Az idei évben kicsit megcsúszott a küszök ívása a folyón, de legalább jó sokáig elhúzódott, így volt alkalmam nekem is kivenni a részem a jóból, azaz a süllőkből, balinokból.
A küszívás olyan a pergetők körében, mint a halászoknál a süllő vagy a pontyívás. Mindkét módszert űzők árgus szemekkel lesik, mikor kezdődik és amikor elindul, akkor orrvérzésig rajta ülnek, próbálják a lehető legtöbbet kivenni belőle. A különbség csupán annyi közöttük, hogy a küszíváson a horgász nem tilalomban jár és nem az ívó halra megy, ráadásul egyre többen csak az élményért dobálnak, egy jó rávágásért – vagy tízért.
Idén az igazi és hosszantartó nász júliusban kezdődött és vagy két hétig kitartott, a jó, partról megközelíthető helyek szinte mindig foglaltak voltak, ezért picit a kikötőtől távolabb kerestem magamnak egy pofás gyökeret, amin legalább három gém álldogált, egészen addig, míg ki nem túrtam őket. Nem kellett közelharcot vívni, ez nem a sivatag, illedelmesen átadták a helyet és elrepültek.
Nem volt nehéz kiszúrni a placcot, egy virítottak rajta a madarak, kettő, a túloldalról lehetett látni a fröccsenős balinrablásokat. Kezdésnek beálltam a pálya elé és domolykóra szórtam a szakaszt a kedvenc Ipolyos csalimmal, ráengedve az alattam elterülő zátony ráfolyására azonnal jelentkezett is a jellegzetes durva kapás, majd egy kis domolykó ficánkolt a horog végén. Elképesztően izgága hal, minden alkalommal hajszálon múlik, hogy belerántsa kezembe a horgot, mindig meg is fogadom, hogy le fogom nyomni a szakállt a domis csalik horgain, de valahogy még nem sikerült az összesen.
Hiába húzgáltam a csalit tovább, nyilván a domik zöme is a násztól bódult snecik közt fetreng ”részegen”, de az sem tartottam kizártnak, ha már undoruk lenne, annyit ettek volna az elmúlt napokban.
Felvettem a súlyt, majd közelebb álltam a parthoz, hogy hosszában tudjam dobni a fröcsögős balinrablások közé álhalam. Lecseréltem a duci domis csalit és egy karcsú, rikító sárga minnowt rögzítettem a not-a-knottal. Legalább harminc méteren ment a szex és durrogtak a balinok, de a legintenzívebben az utolsó, alsó fele forrt a területnek, így félútra pozícionáltam magam. Fejem felet közvetlenül egy lelógó ág nehezítette a dobásokat, így csak oldalsó lendítésekkel tudtam operálni. Alattam kisívben kinyúlt az egyenes partfalból a gyökér, mögötte pedig egy langó keletkezett. Ide rendszeresen belestartoltak a ragadozók, igyekeztem én is wobblerem ehhez minél közelebb húzni.
A nap már rég elbújt az ártéri erdő mögött, a szúnyogok bár kevesen, de intenzíven támadtak, még befújtam magam mielőtt nekiláttam a ”munkának”. Óvatos dobásokkal kezdtem, nem szerettem volna azonnal a lelógó ágakra vagy gyökérbe beleakasztani a csalit. Olyan fröcskölős rablások voltak, hogy csurom víz volt a part majdnem méter magasan, néha még a csónak faránál is randalírozott, nemigen érdekelte jelenlétem, bár igyekeztem nem zavarni a halakat. Felettem is intenzívem rabolt egy ponton a balin – egyértelmű lehetett volna, hogy eljött a Kánaán. Persze tudtam, csalim mellett még ezer másik lehetősége van a ragadozóknak, de csak magasabb a pulzusom, mikor nem egy kipusztultnak tűnő folyón kell tekerni. Csak úgy kapkodtam a fejem a jobbnál jobb rablások után, mikor irdatlan erővel elragadta csalim egy balin. Vékony, tizenkettes nanoval horgásztam, fantasztikus volt a fárasztás, nagyon agresszívan védekezett halam, többször kitört, és konokul tartottam magát félvízen. Mikor felemeltem a felszínre, már kész volt erejével, akkor vettem észre, hogy betorkozta a wobblert.
Horogszabadítóval gyorsan kioperáltam, majd mérést követően még lőttem pár képet és folytattam a horgászatot. Kis szünet után újabb kapásom volt, hasonló az előzőhöz, de ahogy megfogta úgy el is engedte, még láttam a burványát és a tolóhullámot. A balinok nagyban raboltak, amikor a következő koppanós kapásom jelentkezett. Nem volt semmi balinos kirohanás, gyanúsnak is tűnt a viselkedése, nem őnre gyanakodtam. Amint elkezdte rázni a fejét, azonnal megbizonyosodtam, ez süllő lesz. Odapumpáltam a csónak farához és láttam, hogy valóban egy kis süsü ragadt rá a hegyes horgokra. Nyakon csíptem és kiaggattam szájából a hármast. Negyvenes forma lehetett, egy laza mozdulattal megoldotta magának a szabadulást.
A balinok fokozatosan kezdtek elhallgatni, meg egyébként is felbuzdultam a fogáson, így a kis minnownak a nagyobb, nyolcvanhárom millis testvérére cseréltem, meg egy picit keményebb botot vettem kézbe. Hol vannak azok a méteres süllők…
Miközben dobáltam, a Duna közepén folyamatos rablásokra lettem figyelmes. Nagyon nagyokat szóltak és tényleg a közepéről jöttek. Balinra tippeltem, de nem voltam biztos benne. Abban viszont igen, hogy ott, ahol pergettm még fogok halat, így kíváncsiságomon a biztos süllő felülkerekedett. Dobáltam az alattam lévő pályát, tán másodikra kaptam is egy határozott koppintást. Aztán csend, és szépen esteledett tovább. Közepes tempóval tekertem a csalit, néha belassítva, majd az egyik ilyenbe törvényszerűen bele is tolt a következő halam. Ahogy megütöttem, éreztem nem az a méteres forma, de azért nagyobb, mint az előző. Erősebb felszerelésemnek köszönhetően hamar kezemben meresztette tüskéit az alkonyati süllő.
A sötétedéssel eltűntek a ragadozók is, elkussoltak a folyó közepéről jövő rablások és a gyökéren is megállt az élet. Az éjj leszálltával eltűntek a ragadozók, de legalábbis egy kis időre csend lett. Hazamenetel mellett döntöttem, és megfogadtam, másnap utánajárok a titokzatos és szokatlan rablásoknak a mederfelől...
