Szezonindító horgász akciók 920

Keresd a süllőt a Dunán - a „gnú-effektus”

Talán sokan egyetértenek velem abban, hogy a dunai süllőpergetés nem a leghálásabb módja a halfogásnak. Pályafutásom a kilencvenes évek elején indult, persze partról, de aztán hamar rájöttem, hogy igencsak korlátozottak lehetőségeim, ami egy csónak, és egy motor beszerzését eredményezte. Csóró diákként szűkös anyagikkal Sebők Zolival – együtt kezdtük annak idején, de neki volt esze, időben abbahagyta –, a csónakra valót még csak-csak összedobtuk. De kellett egy motor is. Azt akkori edzőm, Kocsis Tamás ajándékozta nekünk. Méghozzá nem is akármit, egy ötös, kétütemű Yamahát…

Aztán sok év eltelt, igyekeztem összefüggéseket keresni, elméleteket gyártottam, macskát játszottam a gátakon, éjszakákat pergettem végig, vagy éberen, de jókat aludtam a csónakban. Később megvártam este, míg mindenki hazamegy, aztán egyedül indultam az éjszakába, vittem a csónakom jobbra-balra, esküdtem wobblertípusokra…, aztán rájöttem, hogy egyre betegesebb, amit művelek. A halsűrűség kicsi, a hajóforgalom nagy, és talán a megváltozott táplálkozási szokások miatt is egyre ritkábban áll fel a süllő rabolni a víztetőre. És ennek tetejébe még horgászunk is rá pár ezren. Majd még valamibe kénytelen voltam beletörődni, abba, hogy a kapitális példányokból van a legkevesebb – ugye, ki gondolta volna.

Tréfát félretéve, ha valahol huzamosabb ideig nem fogunk értékelhető méretű halakat, akkor ott nagy valószínűséggel nincs is – azaz jelentéktelen mennyiség. Felesleges ezeken a helyeken bajlódni, nem bennünk van a hiba, keresni kell tovább. A halak vándorolnak, egyik évben feljebb, másikban lejjebb tartózkodnak, de egy mindenhol közös bennük, a táplálékhal közelében, vagy azok vonulási területén, ahhoz közel találhatjuk meg őket.

Ha meg kellene határoznom, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján hol fogtam darabosabb, nagyobb mennyiségű süllőt, akkor két típusú helyet, és egy harmadik, inkább a szokásukhoz köthető körülményt tudnék megjelölni.

Hol keressük őket?

Az első típusú helyet az afrikai folyók azon szakaszaihoz hasonlítanám, ahol a gnúcsordák átkelnek. E tipikus migrációs szakaszokon – évszázadok óta – várakoznak a krokodilok, mert belső órájuk szerint akkor, és ott, biztos táplálékot találnak. Nos, a mi esetünkben a keszegek lehetnének a Duna afrikai gnúi. Ősszel rajba verődve vándorolnak, azt is tudjuk, hogy hova – telelni. Ezt jellemzően már októberben tapasztalhatjuk, mert a lehűlő vízben lassan megindulnak. Igyekeznek a legrövidebb, és legkönnyebb útvonalat választani. Nem véletlen számolnak be mohácsi horgász barátaim arról, hogy a halászok kihúzzák a folyásnak keresztbe bal parton hálójukat, majd szépen csurognak lefelé – gyakorlatilag az árral szemben úszó halakra húzzák rá a hálót – majd azon kapják magukat, hogy szépen átértek a jobb partra, tehát keresztbe húzták a hálót a folyón, pedig nem csináltak semmit, csak annyi történt, hogy a főfolyás átterelődött egyik oldalról a másikra.

Ezek azok a helyek, ahol a keszegek, mert minket most kizárólag ők érdekelnek, átvándorolnak egyik oldalról a másikra. Nyilván az ilyen helyek közlében tanyáznak a süllők is. Persze nem egyszerű ezen az óriási útvonalon kiigazodni, de a meder, és a felszín jellegzetességeiből következtethetünk, hogy van mit keresni egy adott pályán. Helyismerettel nem rendelkezők számára nagy segítség lehet egy kisebb felbontású radar is, ebben az esetben nem egy tízcentis törést kell megtalálnunk egy jellegtelen, sivár medrű „pay-lake”-en.

Valami olyat kell keresni, amiben meg tud pihenni a ragadozó, s minimális helyváltoztatással máris a vonulási területen találja magát, ahol minden este kedvére zabálhat a nagyobbnál-nagyobb keszegekből. Szinte nincs határ, ilyenkor a másfeles süllő is nekimegy a bő tenyeres keszegnek. Tehát a lényeg, hogy komoly törések mentén érdemes kutakodni, de ugyanilyen jó lehet egy kövezés, vagy márgával szabdalt mély meder, ahol napközben is talál a süllő sötétebb menedéket.

Első körben meg kell találnunk, melyik oldalon vonul a keszeg, mert hiába a jó törés, az egyenetlen fenék, ha a túloldalt úszik a keszegraj – akkor ott kell keresgélnünk. Persze-persze, már hallom, ahogy sokan hangosan mondják véleményüket a leírtak alapján: „Mindkét oldalon fogtam már süllőt, ráadásul egymással szemben.” Én is, sőt, nem egyszer előfordult már, hogy velem átellenben minden este, mikor kinn voltam, ott pergettek az ismerőseim is, a különbség az volt közöttünk, hogy én tudtam, hallottam, hogy miket fogtak, ellenben ők nem tudták, hogy én pont velük szemben fogom a süllőket tíz kilóval bezárólag. Persze én nem lámpáztam egyszer sem, sőt, a halat sem a felszínen, a lábamnál fárasztottam ki. Ilyen esetben mindig kínosan ügyelek arra, hogy vízközt történjen a csata, ezt sokszor szinte vízbe nyomott spiccel érem el.

Bátran állíthatom, hogy az olyan jellegű helyeken, amilyenekről beszélek, nemigen fog az ember másfél kiló alatti süllőt, annál inkább számíthat kétkilósnál nagyobb, gyakran sokkal nagyobb példányokra. Személyes süllőrekordom egy hasonló jellegű helyről tizenegy kiló kilencvennégy deka.

Mikor érdemes próbálkozni?

Tudom, hogy most szinte senkinek nem írok újat, általánosan jónak mondható a szürkület, ilyenkor mindenképp érdemes wobblerrel, ha mélyebb a víz, akkor gumival is megdobálni ezeket a helyeket – és fordítva is (!). De nem feltétlenül mindenhol, mindig a szürkület a legjobb. Sokszor a késő esti órák, vagy a szürkület utáni fél óra, vagy valamilyen más időpont a nyerő. A miértjére is ki fogok térni, de sose írjunk le egy helyet, ha egyszer, vagy kétszer nem jött rajta hal adott időben. Nem jött szürkületben? Akkor próbáljuk meg legközelebb később, vagy ha ráérünk, nyugodtan dobáljuk sötétben négy-öt órát is, és ha ekkor sem történik semmi, akkor gondolkozzunk el azon, legközelebb hol fogunk horgászni.

 

Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Camping - Prologic Cruzade 1200

hirdetés