Horgász akciók 920

Már megint a régi lemez?!

Csukát fogni könnyű. Kitűnően lát, akár többméteres távolságból is támad, rendkívül gyorsan és pontosan. A víz bármelyik szegletéből előbukkan, és keményen rávág a villantónkra, wobblerünkre vagy akár plasztik csalinkra. Ennek alapján valóban a világ legegyszerűbb dolga lenne a csukapergetés. A helyzet azért ettől (szerencsére) bonyolultabb...

A lehűlt, tiszta vizekben (télidőben és kora tavasszal) ez a ragadozó sem teljesen úgy viselkedik, ahogy megszokhattuk tőle. Esze ágában sincs mindennek neki ugrani, idejének legnagyobb részében rejteke mellől figyeli a körülötte úszkáló világot. Látja a csalit, de nem indul rá, sőt, időnként mi is láthatjuk polárszemüveggel őkelmét, ahogy látszólag teljes agóniában ül a fenék közelében. Mi működhet ilyenkor? Milyen csali és milyen technika? Erre próbálok egy alternatívát adni az alábbi történet apropóján.

Azok a régi „vasdarabok”...

Március végén, felkészülvén az akkor még csak közelgő csukaszezonra, villantóim körében elkezdtem a szokásos kora tavaszi szortírozást. Nagy kedvenceim a támolygó kanalak, általában ezekkel vagy felszíni csalikkal csukázom, már ha pergetek, és nem műléggyel horgászom. Azt hiszem, ez a szerelem már nem múlik el, nem fenyegetik trónbitorlók a fém csalik helyét, kivéve talán az említett műlegyezést, de az egyébként is egy másik dimenzió.

Minden egyes pakolás alkalmával újra értékelem az egyes műcsalikhoz fűződő viszonyomat: van, hogy újak kerülnek a repertoárba, van, hogy néhányan kiesnek a pikszisből… Általában persze bővül a kínálat, így mára talán 300 támolygót is hordok magammal, és ebben csak néhány duplikáció van. Egyrészt így szinte minden helyzetre (víztisztaság, fényviszony, stb.) tudok alkalmas kanalat találni, másrészt egy-egy darabhoz személyes emlékek kötnek, nem tudnám otthon hagyni őket. Ezek őrzik legjobban a múlt ízét...

Ahogy legutóbb a régi dobozok között kutakodtam, érdekes lemezekre bukkantam. Apám nagy ezermester volt, és egyrészt saját szórakoztatására, másrészt az én kedvemért, mindig kiagyalt valamit a horgászathoz. Az egyik ilyen „valami” épp ott hevert előttem, felhorgozatlanul várva a sorsára. Nagyon könnyű, aszimmetrikus kanál volt, látszott, hogy prototípus. Talán Apám ki se próbálta, egyszerűen csak úgy gondolta, jó lesz (hozzáteszem, az anyag kiadott volna egy klasszikus formát is, de ő mégis féloldalasra hagyta).

Amikor ez a lemez készült, valamikor pergetőkorom hajnalán, a ’80-as években, azt mondtam volna, hogy ugyan nem sok értelme, nem fog jól mozogni. Ezúttal azonban teljesen más szemmel néztem rá. Tetszett a formája, alakja, fénye, könnyűsége. Azt pedig, hogy aszimmetrikus, most már én is jó ötletnek véltem. Nosza, rajta, ezt ki kell próbálnom, amíg hidegek a vizek! – gondoltam, mivel csak 4.7 grammnak bizonyult mérlegeléskor.

Lassú játszma

Biztosan sokan tisztában vannak vele, hogy a nagyon hideg vízben nem csak a táplálékhalak mozgása, hanem a csuka aktivitása is csökken. Elsősorban nem az étvágyára gondolok (mert az napszak-, évszak- és időjárásfüggő, illetve nagyban az íváshoz kapcsolódik), hanem a mozgására, érdeklődésére. Támadása is hasonlóan „megfontolt”, nem igazán szereti ez idő tájban a gyors csalikat krokodilfejű barátunk. Hogy mi ennek az oka? Valószínűleg az, hogy természetellenesnek hat számára a sebesség, hiszen egyetlen táplálékhal sem viháncol vadul a 3-4 fokos vízben (lévén hidegvérűek).

Ilyenkor célszerűbb nekünk is a lassú technikákhoz nyúlni, mint például a műlegyezés, a lebegő, lassan felúszó wobblerekkel történő horgászat, vagy a különböző, worm-offset horoggal szerelt plasztikfélék. De ekkor kerülnek elő a legkönnyebb, papírvékonyságú támolygó kanalak is, amelyek a vízben a legszebben táncoltathatók, és valósággal falevél módjára hullnak alá, ha megejtjük őket.

Épp ilyen volt az a lemez is, amit a pakoláskor találtam, így gyorsan neki álltam felszerszámozni. Könnyű kulcskarikák és vékony húsú, 4-es számú, fekete drilling került rá, majd további kutakodásba kezdtem a dobozok között. Sejtésem jó volt, édesapám ugyanis az a fajta ember volt, aki soha nem ragadt le egy gondolatnál. Fáradhatatlan mesterem újabb és újabb „papírvékonyságú” lemezei kerültek elő: kicsik, nagyok, kézzel hajtottak, csapágygolyóval domborítottak, és még ki tudja, mi módon készültek… csak az biztos, hogy megismételhetetlenek.

