Vigyük ki a merevaljú gumicsónakot! - mondtam Lacinak, mikor a túra kellékeit állítottuk össze. Összecsomagolva nem foglal túl nagy helyet, nekünk pedig határtalan mobilitást, és kényelmet nyújthat horgászataink során.
- Nem kell, van kinn minden. – hadonászott kezével, annyira tudta
- Rendben, ha van, akkor ne vigyük… - vontam meg a vállam, de már jött is a következő felesleges kellék: - Széket minek raktál ide? Az minek? Nem kell szék, van minden. Azért még a horgonykötelemmel, és horgonysúlyommal bepróbálkoztam, de már előre tudtam rá a választ. Volt valami rossz érzés bennem, de ekkor még nem is sejtettem…
Barcelonáig repülővel, onnét bérautóval mentünk a spanyol Ebro menti Caspe település mellé, egy magányos vízparti házba, a szállásunkra. Összesen kilencen érkeztünk Magyarországról, azaz Feri Szlovákiából. Ketten Lacival totális pergetésre készültünk, Tímár Daniék csapata (heten) a valamivel kényelmesebb pelletes harcsázást, pontyozást választották. A parton két csónak várt minket, ebből egyet a pergetősök, azaz mi lestoppoltunk, mondván, úgyis keringünk majd vele nonstop.
Két napig próbálkoztunk mindenfélével, mindenfelé a kávészerű vízben, ugyanis egy hét alatt rengeteget áradt az Ebro, és bezavarosodott. A pelletesek szépen csipegettek, nekem egy ütésem volt, ezzel vezettem. A második nap beletörődtem, hogy ez így értelmetlen.
Péntek este, a második napi eredménytelen pergetés befejeztével átmentem a többiekért a túlpartra, de már annyira zavart, hogy az egyik csónak tribje rosszul volt beállítva, és ezért a csónak is túrta a vizet, hogy gondoltam megoldom a problémát. Amikor be akartam billenteni a motort a kezemben maradt a tizenötös négyütemű fedele. Utána néztem csak, hogy össze-vissza van drótozva a tüske, amivel a fartükörrel bezárt szöget tudnám szabályozni, úgyhogy maradt az eredeti helyén. Mivel kellet egyet fordulni a cuccokkal, így vissza már a másik csónakkal mentem, amin egy huszonötös kétütemű volt. Nagyon jól siklott, mehetett vagy negyvennel. Ekkor összedörzsöltem a tenyerem, eszembe jutottak Zoli szavai: „Ne essetek kétségbe, ha bezavarosodik, akkora víz az, hogy valahol tolja maga előtt a tisztát, üljetek be a csónakba, és keressétek meg azt, nem lesz olyan messze!”. Már tudtam, hogy vasárnap ezzel a teknővel nekivágunk. Azért csak vasárnap, mert szombatra városnézést terveztem Barcelonába, míg a többiek focimeccsre készültek. Mikor visszaértem a maradék holmiért, és épp hátramenetbe kapcsoltam volna a motort, akkor kénytelen voltam rájönni, hogy nincs, azaz van, de nem működik, nem volt más, vártam míg a szél beljebb fújt. Aztán este Mikot, a cseh szállásadót faggattuk erről a tiszta vízről, aki mondta, hogy igen, maximum 20 kilométer, de azzal a csónakkal inkább ne vágjunk neki, mert azon a távon vagy nyolcvan litert fogyaszt. Ekkor már kezdtem érezni, hogy nem lesz ez a kiruccanás fenékig tejfel. Végül abban maradtunk, hogy hétfőn jön egy másik cseh srác csónakkal, aki elvisz minket lefele, ahol áttetsző a víz – ott majd tudunk pergetve is fogni. Így, az eddigi kudarcok miatt vasárnapra feederes pontyozást vizionáltam.
Aztán vasárnap Laci mégis rábeszélt a pergetésre, de már kocsival vágtunk neki, jó félóra tekergés után elértünk egy olyan részre, ahol láthatóan kevésbé volt zavaros a tározó. Ahogy leballagtunk a partra, azonnal észrevettünk egy pisztrángsügeret rabolni. Ekkor már kezdtem bízni a dologban. Dél volt, és a fekák - bár arasznál nagyobbak nem voltak - mindent csak csipegettek, ezt gyorsan meguntuk, mentünk tovább a süllők után. Szinte a gát tövében álltunk meg legközelebb, ahol kristálytiszta – azaz áttetsző – vizet leltünk. Egy hatalmas öböl partján parkoltunk le, s a víz telis tele volt kárókatonával. Mondtam is Lacinak, ha itt nincs hal, akkor sehol. Ha itt a kormorán, akkor itt lesz a hal is. Akkora öröm volt végre abban a sötétzöld vízben gumihalat dobálni, Laci rögtön ki is csavart egy kisebb harcsát, majd egy süllőt, de közben ezerszer szakadtunk.
Egy távolabbi dobásba is beleütött neki valami, ami olyan sebességgel úszott be a lábunk alatti szikla mélyére, hogy utolérni képtelenség volt az orsóval, persze a perem azonnal vágta a fonottat. A sziklás teraszokon, tizenöt méteres mélységből szinte lehetetlen volt akadás nélkül felhúzni a jiget, ezt azonnal megtanultuk.
Még órákat dobáltuk a helyet, de sajnos azon a három kapáson felül más nem történt, azt nem számítva, hogy legalább egy kilóval könnyebb táskával sétáltunk vissza az autóhoz. Már-már szinte sirattam a gumicsónakot, de legalább végre láttunk halat, azaz Kepi fogott is, én egy halvány koppintással megúsztam aznap. Megbeszéltük, hogy ide el kell jönni csónakkal, ha törik, ha szakad.
Közben a harcsák, pontyok szépen ették a pelletet, Bögyös Laci üzent, jókat fognak, harcsából hatvanöt kilóig jutottak a srácok.
Gondoltam is, de jó lenne az etetés mögé behorgonyozni, és fenék felett gumihalt dobálni, szinte biztos voltam, hogy lett volna egy-két jó kapásunk, de a horgonykötél nem ért le abban a mélységben. Ezt már első nap megtapasztaltuk, így nem derülhetett ki, működött volna-e az elképzelésem.
Hétfő: Nem lepett meg, hogy a gájd nem jött – valami más dolga akadt, így jobb nem lévén kiültem pontyozni. Addig minden nap fogtak szépen, aznap egy darab jött. Egész álló nap, összesen hárman hat bottal voltunk bedobva, egy mozdítás nélkül, mire Laci megérkezett csónakkal a sikeresnek nem mondható aznapi pergetéséről, s menet közben elpottyantotta bójánk közelében a korábban felcsalizott pontyos szereléket (csak úgy valahova), majd kikötés után egy faágasra rátámasztotta. Senki se találná ki, de azt az egy pikkelyest Laci fogta, na de hogy?! A kapásjelző egy V-be tört ágas volt, ami folyton visszaesett, komám utána tekert, de megint belazult, aztán a harmadik csévélés után megemelte a botot, rátekert, és lám, egy nyolc kilós forma spanyol nyurga hasította a vizet zsinórjával. Nem akartam elhinni, de valóban ez történt.
Kedden végre jött a csónak értünk. Már hajnalban rossz előérzetem támadt, pirkadatkor is nagyon fújt a szél, ami addig egyáltalán nem volt tapasztalható. Kilenckor, mire megjött a gájd, már tomboló szélvihar volt. Gyakorlatilag az egész nap azzal telt, hogy helyeket kerestünk, ahol nem fúj el minket horgonyostól a szél. Pár sügért sikerült fogni, de botrányos időjárás volt. Este abban maradtunk, hogy másnap is jön a srác értünk, ha mérséklődik a szél. Szerda reggel az ember helyett egy papírt találtunk az asztalon Miko barátunktól, hogy ne számítsunk rá, valami közbejött. Egész nap tükörvíz volt, csütörtökön haza utaztunk. Barcelona csodaszép volt, több napot kellett volna peca helyett ott tölteni…
