A héten sikerült pár napot a kedvenc folyómon tölteni, így egyrészről friss információkkal szolgálhatok a vízről és a fogási lehetőségekről, másrészt lehetőségem nyílt egy új szerzemény kipróbálására is.
Talán már írtam is korábban, hogy szeretem, ha beáll a jég a Tiszán, mert visszanyeri eredeti nyugalmát a víz. Az elképesztő horgász-terhelés, és motorcsónak forgalom kényszerpályára állítja a halakat. Ha a jégpáncél miatt legalább egy hétig nyugi lesz, akkor a halak elkezdenek visszaszivárogni azokra a helyekre, melyeket eleve előnyben részesítenek. Amikor aztán elkezdődik a zajlás, és újra lehet horgászni, a halakat egy ideig - amíg a horgászok újra szét nem zavarják -, ott találom, ahol 20-25 éve is vannak, azaz lennének, ha egy másik világban élnénk.
Ezért sem vártam a hétvégére, hanem még szerdán lerongyoltam Tiszafüredre. A hírek szerint erősen zajlott a Tisza, de már voltak tisztább sávok, ahol lehetett próbálkozni a horgászattal. Így is volt. Délután egyre értem le, volt nagyjából 3 órám, hogy halat találjak. Azt terveztem, hogy balinokkal kezdek, aztán az utolsó órában a süllőkkel teszek próbát.
Közeledve kedvenc balinos pályámhoz, arra kellett odaérjek, hogy csónakos horgász pont ott horgászik. Nem is ott állt, ahol a csónaknak kell lennie, hanem a halak vélhető tartózkodási helyének kellős közepén. Láttam, hogy szedelőzködik és épp indulni készül. Időben elvettem a gázt és rácsorogva megkérdeztem sikerült-e valamit fognia. Készségesen válaszolta, hogy semmit. Balint sem? Azt sem! Na, akkor a könnyű peca kilőve...
Emberünk beállt a sodorvonal szélére, és vertikális horgászatba kezdett magát a folyóval sodortatva. Persze úgy döntöttem, magam is rápróbálok a balinos pályára. A horgász csónakjának eredeti beállásától lejjebb csoroghattam egy dobástávolságra, amikor kézbe vettem az új botot, egy Berkley Urban Camo egyrészest. A gyári dobósúlya 7-22 g, hossza 195 cm. Fiatalos, pirosas inzertek vannak az amúgy sötét ezüstös alapszínen. A megadott önsúlya 121 gramm, de az én példányomnál csak 114 grammot mértem! Nem mintha a 7 g különbség életbe vágó lenne, de jobb ha kevesebb ennyivel, mintha több...
Közepes ABU orsómra 0,10-es Nanofilt tekertem neonzöld színben, elé 0,27-es fluorocarbont kötöttem 80-90 centi hosszban. Mivel csorogva akartam egy gyorstesztet csinálni, egy parányi 3-4 grammos jigfejre a legkisebb FLEX Grub Shad gumit rögzítettem. A folyó közepe felől a sekély 1,5-2,5 méteres nagy lapályt szándékoztam dobálni, merőlegesen a part felé. Első dobásom a parttól kb. 5-6 méterre érhetett vizet. A Nanofil zseniális, ha a felszerelés többi része is összhangban van vele. A dobótávolság minden elképzelést felülmúl. Hagyom a plasztikot az aljzatra süllyedni, ami ilyen sekély víz esetén szinte azonnal bekövetkezik, majd tekerek az orsón 2-3 gyorsabbat, majd hagyom újra a homokra szánkázni. Ahogy leér, szinte azonnal tekerem a következőket. Talán a harmadik ciklust húztam, amikor leverte az első balin.
Bevágásomra felnézett a vertikáló horgász és hihetetlenkedve fürkészte mi lehet a horgon. Ilyenkor a legjobb, ha felőle veszem ki a halat, lássa, hogy balin, mert ha süllőt sejtene, lehet másnap már nem férnék oda. "Szerencsére" a balinnak szinte semmi respektje nincs, szóval, jobb ha látja, hogy "csak" balin. Olyan kiló-nyolcvanas őn feszengett a zsinór végén, a téli hőmérséklethez és a fagyos , zajló vízhez képest igen jól dolgozott.
A bot megfogta első halát. Szinte a csónakba sem vettem be, gyorsan szabadítottam és engedtem vissza, hogy dobhassam a következőt, mielőtt elcsorgok a legjobb pálya előtt. Csak tényszerűen, az első 5 dobásból négy balin jött ki, mindegyik 1,5-2 kg közötti volt. Aztán elhygatam a jó részt, dobtam még vagy hármat a rend kedvéért, de a bemélyülő vízen már nem volt érdeklődés. Nosza, motort indítottam, és a lehető legnagyobb kerülővel, óvatosan visszamotoroztam a pálya tetejére. Ezúttal letettem a horgonyt, hogy végig a jó pályán maradjak.
Próbából dobtam egyet a 3-4 grammos fejjel, de lesúlyozva, amikor a folyás már hatással van a visszahúzásra, ez már kevés. Helyette egy cseburaskás rendszert dobtam össze gyorsan, 5 centis fehér (Pearl) Grub Shaddel és 8 grammos fejjel. A cseburakának itt a szerepe leginkább abban merül ki, hogy villámgyorsan cserélhető a fej mérete a műcsali előtt. Ki akartam tapasztalni hány gramm lesz a legjobb. Persze a szabadabb, összetettebb mozgás lehetősége, amit a cseburaska hozzátesz, tapasztalható, csak ebben a fajta horgászatban nem feltétlenül van rá szükség. Talán a második dobásra le is csapta a nap ötödik hala. Utána kis meglepetésre egy retúr süllő tette tiszteletét, mindössze 80 dekás súlyban.