Kaptak megfelelő horgot, majd szépen a dobozomban landolt mind, végre-valahára „hazaérve”, ahová szánták őket. Patikamérleggel (horog nélkül) rámértem a különféle darabokra, és még a legnagyobb, Ottó bácsi Lutra kanalának méretét felülmúló támolygónál is alig ment 8 gramm fölé a mérleg kijelzője, de volt 3.1 grammos finomság is. Megtaláltam egy négyes, Veltic utánzatnak szánt körforgó kanál-lemezét is, vékony sárgarézből legyártva. Több se kellett, a gondolati könnyű támolygózástól vérszemet kapva, kalapáccsal és pisztolyfúróval az éjszaka kellős közepén gyönyörű kis támolygót alakítottam ki belőle (ezért is jó kertes házban lakni, messze a szomszédoktól…). Igaz, a’la natúr csak 1.6 gramm volt, és csak nagyon könnyű húsú horog kerülhetett rá, de éreztem, hogy brutálisan fogós lesz. Persze, ennek feltétele volt, hogy el tudjam dobni legalább 5 méterre…

Rendhagyó felszereléssel

Tisztában voltam vele, hogy ezekhez a villantókhoz másféle felszerelésre lesz szükség. Finomsága és gerincessége okán a nyéltoldós, hegyes Pezon pálcámat nem cseréltem le, viszont a vékonyabb zsinóros dobot tettem fel a 2500-ös Stellára. Hosszas mérlegelés után döntöttem a 0.12-es fonott mellett, és csak azért nem mentem még lentebb, mert a tó, ahol horgászom, időről-időre 5 kiló feletti csukákat is ad. Mindehhez társul egy igen erős szálú hínár (még ilyenkor, megereszkedett állapotában is olyan, mintha fába akadna az ember, nyár végén pedig szinte eltéphetetlen). Drótelőke helyett hosszú wolfram szálat tettem föl, ez könnyűsége mellett is igen erős, strapabíró anyag, persze korlátokkal. Sajnos, nem gyártják 40-50 centisben, de két 25-öst egymásba hurkolva tökéletes megoldást kapunk, noha picit veszít az így növesztett előke a szakítószilárdságából.

Ilyen helyzetben hazardírozásnak, úgy értem, a felszerelés túlzott könnyítésének nincs helye. Ez horgász-etikai kérdés, mert a könnyelműségnek nem csupán egy beszakadt villantó, hanem egy megsérült, kínlódó, esetleg el is pusztuló hal lesz a következménye. A horgászat nem játék, elfinomkodni a felszerelést a halak kárára pedig felelőtlenség, mi több, öncélú barbárság. Lehetett volna a legkönnyebb, mindenestől csupán 2.3 grammos kanalat 0.06-os nanofillal sokkal messzebbre is dobni, de egy magára valamit is adó horgász nem esik kísértésbe, és nem rizikóztat más élőlények kontójára. Meg hát csónakkal elég „csak” óvatosnak lenni, és máris veszít jelentőségéből az a fránya dobástáv…

Természetesen, én is csónakkal vágtam a sokhektáros tónak az előtalált lemezekkel. A kísérlet nem volt teljesen spontán, mert már napokkal korábban is 6-7 grammos, gyári villantókkal fogtam a csukáimat, az ettől nehezebb vas nem kellett nekik semmiképp. Ritka ez így tilalom után, mert a melegedő vízben a gyorsabb műcsalik általában szoktak működni. Ebben az évben a március azonban kifejezetten februárira (így pedig még az április eleji víz is jócskán hűvösre) sikeredett. Egy egész napos pergetést szinte csak téli ruházatban és kesztyűben lehetett végig bírni, helyesebben, szépen, szenvedés nélkül horgászni a helyeket.

Ám a lassú kanál működött... Pontosabban, csak a lassú kanál működött. Nem voltak nagyok a csukák, a komolyabbak is alig verték a két kilót, de a parti zónában ebben az időszakban nem is tartózkodott kapitális jószág. A meder és a széles részek kétméteres vizében meg nem volt elegendő fény, így ott nagyjából a teljes érdektelenség uralkodott. Viszont a nádszélbe kitéve, onnan bebillegtetve, pöccintgetve, el-elejtve működött a technika, napi 8-17 halat tudtam fogni. Még a legkeményebb, szinte nappali sötétséget hozó frontok is adtak 3-4 darabot. Olykor csak gyorsan jerkelve, de mégis a legkönnyebb kanállal kellett pergetni, és szóra bírható volt a csukanép. Heteken át. Majd a melegedő víz gyorsan pontot tett a technikás napok végére, és – rövid, de annál változatosabb átmenettel – felváltották a vékony lemezeket a gyors és nehéz kanalak. De ez már egy másik történet…

 

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés