Amint az esti hőmérséklet megkívánja a hosszú öltözéket, egyre sűrűbben számíthatunk süllőkre, pedig balinokra, és persze mindenféle ragadozóra. Ahogy a darabszám és a kapások száma nő, úgy nő a halak átlagsúlya is - persze csak ha nem a húszcentis halak buzerálására koncentrálunk.
Kevés időt, de végül mégis tudok szakítani pár órát egy kis esti pecára. Elhúzódott a nap, kapkodva csukom le a laptopot, felmarkolok két botot, műcsalis táskát, és a fényképezőt, majd lóhalálában irányba veszem a csónakot. Sajnos úgy fest, a balinokról lemaradok, a nap már akkor a horizont alá bukott, mikor beültem az autóba. A fények már kevésbé balinosak, de még süllős wobblerezésre túl sok, s miközben haladok el egy jó kis balinos törés mellet, úgy döntök, miért ne, időm még bőven van, egyhelyben vesztegelni sem akarok tétlenül.
Fölé kanyarodva a pályának csorgásból szondázom az esélyeket. Ha beállt rajta a balin, akkor úgyis ütök egyet még azon a rövid kis szakaszon is, ahol a délutáni bulit rendezik jellemzően. Épp sikerül összeszerelnem a 3-12 grammos Iront-T botom, mikor az elsőt már hajíthatom. Ahogy becsobban, és megindítom, nagyjából egy méter után telibe veri az első balin. Annyira tudtam. Fárasztás közben fél kézzel a fényképezőért nyúlok, közben tekerek egyet-egyet az orsón. Halam már a csónak körül, nem is rossz, közel kettes. Tovább babrálok, már az állványt után matatok mikor egy laza mozdulattal a csónak orrát megkerülve, a görgő saválló konzolja azonnal megoldja a bajom. A nyolcas zsinórt olyan szépen vágta el, hogy magam sem tudtam volna folyton fent késemmel. Annyira jó érzés, mikor a negyedik Illex Tricoroll megy el, ráadásul halastól. Egy szerencséje azért van a komának, hogy lenyomott szakállú horgoktól hamar meg fog szabadulni.
Bemacskázom magam, még elérhető távolságban vannak a halak. Felteszek egy plasztik wobblert, első dobásra halat ütök vele, negyven feletti balin a tettes. Arcába tolom a gépet, majd útjára engedem és azonnal hajítom a következőt – most kell megnyomni, nagy a mocorgás.
Iszonyat izgalommal tekerem és megint eldurrantja, ez az! Most komolyabb hal a horgon, elhalad a csónak mellett, néha megtépi a fékem is. Pár perces fárasztást követően felemelek egy termetes balint, viselt szája is mutatja, nem mai darab. Nagyon megette a műcsalit, nehezen bogarászom ki, még úgy is, hogy ennek is lenyomtam a szakállait. Picit vérzik, de amint vízbe teszem, elstartol.
Nem szórakozok, még több halat akarok, dobom is a következőt, még meg sem fordulok teljesen a kapások irányába, de a csali máris becsobban, megtekerem, és durr, keményen odavág, de nem akad meg. Megejtem, megemelem, s ahogy megindítom újra megüti. Üresen tekerem ki a csalit, szuperszonikus sebességgel, és adom neki a következőt.
Sietek, tényleg perceim vannak, annyira kevés már a fény. Apró csípést kapok, majd megint letépi a botom egy őn, Fantasztikus, bár kissé határozottan terelem ki a halat, hogy haladjunk – nem érek rá, hajt az ösztön. Szép balin ez is, kissé átlagos, nem is csodálom túl sokáig, vissza a vízbe, röpítem a következőt. Szeretik a csalit, ez elég egyértelmű.
Megakasztom a tesóját, közben hangosan felnevetek, ilyen peca nincs is, nem volt dobás, hogy ne akasztottam volna halat. Szépen rám sötétedik, mikor az utolsóról lövöm a fotókat. Ej, de jó peca volt ez. Irány, hátha tartogat valamit még számomra az öreg Duna.
Behorgonyzom egy kővégre – igen, nem sűrűn állok ilyen helyre -, majd botot cserélek. Előveszem a széria nagyobbik modelljét, egy 32 grammos modellt, vastagabb, 12-es fonottal feltöltött orsót teszek rá, majd egy sekély merülésű csalit adok neki. Bedobom a limányba, és onnét húzom közvetlen a spicc előtt el, hátha… Első dobásra semmi, nem is értem, mi történik, majdnem felháborodok.
Miután sikerül valahogy lehiggadnom, dobom a következőt, amit tempósan betekerek egészen a sodrások, ahol azonnal megállítom, ahogy belefog a sodrásba. Bumm, úgy elkapja egy süllő, hogy azonnal a húzós vízben harcolunk egymással. Gyakorlatilag a lendülettel meg is akasztotta magát, én csak asszisztáltam. Hagyom, hadd rúgja ki magát, majd ahogy csillapodik mérge, úgy pumpálom egyre közelebb és közelebb.
Kettes forma süci hátúszói tűnnek fel lámpám fényében, megérintem, ráz egyet fején, majd nyakon csípem. Totál nyugodt vagyok, ha nem is elsőre, de másodikra megjött a hal. Tréfát félretéve, dobálok még vagy egy órát itt, de semmi. Miután sikerül felfogni, hogy nem ad több halat ez a hely, elkezdem módszeresen kedvenceim végigjárni, de valahogy nem produkálják azt a süllők, mint szürkületben a balinok és kénytelen vagyok beérni eme szerény mai eredménnyel. Fantasztikus pergetést tudhatok magam mögött, órákig kezemben vannak a kapások, egy életre megmaradnak az élmények. Igen, itt az ősz!
