Horgász akciók 920

Félelem a védelemtől

Mostanában divatos a feketesügéres technikákhoz kötni, abból származtatni a védett horoggal történő gumicsalis horgászatot. Bár bizonyos helyzetekben az offset horog és a texas rig szerelési mód verhetetlen, úgy vélem, indokolatlanul lettek elfelejtve a hagyományosan, drótszállal védett jigfejek. Igaz, alkalmazásuk sosem volt elterjedt, egyrészt azért, mert nincs bennük kereskedelmi potenciál, másrészt pedig amiatt, mert sokakban létezik némi aggály a védett horog akadását illetően. Vélt vagy valós félelem ez? – írásomban erre adok választ az elmúlt másfél évtized gyakorlati tapasztalatai alapján.

A védelem első vonala

Akik korábbi írásaimat nyomon követték, itt-ott találkozhattak a védett jighorogról írottakkal. Ez irányú horgászataim elég régre, 1995-re nyúlnak vissza. A süllők keresése nyomán – plasztikos pecáim elején – csakhamar eljutottam a fás akadókhoz. Nem volt ez meglepő egyáltalán, hiszen már a nyolcvanas évek elején védett horoggal mártogattunk süllőre egy bányatavon. Sok rejtek nem volt az akkor még fiatal tóban, így a bedőlt fák gyűjtötték össze a süllőket.

Édesapám esztergályos-ezermester lévén, azonnal kombinált, és elkészültek az első védett horgok, évekkel később ennek apropóján az első védett horgos jigfejek is. Mivel a horgot és az öntőformát is ő készítette, méretben a horog és az ólomfej egyaránt igazodott a gumihalakhoz. Alapvetően szerencsésnek mondhattam magam, mert akkoriban még a vidéki boltokban csak elvétve lehetett látni – és általában egyféle márka egyféle méretében – a védett horgos jigfejeket.

Sok szép süllőt adtak ezek a remekművek, és bár a „gyártás” 2005-ben örökre leállt, jó néhány darabjukat ma is őrzöm. Pár éve viszont már a hazai horgászboltokban is elérhetővé váltak a minőségi horoggal ellátott, méretsorban kapható védett jigfejek. Elsőként vegyük sorra azokat a fontos részleteket, amelyek az ilyen típusú jigfejek megfelelőségét szavatolják!

Drót a lelke mindennek

Alapnak tekinthetjük, hogy a jighorog a jó akadás érdekében tűhegyes és mikro (vagy legalább is nem túl nagy) szakállas kell, hogy legyen. A védettséget biztosító drótszál kérdése nem kevésbé fontos, minőségén sok múlhat. A mechanizmus egyszerű: a ragadozó hal rávágáskor általában elegendő erőt fejt ki ahhoz, hogy a védettséget a záródó állkapcsok könnyedén lenyomják, így a horog tisztán tud akadni. A drótszálnak tehát kellően rugalmasnak, erősnek és tartósnak kell lennie, hogy elkerüljük a halvesztést, és egyidejűleg az akadók se okozzanak bosszúságot. A védőszál nem lehet túl vastag a látvány miatt sem, ez zavarhatja a kitűnő látású süllőket és csukákat, melyek az akadókban történő plasztikos horgászat legfőbb célhalai. A drót rugalmassága 0.35-0.45 mm átmérő mellett optimális, feltételezve, hogy a védőszál valóban minőségi acélból készült. Igazából ennek az erőnek könnyebb ólomfej esetén kisebbnek (tehát a drótnak vékonyabbnak) kellene lennie, és fokozatosan egyre erősödnie-vastagodnia, a jigfej tömegével egyenes arányban. A valóságban ezek a védettségek nagyjából egyformák, illetve gyártóra (és nem méretre) egyedileg jellemző erősségűek. A készítők ritkán mennek 15 gramm fölé, ehhez nagyjából megfelelő is az egyféle vastagságú drót alkalmazása.

Jogos(?) félelem

Sokan idegenkednek a védett fejek használatától, macerásnak tartják őket, nem bíznak a horog jó akadásában. Mennyi alapja van ennek a félelemnek, képes-e jól akadni a horog, ha egy dupla drótszál ível a hegye előtt?

A rövid válaszom az, hogy nagyon is jó az akadás hatékonysága, ha a fentebb említett drótszállal minden rendben van. Ezt nem csak minőségileg értem, hanem alakilag is, hiszen a gyári, gép által hajtott védőszálon rendszerint kézzel még igazítani kell. Elhúzva őket egymástól, adni kell szélességet a drótnak, hogy oldalirányból is védje a horog hegyét. Felfelé is kell hajtani a védettségen, hogy beakasztva feszesen tartson. Így elegendő erő lesz benne az akadókkal szemben, noha kapáskor könnyen kiold.

