Viktor barátom a világ másik végére költözött, de a repülése előtt pár nappal még beiktatunk egy búcsúpecát. A horgászat végül összejött, de a nap fő attrakciója, a ladikban, pecázás közbeni halfüstölés sajnos nem úgy "sült" el, ahogy azt a korgó gyomrunk várta...
A terv a következő volt: csorgunk párat balinra, majd megszondázzuk a köveseket. Ha lehet fogni, akkor kövesezünk estig, és napnyugtaokor a ladikban megfüstölünk párat, peca közben. Rá is készültünk, hoztam a mobil halfüstölőt, fűszereket, Viktor vágódeszkát és még citromot is. Már a kora délutáni bepakoláskor ezen járt az eszünk (az enyém legalábbis mindenképp).
A lendületet még az sem vette ki belőlem, hogy az öreg ladikomból, amire rég nem néztem rá, ki kellett merni pár száz liter vizet - gyakorlatilag a pereméig volt süllyedve az október eleji Dunána. Hálisten’ remek idő volt, így nem okozott problémát fél órán keresztül térdig a vízben állva merni. Aki mer, az nyer - szól a ladikos közmondás, ugye.
Működött is a terv, az első pár dobásból megvoltak a balinok. Először Viktor akasztott egyet, majd rögtön utána én, de az enyém lemaradt. Átcsorogtunk párszor a tuti pályán, újabb és újabb balinok legnagyobb bánatára. Jó vendéglátó módjára engedtem, hogy Vikor picivel többet fogjon :) de azért igyekeztem a nyomában maradni. Még a dupla fárasztás is összejött (mármint: egyszerre fárasztottunk mindketten), ami a Dunán azért elég ritkán fordul elő. Balinok kipipálva!
Következő pálya: a kősüllők. Befordultunk az öbölbe, ami ősszel mindig remek pecákat ad kövesezés terén és reméltem, hogy már lehet csípni belőlük. Sajnos az elmúlt években a menetrend mindig ugyanaz volt: október elején már lehet párat fogni, a hónap második felében már jellemzően sok van belőlük, de amint híre megy, hogy eszik a köves, rárepülnek a helyi (hajós) kormoránok is és viszik számolatlanul.
(Megjegyzem, idén ez talán végre máshogy alakul. Köszönhetően az állandó és szigorú halőri jelenlétnek, már több khmm. "sporttárs" is elbúcsúzott az engedélyétől és várja a büntetési tételt.)
Szóval, a kősüllők. Beálltunk a megfelelő helyre, dobtunk, emelgettük, húztuk - semmi. Az első dobásra semmi, a második dobásra semmi, a tizedikre is semmi. Nézzük meg egy kicsit arrébb. Nézzük. Ugyanez. Ha még negyed óráig nem lesz kapás, hagyjuk itt a pályát és menjünk vissza balinozni - javaslom, de Viktor hajthatatlan, kövest akar. Még a kezében van a tavaly őszi peca, amikor reggeltől estig a szakadó esőben, bőrig ázva ütöttük a kősüllőket. Egyelőre úgy tűnik, ez most nem olyan peca lesz...
A halfüstölésről már le is mondtam, mikor cimborám bevág. Nem akad, de legalább kapás volt! Oké, maradjunk még egy kicsit. Újabb üresjárat után nálam van ütés, ezúttal egy méreten aluli süllő néz rám mérgesen, mikorben rágja az illatosított plasztikot. Cimborám ismét bevág, mostmár görbül a bot, a hal erőszakosan a mélybe tör párszor, de aztán gyorsan a csónakban köt ki. Erős, izmos, szép darab kősüllő. Végre, ezért jöttünk!
Ez volt a fordulópont, innentől - ha nem is ész nélkül, de azért - elkezdtek jönni a kapások. Nagyon óvatoskodó kapások, sok volt az üres bevágás, és a horog legtöbbször csak vékonyan a szájszélbe akadt. Ilyenkor jön jól az extra hosszú szárú horog, ami bár lebutítja kissé a plasztik mozgását, de cserébe könnyebben a halak szájába kerül a horog - magyarul kevesbeb kapás, de több akasztás. Le is cseréltem gyorsan a horgom egy ilyenre.
Elvoltunk sötétedésig a kövesekkel, eltettünk pár füstölhető méretet. Köve(se)zzetek meg, de szerintem nem bűn néha halat enni, ha mértékletes az ember. Nekem például ez volt az idei első elvitt halam a fogási naplóban, pedig már az októbert tapostuk.
Viktor bátran beleállt a halpucolásba a kijelölt helyen, azaz a csónak orrában. Nem irigyeltem, kezdett hűvös is lenni, fáradtak is voltunk, de végül csak elkészült. Amíg én összeszereltem a füstölőt, ő szépen befűszerezte a halakat, majd mikor már majdnem mindennel készen álltunk, bevallottam neki, amire pár perccel korábban rájöttem.
"Figyi, van egy kis gond. Nem lesz füstölés, otthon felejtettem a fűrészport." Komám nem szólt semmit, de ha le kéne írnom azt, ami a tekintetében volt abban a pillanatban, lehet, hogy bajban lennék. Szépen becsomagolta a befűszerezett, konyhakész köveseket, én berántottam a motort és kínunkban mosolyogva hazafelé vettük az irányt. .
