Horgász akciók 920

Stílusos mobilitás - Yamaha gumicsónakteszt (x)

A horgászat, főleg a bojlis és pergető módszerek térhódításával egyre kedveltebb, keresettebb eszköz lett a kalandvágyó pecások körében a gumicsónak. Mivel számos méret és típus létezik, ezért nehéz a választás, többnyire felmerül a kérés, hogy nem lesz-e túl kicsi, vagy éppen túl nagy, milyen padlóval szerelt legyen, s vajon mekkora helyet foglal majd szállítás és tárolás közben.

A gumicsónak mobilitása elvitathatatlan előny minden más típusú hajóval szemben. Gyakorlatilag bármely vízre (ahol engedélyezett a csónakhasználat) magunkkal vihetjük, ezáltal a legelrejtettebb zugát is felfedezhetjük, meghorgászhatjuk, óriási előnyre téve szert a parti horgászokkal szemben. Sokak számára ismerős lehet az a helyzet, amikor a Balatonon épp dobástávon kívül rabol a balin, vagy idegen bojlis vízen kell feltérképezni a medret, „megetetni” a törést, ráadásul akadós helyen csónak nélkül a pontyoknak sokszor búcsút is inthetünk. A bérelt, kölcsön csónakokkal általában mindig van valami kis probléma. Szinte sosem olyan, amilyet kértünk vagy elképzeltünk. Túl kicsi, koszos, hangos, instabil, nem tudjuk rögzíteni a villanymotort, ereszt, sokszor várni is kell rá, vagy egyáltalán nem is érkezik meg, arról nem is beszélve, hogy legtöbbjüket kinézetük miatt nem győzzük eltüntetni a halas fotókról. Tehát a kölcsönzött csónak ritkán olyan, ami megfelel az igényeinknek, elképzeléseinknek. Ezeket a problémákat küszöbölhetjük ki egy gumicsónak beszerzésével, amelynek kiválasztásához nyújt segítséget ez az írás.

Gumicsónak vásárlás előtt számos szempontot figyelembe kell vennünk. Minőség, hordozhatóság, súly, motorizálhatóság, padlózat, ár-érték arány, stabilitás stb. Három különböző típust és három különböző méretet próbáltunk ki a Yamaha által gyártott gumicsónakok közül, így nem elméleti tapasztalatok alapján íródtak-e sorok.

A YAM gumicsónakok minőségét a Yamaha neve fémjelzi, így azok a legnagyobb szakértelemmel és minőségi szempontok alapján készülnek, ehhez párosul Yamaha termék értékállósága. Az összes modellhez jár egy nagy teljesítményű pumpa, nyomásmérő, javító szett és természetesen egy pár alumíniumevező. A csónakok a legújabb fejlesztésű HEYTEX PVC-ből készülnek, ami kiválóan ellenáll az időjárás viszontagságainak (sósvíz, napfény stb.) és a súrlódásnak is. A több kamrából álló gumicsónak óriási méretű légtömlőit úgy alakították ki, hogy ha valamelyik megsérül, akkor is biztonságosan partot érjünk vele. Minden modell erős fogantyúkkal, emelő, kikötőszemekkel rendelkezik, a fartükör szögét és méretét pedig úgy alakították ki, hogy jól illeszkedjen elektromos és robbanómotorok használatához.

 

YAM 340S - pergetőknek

A YAM Sport modell egyik legfontosabb jellemzője az alumínium padló és a V-alakú hajótest. A masszív fartükrön felül e két tulajdonság olyan fokú stabilitást biztosít, amely alkalmassá teszi akár fánk vagy vízisí húzására is. A padlózat kiemelhető, így a csónak szétszerelt állapotban könnyedén mozgatható, szállítható.

Méreteit tekintve a hátsó ülést eldöntve a ferde hátú személygépkocsiban – hosszában elhelyezve – nagyjából a csomagtér felét foglalja el. Ha ketten megyünk horgászni kényelmesen bepakoljuk a robbanó és a villanymotort is (kültank plusz aksi), és a horgászfelszerelésünket. Kicsit szűkösen, de a Yamaha F5 robbanómotor nélkül hárman is elfértünk az autóban. A csónak készre szerelt súlya 58,5 kg, maximum 750 kilóval terhelhető, és a javasolt legnagyobb rászerelhető motor 20 LE-s. Ez a típus maximum öt felnőtt, és egy gyerek szállítására alkalmas. Tavon villanymotorral akár három személlyel is könnyedén siklik az M26-os, szintén Yamaha által gyártott villanymotorral, aminek figyelemreméltó jellemzője, hogy az egyik legnépszerűbb, ugyanebbe a kategóriába sorolt motornál húsz százalékkal alacsonyabb a fogyasztása!