A horog akadását viszont nehezíti, ha a drótot közvetlen a horog szakálla mögé szorítjuk be, ez ugyanis rávágáskor sokszor „bent ragad”, és a horog bejutását megnehezíti, esetleg teljesen megakadályozza. Ugyanez történik, ha szerencsétlenül találja el a hal a jigfejet, és oldalra nyomja a védettséget. Ilyenkor a szál még az előtt befeszül, hogy ki tudna oldani. Ezek az esetek azonban kis odafigyeléssel kikerülhetők, illetve kellően ritkák. Azonban a védett horog sem csodaszer; a kövek nyiladékaiba, tuskók repedéseibe épp olyan könnyen beszorul, mint bármelyik, védelem nélküli társa.

A védett horgos technika

Bár a faakadókat ügyesen ugorja át a védett horgos fej, kellően feszes jigbot szükséges ahhoz, hogy minden akadályt időben észleljünk, és hogy a kapást egyértelműen meg tudjuk különböztetni az ágak koppanásától. Védett horgos jigfejjel horgászatunk technikája sokkal lassabb és nyugodtabb kell legyen. Kerülni kell a hirtelen ugrasztásokat, rántásokat, hiszen ezzel beleüthetjük a víz alatti ágakba a védett szereléket is. Óvatosan, tapogatás szerű mozdulatokkal kell átfésülni az akadókat, és csak az egyértelmű kapásoknak bevágni.

Vannak finom, ráfogás jellegű kapások – ekkor érdemes egy pillanatra „belefagyni” a mozdulatba, kivárni, és csak akkor indítani a bevágást, ha lent „életre kel” az akadó. Abból következően, hogy gyakorlatilag folyamatosan fás-akadós környezetben horgászunk, óvva intek mindenkit a vékony zsinórok használatától.

Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett híve vagyok az adott helyzethez illeszkedő legfinomabb szereléknek. Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy az akadóban 0.28-0.30 mm-es monofil (az előkére gondolok) erőssége alá nem szabad menni. Bármily furcsa, de még ezzel a relatíve erős szerelékkel is érhetnek meglepetések bennünket, nem csak kapitális halak esetén is. Magam részéről akadóban 0.18-0.20 mm-es fonott főzsinórt és 60-80 centis, 0.30 mm-es színtelen monofil (de nem fluoro) előkét használok, különösen ügyelve arra, hogy a monofil jó csomótűrésű, a kötésem pedig hibátlan legyen.

Előny az adogatónál

A védett horgos plasztikozás igazi előnye nem csak abban áll, hogy lényegesen kevesebb műcsalit veszítünk. Azzal, hogy védett horoggal akadás mentesen „fésüljük” a víz alatti fák ágait, sok olyan ragadozó (főként süllő) elé is le tudjuk tenni a csalit, amit egyébként meg sem tudnánk közelíteni hagyományos jiggel. Arról nem is beszélve, hogy ha az akadókat nem rángatjuk, húzgáljuk az esetlegesen beakadt horgunkkal, az érzékeny halakat sem riasztjuk meg/el a tartásról.

Hosszú évek tapasztalata alapján azt kell mondanom, hogy a normál, védettség nélküli jigfejhez képest az előny jelentős, ugyanakkor nincs számottevő hátrány a védett horog használata során. Csupán 10-15 százalékos veszteség tapasztalható, tehát tíz kapásonként legrosszabb esetben is két elment hal írható a védettség számlájára. Sokszor a legfinomabb kapások mögött is elég erős rávágás áll, ettől a védőszál gond nélkül lenyomódik, a legritkább esetben állva útjába a jó akadásnak. A lemaradt halak mögött általában másféle okok állnak, amelyek sokkal inkább a felszerelésben vagy az alkalmazott csali színében, formájában keresendők. Tapasztalatom szerint a védett horgos jigfejek akadási rátája a normál jigek és az offset horgos megoldások közzé tehető.

Megjegyzendő még, hogy a Texas-rigként szerelt offset horgokkal szemben a védett horgos jigfej lényegesen nagyobb stabilitást ad a gumihalnak. Ráadásul, ezeken a horgokon a halformájúbb, „shad” típusú plasztikokat is gond nélkül alkalmazhatjuk. Saját részről ezért továbbra is komoly létjogosultságát érzem a klasszikus módon, drótszállal védett jigeknek, amiről, a leírtakon túl ez a pár, idei kép is hűen tanúskodik…

 

 

Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Gator bakancs 1200

hirdetés