Próbálgattam kisebb súllyal, de az enyhe áradás miatt lassacskán gyorsuló vízben vissza kellett tennem a 8 grammot. Pár üres dobás után lejjebb álltam, és újra elértem a csapatot. Ismét kijött vagy 3-4 balin zsinórban. A bot szépen dolgozott, s bár nem tudom pontosan, hogy mit jelent a QLT, azaz a quadra layer technology, de a blank karcsú, könnyű, nagyon szépen lövi ki a csalikat, és a fárasztások alkalmával szépen követi a hal kitöréseit. Alig éreztem, hogy van valami a kezemben. Ezen a délutánon, pontosan 15 db balint (meg a kis süllőt) csaptam be és engedtem vissza. Sajnos az esti süllős reményeim nem realizálódtak, egyetlen ütést se kaptam. Ezügyben az se vígasztalt, hogy hazafelé motorozva két cimbora számolt be totális nullázásról, majd a kikötőhöz közel beszéltem egykori tanárommal és fiával, nekik sem sikerült halat fogniuk, s volt hírem egy váci fogorvos barátomtól is, Tamásék is egyetlen süllővel zárták a napot. Ezen a szakaszon nem evett a süllő. Ez sosem jó hír, ha az embernek csak 1-2 napja van horgászni.
A nem túl kedvező süllős hírek miatt - s mert a délelőtti munkamennyiség miatt csütörtökön megint csak délután egyre érkeztem -, ismét úgy döntöttem, hogy a szórakozást választom. Irány a balinos pálya! Megnyugodva láttam, hogy sehol senki, a hőmérséklet +6 fok, még a kabátot sem vettem fel! Ezúttal a víz kissé már gyorsabb volt, de szemre nem sokat romlott az átlátszósága, szinte tökéletesnek látszott. Ezúttal kissé közelebb álltam a parthoz, sekélyebb vizet tudtam meghorgászni, így egy 7 grammos kis halfejet formázó jigfejet szereltem egy élénk színű 5 centis Grub Shaddel.
Ezúttal már a GoPro kamera is velem volt, és rögzítettem az eseményeket mozgóképen is. (A cikk alján majd bele is lehet tekinteni.) Szerencsém volt, mert úgy tűnt, délelőtt nem lett szétverve a balinraj, az első három dobásból két balin is kijött. Nagyjából a méretek is stimmeltek, olyan másfeles forma őnöket akasztgattam. Ahol ezek vannak, nagyobb számban, ott ritkán jön kapitális. Ezúttal is így volt. Egy idő után elkezdtem próbálgatni a balinos műcsalikat.
A 14 grammos ezüstös Spin Shadet természetesen szerették, talán nem túlzok, ha az írom, ha tiszta a víz, azzal a csalival még nem betliztem balinra. Fogtam egyet Sebile Vibratóval is, de azért a halért már jobban meg kellett küzdenem. Tesztből visszatettem a kis plasztikot, de arra se jött. Lejjebb kellett csúszni a pályán és újra megvolt a grupetto. Megint szinte minden dobáson történt valami. Figyeltem egyébként arra, hogy a megakasztott halakat ne tépjem, hanem viszonylag finoman vezessem ki a rajból, hogy a vergődésük ne riassza el a többieket. Az utolsó másfél órát megint süllőzéssel töltöttem mélyebb vízen, de megint csak egy kisebb példány tisztelt meg. Nem emlékszem, hogy korábban valaha is fogtam volna olyan süllőt, aminek a szája egyértelműen mutatta, hogy volt már horgon korábban. A sok-sok horgász, és a megemelt méretkorlátozás oda vezetett, hogy igen sok megakasztott, kisebb testű süllő kerül vissza a vízbe, s én vissza is fogtam egyet.
Este a kikötőben sokan panaszkodtak, többen megúszták kapás nélkül, itt-ott volt az egésznapos horgászat gyümölcseként néhány kiló körüli hal. Azt azért meg lehet állapítani, hogy a vízeresztés óta (október) "új hal" nemigen jöhetett sehonnan. Ami süllő lejött az ártérről, az elterült, mozgott az élő folyóban és állománya folyamatosan csökkent az elvitt halak miatt. Amikor ez a folyamat már negyedik hónapja tart, több száz csónak vonatkozásában, akkor nem nehéz kimatekozni, hogy az elérhető süllők száma ilyenkorra már alaposan megcsappan.
Marad persze süllő, a horgász sosem tud egy vizet kitakarítani, csak a hétköznapi pecások által könnyen megfogható süllők tűnnek el, vagy fogynak meg érezhetően. A nagyobb tapasztalattal rendelkező, modern csalikat használó, finom felszereléssel horgászó emberek azért rendre fognak halakat, és látszik, hogy már a helyismeret, egy-egy jó pálya talonban tartása nagyon sokat számít. Idegenként, ismeretlenül a vízre érkezve már nagy szerencse kell, hogy valaki belenyúljon. Karakteresen megjelenik a folyamat, hogy nap közben sokkal nehezebb kapásra bírni a süllőt, viszont ugyanazokon a helyeken az esti fényváltásban rendre érkeznek kapások.
Hogy maradt még süllő, azt a pénteken érkező testvérem is bizonyította, egy szép 5-6 kilós példány kifogásával. Ő visszatette, hogy másnak is okozhasson még hasonló örömet.
Végezetül itt egy kis videó, amin látszanak a Nanofillal elérhető remek dobótávolságok, a bevontatás technikája, és a bot is megmutatja, hogy dolgozik fárasztásban. (Nézd meg teljes képernyőn full HD minőségben!)
Kapcsolódó írások:
- Szarvas Zoltán:
A téli balinok mozgásáról - Szarvas Zoltán:
A tiszai nagy balinokról
