Itt a tavasz, dagad a... legtöbb ragadozó oldala. Süllőre, balinra, csukára tilalom van (no meg sügérre és kövesre is), de aki nem tud a seggén ülni, az ilyenkor eredményesen indulhat egy jó kis kora tavaszi jászpergetésre. Nem könnyű terep, de ha figyelembe veszel néhány szempontot, tartalmasan elütheted az időt a jásztilalom kezdetéig. Ha a jászok is úgy akarják.
De általában nem akarják. Lapulnak, és nem nyúlnak a csalihoz. Vagy fürdenek, és nem nyúlnak a csalihoz. Vagy ott sincsenek. "Ha fürdik, akkor nem eszik" - mondja a horgászbölcselet, de azt sem árt tudni, hogy akkor sem eszik, ha nincs is ott. Vagy ha eszik is, de máshol. Bonyolult ügy...
A szituáció
A tavaszi, felmelegedő folyóvizekben a jász az elsők között indul el csapatosan az ívóhelyek irányába. Sokszor már 6 fokos vízben a viszonylag sekély, sóderzátonyos mederalakulatok környékén grasszál és ahogy melegszik a víz, egyre nagyobb csapatok verődnek össze ezeken a részeken. A hideg víz miatt ilyenkor még lelassult halak sokszor a sóderpúpok, elszórt kövek, nagyobb egyenletlenségek mögött lapulnak és csak fényváltáskor fedik fel kilétüket jellegzetes forgásukkal. Ezekben a(z általában kora reggeli) órákban érdemes kifigyelni őket, merre tartózkodnak, és ha megvan a csapat, nyugodtak lehetünk, napközben is a közelben lesznek.
Fontos tudni, hogy a márciusi, viszonylag még hideg vízben a jász nem könnyen szánja rá magát, hogy rámozduljon a csalinkra. Ha nem pontosan az orra előtt vezetjük el, nem lesz kapásunk, a tőle fél méterre mozgó műcsalira már rá sem bagózik.
Később, ahogy a víz eléri a 9-10 fokot, a jászok táplálkozása jóval aktívabb ritmust vesz fel, ilyenkor már a fenékről a felszínre is felemelkednek egy-egy jobb falatért.
A felszerelés
Általánosságban elmondható, hogy a jász - mivel alapjában véve békéshal - pici szájába csak pici csalik férnek be. Ha nem akarjuk, hogy csak "böködje" a wobblert, olyan méretet válasszunk, amit egy tenyérnyi hal is be tud kapni. A pici csalihoz (és a jász puha szájához) finom, 0-4, de maximum 2-8 grammos bot dukál.
A tavaszi jászozásnál a vékony zsinórnak a csali megfelelő távolságra való eldobásán kívül másik fontos szerepe is van: a hideg vízben a jászok még a fenék közelében (konkrétan: pár centire attól) tartózkodnak és nemigen mozdulnak el a csaliért. Ilyenkor a pici wobblereket csakis vékony zsinórral tudjuk a fenék felett vezetni, mivel a vastagabb zsinórokba annyira belekap a víznyomás, hogy lehetetlenné teszi a 2-3 grammos jászcsalik leküldését.
A legjobb választás ilyenkor vékony (0.08-0.12) Nanofilt használni, bevonata miatt szinte szeli a vizet, így minicsalinkat biztonsággal vezethetjük a megfelelő mélyégben. Érdemes jól látható színű zsinórt (sárgát, fehéret, esetleg pirosat) használni, így ha a folyásiránynak merőlegesen, sodortatásos technikával horgászunk, a zsinór rezdülésein jól tudjuk követni a kapást. A Nano végére kössünk egy méternyi fluorokarbon előkét, így a halakat sem fogja zavarni a rikító szín.
Fluorokarbon előke helyett egy sötét színű alkoholos filccel is eltüntethetjük a rikító zsinórunk utolsó méterét, így a halakat se zavarja, mégis jól közvetíti felénk a kapásokat. Én azonban mégis az előkét ajánlom, habár több vesződséggel jár a megkötése, de azt úgysem tudjuk kivédeni, hogy a zsinórunk utolsó fél métere ne dörzsölődjön oda kövekhez, faágakhoz (sőt, kagylóhoz). És ha már dörzsölődik, akkor egy stramm, kopásálló flourukarbon dörnyölődjön inkább, mint az amúgy sérülékeny Nanofil. (Apropó, ha Nanofilt használunk, a botot be szállítsuk felszerelt állapotban. Jó, ha bélelt botzsákban tartjuk, de még jobb, ha leszereljük az orsót, így tutira nem sérül a vékony zsinór.)
Vigyázat: nem mindegy, milyen csomóval kötjük össze a flourokarbont a Nanofillal. A gyártó ajánlása szerint a dupla uni a megfelelő. A megkötése kész szopás, ezért bő nyállal végezzük. (De tényleg: mielőtt meghúzzuk, érdemes nyállal síkosítani.) Meghúzás után mindig ellenőrizzük le néhány erős rántással, mert ha egy plusz hurok kerül bele, akkor bizony szakad a csomó, mint a cérna. Ha viszont jól megkötöttük, akkor sokszor nem is a csomónál fog szakadni, ha szakad.
A taktika
Márciusban, 8 foknál hidegebb vízben nekem minden évben a szinte statikusan sodródó csalivezetés vált be. A sodrásnak picit felfelé dobok és adagolok bőven zsinórt, hogy a csali gyorsan le tudjon süllyedni a fenékre (itt van szerepe a vékony Nanofilnak). Mire elém ér a wobbler, már a talajon pattog, a zsinórt lazán tartom, nem húzom, így sokszor csak a zsinóron látni a kapást (ezért jön jól a rikító szín). Ha már 15-20 méterrel lejjebb sodródott a csali, a zsinór beesési szöge és a víznyomás miatt felesleges tovább engedni, mert úgysem tudjuk a fenéken tartani: jöhet a következő dobás.
Ezzel a technikával sokszor nem halba, hanem kőbe vagy fába akadunk, így kapásgyanú esetén ne vágjunk be nagyot, hanem óvatosan tartsunk csak be. Ha rugalmas terhet érzünk, netán visszarúg a hal, jöhet egy erősebb, de nem túl kemény bevágás, ha viszont statikus terhet érzünk, az bizony akadó lesz. Ilyenkor próbáljuk meg kipöccinteni a csalit, ha elég óvatosak voltunk, ki fog jönni. Ha sokszori próbálkozásra sem sikerül, csak azután használjuk a zsinórleengedéses módszert: adagoljunk 10-20-30 méter zsinórt, várjuk meg, míg a sodrás teljesen lehúzza az elakadt csalihoz képest folyásiránynak lefelé, majd rántsunk rajta néhány igazán nagyot. Ha szerencsénk van, visszaszerezzük az elakadt wobblert.
Később, ahogy melegedik a víz, már bátran használhatunk hagyományosabb wobblereket hagyományos, bevontatásaos technikával felkínálva, ilyenkor akár már a felszínre is feljön értük a jász.
