Betonba burkolva

2013.12.27. forrás: VárosiPecás

Sötétség van, de a város már ébredezik. Bóbiskoló autósok, gyalogosok teszik meg mindennapi köreiket a panel rengeteg között. Én mégis kívülállóként nézhetem ahogy ez a hatalmas hangyaboly életre kel, hisz horgászni megyek. Furcsán is néznek néha... vajon mit akarhat a horgászbottal, itt ahol minden szürke és komor...?

hirdetés

Jelen esetben süllőt fogni, dünnyögtem magamban miközben a tízemeletesek között haladtam a part felé. Gyorsan léptem át a vasúti sínek fölött, hogy egy keskeny ösvényre kanyarodva beérjek arra a csepp zöld zónára, ahol végre elém tárul a víz. Csak megyek és megyek, sokat kell sétálni. Zajforrásként csak pár befagyott pocsolya jege reccsen meg mikor nem nézek a lábam elé, na és persze a túlpartról néha átszűrődő, hangos "kötőszavak", mellyel az öreg rókák szókincse ki is merül...

Csipkebokor melengette, az amúgy didergő tájat...

Végre elérek a helyhez. Erősen ráncolom össze a homlokom mikor lefelé nézek a magas partról, ismerős arcok rajzolódnak ki a halovány fényekben. Feri és Marci az, már dobálgatnak, lassan reggelizni indulnak a tüskés hátúak. Halkan indulok neki az éles szögben kivájt "sár lépcsőnek" hogy végül bevehessem a náddal körbe ölelt beállót. Még keveset látni, így egy kicsit leülök. Repkednek a gondolataim, végre nyugalomban érzem magam, újra átjár a vízparti hangulat. Tudom, hogyha megfordulok a fák takarásában ott lapulnak a magas házak, és az öreg gyár roskadozó kéményei, de mégis mintha kilométerekre látnám.

Döcögve, de megjött az első...

Kicsit bele is ragadtam az ábrándozásba, azonban idő van, nem is tétovázok. Hamar összerakom a cuccot és én is dobálni kezdek. A csöndet megtöri egy kapás, végre elindulni látszik. Feri nyitja a sort, egy pompás kis kősüllővel. Próbálom én is kapásra bírni őket, de nem megy. Árgus szemekkel futom át a dobozt, sok szín, sok forma, de melyik lesz ma az ászok ásza? Nem tudni, vakon választok. Repül a kis kék gumihal. Szál, és szál míg végül a kívánt helyen bepottyan... koppan, nagyobb emeléssel indítom meg, majd óvatos tekerésekkel tíz-húsz centiket léptetek rajta, így fésülöm át a placcot. A sokadik tekerésnél lágyan behajlik a bot... semmi jelzés, csak úgy sunyin ráragadsz? Nem is vártam tovább finom akasztás, és a nap első halával kezdtem játszadozni. Komótosan tereltem magam felé, nem is nagyon ellenkezett, csak a part közelében rendetlenkedett...

Csodaszép!

Hess! :)

Végre megnyugszik, óvatosan kiemelem, egy gyönyörű köves. Nehezen, de feleszmélek a hal látványától, a fényképezőn keresztül még csodálgatom majd útjára bocsájtom. Jöhet a következő, de küldhetnétek süllőt... mormogok magamba uszonyos barátaim felé, de nincs reakció. Cserélnem kell, megtévesztően élethű gumi sneci kerül, a szükséghelyzetben "faragott" fejre, hátha ezt megeszi őkelme. Pillanatok alatt leér, de még időm sincsen rákészülni, heves koppintást érzek a boton. Megvagy süllőcske... de nagyon rosszul kapta szegény, neki is csak a szeme kívánta...

Vigyázva szabadítom meg a kellemetlen helyre akadt horogtól, majd óvatosan helyezem újra a vízbe. Vadul fickándozik alig bírja ki, mikor elengedem szinte kámforrá válik, ahogy a hideg is hála neki, és felhők mögül a néha-néha kikacsintgató napnak. Hiába a késő ősz, a hajnali órák után azért még elég kellemes a hőmérséklet. Minden kezdődik előröl, de gyanakodnak, csak csipkedik. Gúnyt űznek belőlem a ravasz csíkos betyárok, folyton lecincálják a csalit. Meggyötörve pottyantom vissza a dobozba a "snecit", hogy egy másik hasonló méretű, de kóla színű gumi halacskával próbáljak túl járni a bestiák eszén. Sikerült is, pár dobáson belül megint kopogtatott oda lentről valaki...

Sötét lovag

Készséggel fogadom is, újabb köves, ám még gyönyörűbb mint elődjei. Markáns sötét színével ékeskedik a sekély vízben, de rólam se feledkezik meg, durcásan csapkod, többször is eliramodik kezeim elől. Botommal próbálom terelgetni, nyugtatni, majd némi nézet eltérés után partra segítem. Mérges volt rám, ő is, mint ma mindenki más, de hiába hisz pár kattintás után úszott is tovább. Hosszabb időközönként azért fogdostunk, de a felerősödő szél úgy látszik elnyomta őket. Próbálkozok tovább ám nincs több kapás... finnyásan esznek ma, de még van egy kis időm - nyugtatgatom magam, de kíváncsiságom nem hagy békét. Buzgón töprengtem a megoldáson, mire hirtelen jó ötletem támadt. Megpróbálom a dropshotot. Bár a szerelék kész, mégis kicsit félve kezdek neki az ismeretlen módszernek. Azonban pár percen belül kezdek ráérezni, félszememmel mintha a vízbe látnék, ahogy csalim életre kel. Jó játék ez...

A gyors váltás sikeresnek bizonyult

"Magasztos" gondolataimból a szinte már megszokott apró ütögetések zökkentettek ki. Hamar reagálok is egy határozott akasztással. Ismét köves lesz, örülök neki, ám az igazi egy szebb süllő lenne végre... Gyorsan haza bocsájtom az enyhén csapzott kövest majd operáltam kicsit a csalival és a zöldes-kékes szín helyett feltettem egy rikító sárgát. Kicsit hosszabbat is dobtam a kelleténél, de ha már így sikerült áttapogatom azt a részt is. Csak egyet-kettőt ugrattam a csalin amikor hirtelen rávágást éreztem a boton. Heves fejrázások tömkelegét kapom vissza, végre egy jobbacska süllő, nem egy óriás ez se, de SÜLLŐ! :)

Méretéhez képest jól küzdött...

Örömöm leírhatatlan. Méretéhez képest elég jól védekezett, "lábam alatt" ki is tátotta fogakkal teli száját majd így kezdett csapkodni, hátha így megszabadulhat a horogtól, ám az jól tartott így meglett a nap záró hala. Gyönyörű egészséges süllőt tarthattam a lencse elé, majd a víz fölé, hogy újra tovább úszhasson.

Egy kis cselezés és lám megjött az újabb süllő, az eddigi legnagyobb pergetett. Naplementéig még dobálunk, de további eredmény nélkül, így hazafelé veszem az irányt. Hamarosan újra a város részévé válok, ismét szürkeség vesz körül, miközben a buszra várok... A régi vasdarab itt van, hamar felszállok, majd vágyakozva nézek vissza a párás ablakból az öböl felé... A tél beálltával sem adtam fel a pecát, de erről majd csak a következő részben :)

hirdetés