ki a képből.

Na mindegy, majd legközelebb viszem a jó masinát is magammal, ugyanis mindegyik hal ott úszkál még a vízben.

hirdetés