Az alumínium padló lehetővé teszi, hogy stabilan állva, kényelmesen pergessünk akár álló, akár folyóvízen, és a hajó egyedülálló merevségét is kitűnően biztosítja, így az akár nagyobb teljesítményű robbanómotorokkal is szerelhető.

Az általam használt Yamaha F5, azaz 5 LE-s, rövid tribes motorral, két személlyel a Dunán próbáltuk ki. Felszerelésünk a következőből állt: egy ötlóerős motor, külső tank, elektromos motor, közepes méretű akkumulátor, két csomag, fotóapparát, horgonysúly, pecabotok. Bár az RSD-n korábban két személlyel, csomagok nélkül gyönyörűen siklott, a Dunán sodrással szembe, túlsúllyal, már értelemszerűen nem tudta ugyanezt produkálni a csónakmotor. De így is jó, kényelmes tempóban haladtunk.

Azonfelül, hogy felboríthatatlannak tűnik (mikor mindhárman kiültünk az egyik oldalára, akkor sem emelkedett meg a másik fele), meglehetősen halkan, észrevétlenül lehet megközelíteni vele a horgászhelyeket, szemben a fém, vagy műanyag csónakokkal.



Ehhez a modellhez jár egy ülésdeszka, bár horgászataink alatt ezt nem használtuk, inkább a kellő szélességű légtömlőkre ültünk.

Első alkalmakkor nagyjából huszonöt perc alatt vízre tettük, majd a negyedik, ötödik alkalommal már rutinosabban, valamivel több mint negyed óra alatt elkészültünk, s ugyan ennyi szükséges a szétszereléshez is. A felfújt, összeszerelt csónak mozgatásához két ember kell.

 

YAM 310STi – a mindenes

A maga 36,8 kilójával könnyedén szállítható, gyorsan összeállítható és kis helyen tárolható csónak. Különleges, felfújható, de meglepő merevségű légpadlója bár alkalmas az állva pergetésre is, ilyen pecákra hosszútávon az alupadlós kivitelt javaslom. További előnye – mindazok mellett, hogy leeresztett légpadlójával együtt összecsomagolható – a gyors összeállítás, nagy sebességet és kezelhetőséget eredményező V-alakú hajótest, a kitűnő merevséget biztosító kemény padló.

A 310STi-t elsősorban nem csónakból való horgászásra javaslom – arra ott vannak a YAM Sport modellek -, annál inkább csónakázásra, búvárkodásra vagy akár bojlis horgászoknak, akik bár nem csónakból horgásznak, de szeretik a kényelmet, a tágas teret. 

A Yamaha által javasolt maximum a 9.9 LE-s motorral használható, befogadóképessége négy fő, vagy 600 kiló.

 

YAM 240T – ideális bojlis horgászoknak

Méreteit tekintve a maga 21 kilójával még egy idősebb gyerek is könnyedén összeszereli, vízre teszi, minimális helyet foglal, és felfújt állapotban akár a csomagtartón is gond nélkül szállíthatjuk. Beépített három farács biztosítja, hogy akár állva is stabilan kormányozhassunk, fáraszthassunk belőle. 

Pontyhorgászataim alkalmával az RSD-n, akadós helyen próbáltam ki, ahol kapás után azonnal a hal után kell eredni csónakkal. Itt kitűnően vizsgázott, a nagy teljesítményű Yamaha M26-tal 70-80%-on is lágyan, de nagyon gyorsan siklott. 

A légtömlők kiváló stabilitást biztosítanak még ennél a viszonylag rövid, kis felületű csónaknál is, fárasztáskor és szákoláskor is egy lábbal biztonságosan a csónak szélére helyezhettem testsúlyom jelentős részét.

A csónak kiválóan alkalmas segédcsónakként vitorláshoz, nagyobb hajókhoz, természetesen leginkább tengereken. Jár hozzá, egy henger alakú, felfújható (egyébként labdaszerű) ülőalkalmatosság, aminek én horgászás közben nemigen tudtam a csónakban hasznát venni, a parton viszont annál inkább.

A Yamaha által javasolt maximum motorteljesítmény e modellnél 4 LE, a szállítható személyek száma három.

(x)

 

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés