Horgász akciók 920

A Flatt Shadek három éve

A Sebile név bő három éve vált világszerte ismertté, amikor 2011 elején bejelentették, hogy a Pure Fishing akvirálta a Sebile wobblergyártót. A nagy cég egy csapásra elérhetővé tette a wobblereket, megsokszorozva a gyártási kapacitást.

A zseni feltalálót, Patrick Sebile-t persze meghagyták a cég élén, hisz ő az egész márka motorja, aki évről évre új modelleket tervez, s biztosítja, hogy az „Innovatív horgászat” ne csak egy jól eltalált szlogen legyen.

A szerencsések egyike lehettem, aki azonnal kapott egy 100-120 darabos készletet, mindenféle modellekből, és a magyar piacon való megjelenés előtt elkezdhettem velük horgászni.

Legelőször a kis duci Cranksterekre koncentráltam, a 45-öst úgy ette a nagy Dunán a jász, meg a balin, hogy sokáig csak ezekkel horgásztam. Rögtön ezután kezdtem el a Flatt Shadekkel dobálni. A kezdő csomag egy igen jelentős részét ezek adták, volt minden méretből, a 3,5 centistől a hatalmas 9,6 centis 60 grammosig, összesen vagy 25 darab.

A Flatt Shad egy terelőlemez nélküli „hátba akasztós” modell, mellyel minden túlzás nélkül ugyanolyan jól lehet vertikális módszerekkel horgászni, mint kidobva és visszahúzva. Valamennyi Flatt Shad csörög, méretenként különböző méretű golyók biztosítják, hogy más-más magasságú hangokat generáljon. A kisebbek magasabb hangon csörögnek, a nagyok egészen mélyen. A kidolgozottsága elképesztő, a minősége a legmagasabb osztályba sorolja. Nálam három év alatt nem volt egyetlen terelőlemez törés sem (szerk: értsd, általában az összes Sebile modellt tekintve), és egyetlen Sebile-t sem tudtak a halak tönkretenni. Pedig vannak a kezdő pakkból modellek, melyek igen sokat kaptak már!

A színválasztéka remek, megtalálhatók minden mérettartományban olyan variációk is, melyek más márkáknál nem érhetők el. Ennél sokkal fontosabb, hogy a meglévő színválaszték, nagyon jól alkalmazható a hazai vizeken. Megvannak a tiszta vízre való valósághű modellek és az éjszakai, vagy zavarosabb vizes horgászathoz idomuló élénkebb variációk.

Elsőre a legkisebb modelleket, a 3,5 centis apróságokat vittem el az Ipolyra. A célhal a domolykó, esetleg jász és a balin voltak. Az a nap arról marad nevezetes, hogy mind a 4 kis Flatt Shadet csukák harapták le, egyetlen egyet se sikerült belőlük megfogni. Köztük azért bejött néhány domi, egy jász és egy kisebb süllő is. Ennél az apróságnál nem javaslom a kapcsot, sokkal kiegyensúlyozottabb mozgás érhető el, ha direktbe kötjük meg a zsinórral. Minél finomabb zsinórt használunk, annál jobb!

Aztán szép lassan bevetettem a nagyobb méreteket is. A 4,2 cm-essel a jászok lelki nyugalmát zavartam meg rendszeresen. Volt egy pályám Vác alatt, ami nagyon adta a jászt szinte egész szezonban. Általában Cranksterrel horgásztam rájuk, de volt egy reggel, amikor Vass Csaba barátommal közösen mentünk ki. Annyi jász volt a helyen, hogy percenként fordult egy a felszínen kb. két órán keresztül, de rá se hederítettek a terelőlemezes wobblerekre. Kiterítettük a műcsali arzenált és már fejenként vagy tízfélét dobtunk. Csaba volt az, aki akkor rápróbált egy Flatt Shadre, és szinte azonnal kapása volt, majd nem sokkal később megakasztott és kifárasztott vele egy szép példányt. Attól kezdve dobáltam a Flatt Shaddal a jászokat is.

A Tisza-tavi csukák következtek a 66-os, de főleg a 77-es mérettel. Ezekből voltak igazi csukás színeim, narancsos, pirosas változatok, meg a klasszikus FTG színkódú, amit más wobblereknél is nagyon szerettem korábban. A végtelen ártér rejtett zugait kutattam velük, véletlenül se mentem népszerű helyekre, mint halász vagy a Borzonat. Nem túl frekventált tökleveleseket kerestem fel, és ejtegettem a kis tisztásokba a műcsalit.

Emlékszem, hogy rám ijesztett az első kapás. Egy hármasforma csuka közvetlenül a csónak mellett rabolta le az FTG színű Flatt Shadet. Emlékszem, majdnem kiesett a bot a kezemből, de végül mégis sikerült szákba terelni a közelharcban megfáradt halat. Egy évre rá az ártér más szakaszain horgásztam a Snagless Flatt Shadekkel. Ezeken egyetlen kétágú horog van, ami lehetővé teszi, hogy akadókon is áthúzzam. Egy csaknem átlátszó, kissé ezüstös beütésű változatot ettek a leginkább. Nem fogtam nagyokat, de jól szórakoztam a beborogatott fák között.

A Flatt Shad mégis a harcsáknak köszönheti, hogy országosan ismert lett. A 9,6 centis, 60 grammos modell ugyanis a vertikális harcsahorgászat elsőszámú csalijává vált. A folyamat a 2013-as évben teljesedett ki, amikor a Tisza-tavi szakaszon csak nem mészárlásba torkollott a Flatt Shados „emelgetés”. Elképesztő mennyiségű harcsát vittek el ezek segítségével, és időnként egymást érték a mederben vertikálozó csónakok. A kereslet eldurrant, ez szerencsétlenségünkre egybe esett egy európai nagyobb igénnyel, így 2014 nyarán hónapokig egész Európában elérhetetlenné vált a legendává magasztalt műcsali.

Idén őszre aztán utolérte magát a gyártás, és megérkeztek a várva várt készletek. A harcsák biztosan nem örülnek neki. (Egyébként néhányan megpróbálták koppintani a Flatt Shadet, még az alakját könnyedén le tudták másolni, de a huzalozását és csörgését már nem sikerült megoldani. A dolog egyetlen pozitívuma, hogy világosan megmutatkozott mennyire kell a csörgés a Flatt Shad hatékonyságához. A silány utánzatok, melyek nem csörögtek, nem váltak be.

Fontos kiemelni, hogy a 2014-es szezonra jött pár újdonság a Flatt Shadekből is. A 42-es és az 50-es modellekből elkészítették az XH, azaz extra heavy változatokat. Amióta kipróbáltam ezeket, azóta benne vannak a Dunán a top 3 balin csali között. Az idei legnagyobb, 4,75-ös balinomat is egy sügérmintás 50-es XH-val sikerült becsapni.

2015-re vadonatúj típusokkal jelentkezik a Sebile (az egyrészes terelőlemezes Puncher modelleken lesz a hangsúly), viszont a Flatt Shad választéka változatlan maradt.

Egyébként - teoretikusan -, ha a csak egyféle wobblerrel lenne szabad horgásznom, egészen biztosan a Flatt Shadet választanám. Annyira jól megvannak a méretek, színek, minden hazai halfajra, hogy nagyon sokféle szituációt meg lehet velük oldani.

Elkezdtek jönni a hírek a Balatonról és a Tiszáról is, hogy a Flatt Shaddel nagyon jól fogják a süllőket. Az előttünk álló őszi-téli szezonban erre is rá fogok próbálni, s meg fogom osztani saját tapasztalataimat az olvasókkal!  (X)

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés